logo

XXXI Martius AD

Ludi scenici.

Noha a kezdetleges színjátékok (versus Fescennini, saturae, mimi, fabulae Atellanae) már ősidőktől fogva szokásban voltak Rómában és környékén, igazi drámai előadásokról csak a II. pún háborúk óta lehet szó, mikor Livius Andronicus (240. Kr. e.) színre hozta első görögből fordított drámáját.
Ettől fogva a ludi Romani és később a legtöbb játék alkalmával színi előadásokat is rendeztek. Eleinte természetesen a színház is nagyon kezdetleges, voltaképen egy összetákolt deszkaemelvény (pulpitum), mely előtt a nézők sorakoztak vagy ültek magukkal hozott székükön.

Az első állandó kőszínházat Pompeius építtette Kr. e. 55-ben állítólag 40.000 néző számára. Ezenkívül még két kőszínháza volt Rómának: a theatrum Balbi és Marcelli. Miként a színdaraboknál, úgy a színház építésnél is görög minta után indultak. Nagyjában a színház az amphitheatrumra emlékeztetett, csakhogy nézőtere (cavea) ovalis helyett félköralakú volt, továbbá az aljában és a színpad (scena) előtt lévő orchestra nem a kartáncok helye volt, hanem a legelőkelőbb férfiak részére volt fönntartva ülőhelyekül. Utánuk helyezkedtek rangsorozat szerint az első 14 padban a lovagok és ezután tribusok szerint a nép, legfelül a legszegényebbek.

romaikor_kep



Az előadásokat a közönség ingyen látogathatta. A belépő bárcákat (tessera) előre ki szokták osztani és a designatores dolga volt azok alapján a nézőket helyükre kalauzolni. A közönség általában nagyon szabadon viselkedett a színházban: tetszését tapsokkal (applausus), újráztatással (revocatio) fejezte ki, nemtetszését pedig pisszegéssel, füttyel (exsibilare, explodere, eiicere) vagy dobogással (fremitus) nyilvánította. A színészektől főleg tiszta kiejtést követeltek. És jóllehet a színész (actor) foglalkozása megbélyegző volt, vagyis infamiával járt, mint a gladiatori föllépés; egyesek például Roscius, Aesopus nagyon tisztelt és gazdag emberek lettek, kiknek jó hírnevét fogadott tapsolók (favitores - claqueurs) biztosították.

A színház óriási méretei miatt a római színészek is álarcokat (persona), magas sarkú és vastag talpú cothumust viseltek. A közönséget ponyva (velum) kifeszítésével védték a nap sugarai ellen és illatos víz szétfecskendezésével iparkodtak felfrissíteni.

Jó hely biztosítása végett sokan kora hajnalban, sőt már éjjel betolakodtak a színházakba és amphitheatrumokba úgy, hogy nem egy császár katonáival szóratta szét a hitvány népet, mely elrabolta álmait.


Fehér Adorján

Forrás: részletek: Fehér Adorján Római régiségek c. munkájából