logo

V December AD

Roscius a nagy komédiás

A legrégibb ókori sztár, akiről tudomásunk van, Quintus Roscius Gallus, akit Comoedusnak is neveztek, mert vígjátékokban szerepelt. Időszámításunk előtt 125-ben született, és 62-ben halt meg. Természetesen rabszolga volt, de művészetével oly szépen keresett, hogy szabadságát csakhamar megvásárolta. Pályája vége felé egyike volt a leggazdagabb római milliomosoknak, úgyhogy ebben az időben játékáért már nem is fogadott el pénzt. Évi jövedelmét Cicero hatmillió sestertiusra becsülte.
Roscius nemcsak kitűnő színész, hanem nagyszerű ember is volt: barátja Cicerónak és Sullának, aki az állami aranygyűrűvel, a szenátorok jelvényével tüntette ki, Cicero pedig, aki egyik perében védte, azt mondja róla, hogy embernek különb, mint színésznek, jelleme fényesebb, mint művészete. Az ókori írók nem győzik magasztalni gyönyörű alakját, hajlékony és harmonikus mozdulatait.

romaikor_kep



Valerius Maximus, az i. sz. I. században élt népszerű író "Emlékezetes mondások és esetek" című munkájában említi, hogy nemcsak a közönség rajongott érte, hanem fejedelmek és előkelő urak is versenyeztek barátságért; szüntelenül tanult, gyakorolta és képezte magát; és ezekért az erényeiért méltán sorozzák őt a legnagyobb emberek közé.
Másik fejezetében azt írja róla, hogy éppúgy, mint a híres tragikus színész, Aesopus, mindig ott volt a hallgatóság soraiban, mikor Hortensius, a nagy szónok beszélt, és leste mozdulatait, hogy eltanulja azokat. Ennek azonban a fordítottjáról is beszélnek az ókori írók: sok államférfi és ügyvéd híres színészeknél tanult hanglejtést és mozdulatművészetet. Rosciusról följegyezték, hogy legjobb szerepei a komédiákban hagyományos parazita (élősdi) figurák voltak.

Egyik legnagyobb dicsőségeként emlegetik, hogy soha egész pályája alatt, egyetlen fellépése alkalmával sem követte el a színpadon a legkisebb hibát sem. Aki az ő tanítványa volt, annak a hírneve egyszer s mindenkorra meg volt alapozva: a közvélemény pusztán Roscius nevéért, gyakran érdemén felül is, égig magasztalta.
Cicero beszéli, hogy egy Eros nevű színészt kegyetlenül kifütyült a közönség. A szerencsétlen színész kétségbeesetten Rosciushoz menekült, és megkérte, hogy vegye pártfogásába, tanítsa. Roscius vállalta is, mert látta, hogy tehetséges: és a fiatalember hamarosan kora egyik legkitűnőbb színészévé lett.