logo

XXVII Novembris AD

A színházi közönség

A színház látogatását férfinak, nők, gyermeknek egyaránt megengedték, csak a rabszolgáknak volt tilós, bár á tilalom később nem volt olyan szigorú. A nézőtéren az első helyeket a szenátori rend foglalta el, az utánuk következő 14 sort a lovagrend tagjai. A plebs és a nők a legfelsőbb padsorokat kapták. A színpadhoz legközelebb eső páholyok a császár és neje számára voltak fenntartva (proscenium). Belépődíjat a rómaiak nem szedtek, hiszen a játékok mindig valamilyen ünnep részét alkották. Tépőjegyeket a császári időkben osztogattak ugyan, de ezek a szektorok és sorok közti eligazodás célját szolgálták.

romaikor_kep



A római közönség a színielőadás alatt nem nagyon igyekezett fegyelmezni magát. Ettek, mozgolódtak, megjegyzéseket tettek - néha bizony a zaj miatt hallani sem lehetett a színész hangját. Ha meg történetesen odafigyeltek és felharsant a taps, sokszor nem a költő szavainak, az előadás tartalmának szólt a tetszésnyilvánítás, hanem a látványos ruházatnak vagy valamilyen nevetésre ingerlő ügyetlenségnek, balesetnek vagy elszólásnak.
Olykor meg sem kezdődhetett az előadás – ahogy Terentius Hecyra c. darabjának prológusából megtudhatjuk –, mert a közönség nagy zajongással már az elején elhagyta helyét, hogy ökölvívók, kötéltáncosok produkcióit nézhesse, vagy egyéb, őket jobban vonzó látványosságban gyönyörködjék.

Máskor előadás közben követelték hangosan, hogy a színpadon inkább ökölvívást vagy állatviadalokat rendezzenek, írja Horatius (Epist. II, 1, 185-186), aki szerint a színházban ülő tömeg „minden játéknál figyelemlekötőbb, fura látvány”. Nem egyszer fizetett tapsolók és botránykeltők működtek közre a „siker”, a közönség igazi szórakozásának érdekében. Már csak ezért sem csoda, ha a komoly színház válságba került, és Seneca, az utolsó nagy római drámaíró főleg tanítványa, Nero császár kedvéért írta tragédiáit, inkább felolvasásra, mint színielőadásra.

A verses forma és a komoly tartalmú dialógusok nem vonzottak, a közönség átpártolt a látványos zenés és táncos műfajokhoz, a mimus-hoz és a pantomimus-hoz.


Forrás:
Terényi József: Az antik Róma Napjai
Tankönyvkiadó - Budapest