logo

XXVIII Novembris AD

Az olympiai versenytér és környéke

A legnagyobb görög nemzeti ünnep Elis tartománynak egy kies kis völgyében ment végbe. Nem véletlen eset volt csupán, hogy a görögök e völgyes vidéket választották ki arra, hogy legfontosabb nemzeti játékuk őre és fentartója legyen. A Peloponnesos, melynek északi és keleti részén szakadatlan hegylánc vonul végig, a tengerparti vidéken alkalmas kikötő-helyeket szolgáltatott, a melyek a régi időkben, midőn a hajókázás még nagyon félelmetes dolog volt, pihenőt nyújtottak a műveltség zászlóvivőinek, — bár olykor-olykor ellenséges hajóhadak is könnyen révpartot érhettek ott; — a nyugati részen pedig bőventermő szántóföldek terültek el.
Elisben azonban nincsenek hegyek, csak dombos vidék és síkság. Ez a nyílt s jobbára lapos terület nem csalogatta úgy az idegeneket, mint a kelet felé eső tartományok. Egy folyó völgye vezetett a belsőbb tartományokból Elisbe, nyitott kapu gyanánt. Elis vizekben gazdag völgyei bőven megtermették az olajbogyót, búzát, bort és kerti gyümölcsöket, dombos részei pedig fenyőfát szolgáltattak.
Az Achaia és Arkadia felé eső magaslatok megvédték ezt a tartományt az erős szelektől, a déli hegylánc mérsékelte a sirokkó hevét, míg a langyos nyugati szellő akadálytalanéi járhatta át ezt az egész kedves vidéket. Egyszóval Elis áldott kis ország volt, a mely már a legrégibb időkben is, nemcsak az éjszakfelőli bevándorlásokat volt kénytelen eltűrni, hanem a szomszédos népek irigységét is mihamar magára vonta. Ha független akart volna maradni, egészen különleges állást kellett volna elfoglalnia a félsziget többi államai között. A természetes védőeszközök híján, szerződésileg volt biztosítva helyzete.

Elis semleges terület maradt annak a szerződésnek az alapján, melyet az elisi fejedelem Iphitos Lykurgos-szal kötött arra nézve, hogy ez a vidék soha se legyen megtámadható. A törvényhozó Lykurgos ugyanis nemcsak Spárta belső viszonyaira, hanem az egész félsziget helyzetére is kiterjesztette figyelmét. Ezt a védelmi szerződést körirat-formában egy érckorongba vésték és még ezer évvel később is, Antonina idejében, híven őrizték Olympiában, a Héra templomban. így jött létre e tartományban lassanként az istenes béke, vagy az u. n. olympiai fegyverszünet (ekecheiria), a mely lehetővé tette, hogy nem csak a falvakban, kertekben és házakban, hanem különösen az Alpheios folyó mentén számos szentély emelkedett, a melyek különös jelentőséget kölcsönöztek az egész vidéknek az istenitisztelet dolgában.
Maga a tartomány három kerületre volt felosztva: a tulajdonképpeni öblös Elisre, a melynek ugyanily nevű fővárosa volt a Peneios folyó mellett: a déli Triphilia-ra és a közbülesö Pisatis-ra. E békés vidék szíve Olympia volt, az Alpheios folyó ama jobboldali kiszögelésénél, a hol a Knadeos folyócska ömlik belé; egy a világ zajától távoleső csöndes völgy ölén, szelíd, erdős hegyekkel körülvéve. Ez a terület elég terjedelmes volt arra, hogy helyet adjon ama sok ezer embernek, a kik az olympiai játékokra összesereglettek. Itt, a hol a félsziget legnagyobb folyója, az arkadiai hegyszorosból jövet mintegy 60 m. szélességben s átlag másfél méter mélységben hömpölyög tova, volt a pelasg Zeusnak ősrégi szentélye, a ki a népek közös pásztora, az összes helléneket egybetűző legrégibb istenség s a heraküdák királyi családjának oltalmazója volt Peloponnesosban. E szép tájék fölé emelkedik a 123 m. magas kúpforma Olympos-hegy, a melynek lábainál az őskorszakban a nagy istennek bemutatott áldozatok hamvaiból egy oltár készült, az istenitisztelet e legrégibb helye Olympiábán, mint a hogy azt Pausanias és Strabo közük.

Az Alpheios völgyébe az ókorban minden oldalról kényelmes utak vezettek. Szám szerint hét ilyen útról beszélnek a régi írók. Néhány évvel ezelőtt csak terhes ösvényeken át juthattak e szent helyekre a kutatók, ma azonban — hála a görög kormány gondoskodásának s a németek által rendezett ásatásoknak, egy keskenyvágányú vasút vezet odáig, a melyen Kotakolo kikötő-helytől, Pyrgoson keresztül harmadfél óra alatt Olympiába lehet jutni. A mai Drava nevű, alig 40 viskóból álló faluból a legszebb kilátás nyílik a vidékre.
Az Alpheios völgyének termékenysége valamikor sokkal nagyobb lehetett, mint most. Már maga az aeol Altis név, a mi alsóst (berek) jelent, azt mutatja, hogy ott egykor virágzott a fatenyészet. A költők is szépen fásított árnyékos helynek nevezik azt. Az olajfa vadon termett, melyet a monda szerint Herakles hozott a Duna forrásától és ültetett el ott. Altis vizenyős helyein élénken zöldéi lett a platánfa, a mely hűs árnyékával kecsegtetett; bőven tenyészett továbbá a fehér nyárfa, mely az égő áldozatok tüzét szolgáltatta a nagy oltáron s végül a karcsú pálma, melynek lombjaiból győzelmi koszorúkat fontak. Ez az utóbbi fa azonban melegebb hazából származott, annálfogva nagyon gondos ápolásra szorult. Ily zöldellő és virágzó ligetben, magas és lombos fák s illatos cserjék között feküdt az olympiai versenypálya, a mely idő folytán nagyszerű műemlékekkel ékesíttetett fel.

Valamint Görögország politikai története, ép úgy Olympia, a versenyjátékok és a műemlékek története is célszerüen négy korszakra osztható, még pedig: az első az ünnepek megalapításának kezdetétől a perzsa háborúkig terjed; a második Görögország politikai fénykora, a mely egyúttal az olympiai játékok virágzásának ideje is; a harmadik a macedónok és diadochok uralmának korszaka; a negyedik pedig a római hódoltság kora.
Az Altis csaknem négyszögű terület volt, a melyen minden dolog az istenek kizárólagos tulajdonát képezte. Keletről két hosszúra nyúló nyitott tornác, délről az Alpheios medrének felső része, nyugatról hosszában a platánokban bővelkedő Kladeos, a mely határőre volt e szent területnek, vették azt körül.
A délfelöli részeken alacsony falakkal is meg volt erősítve, melyeknek építését a monda Heraklesnek tulajdonítja. Északról nem emeltek neki semmiféle határokat, hogy Zeusnak e szent helye annál inkább össze legyen kötve ama fenyvesektől árnyékos magaslattal, a hol az istenek atyját, Kronost tisztelték. A hegy lejtőjén, a mely Olympiának természetes erődítménye volt, mintegy 3-4 méterrel magasabban az Altisnál, volt egy kiegyenesített tér, a hol az áldozati ajándékokmegőrzésére szánt kincstárak épültek, melyek közül nyugat felői a legvégső Sikyon városé, kelet felől a legvégső pedig Gela-é volt. Zeus nagy oltára az Altis kellő közepén emelkedett s egyforma távolságra esett a Herakles által bejárt négy stadiumnyi szent terület minden oldalától. Teljesen szabadon állott, úgy, hogy a népsokaság akadálytalanul imádkozhatott és áldozhatott. Ez volt az a hely, a hol az ősidőkben.

„jövendőmondó férfiak Tudatták
híven szent akaratát a Villámos Jupiternek,
égő áldozatból; Van-é parancsszava hírül az
embereknek”

A jósdának ez a székhelye a legrégibb időkben Olympiába hívta a körül lakó helléneket s maga Olympia az ö fontos jelentőségét az összes görögök között, javarészt ama papi törzseknek köszönheti, a melyek az időszerű politikai eseményeket igen jól ismerték s az istenség oltalma alatt embertársaiknak bölcs tanáccsal szolgáltak. Minél jobban emelkedett azonban a nemzeti játékok fénye és pompája, annál inkább kevesbedett a földi jósda tekintélye.
Az Altis nyugati részén állott, dél-északi irányban, az olympiai Zeus temploma, továbbá Pelops szentélye az u. n. Pelopion és a Hera-é, a Heraion, a melyben drága edényeket és egyéb igen érdekes régiségeket őriztek. A keleti részen volt a Metroon, az istenek anyjának Rheának kis temploma, ez a diadochok korából való épület. Ehhez közel volt a Hippodameion, a melynek teljesen nyoma veszett. Az Altis északnyugati oldalán volt a Philippeion nevű köralakú templom, melyet N. Sándor épített, továbbá Herodes Atticus nagy, félkupolás Exedra-ja. Ezek voltak az Altis belső épületei. 

Az Altis nyugati falain kívül észak-déli irányban, egymás után következtek: a nagy gymnasion és a palaestra a maga árnyékos oszlopfolyosóival; a két gyakorlótér, a Theokleon, a papi főhivatalnokok lakásai s végül a Leonidaion, a mely Pausanias szerint a római császárság korában a római hatalmasok elfogadására volt rendelve; valószínű, hogy ez már régebben is az előkelőbb ünnepi vendégek szállója volt.
Az északi részen, a Heraion és gymnasion között volt a Prytaneion nevű kormány-épület, a melynek némi kevés falromjait sikerült fölfedezni. Ez egy négyszögű épület volt, mintegy 32 m. hosszú oldalakkal. Itt tartózkodott az államot védő olympiai Hestia, kinek tiszteletére éjjel-nappal égett az örök tűz; ezen kívül volt itt egy híres étterem, a hol Pausanias szerint az olympiai győzőket az állam költségén megvendégelték.
Az Altis délfelé eső falainál állott a Bouleuterion nevű tanácsház, a mely faragott kövekből épült; hossza 30x53 m., szélessége 1313 m. Ez a közigazgatási hatóság épülete volt, melyet az elisi elöljárók építettek akkor, midőn az olympiai ünnep még nagy jelentőséggel bírt. Ettől az épülettől délre, egy a római időkből származó csarnok emelkedett, a melyet most is déli csarnoknak hívnak. A keleti fal mellett, a bejárat s a gelai kincses ház között volt a stadion és a hippodrom, melyekről az alábbiakban szólunk. A többi épületek, bár önmagukban értékesek voltak, minket közelebbről nem érdekelnek.

Mivé lett századok leforgása alatt az ősi Olympia, ez az egyszerű berek, a melynek fáira kisded ajándékokat aggattak a jámbor hívek, a maga durva földrakásból álló oltáraival; ez a hely, mely számtalan agyag és bronzból való áldozati tárgyakkal volt megrakodva! Talán a legrégibb építménye volt neki a hős Pelops sírja s az a másik síremlék, melyet az Altis keleti részén emeltek az ő leánya Hippodameia tiszteletére. E régi kornak épületei közé tartozott egy faház, mely a győző Oinomaos dicsőségét hirdette, s a melyet később a villám gyújtott föl s egészen megégetett, úgy, hogy csak egyetlen faoszlopa maradt meg a következő ércfölirattal:

„Vándor ismerd meg bennem az ősi maradványt,
Dicső Oinomaos házának oszlopa voltam;
Most már hódolva viselem magamon a bilincset
S villámtól menekülvén állok a nagy Zeus mellett

E három ősi épületre vonatkozólag csupán mondái értékkel bíró közléseink vannak. A történeti korból való legrégibb építmény volt e helyen Héra temploma, a ki Pisának legrégibb helyi istensége volt. E templom nem volt az ö kultuszának tulajdonképeni színhelye, mint inkább egy fogadalmi ajándék, az istenek anyja számára Építésének idejét a Kr. előtti 1096. évre teszik. Az ásatások ugyanis azt bizonyítják, hogy valamennyi építészeti forma között a lehető legrégiebbekhez tartozik.
A Héra-templom hossza 50x10 m. mélysége 18x75 m. volt, a melyet mind a négy oldaláról széles oszlopcsarnok vett körül, a legrégibb időben fából építve., mint azt a leletek is elárulják. Idővel minden egyes korhadó faoszlop helyére kőoszlopot emeltek. Ez a lassú pótlás valószínűleg évszázakon át húzódott, míg a mű teljes lett. A templom közbülső szentélyében — cella — állították fel azokat a szobrokat, melyeket fogadalmi ajándékul hoztak oda. Ezek között volt Hermes híres márványszobra. Praxiteles mesterműve; az egyetlen fennmaradt műemlék ama szobrok közöl, melyek e helyütt ékeskedtek, de egyúttal a legértékesebb mindazok között, melyeket az ásatások napfényre hoztak. A Heraion az olympiai Zeusnak leghíresebb és legrégibb kincses háza volt.

Körülbelül a Kr. e. 6. évszázban több más épületet is emeltek a régiek mellé, egyes államok, vagy hatalmas emberek költségén, melyeket kincses házaknak neveztek. Ezek egész sorozatot képeztek az Altis északi részén, a Kronos-csúcs alatti domb oldalában s az egyes vidékek vallási és profán hatóságai részéröl kellő gondozásban részesültek. Pausanias tíz ilyen épületről beszél, bár az ásatások 12-nek sőt 13-nak a nyomait sejtetik velünk. A házak a következő városok birtokai voltak: Sybaris, Kyrene, Megara. Sikyon, Syrakusae, Epidamnos, Byzanz, Selinus, Metapontum és Gela.
Az egyetlen gelai ház kivételével valamennyi hasonlított egymáshoz abban, hogy egyszerű s hosszúkás alakú cellájuk volt, a hol a drágaságokat őrizték, továbbá, hogy hosszú oldalfalaik a bejáró falazata elé nyúltak s a köztük álló két oszloppal együtt egy-egy előcsarnokot képeztek. Különben nem voltak valami elsőrangú épületek. Hogy azonban a nemes fémek valóságos kincstárai voltak, arról meggyőz bennünket Polemon közlése, a ki azt mondja, hogy egyedül Metapontum házában 132 ezüst csésze, két ezüst boros korsó, egy ezüst áldozati edény és három megaranyozott serleg volt fölhalmozva.

Az elisiek voltak e közös hellén szentélynek az őrei és gondozói s innen magyarázható az ö kiváló politikai tekintélyök az összes görögök között. A szabadságharc befejeztével az egyes városok versenyeztek abban, hogy minél több és szebb szobrot állítsanak föl Olympia szent berkében, melyeknek számát immár nem tudjuk. Az elisiek pedig hálából az ő kiváltságos helyzetükért, egy oly hatalmas templomot emeltek, a mely fényben és pompában minden mást felülmúlt. Ez a Zeus-templom volt, a benne lévő arany és elefántcsont szoborral, a mely a nagy Pheidias csodálatra méltó remekműve.
A templom dór stylben épült; hossza Pausanias szerint 230, szélessége pedig 95 láb. Elől 6, az oldalaknál 13 oszlopa volt. Minden oszlop 10 43 m., vagy 325 olymp. láb magas volt és 2x24 m. vagy 7 olymp. láb átmérővel bírt. A hellén korszak e pompás építészeti remekének összes hatásáról vajmi nehéz világos képet nyernünk.

Olympia főoltárán, mely az egész kultusz közép pontja volt, mindennap áldoztak. Ezen kívül még igen sok oltár volt ott; maga Pausanias több, mint hetvenről szól. Ez a nagy szám mutatja, hogy ott az ünnepi időn kívül is, állandóan laktak egyes vallási tisztviselők. Olympia azonban várossá sohasem fejlődött. Az ünneplő közönség a Kronion-dombról nézte a számtalan fogadalmi ajándékot és sokféle szobrot.
Az Altis bizonyos tekintetben valóságos régiségtára volt ama márvány-, bronz-műveknek, melyek a görögök történetére vonatkoznak. A legegyszerűbb tárgyak az ősi időkből, ha csak jelentéktelen töredékekben maradtak is meg, rendkívül érdekesek a kutató előtt. A legnagyobb rész természetesen elveszett, különösen a bronz-művek, melyeknek becses anyagát a későbbi, Olympia vidékén lakó emberek, ügyesen fölhasználhatták a maguk profán céljaira. Midőn e szent hely egyes tárgyainak sorsával foglalkozunk, ez említett körülményt különös figyelemre kell méltatnunk.

A görög apró államok egymás közötti versengésének az lett az eredménye, hogy Philippos macedón király, a ki a 106. olympiai játék alkalmával verseny-paripájával győztes lett, a chaeroneai csatában legyőzte a görögöket s az egész országot uralma alá hajtotta A görög szabadság elvesztésének azonban mégis volt egy jó oldala; az t. i , hogy Philippos után fia, a hellén nevelésű N. Sándor jutott a trónra. Ez ifjú király rendeletére épült ugyanis a templomszerű Philippeion Olympiában. A macedón uralom kezdetének idejéből való továbbá a gymnasion és palaestra, ha ugyan föltehető, hogy ez időt megelőzőleg nem volt Olympiában gymnastikai gyakorlatokra szánt helyiség.
Nagyon természetes, hogy a macedón korszakban az olympiai ünnepeket látogató közönség száma, a legutolsó görög időszakéhoz képest, jelentékenyen megszaporodott; a stadion földsáncai kiszélesíttettek s az új magas töltés 40 ezer nézőnek adhatott helyet. Az elisiek számos emléket emeltek a diadochok tiszteletére, a miből következik, hogy ezeknek, az ottani ünnepségek rendezése dolgában, kiváló érdemeik lehettek.

Miután Görögország Róma uralma alá került, ama politika folytán, melyet a rómaiak a meghódított tartományokkal szemben követtek, nem lehetett valami nagy jövőt jósolni Olympiának, hiszen ők nem szívesen tűrték az olyan népcsődületeket, a melyekben esetleg politikáról is lehetett volna szó. Eleintén a római császárok kiváló gondot fordítottak e szent helyre, különösen pedig az új építkezésekre. Nero pl. gyönyörű palotát építtetett ott; ugyanő a olympias ünnepélyeit 3 évvel elhalasztotta, hogy a nagyszerű ünnep annál jobban előkészíthető legyen. A nagyszabású fürdők szintén a római császároknak köszönik létüket. Herodes Atticus valóságos jótevője lett Olympiának az által, hogy a nagy hőségben ott tartózkodó népsokaság számára bő vízvezetéket készíttetett, a mennyiben az Alpheios vize ihatatlan.

A Kr. u. első évszázban az olympiai játékok újabb lendületet nyertek; a másodikban még mindig Olympia volt a hanyatló görög élet középpontja, bár látogatóinak száma jelentékenyen megapadt. A későbbi időkben a rómaiakat külső ellenség szorongatta s a beállott zűrzavarok között az ünnepi játékok pártfogói is megfogyatkoztak. Julianus császár ép ez okból fölmentette az egész országot az adók terheitől s így az olympiai versenyjátékok szabályszerűen folytak le.
Theodosius császár azonban betiltotta azokat; ugyanő volt az, a ki Rómában Vesta tüzét kioltatta, úgy, hogy az utolsó elöregedett Vesta-papnő is kiköltözött a szentélyből. II. Theodosius 3 év múlva felgyújtatta az olympiai templomot. Justinianus 140 évvel később megujitja I. Theodosius tilalmát. Dacára e folytonos zaklatásnak, az ősi szellem egy-egy szikrája még jó sokáig föl-fölvillant Olympiában, míg végre a keresztények győzelmes Istene előtt porba omlott valamennyi olympusi istenség.

A sokat látogatott és megénekelt Olympia az idegen ellenség betöréseinek esett áldozatúl. A gotok 395-ben Alarich vezérlete alatt borzasztó pusztításokat vittek ott véghez. Nem is tudjuk elképzelni, hogy mennyi építészeti remeket és szoborművet semmisítettek meg ezek a barbár csordák. Az ókori életnek II. Theodosius császár adta meg a halálos döfést azzal, hogy a keletrómai birodalom területén minden pogány templomot lerontatot, Kr. u 426-ban. Olympia remekműveit is ledöntötték, bár az olympiai Zeus templomának oszlopai s a rajtuk nyugvó tetőzet megmaradtak. A mit azonban az emberi kezek el nem pusztíthattak, tönkre tette azt az ős Poseidon földrázó hatalma. Az ásatások szemlélőinek alapos véleménye az, hogy egy roppant földrengésnek kellett e hatalmas alkotásokat ledönteni. Hogy egyszeri, vagy többszörös földrengés okozta-e ezt a végpusztulást, meg hogy mely időben történhetett az, az még eldöntetlen dolog.
Ily erőszakos természeti jelenetek után a vidék benépesedéséről nem lehetett szó. Csak lassankint épült fel újra egynéhány szegény lakóház s a kevesenként ide vándorló törzsek a földművelésből és baromtenyésztésből éldegéltek. Ezek azonban már keresztények voltak. A 7. évszázban szláv nép lakott az egész félszigeten. Ez időtől fogva a régi helyek sorsáról mit sem tudunk; csupán a 13. évszáz elején találunk a félszigeten frank lovagokat. Akkor már Morea volt a neve s mintegy 200 hűbéres telekre volt felosztva. A frankok után albán népek költöztek oda. Görögország az európai nagyhatalmak segélyével szabadult meg a török uralom alól. Így végre béke lett abban az országban, a hol görögök és rómaiak, byzanziak, gótok és szlávok, franciák, velenceiek, osmanok. albánok és arabok vívtak pusztító harcokat.

Olympia vidékét idő folytán átlag mintegy 4-6 m. magas homokréteg lepte el. Ama régibb véleménnyel szemben, mely szerint az Alpheios áradásai iszapolták volna be lassankint az egész vidéket, ki kell jelentenünk, hogy csupán a körüllévő magas latokról lemosott homok volt az, mely Olympia területét elborította s ez az oka annak, hogy évszázakon keresztül valójában nem láthatták az emberek, ezt az ókorban oly nagyhírű helyet A rengeteg homokot a nagy esőzések széthordták az egész területen, a mi annál könnyebben történhetett, mert a művészi érdekű gondoskodás a veszély ellenében, e vidéken később teljesen elhanyagoltatott. Maga a Kladeos is, melynek folyásáról fentebb szólottunk, áradásai alkalmával egész homokrétegeket sodort magával és rakott le a környék nyugati oldalán.
Egyes tudós férfiak s a művészet barátai, már régibb idők óta azzal a reménnyel kecsegtették magokat, hogy Olympia egykor ismét felszínre fog kerülni. A körülmények azonban — talán az újabb kori ásatások szerencséjére — nem voltak eléggé kedvezők. Többen, kik arra vállalkoztak, minden lényegesebb eredmény nélkül kerültek haza; mások pedig téves irányban kutattak, a mi a munka újdonsága miatt nem is volt csoda. E kezdetleges kutatásoknak azonban megvolt az a kedvező eredményük, hogy ráakadtak az olympiai Zeus-templom nyomaira.
1829-ben egy francia expeditio ment le Olympiába, a melynek a Zeus templomot részben kiásnia sikerült. A munka folytatását azonban — mint az később kiderült — betiltották a franciáknak. A mit találtak, azt magokkal vitték s a Louvreban felállították. A francia ásatások beigazolták azt, hogy Olympia földje még igen sok becses kincset rejteget magában a melynek napfényre hozatala mások szorgos munkájának lett a sikere.

A folytatólagos ásatásokat Olympiában a németek teljesítették. Nem közönséges érdeme van a munkára való felhívásban, egy akkortájt még fiatal tudósnak, a porosz királyi udvarhoz is közelálló Curtiusnak, a ki görögországi útja befejeztével, melyet Ritter C. és Brandis Ch. A. társaságában tett meg, a görög föld szépségeiért lelkesedve folyton hangoztatta, hogy az ókori műemlékek tulajdonképpeni színhelyén ismerhetjük meg igazán, a régi dicső nemzetek alkotásait. Épen azért élet célul tűzte ki magának az olympiai ásatásokat s egy előadásában, melyet 1852. jan. 10-én Olympiáról tartott, a többi közt ezeket mondja:
«Újra hömpölyög az Alpheios homokja és iszapja s mi fokozódott kíváncsisággal kérdezzük, mikor fog ismét annak ártere megnyílni, hogy a régiek műveit a nap fényére hozza. A mi ott a sötét mélységben nyugszik, az egy élet a mi életünkből. Ha Istennek más parancsai vannak is elterjedve a világon, melyek sokkal magasztosabb békét hirdetnek, mint az olympiai fegyverszünet, azért Olympia mégis szent föld marad számunkra s nekünk a mi tisztább fényben tündöklő világunkba át kell vennünk a régiek műveltségének emelkedettségét, az önfeláldozó hazaszeretetei, a művészetért való áldozatokat s az élet minden küzdelmeit meghaladó öröm erejét«

A mit ez ékes előadás hatása alatt megfogadtak az emberek, még sokáig csak jámbor óhajtás maradt, míg végre 1874. április havában egy szerződés jött létre Német és Görögország között, melyet a német birodalmi gyűlés is egyhangúlag jóváhagyott. Ennek az alapján s a görög kincstár által támasztott nehézségek leküzdése után, megkezdődtek a több, mint öt évig tartó rendszeres ásatások.
El kell ismernünk, hogy nincs olyan nemzet, a melynek annyi kutatója, gyűjtője és tudós utazója volna az országok és népek megismerésének terén, mint a németnek s a németek birodalmuk újjászervezése idejétől kezdve, fáradságos kutatásaik és sok bajjal járó vállalataik eredményeit, hazájuk fővárosában tudták értékesíteni legjobban. Az olympiai ásatások véghezvitele az új német birodalom békéjének első nagy műve. Az Altis napfényre hozatala tökéletesen sikerült. Mily másképen tűnnek elénk most e nagy dolgok, mint a hogy azokat Pausanius leírásából ismertük. Az olympiai ásatások azt is bemutatják, hogy hol tévedett ez a jeles görög író, úgy, hogy az ő közléseit most méltán vehetjük kritika alá.

Bár az ö műve az ásatások eredményeinek megértése szempontjából mindenkor megbecsülhetetlen marad. A gondos német ásatások 40 épületet, 130 többé-kevésbé ép szobrot, domborművet és márványtárgyat s mintegy 1500 töredéket, azonkívül 13,000 bronz s körülbelül 1000 terrakotta tárgyat, ép feliratot, mintegy 600 felirat-töredéket és 6000 db. érmet hoztak felszínre.


Forrás: Dr. Richter W. A görögök és a rómaiak játékai (Fordította: Dr. Takács Menyhért)