logo

XXVII Novembris AD

Az utcai szórakoztatások, látványosságok

A legnépszerűbb látványosságok a császári körmenetek, diadalmenetek voltak, amelyek láttán az utca két oldalán felsorakozó tömeg vagy az élvezetének, vagy hangos nemtetszésének adott kifejezést, s az események napokra beszédtémát adtak a plebsnek. A nyilvános ünnepségek, hivatalos ceremóniák mindig zeneszóval, többnyire orgonakísérettel zajlottak, de gyakran szólt harsona, kürt, síp is.
Igen népszerűek voltak, és nagy tömegeket vonzottak az ókorból „örökölt" pogány (bacchanáliák, Pán-ünnep, szatírjátékok stb.) és a népi ünnepségek, a kalendák, vagy brumáliák. A december végétől január közepéig tartó kalendákon jelmezes, álarcos felvonulás, táncmulatságok (azt mondhatnánk: utcabál) szerepeltek a műsoron. Ilyenkor a férfiak női, az asszonyok férfi ruhában mutatkozhattak, más, (nem ünnepi) alkalommal ezért súlyos büntetés járt. A köznép élvezte, a papság elítélte, az állami hivatal eltűrte ezeket a megmozdulásokat. Nem mellékes velejárója volt a népi mulatságoknak a tömeges részegeskedés, a mértéktelen borivás.

A kalendáknak a keresztes hódítás és Konstantinápoly elfoglalása vetett véget. A pogány jellegű ünnepségeken (Aphrodité és Pán-ünnepek, Dionüszoszi játékok, bacchanáliák stb.) vaskos gúnyolódás, humoros előadások, olykor tettlegességig fajuló nézeteltérések jelentették a látnivalót. Persze nemcsak a nincstelenek, rabszolgák, a plebejus tömegek, hanem katonák, a középréteg (kishivatalnokok, mesteremberek, kereskedők), sőt a császár és az arisztokrácia tagjai is részt vettek. Minden tiltás ellenére egy-egy pap vagy szerzetes is felbukkant a nézők között. Az állandóan jelen lévő, nagyszámú külföldi vendég szájtátva figyelte a látványos, mozgalmas műsorokat.
Az utcai mulatságoknak aktív résztvevője majdnem minden polgár, azonban akadtak olyan szórakoztató események, amelyeknek „csak" nézője lehetett. Bár kevés híradás maradt, az ismertek fontosak, sokat mondók. Egy utcai mutatványos hatalmas termetű idomított kutyájával vívta ki a nézők csodálatát. Erről számol be Ióannész Malalasz 6. századi tudós történetíró:


„Gazdája megállt a piactéren, a bámész tömeg köréje csődült. Ekkor az ácsorgóktól átvette a gyűrűiket, úgy, hogy a kutya nem láthatta. A gyűrűket a földre rakta és homokkal betakarta. Aztán ráparancsolt a kutyára, keresse meg a gyűrűket, s adja vissza kinek-kinek a sajátját. A kutya szaglászni kezdett, megtalálta, és a szájában mindenkihez odavitte a gyűrűjét. Ugyanez a kutya a különböző császároktól vert rengeteg pénzérmét nevük szerint szétválasztotta. ...a körülállók közül a terheseket kivéve mindig eltalálta az igazat..." (Kapitánffy István fordítása)


Mindennapos bámulni való a főváros terein a medvetáncoltatás, olykor 3-4 állat szinkron fellépése. A tágas főutakon kötéltáncosok, bűvészek, „gumi-emberek" produkálták magukat. Ez utóbbiakról ezt olvashatjuk Nonnosz Panopolitész (5. század) Szeilénosz tánca című költeményben:

„.most meg a földről légbe szökellt ugrós saruban,
a szeme ég fele rebbent.
S hol hamar összeütötte a talpát, dupla robajjal,
Hol szétrúgta legott: egyaránt is ropta remek-jól.

Jobb talpán azután megtorpant, térde se görbült S
ujjhegyen állt bal lábbal, avagy meghajtva a térdét
Tapsolt két tenyerével

S rögtön a pörgő tánc örvénylő forgatagában
Tántorodott le hanyatt, s tejerült karikába remek-jól,
Míg homorú talpát kitekervén kapta nyakába..."
(Kárpáty Csilla fordítása)


Liudprand püspök, Ottó császár követe Bizáncban, beszámol a császári udvarban, 949 decemberében látott, egyensúlyozó akrobata mutatványáról. A férfi egy 24 láb (kb. 7 méter) hosszú rudat a homlokán balanszírozott. A póznára két másik akrobata is felmászott, s annak csúcsán tornáztak. Úgy tűnik, nem lehetett ritka ez a produkció, mert évszázaddal korábbról is ismerünk leírást. Eszerint a pózna végére egy deszkalap volt erősítve, azon vívott egymással tréfás csatát két kisfiú.



Józsa László