logo

XV December AD

Tudományos irányzatok Rómában

Ami az orvosi tudományt illeti, ez Ró­mában csak a Kr. e. 1. század elején eresztett gyökeret, szerencsés módon a kitűnő, retorikus-filozofikus képzett­ségű bithüniai Aszklépiadésznek kö­szönhetően – a hagyomány legalábbis így tartja.
Aszklépiadész alkotta meg az első római eredetű orvosi elmé­letet, a methodizmust. E szerint a szervezet állandóan áramló atomokból áll. Az atomok áram­lása hol sűrűséget, hol ritkulást eredmé­nyez. Az egészség az áramlás helyének, a pórusoknak és az áramló atomoknak az állapotán múlik. A terápia célja az, hogy főként dietetikus és kellemesen mechanikus eszközökkel normális, za­vartalan atomáramlást biztosítson.

Aszklépiadész követője, a laodikéi Themiszón (Kr. e. 50 körül) mesterének tanaira terápiás rendszert épített. Három pórusállapotot – statust – külön­böztetett meg (laxus, strictus, mixtus): segítségükkel communitasokat – közös betegségjellemzőket – határozott meg, amelyek azután a kezelést, a statusok­nak megfelelően, három eljárásra egy­szerűsítették.

A tralleiszi Thesszalosz (1. század) még ezt a módszert sem tartotta elég egyszerűnek, ezért az elméletet teljesen elvetette és mesterének csak terápiás gyakorlatát, vette át. Az egyszerű elmé­letek többnyire népszerűek, így Aszklépiadész és követőinek tanításai – össze­foglaló néven methodizmusnak (methodosz = középút vagy módszer) nevezték ezt az irányzatot – sokáig tovább éltek – Szóránosz vagy Caelius Aurelianus is híveinek tarthatók. A teória újdonsága az volt, hogy szemben a hippokratikus nedvelméletekkel ez a tan a szervezetet szilárd testek mechanizmusának tekin­tette (úgynevezett szolidáris patológia).

A metodizmussal vitatkozó; ám nála ősibb iskola a pneumatikusoké. A sztoikus Zénón (Kr. e. 336–264) tanításait az orvostudományba átültető pneumatikusok a pneumát, a szellemet tekintették kulcsfogalomnak. A pneuma szerintük légnemű, részben anyagi jellegű szubsz­tancia, amely egyben az életfolyamatok legfőbb mozgatója is. Ezt az elméletet később Galénosz is beépítette tanaiba.
Az orvosi iskola alapítója az attaliai Athénaiosz volt (Kr. e. 50 körül). Szemben a metodizmussal, Athénaiosz a mi­nőségeket és ezek egyensúlyát tekintet­te a legfontosabbnak. A pneumatikosok jelentősége abban állt, hogy a mehtodizmus túlságos gyakorlatiasságával szem­ben elméletet próbáltak alkotni, s ennek eredményeképpen kauzális alapon gyógyították a betegségeket.

Az orvosi irányzatok ebben az időben azért is lényegesek, mert a tudományos orvosképzés általában egy-egy efféle iskolához kötődött. A „tanult” görög-római orvosok enciklopédikus képzésben részesültek, amelyben a filozófia, asztrológia, rétorika éppolyan hangsúlyt kapott, mint a gyakorlati készségek kialakítása. Természetesen a sebészek, masszőrök, népi gyógyítók képzése ettől eltérő lehetett: erre vonatkozóan azonban gyakorlatilag nincsenek adataink.



Magyar László András