logo

VIII December AD

Nyaralóhelyek

Mégiscsak a tavasz és a nyár hozta meg az igazi népvándorlást. A mai francia és olasz Riviérát az ókorban a nápolyi Riviéra helyettesítette. Egyebek közt Alsium (Palo), Ostia, Antium (Portó dAnzio), Tarracina, Cumae, magában a Nápolyi-öbölben pedig Nápoly, Puteoli (Pozzuoli), Misenum, Surrentum (Sorrento) és Capreae voltak a legkedveltebb nyaralóhelyek.
Velence még nem állt ugyan, de azért megvolt az ókornak is a maga Lidója: Altinum. Ezt a tengeri kikötőt az első század végén káprázatos villák sora ékesítette, amelyekről Martialis elragadtatással ír. Altinum bizonyos tekintetben csakugyan a Lido őse, mert a mai Velence közelében feküdt.

Az Adriai-tenger partjain csak a következő századokban kezdtek kiépülni a nyaralótelepek, ellenben Itália nyugati partjain a leggyönyörűbb villák gyöngysora tükröződött a kék tengerben. Az utolsó nagy római szenátorcsaládnak, a Symmachusoknak tizenöt villája pompázott végig a parton, közülük hét a Nápolyi-öbölben. Cicerónak egyéb villáin kívül hat tengerparti villája volt.
Ezeknek az előkelő ókori villáknak semmi okuk sincs szégyenkezni a modern építőművészet keleti kényelemmel berendezett villacsodái előtt. Az ifjabb Plinius a szegényebb milliomosok közé tartozott, mégis két pompás villájáról tudunk. Az egyik a Tiberis völgyében épült, az Appenninek oldalában, a másik Laurentumban, a tenger partján. Ezt az utóbbit egy levélben ő maga pontosan leírta, úgyhogy világos fogalmunk van egy egyszerűbb főúri villa berendezéséről.

A laurentumi villa nem volt luxusépület, de tágas, kényelmes és kedves nyaralóhely; majdnem minden helyiségébe odalátszott a tenger: déli falát, amelynek mentén a hálótermek, a meleg fürdő és az oszlopos, nagy ebédlőterem volt, a tenger mosta. Azaz hogy nem is a falat, hanem a fal bástyaszerűen épített lábazatát.
A villa északkeleti oldalához két torony között tágas labdaház simult, s a belső kerti toronyból fedett folyosón lehetett eljutni a kis kerti házba, amelyben Plinius egészen elvonultan, csendben szokott dolgozgatni. Négy színes márványoszlop kivételével a villában csupán fehér márvány volt, a falakon egyszerű festmények, a fedett folyosók ablakait máriaüveggel üvegezték.

Az ablakok úgy voltak elhelyezve, hogy kellemetlen szél sehonnan sem hatolhatott a villa helyiségeibe. Plinius leírása azért is érdekes, mert felsorolja kertjének növényzetét is: viola, rozmaring, rózsa, babér, borostyán, ciprus, szőlő, puszpáng, eperfák és fügefák, továbbá platánok díszítették. Ez csakugyan nemes egyszerűség, ahhoz a fényűzéshez képest, amelyet a híres milliomosok és császárok a kertművészet és az egzotikus növények tenyésztése körül kifejtettek. Ellenben Plinius azzal csábítgatja barátját, hogy hűs árnyékkal, üdítő vízzel, nagyszerű hallal és kitűnő tejjel várja. Ez a villája különben csak egy órányira volt a fővárostól, úgyhogy a nap derekán elvégezte hivatalos ügyeit, és délutántól másnap délelőttig élvezhette a nyaralás örömeit.

Az igazi milliomosok villái valóságos kis városok voltak. Pollius Felix híres villája, amelynek leírása Statius (meghalt i. sz. 96) jóvoltából maradt ránk, a sorrentói öböl java részét elfoglalta: óriási területén teraszos lépcsők, két templom és kupolás fürdőház emelkedett a legdrágább márványokból épült s művészi szobrokkal díszített villa körül.

Ugyancsak Statius írja le Manilius Vopiscus tiburi villáját, amelynek híres mesterektől származó arany, elefántcsont és egyéb műtárgyai, drága mozaikpadlója, pazar márványburkolata mellett különösen díszkertje és gyümölcsöse vívta ki a költő csodálatát. Az ilyesmi természetesen rengeteg pénzbe került. Plutarkhosz beszéli, hogy Marius misenumi villáját, amelyet annak idején Cornelia, a Gracchusok anyja, hetvenötezer denariusért (körülbelül ugyanannyi forint) szerzett meg, a híres Lucullus két és fél millió denariusért vette meg.

Ugyancsak vagyonos emberé lehetett az a villa, amelyet Pompeji mellett Boscorealében 1893-ban ástak ki. Ebben a villában teljesen berendezett hatalmas borpincészet, olajsajtó, pékműhely került elő, a fürdőhelyiségeken és a lakás céljait szolgáló szobákon kívül. Érdekes a villa épségben megmaradt központifűtés-csövezete és vízmelegítő kazánja is. Ennek a villának egyik borospincéjében egy ciszterna alakú kádban találták a híres ezüst-arany kincset, amelynek jelentékeny része ma a Louvre-ban van.
A feltevés az, hogy a Vezúv 79-i kitörésekor valaki a tűzeső elől ide menekült kincseivel, s itt fulladt. A lelet nevezetesebb tárgyai: több mint tízezer darab aranypénz, hat arany karperec, egy arany nyaklánc és művészi domborművekkel díszített gyönyörű ezüst asztalnemű, tálak és serlegek.

Itália legszebb helyein mindenütt voltak császári villák is. Marcus Aurelius legszívesebben nápolyi villájában nyaralt, Nero Baiaeban. Traianus Centumcellaeben (Centocelle), Commodus Laviniumban (Lido di Lavinio), Caligula a pompás Antiumban. Tarracina mellett volt Tiberius híres Villa Speluncája, amelyhez, elnevezéséhez híven, barlang is tartozott.
Ebben a barlangban szeretett ebédelni Tiberius, akinek valósággal kisebb városszámba menő nagyszerű kéjlaka Capri szigetén emelkedett. Különben a barlangokat nagyon szerették: Seneca említi, hogy Servilius Vatia Cumae melletti villájában két hatalmas, mesterségesen épített barlang volt, amelyek közül az egyikbe soha be nem sütött a nap, a másik ellenben az egész napon át verőfényes napsütésben fürdött.

Tiburban (Tivoli) épült Hadrianus óriási kiterjedésű, romjaiban is felséges villája, amelynek rengeteg épülete és díszkertje a világ minden híres épületét és parkját utánozta; lakóházai, temploma, fürdői, könyvtárai mintegy 70 hektár területet foglaltak el.

Caligula egyik őrült és milliókba kerülő szeszélyéről Suetonius emlékszik meg. Nem érte be pompásabbnál pompásabb nyaralóival és kéjlakaival: liburnusi tízsorevezős hajót építtetett, amelynek fara drágakövekkel volt kirakva, vitorlái sok színben játszottak, belsejében pedig nemcsak fürdők, oszlopcsarnokok és ebédlők, hanem pompás kertek is voltak, rengeteg szőlő és sokféle gyümölcsfa; ezen a hajón naphosszat lakomázva járta be Nemi tavának vizét, miközben a hajón zengett a zene, és örvénylett a tánc.