Celsus doktor művében kitért a lövedékek eltávolítására, ezt mutatom be kiragadott példaként. Leírása szerint, ha a lövedék nincs túl mélyen vagy kilóg egy része, egyszerű eltávolítani (akár ujjal is), mert könnyen kijön. Ellenben egyes törzsek és törzsszövetségek, népek olyan nyílhegyeket használtak, amelyek szakállasok voltak, így azok a húsba belefúródva megakadtak. (Az is számít, milyen állásban éri az izmot, mert más, ha rostirányban és más, ha keresztező állása van a nyílhegy lapjának.) Ilyenkor több esetben szikével kitágították a sebet, megszélesítették a sebszájat, kémlővel, újjal kitapogatták állását, stabil-instabil voltát, és környezetét. Ezután tompabontóval, lapoccal, vagy ha kellett, horoggal széthúzva a sebet, fogást találtak a lövedéken egy fogó segítségével. Ilyen viszonylag mindennapi, de összetett műtét esetén, már a horgok tartásához is segéd kellett. (Esetleg maga a beteg, ha lélekjelenléte, állapota engedte.)

A harmadik lehetőség, amikor a lövedék csontot ért. Ilyenkor, ha az beágyazódott az eljárás ugyanez, de amennyiben feltáráskor a lövedék nem mozdult oldalirányú ütögetés hatására sem, mellé kellett fúrni egy „fészket" csontfúróval, hogy a hely vájta korábbi üreg összenyíljon a fúrt lyukkal, így oldva a beékelődést.

Érdemes áttekinteni a műtéti folyamathoz szükséges eszközöket, részben a leírás, részben rekonstrukció útján. Ebből látható, miként kapcsolódnak az egyes műszerek funkciói egymáshoz.

• Szike. Egy bőrmetszéshez, és egy apró, hegyes, hosszabb pengéjű a sebtágításhoz. Ezzel a lövedék tövétől kellett metszeni.

• Tompa végű kis lapoc, vagy hasonló lapátvégű kutató a sebajkak széthúzásához.

• Ha jellege kívánja ugyanerre a feladatra tompa végű, de kisebb kampók.

• Kémlő a lövedék fölkutatásához a sebnyíláson keresztül.


Az eltávolítás-kiemelés kellékei

• Szükséges a hosszú pofájú magfogó (lövetfogó), ami nem sérti meg a mögöttes szövetet, valamint elég erős.

• (Esetleg fúró, a leírt mellé fúráshoz.)

A lövedék eltávolítása után a seb kitisztítása és vérzéscsillapítása következett

• Tompa ormányú (tehát pofával, nem csípőéllel rendelkező) hosszú szárú csipesz, esetleg ugyanilyen zárócsipesz a besodródott (és szeptikus) anyagok eltávolítására (textil, fém és csontszilánk).

• Hasonló csipesz tamponáláshoz (vagy kis kémlő, la-pátvégű kutasz a sebnagyság függvényében), amire vérzés gátló és fertőtlenítő anyaggal átitatott textilcsíkot tekertek szintén tamponálás, törlés céljából.

• A vérzéstől függően kellett alkalmazni kautert (tüzesvasat), vélhetőleg hosszabb vésőszerű véggel, esetleg kisebb lapoccal is lehetett kauterizálni. (A kauterizálásra használt lapoc nem kauter!)


A szövetegyesítés

• Sebajkak összehúzása horgas csipesszel.

• Aláöltés és varrás (mély és bőrvarratok).

• Külső gyógyszerezés, paszta, kenőcs, borogatás. Ami általában boros öblítésből, ecetes borogatásból stb. állt.


Láthattuk, hányféle műszerre van szükség a műtét végrehajtásához. Érdemes elgondolkodni, vajon mi lehetett az alapellátás eszköztára egyféle sürgősségi beavatkozásokhoz. A katonai, harctéri ellátás nyilván a stabilizálásra (deformálódott páncélok eltávolítása, nyílvessző elfűrészelése, szorítókötések fölhelyezése, szállítás előkészítése) korlátozódott, de a frontvonal mögött az átmeneti, felvonulási táborokban, a sátorkórházakban, „ápoldákban" megvolt a megfelelő gyógyszer és műszer, valamint segédeszköz készlet.

A frontvonal béli ellátás gyakorlatilag egy „sürgősségi szettre" korlátozódhatott, általánosan használható, általában többfunkciós műszerekkel. Ha az előkerült műszertok leletekre vetünk egy pillantást, felfedezhetjük a legtöbb egyféle szortírozó tároló, így nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, több orvosi szettet is lehet rekonstruálni, amennyiben ismerjük, milyen beavatkozásokat végeztek a kor orvosai a leggyakrabban.

A legjobban fölszerelt orvosi ellátó helyek a hadseregnek fönntartott egészségházak, az „ápoldákból" kifejlődött Valetudináriumok voltak.