A harmadik lehetőség, amikor a lövedék csontot ért. Ilyenkor, ha az beágyazódott az eljárás ugyanez, de amennyiben feltáráskor a lövedék nem mozdult oldalirányú ütögetés hatására sem, mellé kellett fúrni egy „fészket" csontfúróval, hogy a hely vájta korábbi üreg összenyíljon a fúrt lyukkal, így oldva a beékelődést.
Érdemes áttekinteni a műtéti folyamathoz szükséges eszközöket, részben a leírás, részben rekonstrukció útján. Ebből látható, miként kapcsolódnak az egyes műszerek funkciói egymáshoz.
• Szike. Egy bőrmetszéshez, és egy apró, hegyes, hosszabb pengéjű a sebtágításhoz. Ezzel a lövedék tövétől kellett metszeni.
• Tompa végű kis lapoc, vagy hasonló lapátvégű kutató a sebajkak széthúzásához.
• Ha jellege kívánja ugyanerre a feladatra tompa végű, de kisebb kampók.
• Kémlő a lövedék fölkutatásához a sebnyíláson keresztül.
Az eltávolítás-kiemelés kellékei
• Szükséges a hosszú pofájú magfogó (lövetfogó), ami nem sérti meg a mögöttes szövetet, valamint elég erős.
• (Esetleg fúró, a leírt mellé fúráshoz.)

A lövedék eltávolítása után a seb kitisztítása és vérzéscsillapítása következett
• Tompa ormányú (tehát pofával, nem csípőéllel rendelkező) hosszú szárú csipesz, esetleg ugyanilyen zárócsipesz a besodródott (és szeptikus) anyagok eltávolítására (textil, fém és csontszilánk).
• Hasonló csipesz tamponáláshoz (vagy kis kémlő, la-pátvégű kutasz a sebnagyság függvényében), amire vérzés gátló és fertőtlenítő anyaggal átitatott textilcsíkot tekertek szintén tamponálás, törlés céljából.
• A vérzéstől függően kellett alkalmazni kautert (tüzesvasat), vélhetőleg hosszabb vésőszerű véggel, esetleg kisebb lapoccal is lehetett kauterizálni. (A kauterizálásra használt lapoc nem kauter!)
A szövetegyesítés
• Sebajkak összehúzása horgas csipesszel.
• Aláöltés és varrás (mély és bőrvarratok).
• Külső gyógyszerezés, paszta, kenőcs, borogatás. Ami általában boros öblítésből, ecetes borogatásból stb. állt.
Láthattuk, hányféle műszerre van szükség a műtét végrehajtásához. Érdemes elgondolkodni, vajon mi lehetett az alapellátás eszköztára egyféle sürgősségi beavatkozásokhoz. A katonai, harctéri ellátás nyilván a stabilizálásra (deformálódott páncélok eltávolítása, nyílvessző elfűrészelése, szorítókötések fölhelyezése, szállítás előkészítése) korlátozódott, de a frontvonal mögött az átmeneti, felvonulási táborokban, a sátorkórházakban, „ápoldákban" megvolt a megfelelő gyógyszer és műszer, valamint segédeszköz készlet.
A frontvonal béli ellátás gyakorlatilag egy „sürgősségi szettre" korlátozódhatott, általánosan használható, általában többfunkciós műszerekkel. Ha az előkerült műszertok leletekre vetünk egy pillantást, felfedezhetjük a legtöbb egyféle szortírozó tároló, így nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, több orvosi szettet is lehet rekonstruálni, amennyiben ismerjük, milyen beavatkozásokat végeztek a kor orvosai a leggyakrabban.
A legjobban fölszerelt orvosi ellátó helyek a hadseregnek fönntartott egészségházak, az „ápoldákból" kifejlődött Valetudináriumok voltak.