logo

XX Novembris AD

Ókori tűzoltó felszerelések

A tűzoltás legjellemzőbb eszköze a cento, a megnedvesített vagy ecetben áztatott posztótakaró, amellyel a tüzet fojtották el. Hasonló célt szolgált az ecetes pelyvával töltött nyers állatbőr. Vízszállításra fa- és fémvödröket, cserépkorsókat és tömlőket használtak. A tűz terjedését bontóeszközök, balták, csákányok segítségével akadályozták meg.
A korabeli leírásokban gyakran szereplő sypho egy nagymérető bőrzsák lehetett, amelyhez egy béltömlőt varrtak. A betöltött vizet deszkalappal préselték ki a tűzfészekre. A hatékonyabb dugattyús szivattyúk akkori használatára nincs bizonyíték.
A szivattyúk feltalálása és tökéletesítése az alexandriai Ktesibios és tanítványa, Héron nevéhez fűződik (i.e. 150). Héron már elfordítható elvezető csővel is ellátta a vízemelő gépezetét, és nyomástartó „labdája” már a mai fogalmak szerinti légkazán elődjének tekinthető.

A római korból ránk maradt szivattyúk többsége tűzoltási célra alkalmatlan konstrukció volt, de az Itáliai Bolsenában talált bronz szerkezet már megfelelt a tűzoltói elvárásoknak. Hitelesen azonban ezek felhasználásának csak a lehetőségét állapíthatjuk meg.


A tűzoltás technikája az ókorban

A korabeli szabályok szerint a tűz oltása mindenkinek kötelessége. A képen ábrázolt tűz megfékezéséért az emberek valóban komoly erőfeszítést tesznek. Többségük tevőlegesen vesz részt ebben a küzdelemben, ám néhányan a kíváncsiak soraiból szemlélik az eseményeket.

romaikor_kep




Tűzoltószerek

- Víz.
- Víztároló eszközök – kocsira helyezett bőrtömlő, hordók.
- Vízhordó eszközök - vödrök.
- Bontóeszközök.
- Létrák.
- (Tűzcsapó?).
- Megnedvesített posztótakaró (cento).
- Nyers állatbőr.
- Rögzítő eszközök – a posztótakarók és nyers állatbőrök rögzítésére. (A képen ezek közvetlenül nem figyelhetők meg.)


Végrehajtó személyek

A Római Birodalom nagyobb városaiban a tűzoltói feladatok végrehajtására kijelölt szervezetek – tulajdonképpen az iparos szervezetek – tagjai a szakértelmüket kamatoztatandó „hivatalból kötelezettként” is nélkülözhetetlenek a tűz elleni küzdelemben.
A képről nem állapítható meg, hogy egy nagyobb városban, vagy éppen egy kis településen kitört tűz körül foglalatoskodnak az emberek, és mivel egyforma öltözetet viselnek csak találgatni lehet kik az iparos társulatok tagja, kik az egyéb kötelezettek. Talán a különféle tevékenységek alapján tehető utalás az egyes emberek iparos voltára.

A kép tanúsága szerint a tűz megfékezéséhez a kellő emberi erő megvan, összehangolt tevékenység folyik. A tűzoltási technika két fő tevékenységét tekintve elkülöníthető a tűz oltásával, illetve a tűz terjedésének megakadályozásával foglalkozók csoportja. A tűzoltás vezetője bizonyosan az a személy, aki a kép bal alsó sarkában áll jobb kezében egy bontóbaltával, és aki a bal kezével az égő ház felé mutatva valamilyen utasítást ad ki.


A tűz megfékezése.

- Az égő ház oltása


A tűz oltásához a víz a tömlőből vödrökbe kerül, amelyeket a vízhordók a felhasználás helyére visznek. Így víz jut egyik úton az égő házba, annak tetejére, másik úton a védendő ház tetejére, illetve a házak sarkánál lévő hordókba. A tűzet a házban lévők vízzel oltják és egyéb módon a terjedését gátolják. A tetőn tevékenykedő emberek, (vagy tűzcsapóval igyekeznek a tűz terjedését akadályozni), vagy bontóeszközzel távolítják el a tető egyes részeit, (a ház jobb oldalára ennek eredményeként égő tetődarabok hullanak), de közben víz is kerül a lángokra.


- A röptűz által való terjedés megakadályozása

Az emberek egy része a kép közepén álló ház tetejére - a ház sarkához állított hordóba előzőleg belemártott - posztótakarókat, illetve nyersbőrt fektet. A takarókat folyamatosan vízzel locsolják. A hatékonyabb védekezés céljából a tető még éppen fedetlen részeit is folyamatosan nedvesen tartják.



Dr. Hadnagy Imre József