logo

XIX Novembris AD

Aquincum tűzoltósága

Pannónia néven a mai Magyarország nyugati része i.e. 10-től i. sz. 409-ig a Római Birodalomhoz tartozott. Itt is, mint a Római Birodalom más provinciáinak (tartományainak) városaiban önkéntes tűzoltóságok alakultak. Ezek - a hivatásos vigilestől (tűzoltóságtól) eltérően - rendfenntartói tevékenységet nem végeztek.
A tűzoltás, tűzfigyelés és éjjeli őrség feladatait a kézműves társulatok, főleg a kovácsok, ácsok, kőművesek, fémmunkások, öntők, posztókészítők, önsegélyező és temetési segélyt nyújtó testületek látták el.
Az azonos munkát végző kézművesek szervezetileg kézműves társulatokba (collegiumokba) tömörültek, ezek a társulatok csak jóindulattal nevezhetők a céhek elődeinek, mert csak kimondottan szakmai célok érdekében alakultak.

Az Aquincumban és Pannónia más településein - Szentendrén, Tácon, Szőnyben és Szombathelyen - feltárt emlékanyag megbecsült és elismert, mozgalmas tűzoltóéletről tanúskodik. A tűzoltóság szervezeti felépítését és az egyes tisztségeket a pannóniai kőfeliratok örökítették meg. Ezeken megnevezett beosztások: parancsnok (praefectus), mester-elnök (magister), díjbeszedő (exactor), gyakorlatok vezetője (exercitátor), zászlóvivő (vexillárius), gazdasági vezető (quaestor), írnok (scriba). A tűzoltó társulat élére a parancsnokot kinevezték, a díszelnököt, a védnököt a tagság választotta.

A tűzoltáshoz a vizet általában ásott kutakból vödrökkel nyerték. A nagyobb házak kertjeiben, és az udvarain létesített ciszternákba a vizet forrásokból vezették be. A polgárváros vízvezetéke (aquadukt) közel 5 km hosszú volt, boltíveit kb. 1000 kőpillér tartotta, ez végig húzódik a polgárvároson. Az égetett agyagcsöveket kb. 1 méter széles, mészhabarcsos kőfal belsejébe zárták – lásd a szerkezeti rajzot. A beérkező víz elágaztatására ólomcsöveket használtak.

Aquincum polgárvárosában a II. század közepén a kézműves társulatok székházat építettek, közel a város déli kapujához. A székházban a társulatok tagjai állandó őrséget adtak. A polgárváros rendezése során a tűzzel dolgozó műhelyeket a tűzoltó székház közelében, a város délkeleti részén építették fel. Kőfalas, cseréptetős házak, kővel burkolt utcák akadályozták a tűzvész terjedését. Az Aquincumban is alkalmazott padozat alatti és falfűtés nem volt tűzveszélyes. A császári helytartói palotát Néró császár rendelete szerint tűzoltási szempontok miatt lapos előterasszal építették.

A akkori kézművesség remekei – nem égetett agyag kehely, égetett agyagedények – korsó, tányér, tál, mécsesek, valamint vasból készült használati tárgyak, épületek díszítőelemei láthatók az egyik tárlóban. A korabeli cserépedények egy részét tűzoltó víz tárolására készítették, a mécsesek több funkciót is betöltöttek - világítás, tűzőrzés. Az utóbbinak egészen prózai oka van, ugyanis a tűzőrzés lényegesen egyszerűbb, mint a tűzgyújtás. Ám a tüzek megelőzése érdekében az égő mécsesek állandó felügyeletéről is gondoskodni kellett.


Aquincum polgárváros tűzoltó székháza

A polgárváros önkéntes tűzoltóinak székházát i.sz. 160 körül építették. Az épületet 1931-ben tárták fel. Az épület utcára nyíló árkádos termeiben a tűzoltó társulathoz tartozó kézművesek portékáit árulták. A legnagyobb helyiségben gyűléseket, közös lakomákat tartottak. A termet talpazaton álló szobrok díszítették, köztük Minerváé, aki a kézműves társulat istenasszonya volt. A parancsnok szobáját a falmaradványok tanúsága szerint vörös és sárga színűre festették. Az épület tornyában állandó tűzfigyelést tartottak.

I.sz. 250 körül egy ostrom alkalmával tűzvész pusztította el az épületet. Pincéjéből ásták ki a feltárás világhírű leletének a víziorgonának a maradványait.