logo

XV December AD

Unguentumok előállítása és kereskedelme

A kívánatos megjelenés, mint a fentiekből kiviláglik, kozmetikumok, illatszerek, tisztálkodó szerek sokaságának használatát követelte meg. Az egyre növekvő szükségletek miatt ezek alapanyagainak beszerzése, a szerek gyártása, kereskedelme és árusítása komoly iparággá fejlődött. Minderről ugyancsak Plinius munkájának XIII., XV. és XXIII. könyve szolgáltat információt.
Az első az unguentumok nevével, összetevőivel, használatának történetével és módjával, fajtáival, származási helyével, kereskedelmével és árával foglakozik, így a hatóterületüket nem közli. A XV. könyvben az olajokról és az olajkészítésről beszél. A XXIII.-ban, bár elsősorban az adott növényi származékok, olajok orvosi hatóanyagként való felhasználásával foglakozik, bekerültek az unguentum alapanyagok, olajok is, hiszen ezek legtöbbször mindkét területen hasznosak voltak.

Az illatszerek alapanyaga nagy százalékban növényi eredetű; sok köztük a magokból (pl. balzsam, mandula, ciprus, pisztácia vagy más néven masztiszkfa olaj, szezám) fa részekből (pl. gránátalmafa kérgéből előállított olaj, babérolaj) vagy virágokból (pl. mirtusz, írisz, nárcisz, rózsa, jázmin) sajtolt olaj. Tartalmaznak mézet, gyantát, fűszernövényeket (sáfrány, fahéj, majoranna), myrrhát, bort, virágokat es állatok testéből kivont elegyeket (zsírok, szarvak, csontok, agancsok porított kivonata). Természetesen sok köztük a ma már azonosíthatatlan alkotóelem is, pl. a bryon. Plinius szerint a legáltalánosabban használt illatszer és kozmetikum alapanyag a rózsaolaj vagy rhodinum.

Több unguentum receptet is közzétesz. Ezek között a legdrágább és legtöbb alkotóelemmel bíró az unguentum regale volt; arábiai behendió-balzsamból, costumból (indiai cserje), amomusból, fahéjból, cardamomból, nárdusból, maronból, myrrhából, casiából (vad fahéj), styraxböl, ladanumból (krétai szuhár), balzsamból, egy syriai nádfajtából, oenanthéből, malobathronból, serichatumból (arábiai fűszer), ciprusból, aspalathusból, panaceából, sáfrányból, majoránából, vízi liliomból, mézből és borból állt.

Plinius XIII. könyvének 1-18. részletéből képet alkothatunk milyen mértékű és széleskörű igényeket kellett kielégítenie a korszak kereskedőinek és, hogy milyen jól jövedelmező - luxus - üzletággá fejlődött az unguentumokkal való kereskedelem. A magasabb társadalmi osztályok tehetős képviselői nem szégyelltek értelmetlenül magas összegeket fizetni egy-egy ritkább vagy különösen hatékonynak mondott illatszerért, kozmetikumért.
Némelyek a kenőcsöket a talpukra kenték, mások, mint Gaius caesar, a fürdőjük vízvezetékét illatosították vele - példát adva ezzel a vagyonuk révén egyre feljebb törekvő rabszolga származásúaknak is - és hogy az illatszerek testüket ne csak kívülről, hanem belülről is illatossá tegyék az italukba is illatszert kevertek. Unguentumokkal fényesítették a hadi jelvényeket, sasokat is.

Az alapanyagok és unguentumok termő- vagy beszerzőhelyének elsődleges forrása a nevük, hiszen ahogy Id. Plinius írja, vagy a származási helyükről, vagy a bennük levő anyagokról vagy a fákról, amelyből készültek, illetőleg amelynek termései voltak kapták azt. Így szerepel a felsorolt anyagok között a faex Graecum, az iris Illyrica, a Cyzicena amarus, a nardus Indicus, a calamis Syriis, és a nardus Gallicus. Nevük egyszersmind a származási helyüket is jelöli.
Plinius az írisz(olaj) további beszerzési helyeként említi Corinthust, majd Cyzicust. Ez utóbbi a majorána-olajáról is híres volt. A legjobb rózsaolaj Phaselisből származott, de kiváló unguentumokat készítettek belőle Cypruson és Mytilenaeben, Lesbos fővárosában is. A legkelendőbb sáfrányolaj (crocinum) a ciliciai Solis városában készített volt, de hamarosan felváltotta a rhodosi.
Az oenanthinumot (oenanthet) Cyprusról szállították, később Adramytteumot preferálták. A legnagyrabecsültebbet Syriában, Antiochia és Laonicea szomszédságában, fehérbor termesztő vidéken készítették. Majorannaolajat (amaracinum) Cosról szállítottak, ahonnan aztán később birsvirágból készült olajat (melinum) is. A cyprusi ciprusolaj volt elsődlegesen kedvelt, a későbbiekben az Aegyptusi is.

Mendesiumban metopiumot állítottak elő. A pardalium nevű híres unguentumot Tarsusban, a sampsuchus-olajat Cypruson és Mitylenén, a sampsuchus (majorána) természetes előfordulási helyein, gyártották. A legjobb panaceaolaj Sidonból származott, közvetlenül utána az egyiptomi állt.
A gummi az Aegyptia spina cserje nedve. A név elárulja, hogy a cserje egy Egyiptomban honos növény volt. Szintén Egyiptomban sajtoltak nagy mennyiségben retek(?)olajat, illetve egy közönséges fűfajtából chortinonból készültet. Cappadocia és Galatia határán olajat készítettek egy Selgicum néven ismert „országban” termő növényből. A legkelendőbb pissinum (szurokból való) Buttinumból származott.
Assyriai amomum szerepel Martialis egyik versében. A myrobalanum egy pálmafajta terméke, amely Aegyptusban nőtt. Az unguentumok egyik fő alkotóelemét jelentő olívaolajat egyedül Martialis köti helyhez: a venafrumit nevezi meg illatos olajok alkotóeleméül.

A legalkalmasabb terület, ahonnan a legtöbb unguentum származott Aegyptus volt. Campania rózsában bővelkedett, Neapolisból, Capuából, Praenestréből szállították a legtöbb rózsaolajat. Martialis több epigrammájában is elragadtatással beszél a paestumi rózsakertekről. Iudea messze földön híres volt pálmáiról.
Ovidius, Martialis műveiben is felbukkan a lybiai árpa és az africai méz. Ez utóbbiról, mint Martialis epigrammáiból kiderül, leginkább a szicíliai Hybla és az attikai Hymettos volt híres, bár e városokból származó mézet talán inkább étkezési célokra használták. Azt is megtudjuk, hogy egy gyengébb minőségűt Corsicán is gyártottak. A semen Tuscum elnevezés minden bizonnyal a mag etruriai származási helyére utal.

Mindezeken kívül a nem növényi eredetű unguentum alapanyagok elsődleges beszerzési helye is a Közel-Kelet és a Mediterraneum volt, így a fentebb már említett macedóniai, aegyptusi vagy bythiniai nitrum és az africai sivatagban Iuppiter Hammon temploma közelében begyűjthető sal Ammomiacus, a cerussa vagy psimithium, a stibium és a pumex.
A cerussát vagy psimithiumot a fent ismertetett módon ólomműhelyekben állították elő. A legismertebb a rhodusi volt. A stibiumhoz ezüstbányákban juthattak hozzá. A leghíresebbek Hispaniában voltak. A pumex nevű szivacsos kőzet lelőhelyei Meluson, Nysiruson és az Aeol szigeteken voltak.

A kevés kivételek egyike a sapo, a galliai hajfestőszer volt, amely, mint Martilais epigrammájából kiderül, hogy a germaniai Mattiacum környékéről származott. Az ismertetett adatok alapján a kozmetikumok alapanyagainak elsődleges beszerzési helye a Mediterraneum keleti része, Afrika és a Közel-Kelet volt. A termékek kis százaléka származott csupán az északi provinciákból vagy Italiából. A nardus Indicus bizonyítja, hogy Róma kereskedelmi kapcsolatban állt Indiával is.
Az olyan egyszerű alkotóelemek, mint az olaj, a méz, a bor, a makk, a nárcisz, a gyanta, a nád, a gránátalma, a rózsa stb. nyilvánvalóan a felvevőterülethez közelebb eső, a birodalom kevésbé egzotikus területeiről is származhattak. Az unguentumokkal való kereskedelem módjára vonatkozó információ igen csekély.

Az illatszerek és fűszerek kereskedelmének központja Capua volt. Azt az utcáját, ahol a kenőcs- és illatszerárusok boltjai és standjai sorakoztak Seplasiának nevezték. Innen az árus - seplasiarius, az illatszerbolt - seplasiarium, a bódé, ahol nem csak kenőcsöket, hanem egyebet is árultak - seplasium elnevezése.
Rómában a Capitolinus domb lábánál húzódott a vicus unguentarius városrész, ahonnan Publius Licinius Crassus és Lucius Iulius Caesar censorok, a város alapítása utáni 565. évben, Antiochus király legyőzése után, a keleti illatszerek kereskedelmét korlátozó rendeletükkel kitiltották a semplasiariit. Ennek ellenére, Martialis jóvoltából, több Róma városában tevékenykedő illatszerárust név szerint is ismerünk, ami jelzi, hogy a censorok rendelete a Flavius-korban már (de minden bizonnyal korábban) érvényét vesztette. Közülük leggyakrabban Cosmus neve bukkan fel, akinek illatszereit a hölgyek előszeretettel alkalmazták testük illatosítására, sőt olyan labdacsokat is árult, amelyek enyhítették a borgőzös lehelet kellemetlen szagát.
Martialis verseit olvasva úgy tűnik, hogy ő volt a korszak legnépszerűbb seplasiariusa, akinek termékei a legmagasabb igényeket elégítették ki, olyannyira, hogy egyes verseiben a cosmus, vagy cosmusi a különösen jó minőségű unguentum szót helyettesítve, azonos jelentéstartalommal szerepel. Csupán egyszer bukkan fel egy másik illatszerárus neve, Marcellusé, akinek boltja volt a városban, és akinek a kenőcseitől illatozott egy szökött rabszolga haja. Róma legfontosabb kereskedőútja a vicus Tuscus volt, ahol sok egyéb mellett minden bizonnyal illatszereket is lehetett kapni.
A forrásokban néhány esetben előfordul az unguentarius vicus, amely lehetséges, hogy ennek egyik késői névváltozata. Amennyiben ez a feltételezés nem helytálló, a szóban forgó városrész helye ismeretlen. Pompeiiből epigráfiai forrásanyaggal rendelkezünk a városban tevékenykedő unguentariusokról, amelyek egyszersmind kijelölik az egykori illatszerüzletek lehetséges helyét is, többek között a város macellumának földszintjén.

Illatszerek készítésnek és árusításnak több képi forrása származik Pompeii városából, falfestmények, amelyek egy sorozat egy-egy darabját képviselik. A leggyakrabban bemutatott és az egyetlen máig épségben fennmaradt a Vettiusok házában talált falkép, egy hasonló képtöredéket őriznek a cambridgei Fitzwilliam Museumban, továbbá ma már csak rajzról ismerünk egy harmadik falfestményrészletet a VII. régió, 7. insulájának 5. sz. házából.

A képeken szárnyas Amorok parfümöket készítenek és árulnak, így az illatszerkészítés gyártásának és értékesítésének folyamatát egészében követhetjük nyomon. A Vettiusok házából származó falfestményen a vásárló hölgy-Amor a kép bal szélén üldögél és a kiválasztott parfümöt cseppenti a kezére, előtte egy másik egy hóna alá fogott edényben minden bizonnyal a vevő által kiválasztott illatszert kevergeti.
Mögöttük egy lábakon álló nagyobb üst, egy nyitott ajtajú szekrény és egy asztalka látható. Az asztalka és a szekrény tele van kisebb nagyobb üvegekkel. A festmény jobb felén az unguentumok gyártása folyik; az alkotóelemek előkészítése, zúzása, összekeverése és főzése(?). A baloldalon látható jelenet valószínűleg egy unguentariumban, seplasiariumban játszódik.
A képen levő berendezéseket és eszközöket hitelesnek kell tekintenünk, ha nem is teljesen valósághűnek, hiszen ezek segítségével tudta a készítő a jelenet helyszínét mindenki számára felismerhetően megjeleníteni. Hasonló felépítésű, ha egyes elemiben eltérő is a töredék és a rajzról ismert ábrázolás. Mindezeken túl egy negyedik falfestményrészletet is meg kell említenünk, mint illatszerek készítésének és árusításának lehetséges képi megjelenítését. Ez a fenti sorozattól eltér. A Porta Marina mellett levő villa előtere egyik faldíszítő paneljének falfestményén két alak látható, Eros és Psyche, mint parfümkészítő és árusító.

Eros egy boltíves kis kemence mellett térdel, amelyen egy tálkában valamilyen folyadékot forral, a másik oldalon Psyche egy karosszékben ül és a maga mellett, egy fehér anyaggal letakart padon elhelyezett kis ampullákat kínálja. Az eladásra kínált tárgyak mibenléte meglehetősen nehezen megállapítható, ami a kép officina unguentariaként való értelmezését némiképp bizonytalanná teszi.
A képek alapján az illatszerkészítés néhány lépése rekonstruálható. A képsorozat két falfestményének mindegyikén látható az alapanyagok préselésének, zúzásának folyamata, amelyet nehéz szerszámokkal végeznek, manuálisan, kivehető a részleteiben a régészeti emlékanyagban is megfogható olajprés, megfigyelhető az alapanyagok főzése vagy forralása és keverése. Mindez nagy űrtartalmú üstökben, edényekben történik, amelyek alapján megállapítható, hogy egyszerre nagy mennyiségben állapítottak elő illatszereket, amelyeket aztán nagyobb üvegekbe, tároló alkalmatosságokba töltöttek át és az üzletekbe már így juttatták el. Itt a vásárlónak még kisebb, saját tárolókba töltötték át.

Ezek méretéről szemléletes példát kapunk, egy Roma városi falfestményen, amelyen egy hölgy aprócska alabastronból egy üvegcsébe illatszert önt. Az ábrázolásokon a kozmetikumok árusító és gyártóhelye egy légtérben van. Ez ugyan nyilvánvalóan a megjeleníteni kívántak sűrített ábrázolása igényének következménye, de feltehető, hogy az illatszer-gyártóhelyként funkcionáló épületekben árusítás is folyt.
A kifejezetten illatszereket, kozmetikumokat gyártó helyek elkülönítése régészeti módszerekkel nehéz. Egy épület, amennyiben olajok préselésére alkalmas berendezéseket találnak, egyaránt szolgálhatott étkezési célú vagy kozmetikumok alapanyagául készített olíva-, illetve virágokból és növényi részekből sajtolt olajok gyártóhelyeként. Késő hellénisztikus kori illatszergyártó műhelyet Paestumban, Déloson loklizáltak, továbbá Pompeiiben.
Jelen elképzelések szerint „A parfümkészítő házának” nevezett pompeii-i épület ilyetén való értelmezése a benne található olajprés és az udvarban létesített, pergolával fedett, nyitott triclinium körüli földből vett mintákon végzett pollenvizsgálatok kimutatta magas, 70-80 százalékos olajfa-pollenarány, a feltételezett virágoskert megléte, valamint a kertben talált tárolóedények ellenére sem túlságosan meggyőző.
A parfűm készítés lehetséges régészeti tárgyi bizonyítéka az olajprés jelenléte, ezek nagy száma, kis mennyiséget produkálni képes mérete, speciális dekorációja, előkerülési helye valamint Délos speciális természeti adottságai és írott források alapján ismert privilegizált kereskedelmi pozíciója alapján, az olajprést tartalmazó épületek egy része parfűm készítő műhely lehetett.

A paestumi illatszerkészítő műhely modern feltárásakor szerzett információk egzaktabbak. A város fórumának észak-nyugati sarkában levő, kb. 3x4 méteres tabernában jellegzetes formájú márvány olajprés bázis áll. A helyiség első - i. e. 237 utáni - építési periódusához tartozó rétegekben feltárt szemétgödrök illatszeres üvegcsék töredékeit tartalmazták, hasonlóan a szomszédos üzlethelyiségekhez, amely az ásató szerint arra utal, hogy az üzletsor ezen részében parfűmárusítás folyt, már ebben a korai periódusban is.
Az épület második periódusában - az 1. század második negyedében - állították fel az olajprést, ennek márvány bázisa in situ, ehhez a szinthez tartozik a két kerek nyílás, amely a prés vertikális felépítményének régészetileg megfogható nyoma és az opus signinum burkolat. Az épület funkciójának értelmezésében meggyőzőnek tűnik Brun érvelése, amely szerint a márvány bázis kivitelének finomsága és a forum egyik üzlethelyiségében végzett mezőgazdasági tevékenység valószínűtlensége parfűm készítő tevékenységre utalhat.

A helyiségben földbe ásott tárolóedényeknek nincs nyoma, ezért feltehető, hogy a préselt folyadékot mobil tárolóedényekben tartották. A Vettiusok házában talált falfestmény jobb szélén látható fa felépítményű présen kivehető a Deloson és Paestumban is jelentkező kő présbázis a kerek folyadékelvezető csatornával, ez alapján készítette el J-P. Brunn a római kori illatszerprés elméletri rekonstrukcióját. Kivételes jelentőségű epigrafiai emlék a Lesbianus házában 1955-ben talált kerámiaedény festett, kurzív felirata; lomentum verax Numicae Primigeniae (ex officia) C N Sperati.

Speratus műhelye talán a közelben lehetett, esetleg magában Pompeii városában. Epigráfiai forrásokból további parfümkészítőket ismerünk név szerint nem csak Itáliából, de a provinciákból is, amely az illatszerek utóbbi helyen való használatának közvetett bizonyítéka.

A Naturalis Historia XIII. fejezetében találunk az illatszerek árára vonatkozó információkat is. Az auctor sajnos itt sem az átlagos árakról, hanem a szenzációsabb végletekről számol be: hogy egy-egy drágább illatszerért 400 denariust is fizettek fontonként vagy, hogy a fahéjolaj, amelyhez hozzáadtak balzsamolajat, xylobalsamumot, calamust, fenyérfüvet (szittyó), balzsammagot, myrrhát és illatos mézet, amely így a legsűrűbb állagú unguentumot jelentette, fontonkénti ára 35 és 300 denarius között volt.
A különleges, messziről származó, ritka kozmetikumok, illatszerek nyilvánvalóan drágák voltak, luxuscikkeknek számítottak, de kellett lenniük olyanoknak is, amelyek egy átlagos keresetű ember számára is megfizethetőek voltak, annál is inkább, mert az unguentum gyűjtőfogalomba a legegyszerűbb tisztálkodó- és illatszerek is beletartoztak.
Továbbá az unguentumok nem csak a mindennapi tisztálkodásban, testápolásban, szépítkezésben, de a vallási szertartásokban és a temetkezésben, a sportolásban is szerepet kaptak. Miért ajánlana Ovidius több művében is test- és szépségápoló recepteket nagy számban, ha azok csak a társadalom egy elenyészően szűk rétege számára lettek volna elérhetők, által lehettek volna használatban vagy egyáltalán lettek volna ismertek?


Forrás: részletek Bózsa Anikó - A szépségápolás tárgyi emlékanyaga Pannonia Magyarországra eső részén c. Doktori Disszertációból