logo

XXIII Januarius AD

A viselet maradandó emlékei

A kőemlékek portréábrázolásain a viselet összképét láthatjuk, a régészeti feltárásokon elsősorban a ruha kiegészítői kerülnek elő, az ékszerek, ruhakapcsoló tűk, övcsatok. A római foglalástól a 3. század végéig az ábrázolás és a tárgyi emlékanyag viseletrekonstrukcióink alapja, a 4. századtól kezdve azonban még egy fontos forráscsoport bővíti információinkat. Ebből az időszakból ugyanis már textilleletek is maradtak ránk késő-római sírokból.


Ékszerek

A hagyományos kelta öltözékhez funkcionálisan tartozott hozzá az ékszer, ezért az együttes erősen kötött volt. Az egyes darabok egyszerre díszítették és tartották a ruhát, az ékszerkollekció változásai így a szabásminta változásait is tükrözik.
Az ing ujjait egy vagy több, általában bordázott, bronz karpereccel fogták össze az ingnyakat pedig súlyos sodort nyakperec, torques [torkvesz] díszítette és zárta. A hasított, egyenes nyakkivágást esetenként kisebb fibulával tűzték meg, a felsőruha vállát pedig egy kb. 12-15 centiméter hosszú, úgynevezett szárnyas fibulapár tartotta.

A 2. században az ingujj csuklóban elszűkült, így a karperecek vékonyabbak lettek. Az ing felső részét formára szabták vagy szőtték, így már rásimult viselője nyakára, a torquest pedig felváltotta a 3-5 medalionnal ékesített lánc. A nyakkivágás változatosabb lett, az ing nyakát összefogó fibula díszesebbé vált. A gyapjú felsőruha finomabb anyagból készült, így a szárnyas fibulák kisebbek és könnyebbek lettek.

A római viselet eleve szabott-varrott ruhadarabokból állt, így az ékszereknek nem volt funkcionális szerepük, csak az öltözék kiegészítői voltak. Mint a kelmék minősége, az ékszerek anyaga is viselője anyagi helyzetét és társadalmi rangját jelezte. A stola egyenes záródása fölött rövid gyöngysor emelte ki a nyakat.
Aquincumban is a kék és a zöld szín volt a legkedveltebb. Az előkerült gyöngysorok nagy része színes üvegpasztából készült, ehhez hordhatták a bronzból, ezüstből, csontból és csavart üvegtechnikával készült karpereceket. A nyaklánccal harmonizált a fülbevaló is, gyűrűjük csak egy fémből hajlított pánt, illetve vésett pecsétgyűrű volt. Az előkelőbbek ékszerei smaragd vagy igazgyöngy szemekből állhattak, melyeket bronz, ezüst vagy arany drótszálra fűztek, s ezeknek a szálaknak végét hurkolták egymáshoz.

A 3. század második felétől jelentek meg a sima, csiszolt fekete féldrágakőből, gagátból készült ékszerek, s ezek olcsóbb, fekete üvegpasztából készített utánzatai. Az aquincumi hölgyek frizuráját csont vagy fém hajtűkkel tűzték össze. Ha fátylat is hordtak, ezt díszes fejű, fém (bronz, ezüst vagy arany) tűkkel erősítették fel.

A gyermekek nyakába születésükkor egy amulettet, a bullát akasztották, melyet felnőtté válásukig, tehát a lányoknak férjhezmenetelükig, a fiúknak a felnőtt-tóga felöltéséig kellett viselniük. Aquincumi gyermeksírokból általában bronz és vasbullák kerülnek elő. A férfiak fontosabb tárgyi emlékei a katonák tunicáját leszorító övek fém díszei, illetve a katonai fibulák.
A felső bőrövet fémcsattal zárták és néha veretekkel díszítették. Egyes ábrázolásokon az alsóövről térd fölé érő, szintén fémből készült, kerek veretekkel kivert szalagok lógnak. A sagumot a jobb vállon kis korongfibulával tűzték meg, melyet a 4. századtól a hagymafejes fibula váltott fel.

A gyűrű inkább férfiékszer volt, státusszimbólumként is szolgált. A togánál és a paludamentumnál a textil nagy mérete és súlya megkívánta, hogy a sarkokat kis ólomsúlyokkal nehezítsék, hogy mozgás közben is megtartsa a ruhadarab divatos, finom redőzését.


Textilmaradványok

A 3-4. század fordulójára megváltozott a temetkezés rítusa, a halottak elhamvasztását fokozatosan felváltotta a csontvázas temetkezés. Kevesebb lett a sírkő, ezek is sematizálódtak, az elhunytak portréja vált fontossá, a viseletet pedig jóformán csak jelzésszerűen ábrázolták. Az előkelőségek drága és divatos ruháit a 4. század első évtizedeiből származó sírszobrainkon pontosan, részleteiben láthatjuk. Az itt ábrázolt viseletek anyagát és színét pedig már a korabeli textilleletek vizsgálati eredményeivel is összevethetjük.

A 4. század első felében élhetett az aquincumi coloniát övező villák egyikében az a vallási vagy etnikai közösség, melynek tagjait speciális módon, bebalzsamozva temették el. A pannoniai mumifikálásnak két jellemző tulajdonsága van: konzerválószernek fenyőgyantát használtak, a szarkofágot pedig légmentesen zárták le. Így ez a technika merőben eltér az egyiptomitól, talán csak elnevezésében hasonlít rá.
1912 és 1983 között feltárt múmiatemetkezések mellékleteként került napvilágra textilleleteink legnagyobb része, s lehetőség szerint ezeket természettudományos módszerekkel is megfigyelték. Mivel az anyag rögtön pusztulásnak indul, ha levegő éri, így a textilmaradványok vizsgálata mindig az előkerülés idejét, az adott időszak tudományos lehetőségeit képviseli, kiegészítő vizsgálatra ritkán van mód, sőt helyenként csak az ásatási megfigyelésekre támaszkodhatunk. Az anyagvizsgálatot az is megnehezíti, hogy a balzsamozáshoz használt fenyőgyantától a textilrétegek összetapadnak, a szálak pedig merevvé és törékennyé válnak.
Mindegyik sírból többrétegű textilmaradvány került elő, de nehezen állapítható meg, melyik darabka a mumifikáláshoz használt bandázs része, melyik tartozott a viselethez, még nehezebb ezeket konkrét ruhadarabokhoz kötni. Elvi rekonstrukciós kísérleteinkhez segítséget nyújthatnak a hasonló korú egyiptomi, fayumi múmiaportrék, valamint az aquincumi ábrázolások.

A 4. század legelejére keltezhető a Bécsi úton feltárt gyermekszarkofág. A négyéves Cassiát hétrétegű lenvászonba burkolták. Elképzelhető, hogy a legalsó, legfinomabb réteg esetleg lenvászon tunica maradványa lehetett. A szemlőhegyi 4. századi múmia 8-10 rétegű vászon bandázsa alatt selyemdarab került elő. Az anyagvizsgálat azt állapította meg, hogy egy különleges selyemfajta, anyagát egy, a Földközi-tengerben élő kagylófajból nyerték és az antik források szerint csak a késői időkben gyártották. Finomsága és drágasága miatt ez a kelme csakis az eltemetett nő ruházatához tartozhatott.

Szintén ebből az időszakból származik a Táborhegyen talált múmia. 16 rétegű lenvászon alatt két réteg festett, alatta egy festetlen textilmaradványt különítettek el. A textília festett voltából öltözékre következtethetünk. Az idős asszony festetlen tunicája és ibolyaszín stolája luxuscikknek számító gyapotszövetből készült, e fölött hagyományos, sötétkék gyapjú pallát viselt.

Az 1962-ben feltárt Jablonkai úti múmia ruházatáról rendelkezünk a legtöbb adattal, rekonstrukcióját viszont éppen e nagyszámú textília változatossága nehezíti meg. Az alsó két réteg finomszövésű festetlen lenvászon textilmaradvány lehetett a fiatal nő fehérneműje és tunicája. E fölött kékeslila színű, laza szövésű, finom gyapjú stolát viselhetett, pallája bíborlilára festett len-gyapjúszőttes lehetett. Kérdéses a vászon és gyapjú textilmaradványok között megfigyelt, igen porlékony néhány lila selyemszál funkciója.

A len láncfonal tartást ad mind a gyapjú, mind a selyem vetülékfonallal készített szövetnek, ugyanis mindkét alapanyag szálai igen finomra fonva könnyen szakadnak, így nehezen vethetők fel a szövőszékre. A gyapjú és a selyem kombinációja ezért kizárható. Mivel a vizsgált textilek közt a len-gyapjú szövetmaradvány egyértelműen kimutatható volt, az alsó réteget pedig mint gyapjútextíliát azonosították, a két réteg közötti selyemszálak legnagyobb valószínűséggel fátyolnak értelmezhetőek.
A lenvászon bandázs és a bíborlila textilmaradványok közt megfigyelt két réteg gyapjú szőttes értelmezése is vitatható. Lehet a palla fölött viselt gyapjúköpeny, de ez aquincumi ábrázoláson nem fordul elő, régészeti leletben pedig ez lenne egyetlen példája. Feltehetően inkább szemfödél vagy halotti takaró lehetett. Szintén múmiasírhoz tartozhatott a Perc utcában talált textilmaradvány, melynek vizsgálatra nem volt mód, mivel a lelet pillanatok alatt megsemmisült.

A sírokban talált drága festőanyagokkal festett finom kelmék és maga a mumifikálási technika azt bizonyítja, hogy a későrómai szobrokhoz hasonlóan a textilleletek is elsősorban az elit réteg ruházkodását tükrözik. Mindezek ismeretében azonban elképzelhető, hogy Aquincumba ilyen luxuscikkek a korábbi időkben is eljuthattak.

A legújabb aquincumi textillelet a 4. század második feléből maradt ránk. A polgárvárostól délre egy kisgyerek sírjában kétrétegű textilmaradványt találtak. Az egyik réteg durvább, a másik finomabb szövésű lenvászon, de kérdéses, a gyermek ruházatához, vagy halotti lepléhez tartozhattak.

A 4. század végéről már nagyon kevés adatunk van a női viseletről. Ábrázolások híján csak az ékszereken keresztül követhetjük a divat változásait. A katonavárosból egyetlen női sírból ismerünk rövid fátyolt díszítő üvegflittereket. Egy hat év körüli kislány homlokát pedig apró üvegberakásos bronz veretek díszítették, melyek egy szalagra lehettek felvarrva. Ez a szalag lehetett hajháló pántja, tarthatta a kislány fátylát, de akár egyszerűen hajpántként is szolgálhatott.

2001 nyarán került elő egy 5. századi fiatal nő sírja, aki a sztyeppei ízlésvilágot tükröző ruhadíszeket viselt. Sírjából kis gyapjú textildarab került elő, kérdéses, melyik ruhadarabjához tartozhatott.


Antik források
Horatius: Ódák. IV, 13, 13-16.
Petronius: Satyricon. LXVII. Seneca: De benef. VII, 9, 4.

Modern irodalom:
Aquileia Aquincum. Budapest, 1995.
Facsády A.: Ékszerek Aquincumban. In: Aquincum – Augusta Raurica. Élet a Római
Birodalom két városában. Kiállításvezető. Basel, 1997. p. 200-204.
Facsády A.: Représentation de parures sur les stéles funéraries du Musée d’ Aquincum. In: Akten des IV. Internationalen Kolloquiums über Probleme des Provinzialrömischen Kunstschaffens. Celje, 8-12. Mai 1995. Situla 36. (1995) [1997] p. 103-106.
Fitz J.: Az eraviszkusz női viselet. In Archaeologiai Értesítő 84 (1957) p. 133-151. Hajnal L.-né: Az újabb aquincumi múmiasír anyagának textilvizsgálata. In: Archaeologiai Értesítő 91 (1964) p. 192-194.
Nagy L.: Aquincumi Múmiatemetkezések. In: Diss.Pann. 1.4. Budapest, 1935.
Németh M. – Topál J.: Verses szarkofág mumifikált temetkezéssel a Bécsi úti sírmezőből. In: Budapest Régiségei 27 (1991) p. 73-84.
Póczy K.: Újabb aquincumi múmiasír. In: Archaeologiai Értesítő 91 (1964) p. 176-191. Póczy K.: A pannoniai késő császárkori múmiatemetkezések néhány tanulsága. In: Budapest Régiségei 32 (1998) p. 59-75.
Zsidi P.: Későrómai temetkezési hely az aquincumi polgárváros déli városfalán kívül. In: Aquincum – A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 1998-ban. Aquincumi Füzetek 5. Budapest, 1999. p. 77-83.
Madarassy O: Régészeti feltárások az aquincumi katonaváros területén. In: Aquincumi
Füzetek 8. Budapest, 2002. p. 29-37.