logo

XVII October AD

A Collegium Fratrum Arvalium szervezete I. rész

A kollégium szervezetéről jó értesülésünk van. Sabinus Masurius tudósítása szerint 12 tagja volt a testületnek s ezt a jegyzőkönyvek sem cáfolják meg. A kollégiumnak nem maradt olyan névsora ránk, mint a minőt az augures, salii, sodales Augustales-Claudiales stb. papi testületéiről tudunk. Valószínűleg nem is volt ilyen névsoruk, hanem megelégedtek azzal, hogy az új tag felvételét jegyzőkönyvbe vették, rájuk vagyunk tehát utalva. Kétféleképen nyújtanak nekünk útbaigazítást: azzal, hogy az egyes tagok felvétele bennük pontosan van vezetve, másodszor pedig, hogy minden egyes összejövetel alkalmával az illető jegyzőkönyv végén felsorolták a jelenvoltakat.
A jelenlevők száma nagyon változó; 6-9-nél több nem igen jelenik meg, a minek oka sok lehet. Nem hagyhatjuk említés nélkül e helyen a Kr. u. 60 évet, a mikor március 14-től június 5-ig egyedül L. Maecius Postumius van jelen s talán ebben a zavaros időben ő a kollégium egyetlen tagja. Azért a kollégium teendői nem szenvedtek: az összes szükséges áldozatokat bemutatta, mint promagister,1 sőt a májusi ünnepet is végig csinálta, ámbár az erről szóló feljegyzések nagyon rövidre fogva, csak az ünnep második (ekkor május 29) napját említik, amint az a korábbi szokásnak megfelel.
A tagok száma szempontjából fontos még az 57 esztendő, mikor egy alkalommal 12 tag van jelen, Nero császáron kívül, holott egész biztosan tudjuk, hogy ö is tagja volt a kollégiumnak. Ez a tény azonban nem szól Sabinus Masurius tudósításának helyessége ellen, mint azt Hula alaposan kimutatta." Az ő fejtegetései alapján bizonyos, hogy a tagok száma 12 volt, melyet a császárkorban meg nem haladtak másként, mint úgy, hogy a császárokat s a császári ház más férfitagjait supra numerám választották be, a mi általános szokás más papi testületeknél is. Ha erre nézve volt valami, a mi félre vezethetett, az Henzen keltezéseinek némely hibájából keletkezett. Az elhalálozás folytán vagy egyébként megüresedett helyet cooptatio útján töltötték be, mint a római papi testületek legtöbbjénél.

Az eljárás ez volt: a hely megüresedését a magister vagy helyettese - legalább eleinte - bejelentette a testületnek s felhívta, hogy mást válasszon helyébe. Ennek megtörténtét elnökileg kijelentette, illetőleg határozattá emelte s az újonnan választottat ad sacra deae Diae vocavit.
Van a cooptationak egy látszólag eltérő módja, a mely sok félreértésre ad okot. Ez a per tabellas (ex litteris, ex tabella) való cooptatio, melynek legáltalánosabb formájául felvehetjük a 118 évi februárius 26-án történt cooptatioról szóló feljegyzést.

Az ilyen tudósításokból azt következtette Qemoll, hogy a magánosok cooptatiója általában ex litteris imperatoris történt. Sőt a legújabb álláspontot képviselő Wissowa is azt hiszi, hogy Caligula óta a cooptatiok egy része állandóan így történt, vagyis a császár által jelölt férfiút, a császár levelének felolvasása után feltétlenül meg kellett választaniok. Ilyen magyarázatot adnunk ennek a választási módnak talán még sem helyes, a mennyiben már a Kr. u. 14 évből van adatunk arra, hogy a távollevők - és pedig nem csupán a császár vagy a császári ház tagjai, hanem Paullus Eabius Maximus is - per tabellas cooptarunt. És ez rendes módja volt a távollevők részéről való szavazásnak. Ezt bizonyítja az is, hogy az erre vonatkozó feljegyzés a jelenlevők nevei után van, holott a császár is köztük van. Valószínű, hogy már ekkor is az Augustus jelöltjét választották meg, annál is inkább, mert a megválasztott Drusus Caesar volt.
Senki sem tagadhatja, hogy a császár jelöltje mindig átment, mert ennek ellenkezőjét elképzelni sem lehet. De azért a császárnak még sem volt formailag több befolyása a választásra, mint akármelyik más tagnak. A tényleges befolyás pedig meg volt már Augustus korában is s ha akkor még nem nyilvánult meg a feljegyzésekben olyan módon, mint később, annak magyarázata, hogy Augustus mindenben ragaszkodott az alkotmányos formákhoz. Az ex litteris (tabella v. per tabellas) cooptatio tehát lényedében abban áll, hogy a távollevők írásban szavazhattak.

Van még a választásnak egy másik módja is, mint a 218 évi sollemnis precatio szövegében is láttuk: ez a cooptatio ex senatus consnlto. Ilyen módon kizárólag a császárokat választották tagokul, a kiknek ilyen módon való választását jelző ex s. c. formula elmaradását egyszer sem lehet kétségtelenül bizonyítani.
A cooptatio e módjáról meglehetősen eltérő nézetek vannak. Albert Gemoll magyarázatában Borghesit követve azt mondja, hogy csak kétféle cooptatio volt: az egyik a fentebb említett ex litteris imperatoris, a mely azt jelentené szerinte, hogy az összes magános tagokat a császár nevezte ki, a másik az ex senatus consulto, a mely szerint a császárokat és a császári ház tagjait mindig a senatus választotta meg s a kollégiumnak csak tudomásul kellett ezt vennie.

Az első módra fentebb tett megjegyzéseinket bővítsük ki azzal, bőgj nem minden magános cooptatiojában említik az ex litteris imp. formulái. A második formulára leghelyesebb Henzen magyarázatát fogadni el. Ő Tacitus tudósítására támaszkodik, a mely szerint a senatus a császár trónra lépésekor cuncta principibus solita decrevit, s ez alatt Mommsennel egyetértőleg azt érti, hogy a senatus ilyen határozatával a főbb papi testületeket is utasította, hogy az új császárt, a mennyiben már elébb is tag nem lett volna, tagnak megválasszák. A senatus ezt a jogát a lex Domitia alapján gyakorolta és pedig olyan módon, hogy az amplissima collegia-ban néha új helyet is nyitott a császári ház valamelyik tagjának megválasztásával.
A fratres arvales bizonyára csak az újonnan megválasztott császár iránt való hódolatból, minden törvényerejű kényszer nélkül engedelmeskedtek a senatus ilyen határozatának s a császárt trónra lépte után azonnal tagjai választották supra numerám, ha esetleg még nem volt tag, holott szigorúan véve a senatus határozata csak a pontifices, augures, XV. i. s. VII. v. epulonum és a sodales Augustales kollégiumait utasította, illetőleg kötelezte közvetlenül.
Az itt felsorolt módozatok egyikének alkalmazásával felvett új tag ad sacra vocatur, amit helyesen felavatásnak értelmezhetünk, anélkül, hogy annak módjára nézve bővebben nyilatkoznunk módunkban volna. Ezzel az új tag már a kollégiumnak végérvényesen tagja s a jegyzőkönyvet, mint jelenlevő, ő is aláírja.

A 43 év jegyzőkönyvében olyan nyomok maradtak, melyekből arra lehet következtetnünk, hogy a cooptatiot lakoma követte volna. Minthogy azonban e részből alig pár betű maradt fenn s más fel-jegyzésekben ilyen lakomáról nincs említés, azt kell hinnünk, hogy ha akkor történt is ilyen lakomázás, az nem volt rendes következménye a cooptationak. Nem lehetetlen azonban, hogy más oka is lehetett épen azon alkalommal is, mely ok a sor hiányzó részében fel is lehetett jegyezve. Döntő bizonyítékunk azonban egyik lehetőség mellett sincs.

Hátra van még arról szólnunk, hogy ki lehetett a kollégium tagja? Marini, s őt követve Marquardt azt állították, hogy csak patrícius volt taggá választható. Mommsen ellenben nem lát semmi alapot ilyen feltevésre. Ellenben legalább hallgatólagos érveket tud felhozni a mellett, hogy plebejusok is lehettek tagok. De maguk a feliratok is azt bizonyítják, hogy plebejus is volt fráter Arvalis; így pl. L. Salvius Otho, aki a 39 évben fiamén collegii fratrum Arvalium, akkor még plebejus, mert csak 48-ban Claudius jóvoltából lett allectus inter patricios. Az azonban kétségtelen, hogy csak senatori rendűek lehettek tagok, mivel a császárok olyan testületbe, a melynek lovagrendű tagjai is voltak, nem léptek be.
Hula azt hiszi, hogy az egyes ünnepélyeken való részvétel nem volt kötelező csak azokra a tagokra, kik sportulát élveztek s innen a nagy ingadozás a jelenvoltak számában. Valószínűleg igaza van abban, hogy nem volt kötelező a megjelenés, mert nem is lehetett az, tekintettel, hogy a tagok élethossziglan választottak, de nem csupán ez volt a foglalkozásuk, hanem igen gyakran - szintén állami ügyekben a birodalom igen távoli részében kellett tartózkodniuk, a mikor lehetetlenség volt megjelenniük a kollégiumban. A megjelenésnek a sportula élvezetéhez olyan módon kapcsolása, mint ő teszi, téves, mert nem azok kellett, hogy megjelenjenek, a kik sportulát kaptak, hanem azok kaptak sportulát, a kik megjelentek. [ízt bizonyítja a sportula alaptermészete mellett az is, hogy a jegyzőkönyvek sohasem egyenként említik meg azokat, a kik sportulát kaptak, hanem olyan módon, hogy az mindig az összes megjelentekre értendő. Azt pedig nehéz feltételeznünk, hogy ilyen alkalmakkor még tévedésből sem került volna egyetlen egyszer sem olyan tag az ünnepélyre, a kinek - Hula feltevése szerint - nem volt meg a sportula élvezeti joga.
Annál nehezebb ezt feltennünk, mert hiszen kétségtelnül joga volt megjelenni minden tagnak, ha nem is kötelessége. Ha pedig olyan tag is lett volna a jelenlevők között, a ki sportulát nem kapott, már számadás szempontjából is ki kellett volna tüntetni. Mindenesetre megállapodhatunk abban, hogy a megjelenés nem volt, mert nem is lehetett, feltétlenül kötelező s mindenkinek lelkiismeretére bízták, hogy megjelenik-e a mikor teheti, avagy nem.
A megjelentek számában való nagy ingadozás pedig kielégítően megmagyarázható azzal, hogy a kollégium tagjai olyan előkelő emberek voltak, kiket - a természeti akadályokon: betegség stb. kívül az uralkodó vagy a senatus részéről nyert különféle megbízatások is távol tarthattak, illetőleg akadályozhattak a megjelenésben. Azonkívül azt sem tudjuk, hogy sede vacante mennyi ideig lehetett a betöltéssel várni s így gyakran üresedés miatt sem volt teljes a kollégium. És még egyet: a császárkorban nagyon hamar megszokták a rómaiak a szolgai hízelgést, mely sokszor épen ezekben az ünnepségekben nyilvánult a legémelyítőbben. Vajon nem lehet-e és nem szabad-e feltennünk, hogy pl. egy Tacitus ha véletlenül tagja a kollégiumnak s máskép nem tudván megkímélni magát az undorodástól, úgy segített magán, hogy egyszerűen nem jelent meg s ha kellett, keresett valami ürügyet távolmaradásának igazolására. A jelenlevők felsorolásának volt-e valamelyes törvénye vagy nem? S ha volt: milyen? Fontos volna, ha ezekre a kérdésekre igenlő feleletet tudnánk adni, mert azzal az egyes töredékek keltezésében is igen nagy segítséget nyernénk.

A Kr. u. 14 évi jegyzőkönyvekben úgy látszik teljes törvényszerűség uralkodott a felsorolásban, a mely abban állott, hogy legelőbb, ha megjelentek a császár és házának tagjai állnak, míg a többi tag közül a consulares megelőzik a praetoriit, s az egyes fokozatokban a hivatalviselés rendje szerint, vagyis öregség szerint következnek. A Kr. u. 38 évi jegyzőkönyvekben nagyjában szintén megtartják ezt a szabályt, de az egyes csoportok keretében mégis van némi eltérés. Az 57 év után pedig már nem alkalmazkodnak ahhoz sem, hogy a consulares okvetlenül megelőzzék a praetoriit. De nem volt meg ez az alkalmazkodás a Kr. e. időkben sem: pl. a 20/21 évi jegyzőkönyvtöredéken a legnagyobb Önkény uralkodik ebben a tekintetben.
A 118 és 120 évi jegyzőkönyvekben szemmel látható az a törekvés, hogy a jelenlevők felsorolásában valamelyes rend létesíttessék és pedig valószínűleg azt vették alapul, hogy ki mióta tagja a kollégiumnak. mert az. újonnan felvett tagok a legutolsó helyen vannak. De annyi már a Hadrianus előtti korból is bizonyos, hogy a magister, illetőleg a promagister neve áll legelöl, kinek nevét azonban csak a 60 év óta szokás a jelenlevők között felsorolni, mivel a keltezésnél említve lévén, fölöslegesnek tartották megismételni. A császári ház tagjai persze mindig legelöl vannak.

A fratres Arvales jelvényéről irodalmi úton Plinius és Oellius értesítenek amaz szerint, ez a jelvény: spicea corona, qucte vitta alba colligeretur; a másik szerint: spicea corona et albae infttlae. E tudósításokat a berekben talált császárszobrok megerősítik. A mennyiben fejüket kalászkoszorú ékesíti, valamint bizonyítják a jegyző-könyvek, mikor az ünnep második napjának cselekményeit leírják. Az ott említett tóga praetexta nem tekinthető külön jelvénynek, mert a tagok valamennyien senatori rendűek lévén, azonkívül is megillette őket.

A kollégiumnak két, évenként választott tisztviselője volt: a magister és a flamen. Amaz a testület vezetője, ki annak minden hivatalos ténykedésekor elnököl; társait a májusi ünnep 1. és 3. napján, s a 2. nap délutánján házánál látja, hacsak azok valamely okból máshol nem gyülekeznek össze, a mire nagy ritkán van példa. Az ilyen lakomák helyét a jegyzőkönyvek apud magistrum szavakkal szokták jelölni, de ebből még sem lehet arra következtetnünk, hogy a költségeket a magister állta, a mi kissé igen nagy úri mulatság lett volna, hanem csak azt jelenti, hogy a szükségesekről a tagok sportulája fejében a magister gondoskodott.
A magister nevével jelölték az évet, amennyiben látjuk, hogy a 36 és 30 évek egyikéből származó naptár homlokán a magister neve állott; de a jegyzőkönyvekben is mindig említtetik, és pedig úgy, hogy a consulok neve után a magister is szerepel? Választása mindig a májusi ünnep második napján történt és oly módon, hogy ex Saturnalibus primis ad Saturnalia secunda lássa el hivatalát. Tehát a fratres Arvales hivatalos éve egyik Saturnaliától (dec. 17,) a másikig tartott s ez teljesen meg is felel az ő tisztüknek, mely abban állott legfőkép és eredetileg, hogy a vetésekért imádkozzanak? Már pedig az, hogy Saturnus és így a Saturnalia is szoros kapcsolatban állanak a mezőgazdasággal, régóta bebizonyított tény.

Ha a magister évközben meghalt, helyébe suffectus következett, vagyis mást választottak ugyan, de azért ez az újonnan választott is, az eredetileg megválasztott neve alatt szerepelt s az évet amannak nevéről jelölték. így a Kr. u. 78 évben C. Salonius Matidius Patruinus volt az eredetileg megválasztott magister, ki azonban már az év elején meghal s helyébe március 1-én új tagot és új magistert is választanak. Ez utóbbi P. Sallustius Blaesus. De azért az év úgy van jelölve: mag(isterio) C. Saloni Matidi Patruini in cuius loctini snccessit. . . P. Sallustius Blaesus. Úgy látszik azonban, éppen az itt idézett jegyzőkönyvből, hogy míg a rendes magistert mindig a berekben választották, addig a suffectus más gyűléshelyen is választható volt, a jelen esetben épen Concordia templomában.
Az egyes tagok több ízben is választhatók voltak magisterré, amint arra vannak példáink is. A császárok közűi is többen töltötték be ezt a tisztséget. A magistert időleges akadályoztatása esetén a kollégium valamelyik tagja helyettesíti, kit időről-időre ő maga kért fel a helyettesítésre s kit általában promagisternek neveznek, de nem promagister collegii, hanem a magisteré. Működését jelölték még curam agens vagy vice fungens magistri formulával is. Abból, hogy esetről-esetre a magister bízta meg a helyettesítéssel, az is következik, hogy egy évben több is szerepelhetett a magister helyetteseként, ámbár tényleg a leggyakoribb eset az, hogy a magister mindig ugyanazt a társát kérte fel a helyettesítésre.

A kollégium másik, évenként választott, tisztviselője a fiamén. Az volt kötelessége, hogy a magisternek, illetőleg promagisternek leginkább a májusi nagy ünnep másod napján segédkezzék. Választása ugyanakkor és ugyanolyan időre történt, mint a magister választása. A két hivatal betöltése úgy látszik szorosabb viszonyban is volt egymással. Ezt lehet következtetnünk a 78 év jegyzőkönyvéből, mely a szóban forgó helyen sérült ugyan, de annyit mégis megállapíthatunk, hogy L. Veratius Quadratus március 11-én flamenné választatott, holott az év elején (jan. 3.) még promagisterként szerepel C. Salonius Matidius Patrtiinus helyett, sőt úgy látszik március 1-én is, ő elnökölt, a mikor C. Salvius Liberális Nonius Bassus magisterré választatott. Ezt abból lehet következtetni, hogy a jelenlevők közt legelői említtetik, míg az új magister a legutolsó helyen.
Már most az bizonyos, hogy rendes körülmények között a fiament is a májusi ünnep második napján választották egy évre, tehát rendes választás március 11-re nem eshetett. Ellenben valószínű, hogy a magister halálával a flamennek is le kellett mondania (vagy választása lemondás nélkül is érvénytelenné vált?) s az így megüresedett helyre választotta mega kollégium L. Veratius Quadratust hogy ki hetyett, nem tudjuk. Azonban nem valószínű Henzen feltevése, hogy -legalább egy időben - a magister nevezte volna ki a fiament. Ennek ellentmond a választásról szóló feljegyzés szövegezése. Henzen feltevését arra alapította, hogy a fiamén választását a Domitianus korabeli feljegyzések említik, de azután egész Antonius Pilis koráig nem.

Ebből azonban nem következik az, hogy a magister nevezte volna ki, mivel lehetett az elhallgatásnak más oka is, melyet azonban nem ismerünk. Negativus bizonyíték, a hallgatás nem lehet elég erős indító ok e feltevésre, mikor az elébb idézett helyek pozitíve a választás mellett bizonyítanak. Az item szócskával való kapcsolás minden kétséget kizár. Egyetlen hely bizonyíthatna ellenünk, illetőleg Henzen mellett: a 78 évi jegyzőkönyvnek már idézett helye.
De ha helyes is Henzen kiegészítése, hogy: flaminemqiie nominavit, - akkor sem érthető az másként, mint úgy, hogy a magister a kollégium határozatát kihirdette. Hogy császárokat is választottak flamenné, bizonyítja az Antoninus Pilis esete, kit a 156 évre választottak meg. A flament akadályoztatása esetén a profiamén helyettesíti, kinek neve mellett a vice fiaminis fugens kifejezés is áll.
Volt még a kollégiumnak egy bizonyos számú rabszolgája, ezeket publici névvel nevezik. Ezek valószínűleg császári rendelettel a família publicából allecti sünt ad fratres Arvales, mint az más nagy kollégiumoknál is szokásban van. Úgy látszik azonban, hogy - legalább ideiglenes helyettesítésre a magisternek. illetőleg promagisternek is volt kirendelési joga. Legalább erre mutat a 155 év jegyzőkönyvének december 11-röl szóló feljegyzése, miből az is kiviláglik, hogy a publici tovább is tagjai maradtak a familia publicanak s alkalomadtán más alkalmazásra is kirendelhetők voltak.
A publici segítségére és szolgálatára állottak a fratresnek és pedig nemcsak vallásos, hanem adminisztratív téren is, nemcsak áldozáskor segédkeztek, hanem volt köztük pl. publicus commentariensis, vagy a commentariis, sőt egyszer tabularius rationis castrensis is, mely utóbbi talán nem a kollégiummal kapcsolatos szolgálat s így azt bizonyítaná, hogy egyes publici nem voltak állandóan a fratres Arvales szolgálatára rendelve, hanem csak időről időre. Minthogy azonban a kérdéses hely nagyon megrongálódott, ez még nagyon kétséges.

Még a publicit megelőzőleg kellett volna szólnunk a calatorokról. Ha ezt nem tettük, annak oka, hogy a calatores nem annyira a kollégium, mint inkább maguknak az egyes papoknak állnak szolgálatára. Ezek a calatores ugyanis az egyes papok felszabadítottjai sorából kerülnek ki, kiket patronusuk hiv meg a kollégiumban való szolgálattételre. A calator halála esetén, vagy ha egyébb okból kilépett a szolgálatból, gazdája mással helyettesítette. Minden frater első calatorjának bizonyos összeget kellett a kollégium pénztárába befizetnie, melyet azonban az utána ugyanazon frater által meghívottaknak nem kellett fizetniük.
A májusi ünnep második napján, midőn a fratres lucum deae Diae summoto ascenderunt vagy ad summotum escenderunt azt a teendőt végezték, amit a magistratusoknál a lictorok szoktak; ez a kifejezés ugyanis a lictorok által szokásos helycsinálásra vonatkozik, mit a fratresnél, nem lévén lictorjaik, a calatores végeztek. Ők végezték a magister, vágj helyettese megbízásából és a publici segédkezésével a berekben szükségessé vált kisebb engesztelő áldozatokat is.
Egy ízben említést tesznek a feljegyzések egy aedituus-ról is, ki egy kisebb engesztelő áldozatnál szerepel. Ezt az áldozatot a calatores, publici és ő mutatták be s a felsorolás rendje is ez, miből joggal következtethető, hogy rabszolga volt. Tán helyes az a feltevés, hogy míg a publici a császári familia publicaból rendeltetett ki, ez magának a kollégiumnak, vagyis dea Diának a rabszolgája.

A májusi ünnepről szóló jegyzőkönyvekben előfordulnak még: pueri praetextati patrimi et matrimi senatorum filii numero IIII." Először a 80 évre vonatkozó feljegyzésekben szerepelnek, de sem számuk, sem nevük nincs felemlítve, míg a 118, 120, 183 és 186 években számuk és nevük legalább annyira épen maradt ránk, hogy kiegészíthető, holott a 117 és 241 évből maradt nyomok erre nem nyújtanak módot. Az, hogy ingenuusoknak s patrimi et matriminek (vagyis törvényes jogú házasságból származóknak és olyanoknak, kiknek apjuk és anyjuk él) kellett lenniük a római vallásos jog természetes következménye. Hivatásuk nem az volt, mint a camillinek, hogy t. i. csak az áldozáskor segédkezzenek s nem is az, mint a lakománál felszolgáló puernek, hanem az, mi a puer familiasé. Az előkelő rómaiak fiai ugyanis nemcsak a tanácskozásba kisérték el atyjukat, hanem a lakomákra is.1 így volt a fratresnél is, kiknél ha nem a saját fiaik, más előkelő fiúgyermekek szintén a család fiának szerepét töltötték be s a lakománál a 3 3 személyre szóló tricliniumok végénél katédrákon ültek. Azonkívül minisztráltak a májusi ünnep második napján és sportulát is kaptak. Ennek összege nem ismeretes, de semmi esetre sem volt 100 denarius, mint a papoké, hanem kisebb (25 denarius?) összegű.

A collegium fratrum Arvalium szervezetéről szólva, még szótanunk kell a kollégium rendeltetéséről, a fratres Arvales tisztéről. Eredeti rendeltetését általánosságban már Varró kifejezéséből sacra publica faciunt propterea ut fruges ferant arva megértjük, de a fennmaradt jegyzőkönyvek kimerítően értesítenek a részletekről is. Megtudjuk ezekből, hogy fő hivatásuk az idők folyamán sem változott. Nem szorult háttérbe, de némileg megcsontosodott, míg újabb hivatásuk: a császár-kultusz igen jelentős fejlődést mutat. Mert kultuszuk a császárkorban két irányú:
a) egyrészt dea Diánák, a kollégium védőistenének szóló áldozásból,
b) másrészt a császárkultusz szolgálásából áll.

A két kultusz egymással semmiféle kapcsolatban nem áll, hanem egymástól teljesen különálló. Mindkettőben vannak olyan ünnepélyes cselekmények, melyek minden évben rendszeresen megismétlődnek s olyanok, melyek teljesen és tisztán alkalomszerűek. Azt, hogy dea Dia milyen helyet foglalt el a római mitológiában, pontosan megjelölni nem tudjuk, mivel neve egyes-egyedül a fratres Arvales kollégiumának emlékeiből ismeretes. Wissowa azt hiszi, hogy a dea Dia név nem tulajdonnév, hanem jelzői, tehát olyan régi korból való, a mikor nem volt ritka eset, hogy az istenség nevét melléknévi jelzővel pótolták: bona dea, dea tacita, deus patrius stb., mely jelzős név gyakran végképen az eredeti tulajdonnév helyébe lépett.
Ha már most ez a dea dia jelzés csakugyan a legrégebbi római ünnepi naptár egyik istenségére, az u. n. dii inaigites egyikére vonatkozik, az nem lehet más, mint egyike azon két istenségnek, kiket együttesen januáriusban a vetés befejeztével és áprilisban, a mikor a tenyészés érdekében nagyon is szükséges volt az isteni áldás, közösen tiszteltek Fordicidia és Cerialia ünnepén: t. i. az ó-italiai Tellus és Ceres egyike, mert a fratres Arvales ünnepének egyfelől indictiója, másfelől maga az ünnep ebbe a két időszakba esik.

A császár-kultuszra vonatkozó összes cselekménye aratres Arvalesnek alapjában a prosalute imperatorum et donnis eoriim jegyében tett évi fogadalmakban és azok beváltásában nyilvánúl, mely alaphoz azonban később nagyon sok alkalmi adalék csatlakozott. Ehhez még csak azt kell hozzáfűznünk, hogy a császárok jóvoltáért tett és évenként megismételt fogadalmak a K. e. 30 évből származnak és a régebbi pro salute rei publicae fogadalmak helyét foglalták el és pedig olyan módon, hogy azokkal egyidőben is esnek, vagyis az év első napjaira.
A dea Dia kultusztól való teljes függetlenségére mi sem mutathat jobban, mint az, hogy a fogadalom alkalmával szokásos formula csak a 38 évből tartalmazza a rendesen felhívni szokott capitoliumi istenségek mellett a dea Dia nevét is, ellenben azután többé egyetlen egyszer sem. Ez ünnepek tulajdonképpeni leírása előtt két kérdésen kell rövi-desen túlesnünk. Az egyik az ünnepek feljegyzésének kezdetére, a másik a ránk maradt feliratos emlékek lelőhelyére, vagyis a kollégium szent berkének fekvésére vonatkozik.

Kliginai kétségbe vonta, hogy a fratres Arvales végeztek volna olyan cselekményeket, melyeket nem vettek be a jegyzőkönyvekbe. Ezzel szemben tény az, mint Hula kimutatta, hogy a császári házzal kapcsolatos fogadalmak és azok beváltása egészen biztosan csak a Kr. u. 38 évnek már idézett jegyzőkönyvében vannak először felvéve. Hogy vájjon az előtt tartattak-e, nem dönthető el végérvényesen, mert a feljegyzések ránk maradt töredékeiben még a májusi ünnep sem állapítható meg.
A collegium fratrum Arvalium szent berkének (luciis deae Diae) fekvéséről legutóbb Hiilsen értekezett s eredményeit általánosan helyesléssel fogadták. Ezek szerint a via Campana mellett az 5-6. mértföldjelző kövek közén, a mai via delta Magliana mindkét oldalán feküdt. Csak déli határa állapítható meg pontosan, valószínűleg a Tiberis volt. Az ezen a helyen végzett ásatások azonban nem jártak azzal az eredménnyel, melyet vártak tőlük. Hogy dombra nyúlt fel, az egészen bizonyos a jegyzőkönyvekből, valamint az is, hogy a domb lábánál volt az istennő temploma, elől négy oszloppal egy sorban (tetrastylum).

A májusi ünnep alkalmával ugyanis bizonyos végzendő műveletekhez lucuin adscenderunt s viszont desciderunt lucum annak végeztével. Volt a berekben egy másik épület is, az u. n. Caesareum, a mely előtt a r/Zwnek szoktak áldozni. Kerek épület ez, melynek romjai felett a múlt század végén egy vincellér-ház emelkedett. Sokan, köztük Henzen is, azt vélték, hogy ennek márványfalán állottak a köbe vésett jegyzőkönyvek, míg Hiilsen kimutatta ennek lehetetlenségét és így azokat eredetileg a dea Dia fentebb említett templomán elhelyezetteknek kell tartanunk. Mommsén a két épületet azonosnak tartotta, de ennek téves volta ma már általánosan el van ismerve. Kellett még a berekben arcosnak is lennie, melynek helyéről azonban nem tudunk semmi bizonyosat mondani, mert erre nézve az ásatások teljesen eredménytelenek maradtak.
Voltak, kik azt hitték, hogy volt a berekben fürdő is, mivel a 218 és 241 jegyzőkönyvekben a fratres a balneis, illetőleg loti in cathedris consederunt. A berektől távolabb, a ő mértföldjelző kövön túl kerültek is elő egy fürdő maradványai, de ezek nem tartoznak a berek körletéhez. A fennebb idézett jegyzőkönyvi adatokból pedig nem helyesen következtettek arra, hogy a berekben fürdőnek kellett lennie, mert azok a tudósítások a májusi ünnep első napjáról szólaltak, a mikor a fratres benn a városban gyűltek össze.

Ne hagyjuk említés nélkül még azt sem, hogy magában a városban nem volt a kollégiumnak saját épülete, hanem összejöveteleiket eleinte mindig más-más helyen tartották, míg úgy látszik Vespasianus állandó használatra átengedi gyűléseik számára az aedes Concordiaei, vagy - mint 78 óta írják - in pronao aedis Concordiae. A császárkultusszal járó áldozásokat mindig az illető templom előtt mutatták be.



Folytatás: A Collegium Fratrum Arvalium szervezete II. rész