logo

XV December AD

Saturnus és a Saturnaliák

Másik jellemző, sok mindent eláruló mozzanat Saturnus alakjának meghonosodása a „római mitológiában”, aki ugyanúgy etruszk nemzetség, a gens Satri helyi istenségének rangjából emelkedett a római istenek élvonalába, mint Vulcanus. ősi funkcióját illetőleg sokat elárul a népetimológia, mely Saturnus ne-vét a serere („magot elvetni”) igével hozza összefüggésbe, s évi ünnepének, a még Augustus „aranykorában”, sőt a császárság korában is mindvégig jelentős szerepet játszó ünnepeinek, a Saturnaliáknak ősi jellege. E december 17-től egészen 24-ig tartó (s nagyjából a mi karácsonyunkkal egybeeső) ünnep középpontjában tulajdonképpen december 21, a téli napforduló dátuma áll, azaz a nap „újjászületésének”, másképpen szólva az egész esztendő megújulásának a termékenység és virágzás új szakaszát jelképező időpillanata.
Az ünnepek során szünetel a munka, megáll a hétköznapok szokásos élete, s fel-borul egypár napra a mindennapok szokásos rendje is. Vidámság, eszem-iszom lakomázás és pajzán tréfálkozás tölti ki e napokat, arabszolgák ez alkalommal uruk asztalánál étkezhetnek, tehát képletesen megvalósul a társadalmi egyenlőség, mely abban is megmutatkozik, hogy a rabszolgák bátran megmondhatják véleményüket uraiknak amiként Horatius elmesél egy ilyen esetet Davus nevű rabszolgájáról, megengedvén neki a libertás Decembrist, a decemberi szabadságot, „mivelhogy azt az ősök így tartották jónak” (Sat. II. 7.). Csak mellékesen hadd említsük meg, hogy a család tagjai akárcsak nálunk karácsonykor -, de még a barátok, ismerősök is megajándékozták egymást nemegyszer pajkos-tréfás ajándékokkal, amelyek közt gyakorta szerepelt a dió, mogyoró és. más magvas gyümölcsök, a ,,mag”-nak, e réven általában a termékenységnek ősi agrár-szimbólumai.

Mindezekből világosan kiderül, hogy Saturnus eredetileg egy ősi, etruszkoktól átvett termékenységisten, egy azoknak a vegetációs és termékenység-démonoknak a sorában, melyek az emberi létfenntartás biztosítékai a vallásos képzeletben és régi kultuszokban, nemcsak Itáliában, de más népeknél is. S ezek kultusza úgy is mondhatnánk közvetlen kapcsolatban állt az ember termelő tevékenységével. Ezzel függ össze az is, hogy épp a Saturnaliák idején mutatnak be áldozatot Angerona Dívának, aki szintén etruszk eredetű istenség, így tisztelete kapcsolatban áll a halottak lelkének, a Manesnek tiszteletével, amiként ezt az összefüggést (földbe dugott mag, tehát termékenység és halottak világa közt) már Ceres esetében láthattuk. S ami mindennél jellemzőbb: a későbbi időkben Angerona ünnepnapján áldoznak Ceresnek és ősi férfi istenpárjának, akit a görögöktől (talán épp etruszk közvetítéssel) megismert Héraklés-Hercules-szel azonosítanak.

Az elmondottak ellenére, mégis, akkor formálódik ki végérvényesen Saturnus arculata, s akkor kap végleges formát vallásos tisztelete, és végül, akkor alakul ki az istenséghez fűződő mitikus hagyomány, amikor a görögökkel közvetlenebb kapcsolatba kerülve, Saturnust az ősi Kronosszal azonosítják. Saturnus ettől kezdve, mint Juppiter atyja szerepel, aki hajdanta Itáliában uralkodott az akkori népek felett. Uralkodását békés virágzás és a természet boldog bősége jellemezte, mely tulajdonképpen nem is volt más, mint az a legendás aranykor, amelyről a görög mitológia is megemlékezik Kronos egykori uralma idejével kapcsolatban. Saturnust azonban fia, Juppiter megfosztotta trónjától és száműzte. Azóta a távoli Boldog Szigeteken uralkodik a hősök halhatatlan lelkei felett.

A régi aranykor békés boldogságát csupán egyszer egy esztendőben lehet már képletesen fölidézni: ez a Saturnaliák ünnepe, mely ekkorra már elveszíti kultikus tartalmát, csak a régi ünnepi szokásokat élteti tovább.

Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora