logo

XV December AD

Liber - Libera - Ceres

Az előbb említett háromság mindhárom istensége eredeti latin-szabin istenségnek tűnik, mely aztán az „arisztokratikus” capitoliumi triásszal szemben mint a plebejusok istenháromsága szerepel a római pantheonban. Ceres minden bizonnyal italikus termékenységistennő volt eredetileg is, a föld termőerejének megszemélyesítője, tehát erődémon (neve maga is a crescere = „növekedni”, cersna (cena - „ebéd” stb. latin szavak tövével függ össze). Közvetlen kapcsolatban állhatott s külön istencsoportot alkothatott két másik latin-szabin termékenységistennővel, Tellusszal (a földistennővel) és Flórával (a természetes vegetáció istennőjével). Ünnepük már a legősibb római naptár szerint is a tavasz idejére esett (így Tellusé április 15-re, Ceresé április 19-re), a termőerejét visszanyerő föld ünneplésének aktuális évszakára, amiért egyesek egy ősi latinszabin földanya-istennő különféle elnevezéseit szeretnék látni bennük.

Tellus, mint szívós életű paraszti istenség, egy másik hármas istencsoportban is szerepel még az Augustus-kori vallási kultúrában is. Horatius tudósít bennünket azoknak a spontán módon létrejött paraszti aratóünnepeknek lefolyásáról, amelyeknek keretében a gabona betakarítása után összegyűlnek a földmíves családok, s az ünnep bevezetőjeként három istennek mutatnak be hálaáldozatot: tejjel adóznak Silvanusnak (az erdők-mezők erő-démonának), disznót áldoznak Tellusnak, és bort loccsantanak Genius tiszteletére. Hogy jellegzetes falusi termékenységünnepekről szól a költő, azt az is bizonyítja, hogy az ősi ünnepségek említésére azok a részben obszcén hangú, részben társadalmi szempontból is az ősi egyenlőség jogával élő, szabadszájú gyalázkodások elterjedése adja az ürügyet, melyek az effajta ünnepségeknek általában jellemzői még az osztálytársadalom idejében is, s meghatározói mind a görögöknél, mind a rómaiaknál belőlük kisarjadó irodalmi műfajoknak.
Ami Liber-Libera ősi képzetét illeti, azzal kapcsolatban kevesebb bizonyosat derített ki a tudomány. Még az sem egészen biztos, hogy nevük latin-szabin eredetű-e, bár valószínűnek látszik, hogy a libare („áldozatot loccsantani”) igével függ össze, s így eredendően összefügg valamiféle természetkultusszal, esetleg a szőlőműveléssel egyfelől, s a halottak kultuszával másfelől.

Az elmondottakból is kiderül, hogy a Liber-Libera-Ceres háromság eseté-ben ősi italikus (latin-szabin) természeti istenségekkel van dolgunk, akik az évente meghaló és föltámadó természetnek, a mindent adó föld termékenységének, s ezen a réven a földbe temetett halottak áldásos vagy rontó erejének különböző néven nevezett képviselői. Amikorra azonban a római vallás a maga klasszikus formájában kialakult, etruszk és görög hatásokat szív magába, ezek az ősi istenképzetek is megváltoznak, új (bár régi lényegükhöz hasonló) tartalommal telítődnek, Liber azonosul a campaniai és dél-itáliai görögségtől megismert Dionysos Bacchos-szal: nem csupán isteni attribútumait veszi magára, de a vele kapcsolatos mitikus képzeteket is sajátjának vallhatja. A két istenség kultikus tiszteletének azonosulását elősegíti az is, hogy a római Liber szertartásain is alkalmazzák már talán az etruszkoktól átvett álarcokat. Hogy a maszk pedig éppen a meghaló, majd föltámadó isten kultuszának sajátos kelléke, az ismert tény a vallástörténetben.
S amiként Liber, a görög Dionysosszal való azonosulása révén, általánosan tisztelt istenség rangjára emelkedik hímnemű istentársaival (Faunusszal és Silvanus-szal) szemben, ugyanúgy emelkedik az államilag tisztelt istenség rangjára Ceres, paraszti sorban rekedő istentársai (Tellus és Flóra) rovására, azzal a különbséggel, hogy Liber nevét egyre inkább Bacchus neve helyettesíti, míg Ceres neve győzedelmeskedik görög másának, Démétérnek neve felett. Ez utóbbi különbségtől eltekintve azonban Ceres képzetének kialakításában is ugyanolyan jelentős szerepet játszik a görög istennő, Démétér (= a „Föld-anya”) mitikus-kultikus jellegzetességeinek átvétele, mint Dionysos-Bacchus-Liber esetében. Amiként Liber-Bacchus a szőlőművelés feltalálója, s a bor és mámor isteneként szerepel ezután a római istenvilágban, ugyanúgy Ceres is megkapja a földművelés feltalálójának megtisztelő rangját Démétértől, s mind-kettő megtartja ősi kapcsolatát a halállal és a természettel.

Legfeljebb Libera alakjának mitológiai formálódása marad meglehetősen homályban, akiről már eleve legkevesebb tudomásunk van -, valószínű, hogy neve Liber nevéből adódó utólagos kreáció csupán, ha ugyan nem egy ősi istenpár eddig ismeretlen alakjával állunk szemben. Ez utóbbi feltevést igazolni látszik az, hogy a görög istenképzetek átvételekor nem csak Démétér Hádés által elrabolt leányával, az Alvilág királynőjével, Persephonéval azonosították, hanem úgy is számontartották, mint Liber-Bacchus feleségét. Ez annál is meggondolkoztatóbb, mert Persephonénak a saját, az átvételek során elváltozott neve (Proserpina) is tovább élt a római vallásos képzetek között. így igen valószínű, hogy Libera és Proserpina azonosítása valamivel későbbi időre tehető, s szoros kapcsolatban áll az ősi italikus istenelképzelések és a görög mitológia összeolvadásának a római vallás tárgyalása szempontjából alapvető fontosságú, végérvényesen máig sem tisztázott folyamatával.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora