logo

XVI December AD

Az Etruszk-Görög hatás és a Capitoliumi triász

Amikorra a hagyományos római istenvilág képzetei és a vallási kultusz szertartásainak bonyolult rendszere kialakulnak, akkorra azonban már két fejlettebb kultúra hatása éri és befolyásolja további fejlődését, az etruszkoké és görögöké. A tán még az indogermán őshazából hozott istenképzetek határozottabb, antropomorf alakot öltenek, és új istenekkel elegyednek.
Az ősi etruszk istenháromság, Tinia, Uni, Menrva, melynek kultusza még a királyok korában meghonosodik a Capitoliumon, alapjává válik egy az augustusi „aranykor” idején és a későbbiek során is tisztelt hármas istencsoport, az állami istenkultusz középpontjába kerülő Juppiter-Juno-Minerva capitoliumi kultuszának. Ezeknek tiszteletére már az i. e. 500-as évek folyamán híres templom épül, amelynek építését a hagyomány szerint még a Tarquiniusok kezdeményezték. Juppiter (eredetileg Dies-piter azaz „Ég-atya”) kezdetben voltaképpen maga az esőt, villámlást és mennydörgést jelképező, ősi indogermán istenség római-itáliai változata.
Isteni-mitológiai alakjának véglegessé formálásához azonban, az etruszk hatás mellett, a görög mitológia és istenelképzelések közvetlen megismerése volt a feltétel, közelebbről a Zeusszal kapcsolatos vallási-mitológiai hiedelmek és az isten személyéhez fűződő kultikus cselekmények átvétele. így lett Juppiter, Zeushoz hasonlóan, a főisten, az állam, a római nép legfőbb égi ura, majd aztán Ovidiusnál az égi Palatium királyi palotájának örökéletű lakója, ég és föld összes dolgainak legfőbb irányítója.

Hogy miképpen vált isteni párjává Juno, az mind a mai napig vita tárgya, mint már utaltunk is rá. Kétségtelen, hogy egyfelől az agyagszobrocskák formájában fennmaradt etruszk istenhármasság központi nőtagjának megfelelőjét akarták behelyettesíteni személyében a római istenháromságba, s hogy más-részt görög hatásra Zeus női párjával, Hérével kívánták azonosítani.
Az etruszk kapcsolatokat illetőleg hiteles adatok hiányában semmi bizonyosat nem mondhatunk. A görög kapcsolatok azonban annál érdekesebbek. Hiszen a vallástörténeti kutatások meggyőzően kimutatták, hogy Héré eredetileg nem Zeus mitológiai isten-párja volt, hanem azé az ősi peloponnésosi istenségé, aki még nevét is tőle kapta, s aki nem más, mint a görög-római mitológia közismert alakja Héraklés (a „Héráról elnevezett” isten).
Anélkül, hogy a jelzett problémát illetőleg állást foglalnánk, annyit minden további nélkül megállapíthatunk, hogy nem több joggal és okkal lett Héré a mindenható Zeus olymposi asszonya, mint Juno egyrészt Juppiter felesége, másrészt Zeus-Juppiter isteni hitvesének, Hérének megfelelője a római mitológiában. Minerva alakja azonban már úgy látszik teljes egészében etruszk átvétel, amelyet aztán Pallas Athéné isteni funkcióival felruházva, görög mintára megformálva, a teljesség kedvéért hagytak meg az isteni háromságban.

így aztán teljes egészében illuzórikussá válik az ún. Dii indigetes (az „ős-itáliai istenek”) problematikájának az a vitája, amely egy, a római császárkor elejéről származó kalendárium adatainak értelmezése körül oly sokáig folyt. Hiszen az istenháromságok körül kialakult viták is világosan mutatják, mennyire összetett, komplex jelenségekkel állunk szemben akkor, amikor a római vallás istenelképzeléseit, szertartásait, s általánosságban római átlagember vallásosságát vesszük vizsgálat alá. Az elmondottak igazolására aligha kínálkozhat jobb módszer, mint két másik istenháromság, a Liber-Libera-Ceres és a Mars-Quirinus-Romulus istencsoport kultuszának vizsgálata.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora