logo

I December AD

A pedagógusok egzisztenciális helyzete

Fontos kérdés a tanárok egzisztenciális helyzete, munkájuk elismerése és honoráriuma is. A tandíjak fizetése utólag, havonta, vagy tanévenként történt; ilyen módon a pedagógusok kiszolgáltatottak, hiszen előfordul nem fizető tanítvány, illetve olyan is, aki a fizetés előtt hagyja el az iskolát, vagy keres másik oktatót. Természetesen a honorárium megfizetése függhet a tanítás eredményességétől is: akadnak példák arra, hogy ilyen okkal tagadják meg a szülők az utólagos fizetést. Maga a tanár is elküldheti a lusta tanítványt, de ezzel aláássa saját hírnevét, sőt, lehet, hogy a nebuló egyenesen a konkurenciához megy.

Abban, hogy valaki híres és keresett mester legyen, sokat számít az ismertség, a személyes kapcsolatok (főként befolyásos előkelőkkel) és természetesen a tudás, illetve az egyéni adottságok (pl. kharizma).
A görög szofisták esetében az előrefizetés volt az általános gyakorlat, és azt is előre megmondták, mit lehet tanulni tőlük, a képzés azonban számos esetben vitával végződött, mivel a szülők nem voltak elégedettek az eredménnyel.

A tiszteletdíj összegében általában előre megállapodtak a felek, csupán a különösen híres és keresett mesterek, mint például Antonius Gnipho engedhette meg magának, hogy eltekintsen tőle. Ha viszont a diák rendszeresen fizetett, előfordult, hogy a tanár igyekezett megnyújtani a „tanévet”, biztosítandó a rendszeres bevételt. Quintilianus különösen negatív véleménnyel van az efféle pedagógusokról. A költő Ovidius is említi, hogy a nép gyakran megkárosítja a tanárokat, Juvenalistól pedig arról értesülünk, hogy emiatt többen hivatásuk fel-adására kényszerülnek.

Ezekben az esetekben a károsultak jogorvoslatot kérhettek, Juvenalis ezen esetek kapcsán a néptribunusok közbenjárására hivatkozik. A fizetők esetében is előfordul, hogy a tandíj jelentős hiánnyal kerül az érin-tetthez – amint ezt az említett Juvenalis részletből megtudjuk –, például a család gazda-sági ügyeit felügyelő dispensator is megtart a pénzből magának. Persze sokan voltak a tandíjjal ügyeskedő diákok is.
Bion, cinikus filozófus a heroikus korszakokkal (arany, ezüst, bronz stb.) való szellemeses összehasonlítással élt: „az arany tanítvány fizetett és tanult, az ezüst fizetett és nem tanult, a bronz tanult és nem fizetett”. Előfordult azonban, hogy a pedagógus jövedelem kiegészítésre kényszerült, például vakáció idején külön is tanított, esetleg másolási, írnoki vagy egyéb munkákkal pótolta a jövedelmét.8 Néha a mesterek különböző ünnepi alkalmakkor szerény ajándékokat is kaptak.

A római tanév egyik legfontosabb eseménye március tizenkilencedike, a tudományok és művészetek patrónusának, Minerva istennőnek az ünnepe volt. A neve Quinçuatrus, mivel az Idust követő ötödik nap, egyben az istennő születésnapja, illetőleg temploma felavatásának is évfordulója. Ezután ötnapos szünet következett, és március 24-én meg-kezdődött a tanév. Ilyenkor a tanárok is tettek felajánlásokat az istennőnek, és maguk is kaptak természetbeni ajándékokat. A másik hasonló ajándékozási alkalom december 17-én a Saturnalia ünnep volt, amikor az újévi adományok átadására került sor.
A pedagógusok díjazásáról Diocletianus császár (Kr.u. 284–305) 301-ben kiadott ár- és bérmaximáló rendeletéből kaphatunk konkrét információkat. Ebben három „bérkategóriát” állapít meg, ezek aránya: 5: 4: 1. Ennek értelmében egy írás-olvasás oktató tanárnak 50 denarius, a számtan- és gyorsírás-oktatónak 75, a görög-latin nyelvtanárnak 200, a rétorika és filozófia mesterének pedig 250 denarius az illetménye. Az első hivatalosan kinevezett professzor Quintilianus volt, akinek évi fizetése százezer sestertiust tett ki, amit az államkincstártól kapott.



Hoffmann Zsuzsa
SZTE BTK, Ókortörténeti Tanszék


Részletek Az antik Római embereszmény realizálódása az oktatás és nevelésben című írásából


Irodalom
Adamik Tamás (1993): Római irodalom az archaikus korban. Seneca Kiadó, Budapest, 1993.
Astin, A.E. (1967): Scipio Aemilianus. Oxford, 1967.
Aurelius Victor (1998): Történelem dióhéjban 14. In: Németh György (szerk.): Ércnél maradandóbb… A gö-rög és római történelem forrásai. Corvina Kiadó, Budapest.
Bonner, S. F. (1977): Education in Ancient Rome. Berkeley, Los Angeles.
M. Porcius Cato: A földművelésről. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966, ford. Kun József.
Cicero, A szónokról (De oratore)
Fináczy Ernő (1906): Az ókori nevelés története. Budapest.
Garland, R. (1990): The Greek Way of Life from Conception to Old Age. London.
Havas László (1998, szerk.): Agatha IV. Egy világbirodalom politikai, erkölcsi és történelmi eszméi I-II. Debrecen.
Horatius összes művei. Corvina Kiadó, Budapest 1961.
Decimus Iunius Iuvenalis szatírái. Budapest, 1964.
Lauffer, S. (1971): Diokletians Preisedikt. Berlin.
Maróti Egon, Horváth István Károly és Castiglione László (1967): A régi Róma aranykora. Budapest.
Nepos, C. (1984): Híres férfiak. Európa Kiadó, Budapest.
Németh György (1998, szerk.): „Ércnél maradandóbb” A görög és római történelem forrásai. Corvina Kiadó, Budapest.
P. Ovidius Naso (1986): Római naptár. Fasti Kiadó, Budapest.
Plutarchos: Párhuzamos életrajzok. Magyar Helikon, Budapest. ford. Máthé Elek.
M. Fabius Quintilianus szónoklattana. Franklin Társulat, Budapest, 1911, ford. Prácser Albert.
Rawson, E. (1985): Intellectual Life in the Late Roman Republic. London.
Seneca prózai művei I-II. Szenzár Kiadó, Budapest. 2002; 2004.
Stobaios: Eclogae.
Suetonius: De grammaticis et rhetoribus. Teubner Lipsiae, 1960.
Szepessy Tibor (1968, szerk.): A régi Róma napjai. Európa Kiadó, Budapest.
Tacitus összes művei I-II. Magyar Helikon, Budapest, 1970, ford. Borzsák István.
Visy József (2004): A klasszikus embereszmény. Szeged.
Winterbottom, M. (1964): Quintilian and the vir bonus. Journal of Roman Studies, 54. 90-97.
Zlinszky János (1998): Ius privatum. Osiris Kiadó, Budapest.