logo

VII December AD

Római diákok külföldön

A köztársaságkor utolsó évszázadában, valamint azután is, előfordult, hogy az intellektuális beállítottságú, tehetős római fiatalok tanulmányaikat idegenben folytatták. A római lehetőségek mellett erős vonzással bírtak a nagynevű régi iskolák, illetőleg az onnan kikerült híres mesterek tanítványai. Ilyenkor a kultúra és művelődés híres vagy divatos centrumait keresték fel, így Athént, Rhodost, Alexandriát, vagy valamelyik ázsiai várost.

Athénban többek között a filozófiai iskolák – köztük az új Akadémia – bizonyultak vonzónak, Rhodosra főként a neves szónokok csábították az ifjúságot. Metellus Numidicus például az iskolaalapító Karneadést hallgatta, Crassus szintén. Antonius Orator Kr. e. 102-ben – útban Cilicia felé – szintén ellátogatott Athénba, és ott filozófiai és rétorikai előadásokat hallgatott. Itt találkozott a neves szónokkal, Menedémosszal, aki később maga is ellátogatott Rómába.
Plutarchostól tudjuk, hogy Cicero szintén Görögországban folytatott tanulmányokat: Athénban az askalóni Antiochos előadásait hallgatta, majd az új Akadémia tanainak követője lett. Azt tervezte, hogy végleg Athénban telepszik le, és egész életét a bölcseletnek szenteli. Hosszú időt töltött a kis-ázsiai Rhodos szigetén is.
Kis-Ázsiában az adramyttioni Xenokléstől, a magnésiai Dionysiostól és a kariai Menippostól tanult, Rhodoson Apollónios és Poseidónios voltak a mesterei. Itt történt meg az az eset, hogy mivel Apollónios nem tudott latinul, azt kérte Cicerótól, hogy szónoklatát görögül tartsa meg. A mester véleménye az előadás után a következő volt:
„Dicsérlek, Cicero, és csodállak, de aggaszt Görögország sorsa. Mi, görögök, már csak műveltségünkkel és ékesszólásunkkal dicsekedhetünk, most a te személyedben ez is a rómaiaké lesz”
(Plutarchos: Cicero 4, ford. Máthé Elek).

Cicero fiát, Marcust szintén Athénba küldte tanulni. Trebonius így számol be Cicerónak a fiú tanulmányairól :

„Trebonius üdvözli Cicerót: remélem, soraim jó egészségben találnak!

Május 22-én érkeztem Athénba, ahol hő óhajomnak megfelelően láttam, hogy fiad a legdicséretesebb tanulmányoknak szentelte magát, és igen jóravaló ifjú hírében áll. Hogy ez mekkora örömet okozott nekem, akár mondanom sem kell, anélkül is elképzelheted: elvégre előtted sem titok, milyen nagyra becsüllek, s hogy régi és őszinte barátságunk okán mennyire örülök legcsekélyebb sikerednek is, nemhogy ennek a kivételes szerencsének!
Ne gondold, Ciceróm, hogy hízelgésből mondom, de nincs az Athénban tartózkodó ifjak között egy sem, aki szeretetre méltóbb volna, mint gyermeked, vagyis inkább gyermekünk (mert ami tiéd, az tőlem sem lehet idegen), s aki buzgóbban törekednék azon tudományok elsajátítására, amelyekért te leginkább lelkesedsz, melyek tehát a legdicséretesebbek. Így annál szívesebben gratulálok neked, mert őszintén tehetem, és éppen úgy magamnak is, hiszen azt, akit szeretnem kellene – bármilyen lenne is – olyannak találtam, hogy szívből szerethetem.”

Treboniuséval ellenkező hírek is érkeztek az ifjú Ciceróról, így azt kell hinnünk, hogy ezekről nem tudott, vagy ami rosszabb, nem akarta közölni a fia iránt elfogult atyával. A következő levél írója maga Cicero fia, az említett Marcus, aki a diák szemszögéből közöl információkat mesteréről és hétköznapjairól:

„…Tudd meg, hogy Cratippushoz olyan szoros kötelék fűz, mintha nem a tanítványa, hanem a fia lennék; egyrészt szívesen hallgatom őt, másrészt szívembe zártam személyes varázsa miatt. Egész napokat töltök el vele, gyakran még az éj egy részét is: kértem ugyanis, hogy minél gyakrabban vacsorázzék nálam. Miután ez szokásossá vált, gyakran váratlanul is betoppan közénk vacsoraidőben, s levetve a filozófia szigorát, barátságosan eltréfálkozik velünk. Ezért légy rajta, hogy ezt a szerfölött kellemes és kiváló férfiút minél hamarabb megismerd.
Hát Bruttiusról mit mondjak? Soha el nem eresztem magam mellől; amilyen igénytelen és komoly az életmódja, olyan szórakoztató társaság, mert nem idegen a tréfa a filológiától és a mindennapi vitatkozástól. A közelben béreltem neki szállást, és ahogy tudom, szűkös zsebpénzemből támogatom szegénységében. Azonkívül úgy intéztem, hogy a görög szónoklást Cassiusnál tanulom, latinul azonban Bruttiusnál akarok gyakorolni. Meghitt és mindennapos társaságom azokból áll, akiket Cratippus hozott magával Mytilénéből, a tudós és neki oly kedves emberekből. Szintén gyakran van velem Epicrates, a legkiválóbb athéni filozófus, továbbá Leonides és más hasonlók. Ez hát a helyzet nálam.”


Később Iulius Caesar (Kr. e. 75 körül) szintén külföldre, nevezetesen Rhodosra ment, hogy ott a híres rétorika tanárt, Molónt hallgassa. Szintén Görögországban tanult Brutus és Cassius, az előbbi szintén Rhodoson, az utóbbi Athénban. Brutus szoros kapcsolatba került a neves mesterrel, Aristosszal, továbbá a szónok Pammenésszel, ugyancsak barátja lett a rhodosi szónok, Empylos. Római tanulmányainak befejezése után a költő Horatius is Athénba ment filozófiát hallgatni, majd később Ovidius és Lucanus is követte őt.
Athén régi fénye azonban kissé megkopott a művelődést illetően; Strabóntól tudjuk, hogy néha egyes csalódott szülők az erkölcsi téren megbízhatóbb, színvonalasabb Massiliába küldték gyerekeiket.
Ugyancsak külhonban tökéletesítette ismereteit Caesar unokaöccse és örököse, Octavianus, aki Apollóniában hallgatta a híres pergamoni szónoktanárt, Apollodórost, akit Rómából hozott magával. Octavianus itt kapott hírt a Caesar elleni összesküvésről és nagybátyja haláláról – ezzel elkezdődött politikai karrierje.
Szintén tanult Görögországban az előkelő számazású Aulus Gellius is (Kr. u. 2. század), amint ezt tőle magától megtudjuk, sőt néhány részletet is arról, hogyan zajlott az oktatás, és milyen a mesterrel való kapcsolat:

„Herodes Atticus – a kiváló görög szónok és consulviselt férfiú – athéni tanulmányaim idején gyakran meghívott a városközeli birtokára a híres Serviliusszal és a többi honfitársammal, tehát mindazokkal együtt, akik szellemük kiművelésére Rómából Görögországba érkeztek. Ez alkalommal is – amikor a Cephisia nevű villájában voltunk – forró évszakban, heves kánikulában, a kibírhatatlan hőséget a sűrű árnyas erdőkben tett hosszas, üdítő sétákkal enyhítettük, fürdőztünk a pompás, bővizű, kritálytiszta medencékben, pihentünk a ragyogó villában, miközben mindenfelől patakcsobogás és madárdal hallatszott.”
(2, 1, ford. Hoffmann Zsuzsanna.)

A kellemes, szinte idillikus környezetben hallgatták a mestert, vitatkoztak, nézeteiket ütköztették, az idézett részletben például Epiktétos Értekezések című írásának az Arrianos-féle gyűjteményben fenntartott részletét olvasták fel, majd erről beszélgettek. Azt is megtudhatjuk, hogy az említett tudós-tanártól mit lehetett tanulni, milyen sokféle studiumban volt járatos, ezek – Gellius híradása szerint – a következők: bölcselet, történelem, jogtudomány, nyelvészet, rétorika, geometria, matematika, csillagjóslás, orvostudomány és zene. Ilyen mesterek miatt kétségtelenül megérte külföldre utazni. Gellius Athénban hallgatta még a híres Taurus nevű bölcselőt, valamint a Peregrinus Proteus nevű cinikus filozófust is. Rómába visszatérve is szorgalmasan folytatta tanulmányait. Kitartó buzgalommal látogatta például Favorinus előadásait, és azokról feljegyzéseket is készített az utókor számára.
Egyébként Gellius mesterei a nyelvészetben Suplicius Apollinaris, a rétorikában – a jelleme és tudományos felkészültsége miatt Hadrianus által különösen tisztelt – Titus Castricius voltak. A fentebb említett Herodes Atticus később Rómába ment, több magas tisztséget viselt, és Lucius Verus és Marcus Aurelius császároknak is tanítója lett. Majd utána a tudományokkal való nyugodt foglalkozás miatt visszatért Athénba, és ott is halt meg Kr. u. 143-ban. Gelliustól még az ókori „tankönyvgondokról”, illetőleg a tankönyvek minőségéről is kapunk némi információt:

„Amikor a dialektika tudományát készültem elsajátítani és abban elmélyedni, szükséges volt megismerkednem a dialektikusok bevezetésnek (eisagógé) elnevezett alapfogalmaival. Ezeket M. Varrótól kellett megtanulnom, ezután a profata, majd proloquia (előre megmondott) alaptételek (axióma) következtek. Elkezdtem keresni a tudós Aeliusnak a proloquiákról készített jegyzeteit, aki szintén Varro tanítványa volt. A Béke könyvtárában meg is találtam és olvasgatni kezdtem. Ebben a könyvben azonban semmi sincsen kellő alapossággal és tanulható módon megírva, az volt a benyomásom, hogy ezt a könyvet Aelius inkább a saját érdeklődése, mintsem mások oktatása céljából írta. Szükséghelyzetben a görög könyvekhez nyúltam, amelyekben rá is akadtam az alapigazság (axióma) definíciójára: »az az önálló megállapítás, amely önmagában értelmezhető«.” (Gellius 16, 8, ford. Hoffmann Zsuzsanna.)


Forrás:
Hoffmann Zsuzsanna: Antik nevelés
http://mek.oszk.hu/08400/08431