logo

XXVIII Novembris AD

Az iskola elnevezése és épülete

Az iskola megnevezésének kialakulása és fizikai létezése meglepő módon nem kapcsolódik egyértelműen az intézmény megjelenéséhez. Az elnevezés a magyar „iskola” szónak és az európai kultúrkör valamennyi nyelvében élő kifejezésnek az őse: a szkhólé. A jókedvű utókor sokszor élcelődött már az ókori iskolák vélt komolytalanságán, hiszen a görög szó első szótári jelentése „pihenés”, míg a római iskola latin elnevezése, a ludus „játékot” jelent. A szkhólé valójában mindenféle időtöltés kifejezése, mely mai ismereteink szerint Platón korában rögzült a tanulás-tanítás folyamatának keretévé, majd Arisztotelész szövegeiben annak a fizikailag meghatározott helynek a megnevezésévé, melyet ma „iskolának” hívunk.
A megnevezés kialakulása tehát egykorú az iskolarendszer kialakulásával, de nem kapcsolódik ahhoz direkt módon. Ugyanezen szövegek ugyanakkor egyértelműen figyelmeztetnek arra is. hogy a fogalom nem a renyhe pihenést jelenti, hanem a tudatos, értelmes, csak éppen nem fizikai munkával telő időtöltést. Élesen elhatárolja a szkhólét a játéktól is, ami azért különösen érdekes, mert a rómaiak ludus kifejezését a modem nyelvészet éppen a görög szkhólé jelentésbeli rokonaként tartja számon.
A római kultúrában ugyanis a ludus szintén nem a felszabadult játszadozás szakkifejezése, hanem a szervezett, tudatos, sokszor szakrális, ünnepi játékoké. Az iskola neveként szintén az intézmény megjelenésével egy időben kezdték használni - egyes magyarázatok szerint az utánzás szinonimájaként is, ahol a tanító utánzása jellemezné a tanulás folyamatát. A szkhólé és a ludus ugyanakkor nem jelentett egyúttal egyetlen konkrét épületet sem.

Maga az iskola fizikai létezése talányos az utókor számára, míg ugyanis a görög kultúrában legalább – de sokáig kizárólag - a testedzést szolgáló gümnaszion meghatározó épülettípus valamennyi poliszban (ahogy ma is Európai kultúrkörünk településeinek jól kivehető eleme az iskola), addig a Római Birodalomban írott forrásaink éppúgy nem szólnak erről az épülettípusról, ahogy a legárulkodóbb Pompeji vagy Herculeanum-beli ásatások is zavarba ejtően igazolják: kimondott iskolaépülettel ebben a korban nem találkozunk. A korai, a tanítók saját házaiban folyó oktatással szemben alighanem a görög filozófusok „iskoláihoz" hasonló szabadtéri oktatással számolhatunk Rómában. Csekély képi forrásanyagunk alapján is a városok központi terére, a fórumokra helyezhetjük az oktatást - természetesen annak valamilyen meghatározható és főleg eleve, vagy a célnak megfelelően ideiglenesen fedett részén.
A birodalom mediterrán területein az időjárás sem tette ezt lehetetlenné, de a nyilvánosság igénye is erősítette a - vélhetően általánossá váló - gyakorlatot. A nyilvánosság fontos volt etikai értelemben is (beleértve az egyre szaporodó, de már a klasszikus Athénban sem ismeretlen pedofília vádak elkerülését is), de anyagi szempontból is (mintegy élő önreklámként). A magasabb szintű (mind életkorban, mind anyagi, társadalmi státus szempontjából kiemeltebb kört érintő) iskolák gyakrabban megmaradhattak egy-egy mester saját házánál. A mai értelemben vett iskolaépületekről tehát az antikvitás végéig nem beszélhetünk.

Míg azonban a Római Birodalomban egyáltalán nem alakul ki nevelési-oktatási célra épülettípus, addig a görög világban létezik két, többé-kevésbé az oktatás tereként működő építészeti megoldás. A gümnaszeion, a testedzésre szolgáló épületegyüttes, mely ugyan eredetileg a felnőtt lakosság igényeit volt hivatott kiszolgálni, de később, a testi nevelés háttérbe szorulásával döntő mértékben a szellemi nevelésnek is otthont adott. „Gimnázium”-ként a középfokú oktatásra csak a késői utókor aggatta a nevet.
Autentikusan él tovább azonban a szó az európai nyelvek „gimnasztika és ezzel rokon kifejezéseiben - bár a szó eredendően nem a mozgást, hanem annak egyik görög kísérőjelenségét, a meztelenséget fejezte ki. Részben ez is az oka annak, hogy a gümnaszeionok világa a görögöket tisztelő, de azok egyes „hóbortjait" kellő távolságtartással kezelő rómaiaktól (és a meztelenül zajló, számukra öncélúnak tetsző atlétikai viadalok abszolút férfiatlan, vagyis értéktelen hóbortnak számítottak) messze távol álltak.

Az épülettípus és annak fúnkciói sajátos szerepet kaptak Rómában, a kialakuló fürdő-rendszer, a thermák őseiként tisztelhetjük őket, melyeknek közművelődési funkciója (közösségi tér, könyvtár stb.) megmarad ugyan, de iskolai szerepe teljesen elvész. A gümnaszeionnal rokon szerepet töltöttek be a palaisztrák, melyek eredetileg birkózóterek voltak, ám megnevezésük később teljesen azonosult a gümnaszeionokéval Az iskolák két további mai elnevezése ered a görög antikvitásból, mely szót érdemel, az „akadémia" és a „líceum", melyek az európai művelődéstörténet különböző időszakaiban és helyein más-más iskolafokozatot és típust neveztek meg.
Az akadémia Platón „iskolájának" neve: nem is intézmény és nem is épület megnevezése, hanem azé a ligeté, melyben Platón tanítványaival beszélgetéseit folytatta, s amely a témánk szempontjából egyébként érdektelen Akadémosz nevű mitológiai hősről kapta nevét. A líceum hasonló eredetű szó: Arisztotelész hasonló, kiszemelt székhelyének a neve, az ősi farkasistenként is tisztelt Apollón lilkeiosz (farkas Apollón) szentélyét körülvevő ligeté. A szentély, a lükeion latin átírásának (lyceum) későbbi kiejtésváltozása vezetett aztán a mai. elsősorban francia és német nyelvterületen használatos szóhoz.


Gloviczki Zoltán

Forrás: Részletek Gloviczki Zoltán – Zsinka László: Nevelés és iskola az antik és középkori Európában című munkájából