logo

XXVIII Novembris AD

A felsőfokú általános és szakmai képzések

Több helyen találkoztunk már azzal a jelenséggel, hogy a szakmai felsőfokú képzések az antikvitásban nem szerveződtek rendszeres és intézményesült formába, s azzal is, hogy a mai „egyetemi” képzéseket a legkiválóbb görög szónokoknál és/vagy filozófusoknál töltött továbbképzési idő helyettesítette a görög ifjak mellett az előkelő és egyben igényes rómaiak életében is. Az egyetlen kivételként a görög orvosképzést említettük, mely a maga szakrális-jellegével eleve az iskolarendszertől és a nevelés általános történetétől elkülönült világot alkot.
Mindezen megállapítások általános érvényét csak a római császárkor néhány egyedi, bár tipikus intézménye töri meg. Ilyen a Kr.u. 117-138-ig uralkodó, a görög kultúra iránt feltétlenül elkötelezett Hadrianus császár alapította római Athenaeum, az athéni görög kultúra egyfajta mesterséges implementációs kísérlete, egy elszigeteltségben maradó iskola, mely valamiféle posztgraduális formában kísérelte meg a görög grammatika, retorika, filozófia, orvostudomány és a birodalom jogrendszerének oktatását. Az intézmény elsősorban - Alexandria melletti fő birodalmi központként - az orvostudomány művelésének és átadásának maradt fontos centruma.

Az első mérnöki-építész iskola még később. Kr.u. 200 körül jött létre Septimus Severus császár alapításaként, ami annál is meglepőbb, mert az építészetnek Rómában nem csupán gyakorlata, technológiája, de elmélete is megdöbbentő fejlettséget mutatott. Korábban azonban mind a gyakorlat, mind az elméleti művek a tapasztalaton és a mesterség személyes átadásán-átvételén alapultak.
Ugyancsak a Kr.u. 2. századtól váltak ki a rétorok általános képzéséből - párhuzamosan a jogrend finomodásával, s főleg írott anyagának robbanásszerű növekedésével - a jogi iskolák. A jogi könyvtárral is az oktatást segítő jogtudósok köré szerveződő magániskolák Róma mellett az egykori Berütoszban (ma Bejrút, Libanon fővárosa) voltak legnevezetesebbek. Állami fenntartásukkal együtt valóban egyetemi jellegű átszervezésükre az ókor legvégén, II. Theodosius uralkodása alatt.
425-ben került sor, aki az említett hagyományra építkezve Rómában. Berütoszban és a már főváros Konstantinápolyban két-két jogi tanszéket rendezett be ötéves oktatási periódussal. Ebből három év elméleti képzés - többnyire előadások formájában, a fennmaradó kettő gyakorlati - általában önképző jellegű - foglalkozás.

E sajátos esetek és intézmények mellett tehát a legmagasabb szintű általános képzési forma a filozófusok melletti tanulmányok folytatása volt. E tanulmányok tárgya az esetek döntő többségében ugyanaz a retorika, melyről jegyzetünk több fejezetében kiderül, milyen meghatározó jelentősége volt az antikvitásban. Az iskolarendszer sokak számára nyitott lépcsői utáni mesterképzés szintje ugyanakkor elválik az amúgy általános retorikai alapképzéstől, részben a szónoklás tananyagba foglalható sémáin túli művészetének szintje felé, részben pedig a szónoklás mögötti dialektika (logika) mélységei felé. Egyik esetben sem veszti szem elől gyakorlati célját, a hétköznapokban is helytálló szónok képzését, de mindezt nagyobb távlatokba helyezve.
Arisztotelész retorikai műve szerint nyilvánvaló tehát, hogy a rétorika nem egy meghatározott tárgykörhöz kapcsolódik, hanem olyan, mint a dialektika, és az is nyilvánvaló, hogy hasznos. (...) Minden más mesterség saját tárgyáról tanít és győz meg; az orvostudomány az egészségről és a betegségről, a mértan a térbeli kiterjedésben bekövetkező jelenségekről, a számtan a számokról; ugyanígy a többi mesterség és tudomány is. A rétorika viszont - úgy tűnik - képes elméletileg megragadni úgyszólván minden tárgyban a meggyőzés módját. Ezért mondjuk azt, hogy hogy a rétorika nem egy meghatározott és különálló tárgykörrel foglalkozik.” (1355b. Ford.: Adamik Tamás)



Gloviczki Zoltán


Forrás: Részletek Gloviczki Zoltán – Zsinka László: Nevelés és iskola az antik és középkori Európában című munkájából