logo

XXVII Novembris AD

Az antikvitás térbeli határai

Az antik világ térbeli határai az adott kultúrák belső fejlődésének és terjedésének szempontjából viszonylag könnyen definiálhatók, vessünk azonban egy pillantást a görög-római kultúrát határoló külső elemekre. Az általunk vizsgált világot északon határoló területen alapvetően kelta népességről tudunk, mely kulturális kölcsönhatásba döntően Rómával került a gall és britanniai hódítások kapcsán. Noha a kelta kultúra e két központjáról éppen a római írott források tudósítanak először és legrészletesebben, ezek különösebb hatásáról az antik civilizációra, különösen a nevelésre nem tudunk, ez nem is igen feltételezhető.
Mi több, a későbbi, a római mellett északi barbár („népi") hagyományokra is épülő középkori és kora-újkori európai fejlődésben sem igen érhetőek tetten, köszönhetően elsősorban a jóval erősebb hagyományt teremtő későbbi germán rétegnek, melynek legrégibb formáiról a régészeti leletanyag mellett megint csak a római történetírás tudósít, a két civilizáció korabeli kölcsönhatása azonban ugyanúgy nem jellemző. Északon- Észak-keleten mind a görögök, mind a rómaiak ismernek más. később, a népvándorlás különböző fázisaiban Nyugatra érkező lovas-nomád népeket, ezekkel azonban a kulturális érintkezés szintje az előbbieket sem éri el.

Más a helyzet a közel-keleti magaskultúrák örökségével. A legősibb mezopotámiai kulturális hagyomány, elsősorban a csillagászati, matematikai ismeretek a görög filozófiára termékenyen hatottak, míg a rómaiak számára inkább a gyanús kuruzslás kategóriájába tartoztak. Hatvanas számrendszerüknek a csillagászatra és ezáltal a geometriára és az időszámításra máig gyakorolt különlegesen időtálló hatásuk görög közvetítéssel rögzült az európai hagyományban, s tekintettel arra, hogy a csillagászat (a hajózástól ismét csak az időszámításig) a korabeli görög-római civilizációnak a mainál lényegesen hétköznapibb, „gyakorlati" ismeretanyagát képezte, állíthatjuk, hogy a mezopotámiai-babiloni kultúra közvetlenül hatott az antik iskolai hagyományra.
A zsidó kultúra mind a görög, mind a római művelődéstörténetben kitapintható élő és virágzó sziget - a kontinens szellemi hagyományával azonban igazi kapcsolatba és kölcsönhatásba - értelemszerűen - a kereszténység elterjedésével kerül majd. Az egyiptomi civilizáció ugyanakkor sajátos szimbiózisban él mindkét antik kultúrkörrel. A hellénisztikus görög olvasztótégelynek éppúgy meghatározó eleme, mint a római birodalom hatalmi identitásának. Egyiptom kulturális hagyománya és annak tisztelete az alexandriai könyvtártól Antonius és Kleopátra szerelméig befolyásolja a klasszikus antikvitást, s még jellemzőbb a fordított hatás: a hagyományosan fejlett egyiptomi civilizáció kulturális és természeti okoknál fogva is sok területen a legtöbbet őrizte meg a görög-római kultúra világából.
A hellénisztikus görög világ - neveléstörténeti szempontból is meghatározó - korszakáról az egyiptomi tárgyi és írott emlékek feldolgozása adta a legutóbbi korok legtöbb információját és összefüggését. A hellenizálódás ugyanakkor a helyi sajátosságok halványulásával is járt, neveléstörténeti szempontból tehát az antikvitásnak sajátosan egyiptomi színe sem igen akad.

Sajátosan a görög kultúra szomszédjának, riválisának, de egyúttal párhuzamának számít a perzsa birodalom virágkora. A perzsákat a görögség a par excellence barbárokként tartotta számon: nyelvüktől a nadrágviseletig emberi minőséghez méltatlan lényekként kezelve őket. A neveléstörténetnek mégis egy sajátos epizódja kapcsolódik a két nép együttéléséhez. Több összefoglalás és szakkönyv szentel a görög neveléstörténetet meghatározó fejezetet - míg mások említésre sem tartják érdemesnek - a Platónnál együtt a nevezetes filozófus, Szókratész tanítványaként ismert Xenophón munkásságának egy darabját, a Kürosz neveltetését, mely önnön meghatározása szerint az ismert perzsa uralkodó neveltetésének történetét és elveit foglalná össze. Az irodalmi és művelődéstörténeti szempontból egyaránt számos erényt felmutató könyvecske azonban sem a perzsa nevelésnek nem hű tükre és forrása, sem a korabeli görög hagyománynak - de ugyanígy tény, hogy egyikre hatást sem gyakorolt megfontolandó, ám mindössze egyetlen alkotó elmében fogant, s számára fontosnak tartott vagy éppen vitára alkalmat adó fiktív elveivel.
Bár a görögöknek és a rómaiaknak - főként a fejlett hajózásnak köszönhetően - északi és déli irányban is meglepő messzeségig voltak földrajzi és néprajzi ismereteik, említésre méltó távoli kapcsolatot csak Indiával és Kínával feltételezhetnénk. India Nagy Sándor hellénisztikus világbirodalmának keleti mezsgyéje, az indoeurópai nyelvcsaládban - bár a legősibb és legtávolabbi rétegekben - mind a görög, mind a római kultúra rokona. Kína és Róma közt mindössze szerény kereskedelmi kapcsolatról tudunk. Bár számottevő antik kulturális kölcsönhatás egyik civilizációt sem érintette, az időbeli tájékozódás és a neveléstörténet általános antropológiai tanulságai kedvéért érdemes megjegyeznünk, hogy a klasszikus görög világ virágkora és a római civilizáció kialakulása időben egybeesik Indiában a buddhizmus térhódításával, Kínában pedig - latinosán - Konfuciusz működésével és hatásával.

Nem csupán a szó általános értelmében „iskolateremtő” személyiségekkel, hanem valóban az iskoláztatást és a művelődést meghatározó alakokkal. Buddha az európai antikvitástól idegen, markánsan vallási alapú indiai nevelés-oktatás történetének alakítója, aki a szanszkrit védikus hagyományt váltja fel, míg Konfuciusz a görögséggel feltűnő párhuzamot mutató tudásalapú, filozofikus kínai oktatás történetébe illeszkedik, maga is filozófusként.



Gloviczki Zoltán

Forrás: Részletek Gloviczki Zoltán – Zsinka László: Nevelés és iskola az antik és középkori Európában című munkájából