logo

V December AD

Négyezer év tanulságai

Az emberiség írott történelmének kezdetén, a Kr.e. II. évezredben született az a történet, melyet egy sumer agyagtábla őrzött meg számunkra (Ford.: Komoróczy Géza)

„A tábla házának fia: hová jársz réges-régóta?”
„A tábla házába járok.”
„A tábla házában mit csináltál?” „Tábláról tanultam, leckémet faltam.

Mikor táblámmal végeztem: leírtam s befejeztem. elém tették a gyakorlat tábláját, délután elém tették a lecke agyagját.
Mikor a tábla háza bezárt, hazamentem; beléptem a házba - ott ül apám, apámnak felmondom a feladott szakaszt, s táblámról tanulok: apám elégedett.
Odaállok apám elé:

Szomjas vagyok - vizet adj innom, éhes vagyok - kenyeret adj ennem.
Mossátok meg a testem, vessétek meg az ágyam: gyorsan az ágyba!
Reggel jókor keltsetek, nehogy elkéssem: megverne mesterem!

Reggel jókor kelek, ránézek anyámra, mondom neki:

Add ide szám falatját, hadd indulok a tábla házába! Anyám a kemencéből két cipót adott: szeme előtt oltottam éhemet;
anyám a kemencéből két cipót adott: a tábla házába mentem.

A tábla házában a felvigyázó rám szólt: Miért késtél el? Megijedtem, hevesen vert a szívem, mesterem szeme elé kerülve földig hajoltam.
A tábla házának atyja kikérdezte a táblám,
Elégedetlen volt vele, és megütött.
Majd a leckével buzgólkodtam, a leckével kínlódtam. Mikor a mester a tábla házának rendjét ellenőrizte, a nádpálca embere rám szólt: Az utcán körül kell nézni: ruhád nem szabad elszaggatni! - és megütött. A tábla házának atyja teleírt táblát tett elém, a tanterem embere ránk szólt: Írjátok! Táblámat kézbe vettem, táblámat írtam, de volt, amit nem értettem rajta, amit kiolvasni se tudtam. Ekkor a felügyelő rám szólt:
Engedélyem nélkül miért beszélgettél?
- és megütött;
A felügyelő rám szólt:
Engedélyem nélkül miért hajolgattál?
- és megütött;
A szabályzat embere rám szólt: Engedélyem nélkül miért álltál fel?
- és megütött;
A kapu embere rám szólt:
Engedélyem nélkül miért mentél ki? - és megütött;
A bot embere rám szólt:
Engedélyem nélkül miért nyújtogattad kezed?
- és megütött;
A sumer nyelv embere rám szólt:
Hibásan mondod a sumert!”
- és megütött; mesterem rám szólt: Kezedet nem jól tartod!
- és megütött;

Az írnoksorsot megutáltam, az írnoksorsot meggyűlöltem.

(Apám!) A mesterem nem [osztja meg] velem tudását, erős karja [elzár] engem az írnoki tudástól, a tudás határától, hogy kis-írnok maradjak: nem [engedi], hogy a tábla házában felsős testvér legyek.

Add meg hát a díját, hogy ezzel út nyíljék előttem, hogy a kikérdezés, leckéztetés elmaradjon; mikor a tábla házának tudását számba veszi, a tábla házának fiai között vegyen számba engem is.”

Amit a tábla házának fia mondott, apja a szót meghallgatta. A mestert elhívták a tábla házából. Mikor a házba lépett, leültették támlás székre, a tábla házának fia szolgálta ki; majd eléje állt, s amit az írnoki tudásból megtanult, apjának előadta.

Apja szívét boldogság tölti el, s a tábla házának atyjához boldog hangon így mondja a szót: „Az én emberkém markát tárja: hullajts belé bölcsességet! Tanítsd az írnoki tudásra, a mesterség minden fogására, a számolás, összeadás-kivonás műveletét tárd fel szeme előtt, s az osztás homályos tudományát világítsd meg neki!”

„Finom sört töltsetek neki: asztalt terítsetek! Hátára, hasára jó olajat kenjetek!
S én hadd adok új ruhát reá, hadd adom meg a díját, karjára hadd húzok ékes karkötőt!”

Finom sört töltenek neki: asztalt terítenek!
Hátára, hasára jó olajat kennek! s ő új ruhát ad reá, megadja díját is, karjára ékes karkötőt húz.

A mester szívét boldogság tölti el, nyelve így mondja a szót: „Ez az emberke nem fordul el szavamtól, el sem veti: megszerzi hát az írnoki tudást, elejétől véges-végig! Kezembe oly sok mindent adtál, szinte zavarba hoztál; díjam nagyobb, mint fáradtságom érdeme, megtisztel a kitüntetés!

Niszaba legyen Oltalmazód, az Oltalmazó úrnő!
Írjon szépen a metszett nádad, leckéd agyagtábláján hiba ne maradjon!
Előzd meg testvéreid,
légy az első barátaid között, légy a legerősebb, légy az élen a tábla házának fiai között, legyen elégedett veled a királyi házból jövő látogató! Emberke, ismered apádat - nos, őutána én következem, hozzád intézett szavam a sorsod szabja meg.
Anyád, apád igaz keze ügyed támogatja.
Niszaba dolga épp olyan, mint az istened dolga: áldozatokkal kell hódolni neki;
a mester dolga épp olyan, mint az apád dolga: tisztelettel kell adózni neki.
Ha tiszteled a mestert, s felsős testvéreid, akiktől tudásod kaptad, viszonzásul az ifjú emberek majd téged is tisztelni fognak!”

A tábla házának követelményeiben kitűnt, tudós lett belőle, s Niszaba, a tudomány földjének úrnő je, dicsőséget rendelt neki.
Ó, Niszaba, tied a dicséret!

A csaknem négyezer éves, kultúránktól időben és térben méltán távolinak tűnő elbeszélésből megismerjük a sumer kisdiák családját, tanárait, taneszközeit, a szóbeli és írásbeli feladatok sorát, a tanulást, gyakorlást a délelőtti iskolai időt és az otthon töltött délutánt a lecke kikérdezésével, majd a vacsorával, fürdéssel, lefekvéssel. Reggel a tízórai becsomagolása után az utat az iskolába, a késés mindnyájunk számára rejtett emlékekként feszítő kínosságát, a fafejű pedagógusokat, akik a házirend betartásától a nyelvhelyességig mindenben igazítani próbálják a kisdiákot. A tantárgyak közül legkudarcosabb matematikát, mely a gyerek útjában áll, hogy értelmiségi pályára lépjen. S a gyermek sugallta, tehát a korabeli társadalomban nyilván nem ismeretlen megoldást: a jól szervezett családlátogatást, melynek során az apa, baráti sörözés keretében, némi anyagi ráfordítás árán ráveszi a tanítót, hogy magántanítványként foglalkozzon gyermekével, aki így, a kitüntetett figyelem segítségével sikeresen fejezi be tanulmányait.
A történet nem csupán lélegzetelállítóan élő, de a neveléssel, iskoláztatással kapcsolatos számtalan mai kérdésünket is felveti. A gyermek élményeit, az iskola monotonitását, az egyoldalú normaközvetítés sikertelenségét szemben a személyre szabott figyelemmel, mely ugyanott, ugyanazon szereplők közreműködésével sikerre vezet. A szülői empátiát és dicsérő magatartást a folyvást hibát kereső és számonkérő iskolával szemben, a pedagógus anyagi kiszolgáltatottságát és egyben helyzeti lehetőségeit, viselkedésének, reakcióinak kérdését a talán nem egészen etikusan rendezett helyzetben. Az anya és az apa helyét a családban és a gyerekkel való kapcsolatban, a felelősség kérdését a gyermeknevelésben, a társadalom és az iskoláztatás kapcsolatát.

Ezzel együtt is felmerül a kérdés, vajon gazdagabbak leszünk-e, ha a négyezer év előtti „Tábla házáról” olvasunk és gondolkodunk. A probléma csaknem azonos magának a történelem tanulmányozásának szükségességét firtató kérdéssel. Kétségtelen ugyanis, hogy a szó hétköznapi értelmében vett életünk leélhető a neveléstörténet tanulmányozása nélkül, sőt pedagógusként is könnyedén elboldogulhatunk ennek hiányával. Ahogy előbb-utóbb az élet igen sok praktikus elemét felismerhetnénk, megtanulhatnánk tapasztalati úton, formális és rendszeres tanulás nélkül.
A pedagógia, a családi és intézményes nevelés azonban már az első kisgyermekkori lépésektől, a első szavak kimondásától egészen a bonyolult társadalmi struktúrák megértéséig abból az emberi konszenzusból építkezik, hogy minden emberi egyednek könnyebb, sőt bizonyos szinten felül nélkülözhetetlen a nála idősebbek tapasztalatait, tudását, később véleményét megismerni mind az életben maradáshoz, mind az életminőség szintjének emeléséhez, mind pedig ennek a - kollektív és egyéni - emberi életminőségnek a további gazdagításához.
Nincs ez másként akkor sem, amikor a pedagógus pályára készülve végigtekintünk elmúlt korok: hajdan volt pedagógusok, családok, gyermekek, iskolák életén, gondolatain, problémáin és ötletein, melyeket - mint ezt a sumer szöveg is bizonyítja - igen erős antropológiai meghatározottság tesz hasonlóvá saját problémáinkkal és kérdéseinkkel. Ez a tény vezetett a neveléstörténeti összefoglalások legújabb, problématörténeti megközelítéséhez, ahol a szigorú kronologikus leírás helyett egy-egy szereplő, kérdéskör önmagában kerül történeti dimenzióba.

A neveléstörténet tanulmányozása ugyanakkor lehet egyszerű történeti érdeklődés, a saját múltunk iránti kíváncsiság folyománya is. A történettudomány témái, vizsgálati szempontjai közül ráadásul egy mindnyájunk számára életszerű, minden kétséget kizáróan „saját” szeletet jelent a nevelés történetének bemutatása. A neveléstörténet tehát folyamatosan gazdagodik és meg is újul a történettudomány egészének fejlődésével, olyan új szempontok és módszerek jelenhetnek meg benne (az ikonológiai elemzéstől a diskurzuskutatásig), melyek eredetileg más témák kutatásában bontakoztak ki.



Gloviczki Zoltán

Forrás: Részletek Gloviczki Zoltán – Zsinka László: Nevelés és iskola az antik és középkori Európában című munkájából