logo

XXIV Januarius AD

Parancsnokok és előléptetés

Parancsnoki állások

A hadak legelőkelőbb közege a vezér. A sereg és alosztályainak parancsnokai és vezérei egymás között olyan sorba vannak rendezve, mint az alosztályok sorozatában azok a részek, melyeknek élén állnak. Amint fő és alhadegységek vannak, úgy vannak főés alvezetők is. s amint minden magasabb egység több alacsonyabbat foglal magában, úgy egy főbb vezető alatt is több alvezető áll.
A népek ősállapotában a hadak vezérei olyan emberek voltak, kikről azt képzelték, hogy az istenek rendeletéből állnak helyükön. Kiváló testi erő és ügyesség jellemezte őket. Ezeket más agyagból gyúrt embereknek tartották, mint a közönségeseket, valamint azt a nép-osztályt is, melyből kikerültek, mely rendesen a hódító volt. Ezekből keletkezett a nemesség, míg a meghódítottak a népet alkották.

Az ókor műveit népeinél eleinte polgárok voltak a katonák, s a legjobb polgárok a legjobb katonák. Hadjárat alkalmával az állami élet teljesen a háborúba olvadt s nem létezett más hivatal, mint olyan, melynek rendeltetése volt fegyverrel kezében az államot védelmezni, vagy ennek akaratát más államokkal szemben érvényesíteni. Ilyen körülmények között természetes, hogy azok, kik békében, mint polgári tisztségek az államot igazgatták, háborúban katonai tisztségeket viseltek. Gyakran egy kézben összpontosult a polgári és katonai tisztség, és egy bizonyos állami hivatal viselőjének kötelessége volt háborúban bizonyos hadi tisztséget viselni.

A görögök már ismertetett tisztségei a strategesek, hipparehesek stb., épp úgy, mint Rómában a consulok, békében állami hivatalviselők voltak, háborúban pedig csapatvezérek. A természet igazságán alapuló dolog ez, mert a háború nem egyéb, mint a politikának eszköze, s az olyan had-sereg, mely nem saját érdekében, hanem mint mások eszköze, kényszer következtében vagy zsoldért harcol, sajnálatra méltó intézmény.
Bámulatra csak azoknak a seregeknek tettei ragadnak bennünket, melyeknek katonái önérzettel harcoltak a közügyért, mert az az ő ügyük is volt. Sajnálatra méltó alak az a hadvezér, ki olyan politikának fizetett eszköze, mely neki közömbös, melyért lelkesedni nem tud; bármily ügyes katona is, oly nagy ember nem lehet, mint az, ki hazája politikájának érdekében lelkesülve harcol s győz oly sereggel, mely épp úgy tudja, mint ő, hogy miért harcol.

Az idegen politika zsoldos vezérei rendesen, mint katonák is tökéletlenek és sohasem emelkednek arra a magaslatra, melynek régióiban a hadviselő államférfiak mozognak, s ez természetes, mert ezek csak lélek nélküli eszközök, kiknek a lelkesedés nem mutatja meg világosan a célt. mely felé haladniuk kell és ha győznek is, a győzelmet nem aknázhatják ki.

romaikor_kep



A hadvezérnek államférfiúnak kell lenni; de ez csak ott történhetik meg, hol a polgári és katonai hivatalok közösek, mert a csupán katonai vezérek nem ismerik a közigazgatás és politika titkait s vakon tapogatóznak. Ez azonban állandó hadseregeknél lehetetlen, ha csak az államfő maga nem hadvezér; a többi tisztek iránt formált követelések oly nagyok, hogy ezek nem érnek rá a polgári hivatalok föltételét tevő tudást elsajátítani vagy katonai hivatalukon kívül még egy polgári teendőt is elvégezni. A jelzett követelések nagysága nem annyira a tudás, mint a munka tekintetében olyanok, hogy az illetők idejét teljesen igénybe veszik s nincs idejük mással is foglalkozni.


Előléptetés

A görögök és rómaiak az előléptetést egyik rangfokozatból a másikba nem ismerték. Consulnak vagy hadi tribimusnak megválasztottak valakit, a ki alsóbb katonai tisztséget nem viselt s nem volt szégyen, ha annak az időnek leteltével, melyre megválasztották, ismét alantasabb rangfokozatú tisztséget vállalt. Az elő-léptetés csak a császárok korában fejlődött ki.

A parancsnokok számának viszonya a csapat létszámához nem volt mindig egyenlő; a görögöknél 100 emberre esett egy tiszt s 31-re egy altiszt, a rómaiaknál, a legio létszámát 4200 emberrel véve, körülbelül 35 emberre jutott egy tiszt.

romaikor_kep



A légióhoz, hat hadi tribunuson kívül, kik nem mindnyájan, mint vezérek, hanem mint közigazgatási hivatalnokok voltak alkalmazva, 30 első. 30 másodosztályú centurio (százados, kapitány), 60 subcenturio vagy optio tartozott.

A római lovasságnál több tiszt volt; a 30 lovasból alakított turmához három decurio tartozott.


Törzsek

A létszám növekedésével a hadi törzseknek, vezérkaroknak stb. szükségét mindenütt érezték. A hadbiztosi-kar szükségét legelőbb belátták, mert a katonák élelmezésének nagy fontosságát félreismerni nem lehetett. Az a három polemarches, kik a parancsnokain kívül a sereggel mentek, hadbiztosok voltak. A rómaiaknál a Kr. e. 421. esztendőtől kezdve minden önálló hadseregnél egy „quaestor“ volt a hadbiztosi teendők vezetésével megbízva, kinek nagyszámú kezelő személyzete volt.

Az egészségügy szervezetéről alig találunk valamit. Csakis Augustus rendelte el, hogy minden cohorsnak egy orvosa legyen, ki katonai kórházakat és tábori ló-gyógyító intézeteket is szervezett.

A katonák lelki üdvéről hamarább gondoskodtak, mint testi épségüknek helyreállításáról. A vezérek kíséretéhez Rómában jósok és más papi személyek is tartoztak.

Forrás: részletek Bárczai Oszkár: Hadügy fejlődésének története c. munkájából