logo

IV Sextilis AD

Zsold, nyugdíj, özvegyek és árvák

Zsold, nyugdíj


A rómaiak 404-ben, akkor, a mikor Vejit ostromolták, fizettek először zsoldot a katonáknak. A gyalogos katona három napra, a lovas egyre kapott 10 ast, a mi körülbelül annyi volt mint egy görög drachma vagy 80 fillér. Ebből kellett a katonáknak magukat élelmezni; gabonát természetben az állam adott nekik s ennek árát a zsoldból kifogta, úgy, mint a fegyver és ruha árát is. A zsold azért volt oly kicsinyre szabva, mert nem akarták, hogy a katonáskodást kenyérkeresetnek tekintsék. A zsold csak kárpótlása volt az elmulasztott munkának. A gabonáért körülbelül 62 fillért vontak le havonként a gyalogosok zsoldjából, a lovasokéból körülbelül öt koronát. A centuriók kétszerannyi zsoldot kaptak mint a többi katonák.

Marius idejében, mikor a polgárhadból zsoldos had lett, nem mindjárt emelték a zsoldot magasabbra, hanem a zsákmányból adva a katonáknak részt, elégítették ki követeléseiket. Caesar alatt már kétszerannyi zsoldot fizettek mint az előbbi időben, úgy, hogy a gyalogosok zsoldja nyolc koronáról 16 koronára emelkedett; de ez a zsoldemelés sem elégíthette ki a katonákat, mert az élelmiszerek ára aránytalanul emelkedett volt. Amint azonban a császárság idejében a katonai uralom fejlődött ki, a zsold is emelkedett, mert a katonaság kezében volt a hatalom s nem a nép. de ők határozták meg a zsold nagyságát. Ennél nem a polgárok fizetőképességére s a hadi szükségre, hanem csak saját kedvükre voltak tekintettel.

Természetes, hogy e viszonyok között a praetorianusok (kiktől az államfő is függött) sem felejtkeztek meg magukról s kétszeres zsoldot kívántak és kaptak. A zsoldon kívül ajándékokban is részesültek. Caesar például a negyedik diadalmi napon 20,000 sesterciust fizetett minden legióbeli katonának. Octavianus azoknak a katonáknak, kik a consulságra segítették, 10,000 sesterciát adott. Domitianus ismét fölemelte a zsoldot, úgy, hogy minden gyalogos katona, az élelmet is beleszámítva, körülbelül 36 koronába került havonként. Caracalla évenként 70 millió dénárt költött a donativákra.

Nem tekintve a donativákat, Domitianus idejében a legióbeli katona évenként, a mi pénzünk szerint, 540 koronába került; a pénznek pedig a maihoz képest legalább még egyszer annyi értéke volt. Természetes tehát, hogy a pénznek a katonaságra való ily nagy pazarlása az állam bukására vezetett. Ennek következtében Constantinus a légiók létszámát egy hatodára szorította le s barbár törzseket fogadott zsoldjába, kiknek a rendes zsold egy tizenötödét adta csak.


Nyugdíj, árvák és özvegyek ellátása

A harczoló polgárok részben halva maradnak a csatatéren, részben megsebesülnek és rövidebb vagy hosszabb ideig, sőt egész életükre is, keresetképtelenek maradnak; igazságos dolog tehát, ha a haza iránti kötelességük teljesítése közben így járt emberekről s hozzátartozóikról az állam gondoskodik. Az ókori civilizált népek nem így gondolkoztak és mert saját tűzhelyét védte mindenik, nem tartották azt szükségesnek, már csak azért sem, mert fegyverhordási joga csak annak volt, kinek vagyona is volt s a ki helyett szolgák dolgoztak.

A legrégibb időben csak a demokratikus Athénről tudjuk, hogy az elesettek özvegyeiről és árváiról gondoskodott. Mert itt az olyan polgárok is részt vettek a háborúban, kik munka nélkül nem élhettek meg, tehát hadra kelve munkát mulasztottak, s ha elestek, hozzátartozóik szükséget szenvedtek. Nagy Sándor is gondoskodott a veteranusok gyermekeinek neveléséről.

A rómaiak birtokadományozással kárpótolták a háborúban keresetképtelenné váltakat és az elesettek hozzátartozóit.


Forrás: részletek Bárczai Oszkár: Hadügy fejlődésének története c. munkájából