logo

XXIV Sextilis AD

Philippopolisz ostroma

A IV. sz. hadműveleteiről kevés történetileg jól felhasznál ható forrás maradt ránk. A késöókor történetiről a hadműveletek tényszerű ismertetése helyett inkább szónokias és a korábbi történetírók frázisait ismétlő, inkább irodalmi, mint tudományos igényű ismertetéseket adnak.
Bizonyos fokig kivételt jelent Dexlpposz athéni szónok és történetíró történeti műve, amely a történetíró korának eseményeit is felöleli. Dexlpposz műve, amelynek címe valószínűleg „Hisztoria” volt, elveszett és csupán későbbi írók idézeteiből ismerünk belőle rövidebb-hosszabb töredékeket. Ezek közé tartozik az itt közölt leírás Philippopolisz (a mai Plovdiv) ostromáról.
249-ben a gótok - akiket a történetíró szkítáknak nevez - mélyen benyomultak az Al-Duna mentén Mossla provincia területére. Itt folyt le Philippopolisz ostroma, amelyről a történetíró - aki maga is átélte ezeket az eseményeket és az Athén körüli harcokban személyesen is részt vett - szemléletes képet ad. Leírásából kitűnik a barbároknak tekintett gótok fejlett haditechnikája, és ostromművészete is.


(Dexippcsz történeti művéből; közli F. Jacoby: Die Fragmente dér Griechischen Historiker 100. F. 27)


Philippopolisz Thrákia és Makedónia határán, a Hebrosz folyó partján fekszik. A várost a hagyomány szerint Phiüpposz makedón király alapította, és tőle kapta nevét is. Ezt a várost támadták meg és vették ostrom alá a szkíták.
A háborút a következőképpen folytatták: fejük fölé kerek pajzsokat tartottak, hogy biztonságban legyenek a városból rájuk hajigáit lövedékek ellen, s így járták körül a várost, megfigyelve, hol lehet - a falak keskeny vagy alacsony volta miatt - legkönnyebben körülsáncolni, ill. ostromlétrákon a falakat megmászni. Először dárda vetők és íjászok támadásával zaklatták a városiakat, azok azonban az ellenséget, bárhonnan is közeledett, visszaverték.

Az ostrom második szakaszában a szkíták ostromlétrákkal és hadigépeikkel magát a várost támadták meg. Hajítógépeik fából készültek kocka-alakra, és annyira szilárdak voltak, hogy apró házszerű építményeknek tűntek. A gépek fölé bőrt feszítettek, nehogy a védekezők által dobált fegyverek kárt okozzanak bennük.
A gépeket kerekek és emelőrudak segítségével mozgatták, közben pajzsokat tartva maguk elé. Mások hosszú, a törés ellen végükön vassal borított gerendákat emeltek magasra, és azokkal döngették a falat. Ismét mások, részben egyenes, részben kerekekre szerelt két részből álló ostromlétrákon közelítették meg a falakat, és mikor melléjük értek, a létra tetejére erősített köteleken meg- lóbálták magukat, úgy, hogy éppen a fal kijelölt pontjára érjenek.
Olyanok is voltak, akik a kerekekre szerelt fából készült ostromtornyokat egész közel tolták a falakhoz, és a létráról a falra bocsátott csapóhídon léptek át a falra. Ilyen sokféle hadigépük volt a szkítáknak. A várost védő thrák lakosság azonban mindeniknek megtalálta az ellenszerét.

A hadigépek egy részét szekér rakománnyi súlyú kövek hajításával megsemmisítették, úgy, hogy a rajta levők is odavesztek, egy másik részét pedig kénes szurokból készült fáklyákkal gyújtották fel. Az ostromlétrákra keresztben gerendákat hengergettek vagy köveket gurítottak, s ezek súlyukkal lesodorták a létrákra felkapaszkodókat és szétzúzták az ostromlétrák fokait. Mikor az ellenség látta, hogy hadigépeivel semmire sem megy, nagyon elcsüggedt, s azon tanakodtak, hogy mit tehetnének még.
Az látszott legjobbnak, hogy a városfallal szemben magas sáncot építenek, s ennek révén a város lakóival azonos szinten, mintegy sík területen küzdhetnek. A sáncot a következőképpen készítették el. A lerombolt házakból gerendákat hordtak össze, s ezeket egymással párhuzamosan, úgy ahogy esett, az árokba hányták.

Miután az árkot feltöltötték, a gerendák két sora közötti üreget mindenféle hulladékkal és törmelékkel feltöltötték, és így gyorsan emelkedett a sánc. Mikor viszont a thrákok észrevették az ellenük épített sánc emelkedését, a városfalra gerendák és deszkák segítségével magas mellvédet emeltek.
Ezenkívül még a következőt is kieszelték. Az első éjszakai őrjárat idején kötélen egy merész, vállalkozó kedvű férfit bocsátottak le, és bőven ellátták fáklyákkal és egy nagy edényben szurokkal, kénnel és más égő anyagokkal, s arra utasították, hogy ezekkel gyújtsa fel a sáncot. Sikerült is a sáncot oldalt megerősítő gerendákat meggyújtania, s mikor azok lángra lobbantak, az egész tömeg egyszerre összeomlott.

A szkítáknak tehát ez a terve sem sikerült. Ekkor azt vették eszükbe, hogy a már haszontalan, beteg és elaggott igásállatokat levágják, ezeknek hulláját dobták az árokba, s a dögök tetejére faanyagot hordtak. Harmadnaptól kezdve az állati hullák kezdtek felpuffadni, s ezáltal nem csekély mértékben emelték a sáncot.
A thrákok azonban a városfalon szűk nyílást törtek, s azon, mint valami kapun, éjszakánként kilopódzva, a sáncot rongálták, és anyagának egy részét a városba hordták. Ekkor a barbárok már nem tudtak újabbat kitalálni, és elhatározták a visszavonulást. Ily módon hagyták abba a szkíták a város ostromát.


Forrás: Hahn István - A hadművészet ókor klasszikusai