logo

XXIV Sextilis AD

Taktikai megfontolások

Caesar galliai hadseregének szervezete és felszerelése gyakorlatilag megegyezett a Marius-féle rendszerével. Már nem létezett ötpontos manipularis alakzat. A sereg már eredendően is három töretlen vonalban harcolt. A cohorsok eloszlása minden legiónál ugyanaz volt: négy harcolt az első, és három-három a második és harmadik vonalban. Néha a legiók maguk is taktikai egységnek tűnnek fel, mint például a Nervii elleni ütközetben, ahol Caesar azt parancsolta tribunusainak, hogy a bekerítés veszélyének elhárítása végett töltsék ki az elszakadt VII. legio és az arcvonal többi része közötti rést. Alkalmanként (mint például az aquitaniai gallok ellen harcoló Publius Crassus esetében) kétvonalas csatarendet is alkalmazhattak.
Úgy látszik, hogy különösen korai galliai hadjáratai idején Caesar előszeretettel használta a domboldalakon lévő állásokat. Ez azonban akkor már nem jelentett előnyt, ha az ellenségnek a római nehéz pilum hatótávolságát felülmúló erős íjászalakulata volt. A Carrhae-nál apja szerencsétlenül járt elővédjét vezető Publius Crassus ezt a saját kárán tanulta meg. A homokos dombon ugyanis az első sorok fölé emelkedő hátsó sorok nem értek többet, mint hogy jó célpontot szolgáltattak a párthus íjászoknak.

A Caesar seregei által a gallok ellen használt pilum megtestesítette a mariusi ötletet: becsapódáskor elgörbült. Ezt az eredményt azonban nem egy törékeny faszeg, hanem a hosszú hegy nyakrészének puha, könnyen meghajló és nehezen eltávolítható vasa segítségével érték el. Sok esetben a zárt rendbe felfejlődő gallok egymást is átfedő pajzsaiból egyetlen pilum többet is átütött. Ezek után a gallok eldobták pajzsaikat, és védtelenül harcoltak. A Nervii ellen vívott későbbi ütközetben azonban az olvasható, hogy a gallok elkapták, és visszahajították a pilumokat. Ezek azonban valószínűleg olyan lándzsák voltak, amelyek laposan, és nem heggyel csapódtak a földbe. Az is előfordulhat, hogy a vas elhajlását nem annyira a becsapódás, hanem inkább a kihúzására tett kísérlet idézte elő. Akárhogy lett légyen is, a pilum „elkapása” aligha jelenthette azt, hogy a fegyvert röptében kapták volna el.
A hármas vagy kettes arcvonal alkalmazását valószínűleg topográfiai megfontolások döntötték el. Caesarnak a belga szövetség ellen vívott csatájában a csatához kiválasztott síkság lehetővé tette a táborfalra támaszkodó arcvonal felállítását. A következetesen létszámfölényben lévő ellenség elleni harcokban mindig fennáll a bekerítés veszélye, így a lovasságnak a szárnyakon való hagyományos bevetése mellett Caesar az erődöket is taktikai célokra használta. A belga szövetség elleni ütközetben mindkét szárnyát földsáncokkal védte.

A taktikai erődítések a Kr. e. I. századi római hadművészet szembetűnő jellegzetességei voltak. Használatukat Caesar a műszaki alakulatok meglepően gyors munkájával és hatékonyságával tudta ötvözni. Ez híd-és flottaépítő tevékenységére is igaz volt. A különleges feladatok elvégzésében Caesar szakemberek csapatára támaszkodott. Az árkok kiásását és a táborok körüli földtöltés öszehordását azonban még mindig a legionariusok végezték. Bár a kapa és csákány funkcióit egyesítő dolabrát magukkal vitték, a rendszerint ellenséges területen ténykedő római katonák inkább könnyű felszerelésben meneteltek, míg málhájuk többi részét a menetelő legiók között haladó nagy öszvérkaravánok szállították.
A legionariusok így könnyebben tudtak egy váratlan támadással szembeszállni. Ennek érdekében néha négy párhuzamos oszlopban (quadratum agmen) vonultak, amely oszlopok helyben akármelyik oldalra fordulva, csatarendben szállhattak szembe az ellenséggel. Bekerítés esetén a rómaiak gyűrűalakzatot (orbis) vehettek fel.

Amikor Caesar Gallia Transalpinában átvette a parancsnokságot, mindössze egyetlen legio állomásozott ott. Amikor befejezte a gall háborút, Caesarnak már tíz legio állt a parancsnoksága alatt, bár ezek egyikének ereje sem érte el a mariusi szintet (5 000 ember). Caesar legiói rendszerint nem voltak 3 500 embernél nagyobb létszámúak. Ebből az is kiderül, hogy a rómaiak a gall háborúk folyamán milyen hatalmas emberhátrányban voltak. Caesar maga mondja, hogy Alesia ostromát bonyolult erődítményrendszere nélkül nem lehetett volna kivitelezni. Földsáncok és sáncárokrendszerek, tornyok és árkok nélkül serege nem lett volna elegendő a gall állások bekerítésére.
A rómaiak hagyományosan gyalogos katonák voltak. Caesarnak azonban - nemcsak a szárnyak fedezése, hanem a legyőzött ellenség gyors üldözése végett is - nagy szüksége volt a lovasságra. A gyors üldözés valójában a caesari hadvezetés fontos jellegzetessége volt, amely győzelmeiben döntő szerepet játszott. A rómaiak Marius óta rendszerint idegen (nem itáliai) lovasságot alkalmaztak. Caesar lovassága főleg hispaniai és galliai szövetségesekből állt. Alkalmazott krétai és numidiai íjászokat, illetve baleári parittyásokat is. Vercingetorix ellen azonban jó hasznát vette azoknak a germánoknak is, akiknek törzseit a Rhenuson túli területeken pacifikálta. Ennek azonban nem egyszerűen az volt az oka, hogy e hadjárat során nem állt elegendő gall rendelkezésére, vagy azok nem lettek volna elég megbízhatóak.

A germánok merész lovasok voltak, akik megvetették a nyeregtakaró használatát. A gallokéinál gyengébb lovaik sokkal jobban voltak idomítva. A germán lovasság (a gyalogsággal együtt) egy lovasból és egy gyalogosból álló párban harcolt, ami esetleg a lovag és fegyvernök kapcsolatára emlékeztethet. A gyalogos szükség esetén a ló sörényébe kapaszkodva segíthette magát egy hosszabb úton. (A lovasságból és gyalogságból germán mintára létrehozott alakulatok [cohors equitata] később a római segédcsapatok szerves részét alkották.)
Caesar maga is értékeli a kombinált gyalogság és lovasság előnyeit. A brit harci kocsi ereje is abban rejlett, hogy a lovasság gyorsaságát a gyalogság stabilitásával ötvözte. Ismét csak a római katonai hagyomány jellegzetessége, hogy Caesar meg sem kísérelte csapatait tőlük idegen harcmodorra kényszeríteni, hanem saját harcmodorukat alkalmazó és ezzel a római hiányosságokat pótló idegen alakulatokat használt.

Ebben az összefüggésben megemlítendő még, hogy Caesar toborzott egy gallokból álló legiót, amelynek katonái később megkapták a római polgárjogot. E legio felállításának az volt az oka, hogy Kr. e. 51-ben a senatus utasítására két legiót el kellett küldenie Pompeius tervbe vett párthus hadjáratához, amely azonban végül nem valósult meg. A gall legio neve Alaudae („pacsirták”) volt. Ez a ragadványnév valószínűleg sisakforgóikra utal, és minden bizonnyal a gallok adták maguknak, mivel az alauda (vö. a francia alouette-tel) nem latin eredetű szó volt, hanem gall.


Forrás: John Warry - A klasszikus világ hadművészete Fordította: Dezső Tamás