logo

XII December AD

Germaniai és britanniai hadműveletek

Caesar galliai hadjáratai a germánok Galliától való távoltartását célzó védekező jellegű hadműveletként indultak. Amennyiben a rómaiak - a gall politikai bizonytalanságot teljes mértékben kihasználva - nem avatkoztak volna be a gall törzsi viszályokba, akkor a germánok mindenképpen megpróbálták volna és meg is tették volna ugyanezt. A kimber és teuton példa alapján Nyugat-Európa elárasztása földre éhes germán hódítók által olyan távlat volt, amelyet egyetlen római sem nézhetett tétlenül. Caesar és tisztjei Gallia különböző területein aratott folyamatos sikereit Rómában állandó hálaadással fogadták.
Gallia északi és nyugati részén azonban a római hadműveletek már nem védekező jellegűek voltak. Caesar kommentárjainak hangvételéből nyilvánvaló, hogy magát és seregét egy civilizációs küldetés követeinek tartotta. Az volt a célja, hogy a harcias gall törzsi magatartást a római jogrendszer és berendezkedés váltsa fel, és hogy az egész - a Rhenustól nyugaton egészen a Csatornáig terjedő - ország hozzáférhetővé váljék a római kereskedelem, üzleti élet és középítkezések számára. Annak érdekében, hogy ezek a határok sérthetetlenek maradjanak, Kr. e. 55-ben északra és keletre is hadjáratokat vezetett a mögöttük lévő területeken élő népek ellen.

Ebben az évben a már korábban is a Mosa (ma Meuse vagy Maas) vidékét veszélyeztető germán törzsek a szvévek nyomása alatt átkeltek a Rhenuson (Rajna). Caesar tárgyalásokba kezdett a vándorlókkal, de hamar felismerte, hogy csak az időt húzzák. Végül egy váratlan támadással nagy mészárlások közepette legyőzte őket. Ezután tíz nap alatt fahidat épített a Rhenuson, majd legióival harcfelderítésre átkelt a folyón. Nem bocsátkozott ütközetbe a szvévekkel, csupán ellenségeit akarta megfélemlíteni, szövetségeseit pedig felbátorítani, majd a hidat maga mögött lerombolva visszatért Galliába.
Még ugyanabban az évben, nyár végén Caesar katonai expedíciót indított Britanniába. Ürügyül a gall ellenfeleinek nyújtott brit támogatás szolgált, de a hadjárat okai között személyes becsvágyán kívül a felfedezés öröme is szerepelt. Bizalmas tisztjét, Gaius Volusenust part menti felderítésre indította, míg Commiust, egy szövetséges gall törzs vezetőjét azzal küldte a brit őslakossághoz, hogy szívélyes hangnemben tárgyaljon velük. Néhány brit törzs már korábban Galliába is küldött békeköveteket Caesarhoz.

Amikor a felkészülést befejezték, Caesar 2 legióval, 80, hadihajók által kísért szállítóhajón útnak indult a Csatornán (valószínűleg a mai Boulognesurmer körzetéből). A britek összegyűltek a sziklafal tetején, amikor a rómaiak megérkeztek, de már maguk a sziklák is lehetetlenné tették a partraszállást. Caesar végül hét mérfölddel távolabb (valószínűleg a mai Walmer és Deal között) talált egy nyílt partszakaszt. A rómaiak nagy nehézségek árán, a vízben gázolva, a brit lovasság, kocsik és gyalogság támadásai közepette szálltak partra. Hamar kiderült, hogy a britek (Britanni) még sohasem láttak evezős gályákat, és megijedtek a római hadihajóktól. Az evezők mozgását talán egy tengeri szörny lábmozgásának vélhették. Caesar a hullámok közt bajlódó emberei megsegítésére felhasználta a hadihajók csónakjait és a könnyű felderítőhajókat is. A partraszállás végül sikerrel járt, és a briteket visszaszorították. A külön szállítóflottába behajózott római lovasságot azonban a rossz időjárás visszatérítette a kontinensre, márpedig nélkülük Caesarnak a legyőzött ellenség gyors üldözésén alapuló jellegzetes taktikája nem volt kivitelezhető.
A rómaiak azonnal erődített tábort építettek. Caesarhoz a legyőzött britek már egy mérsékeltebb követséget küldtek, és az addig láncraverve tartott Commiust is szabadon bocsátották. Egy szökőár azonban váratlanul vízzel töltötte meg a partravont római hajókat, egy heves vihar pedig hajózásképtelenné tette az egész flottát. Ezt látva a britek azonnal felbátorodtak, és felújították az ellenségeskedést. Az előrelátó Caesar azonban gabonatartalékokat gyűjtött, és 12 hajóroncs fa és bronz anyagának felhasználásával kijavíttatta a kevésbé súlyosan rongálódott hajókat. Caesar ezután ismét a britek fölé kerekedett, és megígértette velük, hogy túszokat küldenek neki Galliába. Ezután, még az őszi napéjegyenlőség előtt a Csatornán keresztül visszatért Galliába. Mindössze két törzs küldött utána túszokat.

A következő évben a gallok közötti zavargások ellenére Caesar 5 legióval, 2 000 lovassal és egy nagyobb flottával indult útnak előző évi britanniai partraszállási pontja felé. Ez alkalommal benyomult az ország belsejébe, átgázolt a Tamesis-folyón (Temze), és hódoltatta a mai Hertford környékét uraló Cassivellaunus brit királyt. A tél előtt azonban - a viharok által ismét megrongált flotta kijavítása után - Caesar ismét visszatért a kontinensre.

A két britanniai expedíció mérete inkább rajtaütéshez, mint invázióhoz volt hasonló. Meglepő, hogy brit hajók egyik partraszállás alkalmával sem tettek kísérletet a rómaiak megállítására. A rómaiak kétségkívül nagy számbeli hátrányban lettek volna. A britek talán a Venetinek nyújtott segítségadás közben hajókat veszítettek, vagy éppen e szerencsétlen nép példája intette óvatosságra őket.
Egy másik brit érdekesség a harci kocsik használata volt. Ilyen kocsikat Caesar korának galljai már nem használtak. Britanniában azonban Caesar elismeréssel ír harcászati értékükről. A kocsihajtók ügyesen tudtak manőverezni, és még a meredek lejtőkön is anélkül jöttek le, hogy elveszítették volna uralmukat a kocsi felett. Az ütközet kezdeti szakaszában a harci kocsikkal az ellenség lovassága közé hajtottak, hogy zavart okozzanak. A kocsikról - mivel személyzetük képes volt arra, hogy szükség esetén még a lovak zabláját tartó kocsirúdon is egyensúlyozzék - lándzsákat hajítottak az ellenségre. A kerekek zaja félelmetes volt, de nem esik szó arról, hogy sarlókkal látták volna el őket. A csata egy későbbi fázisában a kocsiharcosok leszálltak, és gyalog folytatták a harcot, a kocsihajtók pedig bizonyos távolságba arra várakoztak, hogy – ha gyorsan elszállítsák őket a csatáról. Ez némiképp a kocsiharcászat orréroszi leírásaira hasonlított.


Forrás: John Warry - A klasszikus világ hadművészete Fordította: Dezső Tamás