logo

XII December AD

A helvétek és Ariovistus

Felmerül a kérdés, hogy Gallia Caesar általi meghódítása valóban fontos római nemzeti érdek volt-e, vagy pedig egyszerűen Caesar személyes tekintélyének és itáliai politikai hatalmának növelését szolgálta. Ugyanezt a kérdést azonban több Kr. e. I. századi római katonai vállalkozással kapcsolatban is föl lehet tenni. Crassus katasztrofális párthus hadjárata esetében a motívum egyértelműen személyes volt; korának összes hadvezére közül Pompeius volt az, aki inkább kivárta, mintsem megteremtette maga számára a lehetőséget. Caesar galliai hadműveletei - mivel nem torkolltak katasztrófába - sokkal egyértelműbben szolgálták Róma biztonságát, mint Crassus keleti hadjárata.
(A rómaiak a gallok területét két részre osztották. Az észak-itáliai részt „Alpokon innen lévő Galliának” [Gallia Cisalpina], az Alpoktól északra fekvő területet pedig „Alpokon túli Galliának” [ Gallia Transalpina] nevezték.) Az Alpokon túli Galliára hatalmát csak később terjesztettek ki. A rómaiaknak jó okuk volt rá, hogy csapatokat telepítsenek ebbe a körzetbe. A germán és a gall törzsek ismét mozgásba lendültek, és a kimber háborúk emléke még csak alig fél évszázados volt. A helvét gallokat a germán szvévek nyomása már Caesar proconsulságának idején (a mai) Svájc északi részére szorította vissza. Amikor a gall törzsi viszályokba beavatkozó szvévek beszivárogtak a Rhenustól (Rajna) nyugatra fekvő területekre, a Gallia többi részétől való elvágással fenyegetett helvétek nyugatra akartak vonulni, és ezért Kr. e. 58-ban engedélyt kértek, hogy békében átvonulhassanak a római provincián (Gallia Transalpina).

Caesar (ahogy azt maga leírja), nem látván biztosítékot arra, hogy ez valóban csak egy átvonulás lenne, viszont emlékezvén rá, hogy a kimberekkel szövetséges helvétek egykoron milyen megalázó vereséget mértek a római hadseregre, megtagadta az átvonulást. Sőt, a vándorlók útjának déli irányban való elvágására a Lemanuslacus (Genfi-tó) és a Jura-hegység között egy megbízható, majdnem 30 km hosszú, erődökkel és támpontokkal tarkított földsáncot építtetett. Ezen erődítés mérete és az a gyorsaság, amivel felépítették, újabb bizonyítéka annak, hogy a hadmérnökök a római történelem ezen korszakában egyre fontosabb szerepet játszottak a stratégia kidolgozásában.
Caesarnak, aki a gallokkal való tárgyalások halogatásával már így is időt nyert, sikerült öt legiót összegyűjtenie Észak-Itáliában, mielőtt a genevai (Genf) erődvonal láttán dühös helvétek nagy nehezen átverekedték volna magukat a Jura-hegységen és az Arar folyó (ma Saőne) völgyén. Caesar megtámadta a helvéteket, és vereséget mért az utóvédjüket alkotó, és a folyón a fősereg után éppen átkelni készülő egységre. A folyón gyorsan hidat verve Caesar még két hétig a nyomukban volt, mígnem a római gabona utánpótlás nehézségeitől felbátorodott gallok meggondolatlanul támadásba nem lendültek. Az éjszakába nyúló ütközet során a helvétek vereséget szenvedtek. Ennek eredményeként a megtorlástól tartó többi törzs megtagadta tőlük a gabona utánpótlást. Az éhínség következtében megadásra kényszerült helvéteket Caesar visszatelepítette korábbi területükre (a mai Svájcba).

Ha Caesar nem lett volna előrelátó, egyszerűbb és jövedelmezőbb lett volna eladni őket rabszolgáknak. Attól eltekintve, hogy a máshol való letelepedésük gondot okozott volna, a helvétekre eredeti lakhelyükön, a germánok elleni ütközőállam formájában volt szüksége. Ennek a hadmozdulatnak azonban semmi eredménye sem lett volna, ha egyúttal meg nem állítják a germánok Galliába való beszivárgását.
Ariovistusszal, a szvévek királyával való eredménytelen diplomáciai üzenetváltás után Caesar ismét háborúban találta magát - amit tulajdonképpen már sejthetett. A Caesar parancsnoksága alatt álló római katonanemzedék - eltekintve Spartacus germán híveitől - nem találkozott még germán harcosokkal, így az új ellenség erős fizikuma és harciassága megrémítette őket. Egyszer már majdnem kitört a pánik is a rómaiak között. Ám Caesar karizmatikus vezetése, illetve rettenthetetlensége, amivel embereit, különösen élcsapatát, a X. legiót vezette, hamar felrázta a tiszteket és a katonákat. A tömegeket megnyerő hatásos szónoklatai a hadsereget is fellelkesítették.
A rómaiak a (mai elzászi) Vesontio melletti síkon vívott nagy ütközetben legyőzték és a Rajna mögé szorították vissza Ariovistust, aki soha többé nem kelt át a folyón. Publius Crassus, aki hat évvel később Carrhae-nál korai halálát lelte, ekkor Caesar lovasságának volt a parancsnoka. A csata kritikus pillanatában azzal, hogy a római tartalékot a szorult helyzetben lévő balszárny megsegítésére vezette, a kétes kimenetelű ütközetet biztos győzelemmé változtatta.


Forrás: John Warry - A klasszikus világ hadművészete Fordította: Dezső Tamás