logo

XXIV Sextilis AD

Alesia ostroma (Iulius Caesar: De bello Gallico VII. 68-74)

(68) Az egész lovasság megfutamodása után Vercingetorix azt a csapatot, melyet a tábor előtt helyezett el, visszavonta és tüstént a manduhiusok városába, Alesiába indult. Egyszersmind megparancsolta, hogy a felszereléseket gyorsan vigyék ki a táborból és kövessék őt. Caesar a felszereléseket a legközelebbi dombra vitette, két légiót őrizetül hátrahagyott, majd az ellenséget üldözőbe vette, és hátvédjéből még azon nap 3000-et megölt.
A következő napon Alesiánál ütött tábort. Miután a város fekvését megtekintette, és az ellenséget kellően megijesztette - hiszen lovasságuk szenvedett vereséget, pedig hadseregük leginkább éppen benne reménykedett -, buzdító beszédet intézve katonáihoz, megparancsolta, hogy sáncolják körül a tábort.

(69) Alesia városa meredek domb tetején épült. Nyilvánvaló volt, hogy csak körülzárás útján lehet elfoglalni. A domb lábánál kétoldalt egy-egy folyó folyt. A város előtt kb. 3000 lépés szélességű síkság terült el. Mindenütt másutt egyforma magasságú dombok övezték oly módon, hogy csekély térség volt csak a város és a dombok között. A városfal tövében a domb kelet felé néző oldalát a gallusok csapatai töltötték meg, és árkot, valamint hat láb magas palánkot vontak elébe.
Annak az erődítménynek, melyet a rómaiak emeltek, a kerülete 11 ezer lépésnyi volt. A tábort alkalmas helyen állították fel, és ott 23 kisebb erődítményt létesítettek. Ezekben az erődítményekben nappal őröket helyeztek el, nehogy valami kitörést kíséreljenek meg a városból; éjjel pedig megerősített őrséggel látták el azokat.

(70) Miután a mű elkészült, lovasharc zajlott le azon a térségen, amelyről fentebb említettük, hogy 3000 lépés szélességben, húzódott a dombok előtt. Mindkét részről a legnagyobb erőfeszítéssel küzdenek. Mivel a mieink sorai meginogtak, Caesar a germánokat küldi segítségül, és a légiókat a tábor elé rendeli, nehogy az ellenség lovassága váratlanul betörjön. Miután segítséget kaptak, a mieink felbátorodnak.
Az ellenség futásnak ered, de a nagy tolongás közepette egymást akadályozzák a menekülésben, és összetorlódnak, mert csak szűk kapukat hagytak a falakon. A germánok nagy harci lendülettel egészen az erődítményekig követik őket. Nagy öldöklés kezdődik: néhányan a lovaikat is elhagyva megkísérelték az árkot átugrani és a palánkon át visszajutni. Caesar azoknak a légióknak, amelyeket a sánc előtt helyezett el, megparancsolja, hogy induljanak egy kissé előre.
Azok a gallok, akik az erődítményen belül tartózkodtak, ugyancsak zavarban voltak: azt hitték, hogy tüstént rájuk törnek, ezért fegyverbe szólítják egymást; néhányan rémületükben a városba rohannak Vercingetorix megparancsolja, hogy zárják be a kapukat, nehogy a tábor katonaság nélkül maradjon. Miután a germánok sok embert megöltek, és rengeteg lovat zsákmányoltak, Visszavonulnak.

(71) Vercingetorix elhatározza, hogy az éj folyamán elbocsátja a lovasságot, mielőtt a rómaiak befejezik az ostromművek készítését. A távozóknak meghagyja, hogy ki-ki menjen a maga városába, és mindenkit, aki csak fegyvert tud fogni, kényszerítsenek harcba. Emlékezteti őket eddigi, irántuk való érdemeire, és csak azért könyörög, ne feledkezzenek meg róla, és ne engedjék, hogy a közös szabadság védelmében szerzett sok érdeme után, kínhalálra az ellenség kezébe jusson. Ha közömbösek lesznek - hangoztatja-, 80 ezer válogatott ember fog vele együtt elpusztulni.
A készletek számbavételekor - tette hozzá - kiderült, hogy 30 napra szűkösen elegendő gabonájuk van, de takarékoskodással valamivel tovább is kibírják. Feladataik kijelölése után, éjjel a második őrváltáskor azon a helyen, ahol a római ostrommű még nem készült el, csendben elbocsátja a lovasságot. Megparancsolja, hogy a egész gabonakészletet vigyék hozzá, halálbüntetést szab azokra, akik nem engedelmeskednek; az állatállományt, amelyet a mandubiusok nagy bőségben hoztak, fejenként szétosztotta, a gabonát takarékosan és kicsinyenként adagoltatta; a város előtt elhelyezett valamennyi csapatot a városba vonta: vissza. Ezen intézkedések után arra készül, hogy a Galliából jövő segélycsapatokat bevárva a háborút fővezérként vezesse.

(72) Miután Caesar ezeket a terveket megtudta a szökevényektől és a foglyoktól, az ostrom következő előkészületeit rendelte el: 20 láb széles egyenes oldalú árkot ásatott, úgy,, hogy az árok feneke olyan széles legyen, mint az árok felső szélei közti távolság. Az összes többi ostromművet az említett ároktól 400 láb távolságra vonta vissza. Ezt azért rendelte így, mert a bekerítéshez nagy területre volt szükség, és lehetetlen volt valamennyi ostromművet katonasággal megrakni.
Tehát így kellett cselekednie, nehogy meglepetésszerűen, az ellenség támadja a mieinket, amikor éppen munkával vannak elfoglalva. Ilyen térköz hagyása után két, 15 láb széles és ugyanolyan mély árkot húzatott. Ezek közül a belsőt a mélyen fekvő mezőkről idevezetett folyó vizével töltötte meg. Ezek után töltést és 12 láb magas sáncot készítettek. Ehhez sánckerítést és falat építtetett nagy és kiálló cölöpökkel a mellr védeknek és a sáncnak az összekapcsolására. Ezek ugyanis akadályozták az ellenséget a megmászásban. Az egész erődítményt tornyokkal vette körül, egymástól 80 láb távolságra.

(73) Ekkor tehát csekély számú katonaságunknak egyszerre kellett épületfát keresnie, gabonát szereznie, és az ostromműveket építenie, miközben táborhelyüktől is jócskán eltávolodtak. A gallusok meglehetősen gyakran kísérleteztek erődítményeink megtámadásával, valamint nagy erővel próbáltak kitörni a város több kapuján. Ezért Caesar úgy határozott, hogy még jobban megerősíti a sáncot, hogy csekély számú katonasággal is meg lehessen védeni az ostromműveket. Ezért meglehetősen erős ágazatú fatörzseket vágatott ki, az ágakat a háncstól megtisztíttatta, majd a fatörzseket öt láb mélységben beleverette az árokba. A fatönköket a talaj szintjén össze- kötöztette, hogy ne lehessen kiszakítani. A törzsek tehát a talaj szintjéből csak ágaikkal emelkedtek ki. Egy-egy árokban ötszörös sorban kapcsoltatta és kötöztette össze a fatörzseket.
Aki tehát az árokba merészkedett, elkerülhetetlenül belegabalyodott a kihegyezett faágakba. Ezeket cippusoknak nevezték. Az árkok előtt (a város irányában) fekvő kereszt alakban három-három láb mélységű gödröket ásatott, amelyek lefelé szűkültek. Ezekbe derékszélességnyi, felül kihegyezett és tűzben edzett henger alakú cölöpöket bocsáttatott le, oly módon, hogy legfeljebb négy ujj magasságnyira emelkedjenek ki a felszín fölé. Avégett, hogy szilárdan álljanak, mindegyik cölöp körül a földet feltöltötték, és egy láb magasságra letaposták.
A gödörben feljebb, a csapda álcázására mindenféle bozótot és cserjét helyeztek el. Ilyenformán 8 sorban állíttatta fel a csapdát, s az egyes sorok három láb távolságra voltak egymástól. Mivel a cölöpöt körülvevő gödröknek liliom alakjuk volt, így is nevezték őket. Ezek elé még egy-egy lábnyi hosszú, vashorgokkal ellátott karókat ásatott a földbe, és egymáshoz közel az egész területen szétszórva elhelyeztette. Ezeket ösztökéknek nevezték.

(74) Miután mindezt elvégezte, a terepviszonyokhoz képest legsíkabb területet választotta ki, és az esetleg kívülről támadó (felmentő sereg) ellen az előbbihez hasonló, de ellentétes irányú 14 mérföld kerületű sáncrendszert készített, hogy a bármily nagy tömegben támadó ellenség se legyen képes adandó alkalommal az erődítményt megközelíteni, s a római sereget bekeríteni. Arra az esetre is számítva, hogy veszély esetén á tábort esetleg el kell hagynia, 30 napi takarmánnyal és élelemmel látta el minden egyes katonáját.


Forrás: Hahn István - A hadművészet ókor klasszikusai
.-