logo

XVII Sextilis AD

A bibractei győzelem a helvétek fölött

(Caesar: De bello Gallico I, 23-26)

(23) A következő napon, minthogy csak két nap volt hátra a hadsereg gabonával való ellátásának idejéig, és mivel Bibrac- tétól, a haeduusok legnagyobb és leggazdagabb városától mindössze 18 mérföldnyire voltak, jónak látta gondoskodni az élelmezésről. Ezért a helvetiusok üldözését abbahagyta, és útját Bibracte felé vette. Ezt a dolgot a gall579 lovasok tisztjének, L. Aemiliusnak szökött rabszolgái tudtul adták az ellenségnek. A helvetiusok pedig tervüket megváltoztatva megfordultak és a mieinket üldözni, csatára ingerelni kezdték - talán azért, mert úgy gondolták, hogy a rómaiak félelmükben távoztak tőlük, hiszen az előző napon sem bocsátkoztak csatába, bár a magasan fekvő helyeket megszállva tartották, vagy pedig nagyon bíztak abban, hogy a rómaiakat az élelemtől el tudják zárni.

(24) Miután Caesar ezt észrevette, csapatait a legközelebbi dombra vezette, és előreküldte a lovasságot, hogy tartóztassa fel az ellenség támadását. Ő maga ezalatt négy veterán légiót rendezett el hármas csatasorba a domb lejtőjének a közepén. Elrendelte, hogy a hegygerinc legmagasabb részén helyezkedjen el az a két légió, melynek katonáit az Alpokon inneni Galliában (Észak-Itáliában) nemrég újoncozták, továbbá ide irányította az összes segélycsapatokat, megparancsolta, hogy a felszerelést vigyék egy helyre, és azt a helyet azok védjék, akik a hegy tetején voltak. A helvetiusok az összes szekerükkel együtt követték őket, és málháikat egy helyre hordták össze: ők maguk visszavetve a lovasságunkat, a legsűrűbb zárt harcrendben benyomultak harcrendünk első sorának katonái közé.

(25) Caesar legelőször elvezettette a maga, azután a többiek lovait azért, hogy a mindnyájuk számára egyforma veszélyben a menekülés reményét elvegye. Azután buzdító beszédet intézett katonáihoz és csatába bocsátkozott. A katonák a magaslatról elhajított dárdáikkal könnyen áttörték az ellenség zárt harcrendjét. Amikor hajítódárdáik elfogytak, kardjaikat kirántva támadtak ellene.
A gallusokat nagyon akadályozta a harcban az a körülmény, hogy többjüknek pajzsait a hajítódárda egyetlen ütéssel szúrta át, és ezzel mintegy összekapcsolta, a hajítódárdát nem voltak képesek kirántani, mivel annak lágy vas nyele meggőrbült, nem tudtak szabályosan harcolni sem, mert a bal kezük nem volt szabad. Sokan karjukat lóbálva próbálták pajzsukat kiszabadítani, mert inkább vállalták, hogy védtelenül harcoljanak. Végre sebeik miatt ellankadva, lassan és rendben hátrálni kezdtek egy körülbelül ezer lépés távolságban levő hegy irányában.
Miután a hegyet megszállták, és midőn a mieink utánuk rohantak, a boiusok és a tulingusok, akik 15 ezer emberrel az ellenség hátvédét képezték, anélkül, hogy harcrendbe álltak volna, a mieinket a védtelen oldalról megtámadták, és bekerítéssel fenyegették. Mikor ezt meglátták a helvetiusok, akik a hegyre vonultak vissza, ismét megálltak és újra kezdték a csatát. A rómaiak a hadijelvényeket megfordítva két részben intéztek támadást: az első és a második sor azzal a céllal, hogy a legyőzött és visszaszorított ellenségnek ellenálljon, a harmadik pedig azért, hogy a szembejövőket feltartóztassa.

(26) Sokáig és hevesen harcoltak ily módon két irányban. Amikor már nem tudták tovább feltartóztatni a mieink támadását, egyesek a hegyre vonultak, ahova a csata előtt indultak, mások a málháikhoz és szekereikhez siettek. Az egész csata ideje alatt ugyanis, bár délután 1 órától estig harcoltak, senki sem látott ellenséget megfutamodni.
Még késő éjjel is harcoltak a málháknál, mivelhogy sánc helyett kocsikból képeztek torlaszt és a közeledő katonáinkra felülről dárdákat hajigáltak, néhányan a kocsik közül könnyebb hajítódárdákat dobtak, és a mieinket megsebesítették. Hosszú harc után katonáink birtokukba kerítették a málhákat, és a tábort. Ott elfogták Orgetorix lányát, és egyik fiát. Ebből a csatából kb. 130 ezer ember maradt életben, és még éjjel sem szakítva meg az utat, harmadnapra a lingones törzs határaihoz megérkeztek, mivel a mieink nem tudták őket üldözni, egyrészt a sebesült katonák, másrészt az elesettek temetése miatt.

Caesar követeket küldött levéllel a lingoneshez, hogy az ellenséget se gabonával, se más egyébbel ne lássák el: ha mégis megtennnék, úgy fognak bánni velük, mint a helvetiusokkal, ő maga három nap múlva csapataival követni kezdte őket.


Forrás: Hahn István - A hadművészet ókor klasszikusai .