logo

XI December AD

Verona (Kr.e. 100 Kr.u. 200)

Verona városa méreteinél fogva (mintegy 700 x 700 méter) a római nagyvárosok közé tartozott már a késő köztársaság-korban is. A Kr.u. 100 körüli állapotról részletes ismereteink vannak. Mivel Itáliában ebben az időben nem kellett ellenséges hadseregek támadására számítani, valamint a város méreteinél fogva nagyobb véderőt volt képes mozgósítani, a kor keleti városerődítéseihez mérve egyszerűbb védművekkel épült ki. Síkvidéki településről lévén szó, a szabályos kialakítás itt is természetes.
Érdekesebb a külső tornyok kialakítása és elhelyezése. Felváltva építenek kerek és szögletes tornyokat. Úgy tűnik, hogy a szögletes tornyok inkább csak kiegészítésként lettek telepítve, ezt mutatja az, hogy egészen hátra vannak vonva, hogy a kerek tornyokból való kilövést ne akadályozzák. Ezek a kerek tornyok a 20 m körüli átmérőjükkel ugyancsak alkalmasak voltak a nagyszámú hadieszköz elhelyezésére. Némi problémát jelent egymástól való távolságuk (mindig 100 méter feletti), ami vagy a hadigépek nagy hatótávolságára utal, vagy a négyszögletes tornyokat is beleszámolták a pásztázásba. A római településeken szokásos egyenes vonalvezetésű kapukat kettős kaputornyok védik. Verona ezekkel az ismérvekkel jó példája az átlagos római kereskedővárosnak.

Sokkal látványosabb a katonai erődítmények fejlődése. A birodalom határainak megszilárdulása után kialakulnak az állandó katonai táborai mind a római csapatoknak, mind a szövetséges erőknek. Ezek az erődítmények már méltán nevezhetők erődvárosoknak, hiszen részben nagyobb katonai egységeknek szolgálnak állandó lakhelyül, részben pedig raktárvárosokként hathatósan támogathatták a különböző hadműveleteket. Legjelentősebbek közülük a legiós városok, de teljesen hasonló funkciót töltöttek be a kisebb cohors táborok is.

Az erődvárosok kialakulása természetes folytatása volt a korábbi (és ekkor is alkalmazott) megerősített menettáboroknak. Ez abból is kitűnik, hogy felépítésükben követik ezek lehetőségeit, funkcióit. Alakjuk azonban már nem mindig hasonlít a korábbi menettáborok téglalap alakjára, hiszen méreteiknél fogva mindenképpen alkalmazkodniuk kellett a terepadottságokhoz.
Általában megmaradt a négy oldalon kialakított kapu, amit a korábbiak szerint egyszerű átvezetéssel oldottak meg, valószínűleg mérlegelve a csapatok gyors mozgatásának követelményét, a védhetőségi minimum biztosítását. Az építkezés anyagja először fagerendákkal erősített földtöltés és palánk, a korábbi táborokhoz hasonlóan a palánkhoz belülről kapcsolódó fa tornyokkal.

Külső védőműként legfeljebb kétszeres árokrendszert alkalmaztak. Ezeket az erődítményeket az idők folyamán többször átépítették, mindig a kívánalmaknak megfelelően. Ezekből jól látszik a korszerűsítések, új eljárások alkalmazása mellett az egész birodalmi stratégiának a fokozatos védelmi helyzetbe kényszerülése. A légiós városok (és az egyéb katonai létesítmények) védőművei egyre gyakrabban kőből épülnek, esetenként belső földtöltéssel.
A fatornyok helyére kőépítmények kerülnek, a falhoz belülről kapcsolódva. Ezek a tornyok, terjedelmüknél fogva még csak könnyű hadigépek elhelyezésére alkalmasak, a falszakaszok oldalozása segítségükkel nem mindig megoldott, tehát valószínűleg az átállást az új technológiára a területen való végleges berendezkedés és az építőanyagok (kő) időtállósága indokolja.

A további fejlődést valószínűleg az befolyásolta, hogy a laktanya és raktár funkció mellett később konkrét védelmi célok is megjelenhettek, hiszen viszonylag rövid idő alatt az erődépítés, városvédelem módszerei teljesen átalakultak. Ennek legfőbb oka részben a haditechnika fejlődése (tömeges hadigép-alkalmazás). Az ezredforduló után a tábori hadseregeknél is megjelennek a hadigépek, természetesen ez fokozott lehetett a városvédelemben is. Az sem elhanyagolható, hogy a későbbi időszakban már az ostromok fokozott veszélye is fennállt. Az inkább csak felderítési célokat szolgáló belsőtornyos védőművek gyorsan átalakulnak külsőtornyos rendszerekké. Ezeket a korábbi tornyok elé épített toldaléktornyokkal oldják meg, illetve az új építkezéseknél már így is tervezik őket.
Az így kialakított védőöv már azonnal alkalmas a teljes védvonal fedezésére. Ebből is látszik, hogy a római hadmérnökök természetesen tudatában voltak az erődvédelem technikai megoldásainak, de korábban a komolyabb védművek építése nem illett bele (és felesleges volt) az offenzív római stratégia és taktika keretei közé. Az idők folyamán a védőfalak vastagsága folyamatosan nő, és eléri gyakran a 2,5 métert.

A kapuk védelmére falszorosokat építenek ki kettős kaputornyokkal. A kapu átvezetése azonban továbbra is egyenes vonalú marad. A III. századra általánossá válik a védvonalak egyenes szakaszain is a távolra ható fegyverek hatásos lőtávolságában, 30-40 méterenként kiépített szögletes vagy U alakú tornyok elhelyezése. Az U alakú tornyok kialakítását valószínűleg az ostromeszközök hatásának egyre intenzívebbé válása segítette elő, hiszen a messzebbről leadott lövések könnyebben lepattanhattak a domború felületekről.

Forrás: Dr. Winkler Gusztáv A városerődítés kezdetei (Kr.e. 5000 Kr.e. 1000)