logo

XVII Sextilis AD

A római városerődítési technikák változásai, az erődvárosok megjelenése

A római köztársaság lassú átalakulásának időszakára egy jelentős változás következett be az építőanyagok területén. Mind a polgári életben, mind a katonai alkalmazásoknál a kő és tégla építőanyagként való felhasználása mellett megjelent egy új anyag, a beton. A római beton a maihoz kissé hasonló módon homokból, vízből, égetett mészkőből és adalékanyagokból állt. A különbség főként az adalékanyagok és az égetési hőfokok között van, mivel a római betont általában magasabb hőfokon készítették (így alkalmas volt a víz alatti felhasználásra is). Ezt az építőanyagot azután kötőanyagként, falközök kitöltésére és önálló szerkezetek kialakítására (opus cementicium) is használták.
Az erődépítészetben a legelterjedtebb típus az úgynevezett opus testaceum volt, ami két kő vagy téglasor közé beöntött, kisebb kődarabokkal erősített betonból állt. Ilyet birodalom-szerte készítettek, főként természetesen nagyobb városok védelmi létesítményeinél (a polgári alkalmazás leglátványosabb eredményei a vízvezetékek, illetve a fennmaradt kupolák).

A római birodalom városi erődítéseiről viszonylag kevés mondanivalónk lehet. Ennek oka a katonai erőnek a polgári élettől való különválasztása, és a speciális katonai jellegű települések létrehozása. Ennek legfőbb oka természetesen az egész birodalomban az lehetett, hogy általában a római elem újonnan, megszálló erőként jelentkezett. Településeiket a táborok mintájára erősítették meg, így a térség városainak megerődítése másodlagos szerepet töltött be a térség építészetében.
A városok védelmi berendezései az I. században nem mutatnak komolyabb fejlődést a korábbihoz képest, sőt lényegesen elmaradnak pl. a görög-hellenisztikus erődépítészettől. A városok védőfalainak vastagsága ritkán haladja meg a 1,5-2 métert. A városok körül nem épülnek ki a mélységében tagolt védőművek, általában kettős árokrendszerrel megelégednek.


Forrás: Dr. Winkler Gusztáv A városerődítés kezdetei (Kr.e. 5000 Kr.e. 1000)