logo

XI December AD

Dél-Európa a bronzkor után (Kr.e. 1000-500)

Dél-Európában a bronzkor végén törés következik be mind a társadalom, mind ezzel párhuzamosan a várépítészet területén. Általánosságban elmondható, hogy bizonyos stagnálás után inkább a középkori Európa nemesi jellegű erődépítészetére hasonlító építkezések történnek.
A görög világ területén az úgynevezett "dór vándorlás" utáni időszakban megindul a városias települések fejlődése. Általános jellemzőjük, hogy maguk a lakott területek egészen a VI. századig védőfalak nélkül épülnek és léteznek. A kevés kivétel esetében a nem mindig megállapítható időben készített néhány méter magas kőfalakon téglafalak és mellvédek készülnek. A készítés idejével azért lehet probléma, mert mind az építőanyag (kő és tégla), mind a védművek kialakítása a korábbi korszakhoz viszonyítva sok előrelépést nem mutat. Hasonló a helyzet a települések mellett, de összefüggésben velük létesített váraknál.
Az alsó részén kőből épült falakat néhol szögletes vagy kerek tornyok szakítják meg. Ebben az időszakban itt nem mindig ismerhető fel a védőfalak oldalozásának igénye, tehát elmondhatjuk, hogy az erődépítészeti kultúra megelégedett az egyszerű (majdnem passzív) megoldásokkal. Tehát a távolabbi térségek fejlődési tendenciájától ekkor a görög világ elmarad, aminek okát még keresni kell. Az egyre gyorsabb fejlődés majd a városállamok megerősödésével indul meg.

Dél-Európa területén (Szardínián, Korzikán és Dél-Franciaországban) ez időben legmagasabb fokára jut az úgynevezett nurage építészet. A régebbi nemesi-falusi központok (pl. Sanf Antine, Barumini) már említett központi védőtornyai köré kiépülnek az összetettebb védelmet nyújtó várak. Kr.e. 800 körül elterjed a négyszögletes, sarkain kör alakú kiugrásokkal (vagy tornyokkal) erősített védőöv. Anyaguk ugyanúgy, mint korábban kő, amit habarcs nélküli falazással készítenek.
Figyelemre méltó, hogy passzív védelemként 5-6 méter vastag falak is készülnek, valamint a sarkon kiépített védművekből oldalozni lehet a falakat. Egyébként lőrések néznek gyakorlatilag minden irányba. Valószínűleg a Szardínia elleni fokozott gyarmatosító támadások hatására Kr.e. 600-ig mindenütt külső falövek épülnek. Ezek ekkor a fejlődés (várépítészet területén) élvonalába tartoznak. A védőövben sűrűn kiépített önálló kerek tornyok és falkiszögelések szolgálnak a falak teljes, holttér nélküli oldal ozására. Ezt a fejlődést töri meg először a pun, majd a római hódítás.

Itáliában, a későbbi római állam területén az első fejlett városi civilizációk a görög világ mellett az etruszkokhoz kapcsolódnak. Az etruszk városerődítéseknél, és a hozzájuk kapcsolódó várépítészetben az ezredforduló után két periódus különböztethető meg. Először, az úgynevezett archaikus szakaszban a falakat és a viszonylag ritkán telepített négyzetes tornyokat úgynevezett kükloptikus módon építik.
Hatalmas, faragott kövekből, habarcs nélkül épülnek a védőművek (pl. Roselle, Volterra), gyakori a kövek sokszögletűvé faragása és tökéletes illesztése a statikai állékonyság elősegítésére. Kr.e. 600 után, a keleti kultúrkörhöz való tartozást is demonstrálva, áttérnek a kő alapozású (esetleg néhány méter magas kőfalon) az égetett téglafalak építésére. A települések védőművei abban különböznek a görög erődítésektől, hogy a tornyokkal jól védett kapuk általában egyenes átvezetésűek (pl. Peruggia, Veii).

Forrás: Dr. Winkler Gusztáv A városerődítés kezdetei (Kr.e. 5000 Kr.e. 1000)