logo

XVII Sextilis AD

Vercellaei csata.

A cimberek (görögösen kimberek) és teutonok voltak az első germán törzsek, amelyek a római birodalom elleni támadásuk során Itália kapujáig eljutottak. Marius a teutonok megsemmisítése után (i.e. 102 őszén) a cimbereket az észak-itáliai Vercellae melletti döntő csatában verte le (i.e. 101 július végén).


(Plutarkhosz: Marius 25 27)

(25,) Amikor a eimberek hírét vették a teutonok vereségének, azonnal Marius ellen vonultak; miközben ő nyugodtan tartózkodott megerősített táborában...
Boiorix, a cimberek királya csekély számú kíséretével megközelítette a római tábort és Mariust felszólította, válassza ki a csata idejét és helyét, és merészkedjék ki táborából a nyílt harcmezőre. Marius azt válaszolta, hogy a rómaiak a csatában eddig sem szorultak rá soha az ellenség tanácsára, de a cimbereknek ezt is megteszi szívességből. Megállapodtak abban, hogy harmadnap vívják a csatát a Vercellae melletti síkságon. Itt a rómaiak is bevethették lovasságukat, s a cimberek is kibontakoztathatták tömegeiket. Az ellenség tartotta magát a megállapított időhöz, s ekkorára készülődtek fel a csatára.
A római seregben Catulusnak 23 000 embere volt, Marius alatt pedig 32 000-en harcoltak; ezeket a két szárnyon helyezte el, mig Catulus a középen maradt: így mondja el Sulla, aki maga is részt vett a csatában. Marius állítólag előre látta, hogy a két sereg a szárnyakon fog a leghevesebben összecsapni, s ezért állította ide saját csapatait, hogy a győzelem dicsősége csak neki jusson. Számított arra, hogy Catulus és légiói esetleg egyáltalán nem tudnak majd a harcba beavatkozni, mert ilyen széles kiterjedés esetén a középütt levő csapatokat gyakran ívszerüen visszavonják...
A cimberek gyalogosai lassú menet bennhagyták el megerősített táborukat, volt. 15 000 főnyi lovasságuk-pompás fegyverzetben nyomult előre. Fejüket vadállatok és egyéb szörnyetegek kitátott torkára emlékeztető alakú sisak borította. A magasan lobogó, sisakforgó alakjukat még magasabbnak tüntette fel. Vaspáncélt és ragyogó fehér pajzsot viseltek, mindegyikük kettőshegyű lándzsával, s a közelharcra hosszú, súlyos karddal volt felfegyverezve.

(26.) Először a cimberek lovasai támadták meg a rómaiakat, de nem frontálisan, hanem jobb felé fordulván el, a rómaiakat lassanként oldalvást taszították, míg végül ellenfeleik balszárnyát beszorították önmaguk és saját gyalogságuk közé. A római vezérek felismerték a cselt, de embereiket nem akarták visszatartani. Az egyik római katona elkiáltotta magát: ,,Az ellenség menekül! ”, s erre mindannyian, nyomban utánaeredtek. Ebben a pillanatban indult meg a cimberek gyalogsága, a hömpölygő tenger hullámaihoz hasonlóan...
A római sereg is támadásra indult. Egy hatalmas porfelleg azonban megzavarta őket. Marius kezdte meg az «lőrenyomulást az ellenséges sereg ellen, gyalogosai követték, de a porfelhő közepette eltévedt, az ellenség harc rendje mellett rohamozott tovább és hosszasan tévelygett csapataival a síkságban, keresve az ellenséget. így azok Catulus csapataira támadtak rá, s a harc főként közöttük folyt. Maga Sulla is Catulus seregében harcolt. A cimberek szemeit vakító napfény, s a hőség azonban a rómaiak szövetségesei voltak, mert a sötét észak kietlen tájain felnőtt cimberek a hideget és fagyot jól bírták ugyan, de a hőség hamar elbágyasztotta őket: lihegtek, verejtékeztek és pajzsukkal próbáltak a nap heve ellen védekezni...

A rómaiak teste viszont annyira edzett és szívós volt, hogy a fullasztó hőség, s a rohamlépésben végrehajtott támadás még csak meg sem izzasztotta őket...


Forrás: Hahn István A hadművészet ókor klasszikusai