logo

XVII Sextilis AD

A Teutoburgi csata

A teutoburgi csata (i. sz. 9) a carrhae-i csata óta Róma első olyan súlyos veresége volt, amelyet barbároktól szenvedett el. Ez a csata hadtörténeti szempontból azért is nevezetes/ mert ez ébresztette rá magát Augustust és Róma uralkodó köreit a germán katonai erő és az ebből eredő veszély tudatára. A csatára vonatkozó legrészletesebb beszámoló Dio Cassius görög nyelven írt Romaika (Római történet) című művében maradt ránk. A szerző a csata ismertetését megelőzően Drususnak, Tiberius későbbi császár öccsének germániai katonai sikereiről és ennek érdemében nyert kitüntetéseiről számolt be.


(Dio Cassius: Rómaika [Római történet] LVI. 18 23)


(18) Alighogy meghozták ezeket a határozatokat, megérkezett Germániából az a szörnyű hír, amely véget vetett az ünnepi örömnek. Ez idő tájt ugyanis germán földön a következők történtek. A rómaiak elfoglalták ennek a vidéknek egy részét nem nagy területeket, hanem afféle kisebb körzeteket úgyhogy ezeknek emléke sem jutott hozzánk. Katonáink ott szálltak téli táborba, városokat alapítottak, maguk a barbárok is hozzájuk idomultak, vásárokat tartottak és békés összejöveteleket rendeztek.
Ősi szokásaikat és a beléjük gyökerezett életmódot, a szabad életet és katonai erejüket azonban nem adták fel. Abban a rövid időben, amíg ezeket az új szokásokat mintegy a mi irányításunk alatt el nem sajátították, nem nehezteltek a megváltozott élet miatt; észre sem vették, hogy ők maguk mások lettek.
Amióta azonban Quintilius Varus vette át Germania helytartóságát és hatalma alapján beleszólt ügyeikbe, gyorsabb ütemben kezdte őket átformálni. Többek között úgy parancsolt nekik, mintha máris rabszolgái lennének és mint alattvalóktól, adót szedett tőlük. Ezt már nem viselték el, hiszen előkelőik ragaszkodtak korábbi hatalmukhoz, s a tömegek is többre tartották megszokott helyzetüket az idegen uralomnál. Nyíltan nem lázadtak fel, hiszen látták a rengeteg római katonát a Rajna partján és saját földjükön.
Varust azzal fogadták, hogy mindent megtesznek, amit csak parancsol. Ilyen ígéretekkel messze a Rajnán túlra csalogatták a cheruszk földre és a Visurgis folyóig, és békés, barátságos magatartásukkal azt a hitet keltették benne, hogy katonai megszállás nélkül is szolgaságra késztetheti őket.

(19) Seregeit ezért nem is tartotta össze úgy, ahogy ez ellenséges földön szükséges, hanem javarészt szétosztotta a gyengébb településekre azzal, hogy azokra az illetők kérése szerint a terület őrzésére, rablók összefogdosására és a szállítások védelmére van szükség. A már érlelődő összeesküvés és az ellene szőtt terv vezérei többek között Arminius és Sigimer, mindennapi társai és ivócimborái voltak, ő maga olyannyira bízott, nem tartván semmi rossztól, hogy mindazokat, akik sejtették a készülődést és óvatosságra intették, nemcsak hitetlenkedéssel, hanem megvetéssel, utasította vissza, mint oktalan zavarkeltőket és rágalmazókat.
A felkelést szándékosan néhány távoli törzs feje indította meg, hogy Varus a hadjárat megkezdésekor még abban a tudatban legyen, hogy baráti törzsek területén kell csupán áthaladnia, s így könnyebben kerítsék kézre. Ha ugyanis mindnyájan egyszerre indítják meg a támadást, ő is jobban felkészült volna. A dolog így történt: indulásakor egy darabig vele tartottak, majd azzal az ürüggyel, hogy összegyűjtik szövetségeseiket, és mihamarabb csatlakoznak hozzá, különváltak tőle, magukhoz vették készenlétben levő erőiket, majd lemészárolták azokat a melléjük rendelt (római) katonákat, akiket korábban ők maguk kértek, és ezután fordultak ellene, amikor ő már járhatatlan erdők sűrűjébe keveredett. Mire kiderült, hogy nem alattvalók ők, hanem ellenségek, már sok súlyos-kárt okoztak neki.

(20) A római sereg időközben meredek, szakadékos hegyvidékre ért, amelyet hatalmas fákból álló sűrű erdőség borított. Még mielőtt rájuk tört volna az ellenség, máris kimerítette őket a fák kivágása, az útépítés és a mélységek feletti hídverés. Szekerek és málhásállatok, asszonyok, gyermekek és nagy rabszolgasereg is kísérte őket, akárcsak békeidőben, és a sereg ezáltal vonulása közben meglehetősen szétszakadozott.
Záporok és szélviharok még inkább szerteszórták őket, a gyökerektől és kivágott fatörzsektől egyenetlen, csuszamlós talaj bizonytalanná tette a járást, s a vihartól kitépett hatalmas fák zuhanása is fokozta a rémületet. Ilyen szorongatott helyzetben voltak a rómaiak, amikor váratlanul minden irányból előtörtek a bozótból a germánok: ismervén minden ösvényt, teljesen bekerítették a római sereget. Eleinte csak messziről lődöztek rájuk, de mikor látták, hogy sokan megsebesültek és senki sem védekezik, közelebb is merészkedtek. A rómaiak minden harcrend nélkül, szekereik és a fegyvertelen népség közé keveredve meneteltek. Képtelenek lévén egységes arcvonalat alkotni, a csata minden pontján kisebbségben voltak a rájuk törőkkel szemben, és súlyos veszteségeket szenvedtek, anélkül, hogy valamit tettek volna ellene.

(21) Végül itt, helyben, mégis tábort vertek, miután sikerült az erdős hegyvidék viszonyaihoz képest megfelelő terepet találniuk. Szekereik nagy részét és minden holmit, amire nem volt feltétlenül szükségük, elégették vagy otthagyták, és másnap valamivel rendezettebb menetben újra nekiindultak, és sikerült is igaz, nem veszteségek nélkül nyíltabb terepre kijutniuk. Innen továbbhaladva súlyos veszteségekkel járó védelmi harcok közepette, ismét belekeveredtek az erdőbe. Miközben a szűk területen csatasort formáltak, hogy a lovasok és gyalogosok közös erőteljes támadást indítsanak, gyakran ütköztek neki egymásnak vagy a fáknak. Vonulásuk negyedik napján újabb heves zápor és nagy vihar érte őket utól, úgyhogy már sem előrehaladni, sem helyben megállni nem voltak képesek, sőt fegyvereiket sem használhatták, íjaik, nyilaik, pajzsaik mind átáztak és használhatatlanokká váltak.
A jórészt könnyűfegyverzetűekből álló ellenség azonban akadálytalanul tudott előrenyomulni és visszahúzódni, és kevesebbet szenvedett az időjárástól. Számuk is jócskán felduzzadt, mert a többi, mindeddig húzódozó törzs közül is sokan csatlakoztak hozzájuk, főként a zsákmány reményében. Így könnyebben keríthették körül és mészárolhatták le a megfogyatkozott számú rómaiakat, akik közül sokan elestek már az előző harcokban. Varus és legelőkelőbb tisztjei, abban a félelemben, hogy élve vagy holtan legádázabb ellenségeik kezére jutnak, szörnyű, de elkerülhetetlen tettre szánták el magukat: maguk vetettek véget életüknek.

(22) Amikor ezt katonái megtudták, nem védte többé magát az sem, akiben még lett volna erő. Egyesek vezérük példáját követték, mások fegyverüket eldobálva várták a halált, mert menekülésre bármennyire akarta volna is valaki, nem volt már semmi remény. A germánok halomra öltek embert és lovat. Elfoglalták már valamennyi táborerődítményt egynek a kivételével. Ennek az egynek huzamos ostroma akadályozta meg őket abban, hogy átkeljenek a Rajnán és megtámadják Galliát. Ezt az egyet azonban nem tudták elfoglalni, mert nem értettek az ostromművészethez és a táborerődben összetömörült római íjászok sok kárt is okoztak az ostromlókban…
Amikor aztán híre jött, hogy a rómaiak megerősítették a Rajna partját és maga Tiberius nagy sereg élén útban van ellenük, az ostromlók nagy része elvonult az erődítmény alól, s a csekély számú visszamaradottak is távolabbra húzódtak a belül levők váratlan kirohanásai elől és csak az utakat szállták meg abban a reményben, hogy azok élelem híján megadják magukat. A bennrekedt rómaiak, amíg az élelem tartott, várták a felmentő sereget. De mivel segítség nem jött és az éhség is szorongatta őket, egy viharos éjszakán kitörtek az erődből. Kevesen voltak már köztük a katonák, annál többen a fegyvertelenek.
Az első két elővéd mellett sikerült is átlopózniuk, de mikor a harmadikhoz értek, felfedezték őket. A velük levő asszonyok és gyermekek ugyanis a fáradtság, félelem, sötétség és hideg hatására fennhangon szólítgatták övéiket. Mind elestek vagy fogságba kerültek volna, ha a barbárok nem kezdtek volna el tüstént zsákmányolni. A legerősebbek ezalatt elég messzire eljutottak, a velük levő kürtösök futólépés jelét zendítették, maga, az ellenség pedig azt hitte, hogy ez már Asprenas590 közeledő seregének harci jele.
Az ellenség erre abbahagyta az üldözést, és Asprenas (a kürt szavára) megtudta, mi történik közelében, és valóban segítségükre sietett. A foglyok közül is többeket kiváltottak később hozzátartozóik. Ezt (a római hatóságok) is megengedték, azzal a feltétellel, hogy (a kiváltott hadifoglyok) nem térhetnek vissza Itáliába. Mindez azonban már később történt.

(23) Augustus, amint Varus sorsáról értesült, egyes híradások szerint megszaggatta ruháit, és mélyen meggyászolta az elesetteket. Rettegett a germániai és galliai provinciák sorsa miatt is és leginkább azért, mert úgy vélte, most már magát Itáliát és Rómát is megtámadhatja az ellenség. Ugyanekkor nem állt rendelkezésre említésre méltó számban hadköteles korú polgári lakosság és a számba vehető szövetségesek is súlyos csapásokat szenvedtek. Mindazonáltal lehetőségekhez képest mindent megtett. Mivel a katonaköteles korban levők közül senki sem volt hajlandó jelentkezni, a húzódozók között sorsot vetett és a (katonai szolgálatot megtagadó) 35 éven aluliak ötödrészét, a magasabb korúak tizedrészét vagyonelkobzással és polgárjoguk elvételével sújtotta.
Mikor még ennek hatására sem jelentkeztek valami sokan, néhányukat ki végeztette. Végül is a katonai szolgálatukat már betöltőitek és a felszabadítottak közül sorozott annyit, amennyit csak tudott, és ezeket Tiberiusszal azonnal Germániába irányította. Mivel magában Rómában is sok gallus és germán élt különböző jogcímeken, néhányan meg éppen a császári testőrgárda tagjaiként, ezeknek lázadásától is tartott. A testőrség tagjait a szigetekre száműzte, a fegyverteleneket pedig kiutasította a városból.


Forrás: Hahn István A hadművészet ókor klasszikusai