logo

XII December AD

A hadviselés általános szabályai

Minden csatában a harc természetéhez tartozik, hogy ami magunknak hasznos, az ellenfélnek káros, s ami őt segíti, az minket mindig akadályoz. Sohasem szabad tehát semmit sem tennünk vagy elhanyagolnunk az ő szempontja szerint, hanem egyedül azt kell cselekednünk, amit saját magunk számára hasznosnak ítélünk. Önmagunk ellenségévé válunk ugyanis, ha követjük őt abban, amit a saját érdekében tett, és viszont: mindaz, amit megkísértünk a saját érdekünkben, kárára lesz neki, ha utánozni akarja.

Kevesebb veszélynek teszi ki magát a háborúban az, aki többet virraszt mezei őrségen és többet fáradozik a katonák gyakoroltatásában. Sohase vezessünk csatába olyan katonát, akit előbb nem próbáltunk ki.

Előnyösebb ínséggel, rajtaütésekkel vagy megfélemlítéssel győzni le az ellenséget, mint nyílt csatában, amelyben a szerencse néha többet számít, mint a vitézség.

Csak az lehet a jó haditerv, melyről az ellenfélnek nincsen tudomása a végrehajtás előtt.

A kedvező alkalom a háborúban többet szokott segíteni, mint a vitézség.

Az ellenséges katonák átcsalogatása és befogadása, ha bizalommal jönnek, nagy haszonnal jár, mert jobban megtörik az ellenséget a szökevények, mint az elesettek.

Előnyösebb nagyobb erőt tartalékolni a sorok mögött, mintsem nagyobb szélességben szórni szét a katonát.

Nehezen győzhető le az, aki a valóságnak megfelelő ítéletet tud formálni saját és ellenfele erőiről.

A vitézi erény többet ér, mint a tömeg.

Gyakran többet számít a terep, mint a vitézség.

Kevés férfit szül bátornak a természet, többet tesz azzá jó kiképzéssel a serény törekvés.

A hadsereg munkában fejlődik, semmittevésben elsatnyul.

Csak akkor vezessük nyílt csatába a katonát, ha meggyőződtünk róla, hogy győzelmet remél.

A váratlan dolgok riasztják meg az ellenséget; a megszokottak hatástalanok.

Aki ellenfelét szerteszóródott sereggel üldözi, a győzelmet, amelyet megszerzett, neki akarja átengedni.

Azt, aki nem tartalékolt élelmet és nem szereli fel magát a szükséges dolgokkal, kardcsapás nélkül győzik le.

Aki egyaránt fölényben van létszám és vitézség tekintetében, elnyújtott arcvonallal, négyszögben felállítva ütközzön meg, ami az első módozat.

Aki úgy látja, hogy gyengébb, jobbszárnyával csapjon rá az ellenség balszárnyára, ami a másik módozat.

Aki balszárnyát tartja a legerősebbnek, az ellenfél jobbszárnyát támadja meg, ami a harmadik módozat.

Aki kitűnően begyakorolt katonákkal rendelkezik, egyaránt csatát kell kezdenie mindkét szárnyon, ami a negyedik módozat.

Akinek legjobbak a könnyűfegyverzetű csapatai, támadja meg az ellenség mindkét szárnyát a harcrend elé állított ferentariusokkal, ami az ötödik módozat.

Aki nem bízhat katonáinak sem a létszámában, sem a vitézségében, ha harcba készül bocsátkozni, jobbszárnyáról az ellenség balszárnyát nyugtalanítsa, míg többi csapatát nyárs módjára húzza szét, ami a hatodik módozat.

Akinek kevés és gyenge katonái vannak, a hetedik módozat szerint egyik szárnyával hegyre, városra, tengerre, folyóra vagy valami más erősségre kell támaszkodnia.

Aki lovasságában bízik, keressen számára megfelelő terepet és a harcot inkább lovasságával vívja meg.

Amikor titkon az ellenség kémje ólálkodik a táborban, nappal mindenkit a sátrába kell rendelni, s a kémet nyomban elfogják.

Ha tudomásunkra jutott, hogy haditervünket elárulták az ellenfélnek, elhatározásunkat meg kell változtatni.

Azt, hogy mit kell tenni, tárgyaljuk meg többekkel, de hogy valóban mit teszünk majd, azt csak a lehető legkevesebbekkel és a legmegbízhatóbbakkal, vagy inkább csak saját magunkkal.

A katonát a helyőrségben a félelem és büntetés fegyelmezi; hadművelet idején a kilátások és a jutalmak teszik derekabbá.

A jó hadvezérek sohasem vagy csak alkalomadtán, esetleg végszükségből bocsátkoznak nyílt csatába.

Nagy tanítás az, hogy az ellenséget inkább éhséggel, mint vassal kell szorongatni.

Ne tudja az ellenség, hogy milyen alakzatban szándékozunk harcolni, nehogy bizonyos ellenrendszabályokat igyekezzék foganatosítani.

A lovasságról sok tanítás van; de mivel ez a fegyvernem a gyakorlás módjában, fegyverzetében és a lovak kiválóságát tekintve sokat fejlődött, úgy gondolom, hogy az irodalomból semmit sem kell összegyűjtenem, mivel e részben a jelenlegi tudomány kielégítő.

Előadtuk mindazt, Legyőzhetetlen Császár, amit a legnevesebb szerzők különböző korokban tapasztalatilag bevált dolgokként hagyományoztak át az utókornak, hogy az íjazásban való jártassághoz, amit Felségedben csodál a perzsa; és a lovaglás tudományához, sőt szépségéhez, amit a hunok és .alánok népe szeretne utánozni, ha tudna; és a futás gyorsaságához, mellyel nem mérkőzik a szaracén és indus; és a harcgyakorlathoz, melynél a tábormesterek örülnek, ha csak részben is megértették ennek példáit, csatolva legyenek a harc szabályai, sőt a győzelem művészete, amennyiben vitézi erénnyel és csodálatra méltó államod kormányzásával egyaránt gyakorolod a császárnak és egy katonának a tisztét.