logo

XXIV Sextilis AD

A római állam kialakulása .

Az itáliai félszigeten az ezredforduló után a következő etnikai viszonyok állandósulnak. Az Appenninekben, a Pó-síkságon és a nyugati partvidéken italicus népek helyezkednek el. Egyik csoportjuk a Tiberistől délre található. Északnyugat-Itáliában az etruszkok keletről származott népe él fejlett állami szinten, és erős expanziót folytat a Pó medencéje irányában. Az Adriai-tenger mellékét illír törzsek lakják, míg délen és Szicíliában megkezdődik a görög kereskedőtelepek alapítása. Számunkra Etruria és Latium határa az érdekes, ahol a különböző kultúrák szerencsés összekapcsolódása folytán egy későbbi nagyhatalom születik. Ennek a kapcsolatnak a katonai vetülete az, hogy az etruszkok égéi típusú zárt falanxszerű gyalogsági harcmódja fog ötvöződni az italicus népek fejlett lótartásából adódó lovassági tevékenységgel.
Róma alapítását sokan a Kr. e. 700-as évekre teszik. A pontos idő meghatározása azért is nehéz, mivel a város egy korábbi falurendszer szövetségéből alakul ki. Ez a viszonylag nagy népesség és terület már az első időkben óriási előnyt jelent a szomszédokkal vívott harcokban. Az etruszk uralom alatt létrejövő városállam társadalmi berendezkedése a kezdetektől az imperiális eszmének van alárendelve.

Az államszervezet alapja a vagyoni helyzet. A vagyonos, uralkodó réteg azonban ugyanúgy „általánosan hadkötelezett”, mint az átlagember. A hadi szolgálat rendszere és alapja a centuria, a vagyoni alapokon nyugvó hadi alkalmasság (a kor katonáskodására jellemző, hogy mindenki saját maga szerzi be felszerelését). A fegyverzetről és a hadszervezetről a leírások alapján meglehetősen sok információnk van.
Kr. e. 650 körül mintegy 15 000 fegyverfogható férfi 190 centuriába tömörül. Összetételük: 100 centuria nehézfegyverzetű (bőrsisak, bronzpajzs, bronz mellvért, lábszárvédő, lándzsa, kard), 20 centuria középfegyverzetű (bőrsisak, bőrpajzs, bronz mellvért, lándzsa, kard), 20 centuria könnyűfegyverzetű lándzsa, kard), 30 centuria könnyűfegyverzetű (parittya), 18 centuria lovas bronzpajzs, bőrsisak, bronz mellvért, lándzsa, kard).

A korai római állam harcászatára jellemző, hogy a gyalogság tömör, de nem zárt falanx felállásból rohammal támad. Ettől eltekintve a szárnyakon lovasság helyezkedik el, de önálló harcot folytat. Jellemző a külön lovassági parancsnokok kinevezése. A szomszédos nemzetségekkel vívott állandó háborúk segítették a római katonai szervezet kiépítését.
A nemzetségi szervezeti forma garantálta a katonák szertartását a harcmezőn (kezdetben a szenátus engedélyével egyes nemzetségek önállóan is vezethettek hadjáratokat). A környező kisebb-nagyobb települések leigázása után Róma lakói a meghódított és beléjük olvadt népekkel (latinok, szabinok stb.) együtt három tribust (törzset) alkottak. Minden tribust 10 curia alkotott, és a curiákat 10-10 decuriára osztották. Ez a beosztás volt a legősibb katonai szervezet alapja.
A három tribus által együttesen állított hadat légiónak nevezték, ez 3000 gyalogosból (milites) és 300 lovasból állt (celeres, flexurites). A három 1000-1000 gyalogosból álló alakulat élén egy-egy tribunus militum, a 100-100 lovasból állók élén pedig egy-egy tribunus celerus állt. A későbbiekben a lakosság számának növekedése lehetővé tette, hogy az eddigi egy légió helyett kettőt állítsanak fel, és minden tribus egy centuria lovasság helyett kettőt szervezett. Minden centuriának külön tribunusa volt.

Az ősrómai sereg magvát valószínűleg a patrícius jellegű nehézfegyverzetű lovasság alkotta. Titus Livius Historia c. könyvéből arra lehet következtetni, hogy jó ideig a lovasság volt a csatakezdő fegyvernem (a görög harci szekerek mintájára a gyalogosvonalak előtt helyezkedtek el), és a gyalogosok csak akkor nyomultak előre, ha az ellenség sorait a lovasok megingatták. Az előbb említetteket támasztja alá, hogy a lovasság a gyalogsággal ellentétben a hadjárat után is együtt maradt, és békében is együtt gyakorlatoztak, így sokkal jobban kiképzett, értékesebb, ütőképesebb alakulat volt.

romaikor_kep



Az ősi tribus szerinti felosztással való szakítás Servius Tullius nevéhez fűződik. A király elrendelte, hogy mindenki vagyonának megfelelő fegyverzetet viseljen, és az azonos fegyverzetűek centuriákba álljanak össze. Születésre való tekintet nélkül valamennyi szabad, állandó lakos 17 évtől 60 éves korig katonaköteles volt. (Más kérdés, hogy a 45-60 év közöttieket hátországi helyőrségi szolgálatra osztották be háború esetén.)
Az akkori birtokviszonyok között a lakosság több mint fele tartozott a legmagasabb vagyoni osztályba (több ezer ásnál nagyobb vagyon), ezért ennek a classisnak 80 centuriát kellett kiállítania. A második, a harmadik, és a negyedik osztálynak osztályonként 20-20 centuriát kellett állítania. Az ötödik osztályba tartozók, akiknek vagyona 11 000 ásnál kevesebb volt (a lakosság több mint egynyolcadát tették ki), nem tartoztak katonai szolgálattal, illetve fegyvertelenül kísérték a hadsereget, és szükség esetén a hiányzó létszámot töltötték fel velük (elnevezéseik is ezt mutatják: accelesi potolo, velati fegyvertelen), nekik 28 centuriát kellett kiállítaniuk. Ehhez járult még a négy kürtös (tibicines), fegyverkovács (cornicines) és ács (fapri) centuria. A lovas centuriák száma 18 volt, ide a magas költségek miatt csak a tekintélyesebb polgárok kerülhettek.

Az első osztálybeliek fegyverzete volt a legteljesebb (valószínűleg kerek bronzpajzs, bőr-, később bronzsisak, kard, lándzsa, lábvért, esetleg bronz mellvértezet), a következő osztálybelieké fokozatosan kevesebb szerelékből állt. Nemcsak a fegyverzet, de a harci felállás is görög mintát utánzott. A légió nyolcsorosan, falanx szerűen állt fel. Első négy sorát az első osztálybeliek, az ötödik és hatodik sorát a második és harmadik osztálybeliek, a hetedik és nyolcadik sorát a negyedik és ötödik osztálybeliek adták. Az ötödik osztálybeliek gyakran a falanx mellett harcoltak, mint könnyűfegyverzetű gyalogosok (rorariusok).

Krisztus előtt 600 körül már négy légiót állított ki Róma, közülük kettő volt harctéri szolgálatra szánva. A négy légió 168 gyalogos centuriára volt osztva, tehát légiónként 42 centuriára. A légiók létszáma 4200 fő, ebből 3000 volt nehézfegyverzetű (hastati), ezek további három osztályra tagolódtak (2000 principes, 500 tulajdonképpeni hastatus és 500 úgynevezett triarius). Rajtuk kívül még 1200 könnyűfegyverzetű (ferentarii) gyalogos volt létszámban. Végül körülbelül 240 fegyver nélküli (accensi, velati) tartalékos is vonult a légióval, és amíg nem kaptak fegyvert, hogy a csatasorokból kiesőket pótolják, addig segédszolgálatot (szállítások, javítások stb.) láttak el a sereg körül.

A lovasok 18 centuriát alkottak, és minden légióhoz 3 centuria lovast osztottak be. Ez a 300 lovas 10 turmára tagolódott, a turmákat pedig további 3-3 kisebb egységre, úgynevezett decuriára osztották 10-10 lovassal. Ebben az időben már nem a lovasság a fő fegyvernem, de még fontos szerepet játszik, hiszen lovasként és gyalogosként (lóról szállva) is tudtak harcolni, ha a helyzet úgy kívánta. Igen gyakran a harci tartalék (subsida) szerepét tölti be. A hadsereg főparancsnoka a király, címe magister populi. A lovasság és a könnyűfegyverzetűek parancsnoka a magister. A légiók törzstisztjeit tribuni militumnak nevezték, akárcsak régen. A következőkben tekintsünk át két, a korra jellemző csatát!


Anio Kr. e. 640

Az első részletes leírásunk a rómaiaknak a szomszéd városokkal vívott első csatáinak egyikéről, az Anio melletti ütközetről van. Itt a római sereg mellett a rokon albai sereg is felvonult a veii-beli és fidenae-beli csapatokkal szemben. Az albaiak áruláson gondolkodnak, és csapataikat félrevonják. Ez megzavarja az ellenséget, és tévedésből felbátorítja a rómaiakat. A kisebb létszámú római gyalogság megfutamítja az ellenséget. A csata tipikus példája a taktika nélküli arcvonalharcnak, azzal a különbséggel, hogy egy hirtelen, nem várt hadmozdulat befolyásolta a viadalt.


Anio Kr. e. 550

A környező népek leigázásának nehézségei rávilágítottak, hogy erős lovasság nélkül nincs győzelem. Ezért Tarquinius király elhatározta, a három lovas egység (3x300 lovas) mellé még hármat szervez. Vallási okokból azonban a három egység megduplázása mellett döntött. így került sor a szabinok elleni csatára. A rómaiak közel 8500 gyalogost és 1800 lovast vetettek be, a szabinok a gyalogsági fölény mellett kevesebb lovassal rendelkeztek. Érdekesség, hogy a csata előtt demoralizálási szándékkal a rómaiak felégették az ellenség visszavonulását biztosító hidat.

A csata a várakozásnak megfelelően folyt. Római lovassági győzelem mellett a szabin centrum előre nyomulását csak a visszatérő római lovasság támadása állítja meg, és ez eredményezi a római győzelmet is.


Forrás: Részletek Winkler Gusztáv A hadviselés művészete c. művéből