logo

XI December AD

A hadvezetés művészete.

Nagy körültekintésre van szükség mindabban, ami a katonai kezdeményezésekkel kapcsolatos. Mert aki tervét ésszerűen hajtja végre, annak megvan a lehetősége arra, hogy minden elgondolása sikerül. Aki akarja, a történelmi tényekből is könnyen meggyőződhet róla, hogy a harccselekményekben kevesebb az, amit nyíltan és puszta erőszakkal hajtottak végre, mint az, ami csel és a körülmények kihasználásával sikerült. Hogy pedig a véletlen nyújtotta lehetőségek többször maradnak kihasználatlanul valamilyen hiba miatt, mint ahányszor kedvező eredményre vezetnek, arra sem nehéz rájönni, ha az eseményeket szemmel tartjuk.
Azt sem fogja senki kétségbe vonni, hogy a hadműveletekért felelős személyek tudatlansága és gondatlansága okozza a legtöbb kudarcot. Most azonban annak megvizsgálása a feladatunk, hogy a terveket minő módon kell rendezni és sikerre vinni. Azt ugyanis, ami a háborúk során előre meghatározott terv nélkül történt, nem illő a hadtörténet fogalmába bevonni, mert csupán véletlen és a szerencse játéka. Ezért mellőzni is fogom az olyan véletlen eseményeket, amelyeknek okát megállapítani nem lehet, s amelyekből a hadművészetre vonatkozólag semmilyen szabályt nem lehet levonni. Csupán olyan eseményeket akarok ismertetni, amelyek előre meghatározott szándék szerint történtek. Ilyenekről lesz szó a továbbiakban.

Mivel minden esemény meghatározott időben és helyen történik, mivel továbbá minden katonai tervnek titokban kell maradnia, de szükség van olyan jelzésekre és jeladásokra is, amelyeket illetően az érdekeltek egymással megállapodtak, végül pedig szükség van a tervek végrehajtásában módszerességre is, nyilvánvaló, hogy az, aki mindezekben a körülményekben járatos, tervét nem fogja elszalasztani. Ha azonban ezek közül csak egyet is elhanyagol, egész elgondolása meghiúsulhat. A természet ugyanis úgy akarta, hogy a tervek már akkor is kudarcba fulladnak, ha csak egyetlen, véletlen összetevő is hiányzik, míg a terv sikeréhez néha meg valamennyi körülmény kedvező összejátszása sem elegendő.

Ezért a katonai vállalkozások vezetőinek semmit sem szabad szem elől téveszteniük és gondatlanul kezelniük. Mindazok közül, amiről imént szóltunk, a legfontosabb, hogy hallgatni tudjon a vezér, és sem a jó remény keltette örömében, sem félelmében, sem barátság, sem övéi iránti szeretet hatása alatt se tárjon fel semmit a terveiből olyanoknak, akiket az nem illet. Csak azokkal közöljünk bármit, akik nélkül a tervet végrehajtani nem lehet és ezeknek is csak akkor, amikor az idő megkívánja és sürgeti. Hallgatni nemcsak nyelvünkkel, hanem még inkább mintegy a lelkünkkel is kell. Mert gyakran előfordult már, hogy egyesek tervüket szavakban nem közölték, de tekintetükkel, vagy bizonyos cselekedeteikkel elárulták gondolataikat.

Másodszor: a nappal vagy éjszaka megteendő utakat ismerje jól a vezér, ismerje az utakon való közlekedés módját szárazföldön és tengeren.

A harmadik és legfontosabb az, hogy az időpontokat az ég megfigyelése alapján jól ismerje, és terveit tévedés nélkül viszonyíthassa a rendelkezésre álló időhöz. Nem szabad kevésbe venni a cselekmények színhelyének megfigyelését, itt derülhet ki, hogy a lehetetlennek látszó dolog lehetségesnek bizonyul, azt pedig, amit könnyűnek tartottunk, mégsem tudjuk keresztülvinni. Végül figyelmet kell fordítani a jelek és a jelzések, szóbeli és néma közlések alkalmazására és annak megfelelő kiválasztására, hogy kik által és kiknek segítségével hajtsuk végre vállalkozásainkat.

Az általunk felsorolt követelményeket részben a gyakorlatban, részben történeti példákból, részben pedig a tapasztaláson alapuló módszertan révén sajátíthatjuk el. A legjobb az, ha a hadvezér maga ismeri a felvonulás utakat, s annak a területnek sajátságait, ahová meg akar érkezni, végül pedig azt, hogy kik által, és kiknek segítségével akarja ügyeit intézni.
Jó továbbá, ha alaposan tájékozódik és senkiben nem bízik vakon. A menet alatt igénybe vett vezetőktől mindig túszokat kell szednie, akik a sereg mögött haladnak. Az ilyen és ehhez hasonló szabályokat a vezetők a hadvezéri tapasztalat vagy másoktól való tudakozódás útján ismerik meg.

A tapasztalathoz azonban olyan tudományos és elméleti ismereteknek is kell járulniuk, amelyeket a csillagászat (asztrológia) és a geometria által sajátíthatunk el. Az, amit ezekből a tudományágakból jelen céljaink szempontból tudni kell, mennyiségileg nem sok, de hasznuk annál nagyobb; mert csak ez segít az időpontok meghatározásához, aminek fontosságát mar kifejtettük.
A nappalok és éjszakák tartamát feltétlen ismerniük kell. Ha a nappal és éjjel egyforma hosszú lenne, erre nem lenne szükség. De mivel nemcsak a nappalok és éjszakák hossza különbözik egymástól, azonés évszakban, hanem a nappal is és éjszaka is hol hosszabb, hol rövidebb: világos, hogy jól kell tudni, mikor és mily mértékben hosszabbodik az egyik és rövidül a másik. Aki ezt nem tudja, miképpen lenne képes meghatározni az egy nap vagy egy éjszaka alatt megteendő utat? Aki pedig erre nem képes, nem jut el idejében a kitűzött ponthoz, mert hol később, hol hamarabb ér oda a kelleténél. Ebben az egy dologban súlyosabb hiba hamarabb érkezni, mint később. .Aki a kitűzött időpontnál később jut oda, legfeljebb csalatkozik reményében, de mivel tévedésére meg céljától távol jön rá, biztonságban vonulhat vissza. Ám az, aki hamarabb érkezik, és ezzel felfedte magát, nemcsak, hogy elszalasztja a támadás lehetőségét, hanem a legsúlyosabb veszélyeket is magára vonja.

A kellő időpont kiválasztása minden emberi tevékenységben uralkodó jelentőségi, de leginkább a harccselekményekben. Ezért a hadvezérnek számon kell tartania a nyári és téli napforduló idejét, a két napéjegyenlőség napját s a nappalok és éjszakák hosszabbodását ill. rövidülését a határnapok között. Csak ily módon tudja a rendelkezésre álló idővel összemérni a szárazföldön vagy tengeren megteendő utat. Ismernie kell a nappal es éjszaka beosztását is; csak így fogja tudni, mikor kell őrséget tartani és útnak indulni. Ezeknek az alapkövetelményeknek ismerete nélkül senki sem éri el az óhajtott célt.
Nappal az időt az árnyék hosszúsága és a nap járása alapján állapíthatjuk meg napóra - azaz, a földre egymástól azonos távolságban berajzolt rovátkák segítségével. Éjszaka ez már nehezebb feladat, hacsak nem ismeri valaki az állatöv 12 csillagzatának elrendezését és felkelésük rendjét…
(A továbbiakban a szerző az állatöv (Zodiakue) megfigyelése alapján eszközölhető éjszakai időmeghatározásokat ismerteti, részben történeti példák igénybevételével.)

Aratész, az akhaiai szövetség fővezére egyszer árulók segítségével akarta elfoglalni Künaitha városát. Városbeli szövetségeseivel megállapodott az árulás napjában is. Ő maga - így szólt a megállapodás - a város előtt húzódó folyónál fog táborozni, itt csapataival együtt megpihen, és így várja meg, míg az összeesküvők a városban dél felé - amikor erre a legjobb alkalmuk lesz - egy köpenybe öltözött emberüket szép csendben kiengedik a városkapun, s az ad majd jelt Aratésznak, hogy induljon meg a város ellen és vigye seregét egy, a város előtt emelkedő és előre megállapított dombtetőn fekvő temetőbe. A többiek eközben a kapuőrség felügyelőit, akik ilyenkor rendszerint ebéd utáni álmukat alusszák, ártalmatlanná teszik. Ha ez megtörténik, az akhaiaiak előjöhetnek rejtekhelyükről, és a kapu elfoglalására indulhatnak, oly sebességgel, hogy a védőket lerohanják.

Miután mindebben megállapodtak, s a terv végrehajtásának idejét is meghatározták, megjelent Aratész, és a folyó túlsó partján rejtőzködve várta a megbeszélt jelt. Történt azonban, hogy az egyik birtokosnak finomgyapjas juhai éppen a város körül legelésztek. Az a nap 5. órája körül egy magánjellegű dologban beszélni akart a pásztorral, vette a köpenyét, kiment a városból, és történetesen a megbeszélt temetőből nézett körül, keresve a pásztort. Aratész környezetének tagjai azt hitték, hogy ez az adott jel, és mindnyájan a város felé siettek. Erre az őrség azonnal elzárta a kaput, holott az összeesküvők a falakon belül meg semmit sem intéztek el. Így tehát Aratész nemcsak hogy tervében csalódott, hanem ö maga volt az oka annak is, hogy a terveit támogató polgárok a legsúlyosabb bajba jussanak.
A dolog ugyanis kiderült, mindnyájukat tetten érték, azonnal bíróság elé állították és kivégezték. Mit mondjunk tehát, mi volt ennek a balszerencsének oka? Az, hogy a vezér túlságosan egyszerű jeladásban állapodott meg - lévén még nagyon fiatal - és nem vette igénybe az összetettebb, szóbeli és néma jelzéseknek kettős rendszerét. Apró mozzanatok ennyire befolyásolhatják a hadi események kimenetelét egyik vagy a másik irányban.

Kleomenész, spártai király is titkos árulás útján akarta Megalopolisz városát elfoglalni. Megállapodott azokkal, akik a városfal Phóleésznak nevezett pontján őrködtek, hogy éjjel a 3. őrség idején odajön. Az árulóknak ugyanis éppen akkor kellett az őrséget átvenniük. De Kleomenész nem gondolta meg, hogy a Fiastyúk megjelenése idején az éjszakák már nagyon rövidek. Így az történt, hogy bár Lakedaimónból napnyugtakor indult el seregével, ezt az utat mégsem tudta napfelkelte előtt gyorsan befejezni, tehát nem tudott váratlanul támadni sem.

Ezért előzetes terve ellenére erőszakkal kísérelte meg az áttörést, és sok katonájának elvesztése után csak szégyenteljes futással szabadult meg a legnagyobb veszélyből. Ha az előre megbeszélt időpontot jobban megfigyelte volna, és a párthívei által elfoglalt kapun nehézség nélkül tudta volna seregét bevezetni - nem csalódott volna tervét illető reményeiben sem.
Hasonlóképpen Philippész is abban az emlékezetes esetében, amikor mar megbeszélte Melité város átadását, kétszeresen is tévedett. Egyfelől a kelleténél rövidebb ostromlétrákat hozott, másrészt eltévesztette az ügy lebonyolításának megfelelő idejét. Úgy beszélték meg ugyanis, hogy éjféltájban érkezik, amikor az őrség mély álomban van. De a kelleténél korábban indult el Larisszából, es mikor már eljutott Melité város körzetébe, ott nem maradhatott, félve attól, hogy a városlakók észreveszik érkezését. De visszavonulás esetén sem maradhatott volna rejtve. Így már kénytelen volt egyre előbbre haladni, s a város elé akkor érkezett, mikor annak egész lakossága még ébren volt.

A rövid ostromlétrákat nem használhatta, de a kapun sem tudott benyomulni, mert a városban levő szövetségesei az időpont helytelen megválasztása miatt nem tudtak neki segíteni. Így csak haragra gerjesztette a város lakóit, számos katonáját elvesztette, s a szégyenen kívül nem nyert semmit. Sőt tettével mintegy figyelmeztetett mindenkit, hogy a jövőben ne bízzanak benne es óvakodjanak tőle.

Nikiasz, az athéniak vezére, Szürakuszai ostroma idején megmenthette volna seregét és a meneküléshez kiválaszthatta volna az ellenség megtévesztésére legalkalmasabb éjszakai időpontot. Már-már biztonságos helyre ért seregével, amikor holdfogyatkozás történt.
Babonás félelmében, valami bajtól tartva, megállította katonáit; amikor a következő éjszaka ismét elhatározta az indulást, az ellenség mar kifürkészte szándékát, és egész tábora a hadvezérekkel együtt a szürakuszaiak hatalmába került. Ha Nikiasz tapasztalt emberek véleményét kérdezte volna meg, akkor nemcsak, hogy a holdfogyatkozás miatt nem halasztotta volna el terve végrehajtását, hanem az ellenség tájékozatlanságát kihasználva a sötétséget még terve végrehajtásához segítségül is hívhatta volna (a hozzáértők ugyanis mások járatlanságát könnyen fordíthatják a maguk hasznára).

Mindezek a példák meggyőzhetnek arról, hogy a csillagászat tudományából is el kell sajátítania a vezérnek annyit, amennyi a hadügyekhez szükséges. Az ostromlétrák méreteit a következőképpen kell megállapítani. Ha a városban levő szövetségesek közül valaki megadja a falak méretét, a dolog nem okoz nehézséget. A helyes mérték ilyenkor a következő: ahányszor 10 egység a fal magassága, ugyanannyiszor bőven számított 12 egység hosszúságúnak kell lenniük a létráknak. A létrát ugyanis úgy kell falhoz támasztani, hogy aljának a faltól való távolsága fele legyen a létra hosszúságának. Ez esetben a létra nem törik össze a felfelé nyomuló katonák súlya alatt, de nem is túl meredek, úgyhogy a létra nem dőlhet fel. Ha a falat nem tudjuk megmérni, és közelíteni sem tudunk hozzá, a mértani arányok és az azon és szögek alapján a geometriához jól értő vezér nagyobb nehézség nélkül ki tudja számítani a fal magasságát,

Mindebből kiderül, mennyire fontos a sikerre törő hadvezéreknek a geometriából is megtanulni egyet-mást - nem mindent de legalábbis a mértani arányok és a hasonló idomok tanát. De nemcsak ebben vesszük hasznát a geometriának, hanem a tábor alakjának a helyi körülményekhez való alkalmazásában is. Hol a tábor alakját fogjuk megváltoztatni úgy, hogy területe azért mindent befogadjon, amit a táborban el kell helyezni; hol pedig a tábor eredeti alakját megtartjuk, de a sánc által bezárt területet szűkítjük vagy szélesítjük, figyelembe véve a táborba utólag érkező, vagy onnan harc közben távozó seregek létszámát.


(Polübiosz: IX. 12-21. 1)

Hahn István:
A hadművészet ókori klasszikusai