logo

XXI September AD

Harcászati sajátosságok a kelet-római birodalom Irán elleni háborújában

A római hadseregnek Belisarius volt a parancsnoka. A háború lagymatagon folyt, és csak 530-ban került sor nagyobb ütközetre Mezopotámiában, Daránál (Kara-Dara). Belisariusnak körülbelül 25 ezer fős serege volt, amely Dara határmenti erődítménynél összpontosult.
A rómaiak a város déli kapujától „kőhajításnyi távolságra készítették elő állásaikat, amelyek mély árkokból és földsáncokból álltak. A kirohanások végrehajtására átjárókat készítettek. „Az árkot nem egyenes vonalban készítették, hanem ilyenformán: középen rövid, egyenes árkot ástak, s annak végein derékszögben két földsáncot emeltek, az egyenes földsáncok szélein ismét egyenes árkokat ástak nagy távolságra". Az állások ilyen patkóalakú vezetése lehetővé tette, hogy oldalazó csapást mérjenek a harcrend közepét rohamozó ellenségre.

A perzsáknak körülbelül 40 ezer katonájuk volt. Délről érkeztek Darához és a rómaiak állásaitól mintegy 3,5 kilométerre szálltak táborba. A következő nap reggelén azzal a szándékkal hagyták el táborukat, hogy megrohamozzák a római hadsereget. Amikor azonban a római állások közelébe jutottak, határozatlanságukban megálltak. „Úgy látszik, a perzsák csodálkozással nézték a rómaiak rendezettségét, és az adott helyzetben nem tudták, mit határozzanak”.
A római harcrend két szárnyból, középből és tartalékokból állt. Középen, az árkok mentén gyalogság és lovasság helyezkedett el. A sarkokon egy-egy lovas osztag állt azzal a feladattal, hogy ha az ellenségnek sikerülne megfutamítania a római lovasságot, támadja oldalba és hátba a perzsákat. Belisariusnak a harcrend közepe mögött elhelyezett osztaga általános tartalékot képezett.
A római hadsereg állásainak rendszere és csapatainak csoportosítása arról tanúskodik, hogy Belisarius döntő védelmi harcra határozta el magát, arra, hogy megsemmisíti az ellenség seregét a harcmezőn, az erők szétforgácsolására kényszeríti, és az ellenlökést végrehajtó római osztagokkal oldalazó csapást mér rá.

A perzsa sereg zárt rendben érkezett a római hadsereg állásaihoz. A perzsa vezérek úgy határoztak, hogy nem támadják meg a rómaiakat. A perzsák jobbszárnyáról csak este vált ki egy lovas osztag, mely megtámadta a rómaiak balszárnyát. A római balszárny visszavonult. A perzsák féltek az oldalról várható ellenlökéstől, ezért nem üldözték a rómaiakat. A római parancsnokság megállította a visszavonulókat, rendezte őket és ellenlökést hajtott velük végre. A perzsák a római ellenlökést nem tudták feltartóztatni és visszarohantak fő erőikhez. Az éj beálltával a perzsák visszatértek táborukba, a rómaiak pedig Dara városába vonultak és ott éjjeleztek.

A második napon a perzsákhoz tízezer emberből álló erősítés érkezett. A perzsák a rómaiakkal szemben most kétszeres túlerőben voltak és döntő ütközetre készültek. A perzsa parancsnokság igyekezett fokozni a sereg harci szellemét és megpróbálta eloszlatni az előző napi sikertelen harc miatti bizonytalan hangulatát.
A harmadik napon a perzsa hadsereg ismét Darához vonult. A perzsa harcrend két vonalból és általános tartalékból állt. Az első vonal két szárnyra tagozódott. A második vonal katonáinak a harc folyamán le kellett váltaniuk az első sor harcosait, hogy „friss erők támadjanak az ellenségre”. A „halhatatlanok” osztaga tartalékban volt.
Belisarius parancsot adott a római csapatoknak, hogy az előző rendben álljanak fel. A germán zsoldosok - parancsnokuk javaslatára - rejtve, a rómaiak állásainak balszárnyán fekvő magaslaton helyezkedtek el azzal a feladattal, hogy hátba támadják a perzsákat. A perzsa parancsnokság déli időben tervezte a rohamot. Azt remélte, hogy sikerül meglepnie az ebédelő római hadsereget.


A harc első etapja: a perzsák támadása és harc a rómaiak balszárnyán

A perzsák kezdték a támadást. Miután nyíllövésnyi távolságra meg közelítették a római hadsereg állásait, megálltak. Nyílfelhők szálltak az erődítmények felé. A római gyalogosok letették kopjáikat és nyilat fogtak. Az első sorok célzottan lőttek, a hátsók ívelten. Lövéseiket a kedvező szél még hatásosabbá tette. Amikor a perzsák nyíl tartalékai elfogytak, csapásukat a római állás balszárnyára irányítva, rohamra indultak.
A rómaiak balszárnya nem bírta feltartóztatni a rohamot és kezdet. Ekkor azonban az állás sarkán elhelyezett lovas íjász osztag ellenlökést hajtott végre a perzsák szárnyára, a magaslat mögött rejtőzködő zsoldosok osztaga pedig hátulról mért csapást rájuk. A perzsák jobbszárnya mintegy háromezer embert vesztett és rendezetlenül visszavonult a főerőkhöz. A rómaiak nem üldözték az ellenséget.


A harc második etapja: harc a rómaiak jobbszárnyán

A perzsa hadsereg parancsnoka a második vonalból sok katonát a bal-szárnyra helyezett és ide állította a „halhatatlanokat" is. A rómaiak azonban észrevették a perzsák átcsoportosítását és ellenintézkedéseket foganatosítottak. Az állás balsarkáról a jobbsarokra, a másik osztag megerősítésére rendelték át a lovas íjászokat. Ezek mögött állt fel a rómaiak általános tartaléka is.
A perzsák erőteljesen rohamoztak és megfutamították a római hadsereg jobbszárnyát. A rómaiaknak az állás sarkán elhelyezett osztagai azonban ellenlökést hajtottak végre és két részre szakították a perzsa erőket. „A nagyobb létszámú rész a rómaiaktól jobbra volt, a másik balra maradt... Azok a perzsák, akik kezdetben üldözték a rómaiakat, már érezték helyzetük veszélyességét és beszüntették az üldözést. Megfordultak és a feléjük igyekvő rómaiak ellen mentek. Itt azonban minden oldalról verve voltak, mert azok a rómaiak is, akik eleinte megfutamodtak, a helyzetet látva, visszafordultak.”
A perzsa csapatok és a „halhatatlanok” osztaga - miután észrevették saját balszárnyuk fő erőinek bekerítését - társaik segítségére siettek. A lovas íjászosztag azonban ellenlökést hajtott végre és a perzsák „a legteljesebb rendetlenség közepette” visszavonultak. A perzsák körülbelül ötezer embert vesztettek.


A harc harmadik etapja: a perzsák üldözése

A római lovasság és gyalogság előrenyomult, és megkezdte a visszavonuló ellenség általános üldözését. Belisarius azonban csakhamar parancsot adott az üldözés beszüntetésére, mert félt az ellenség ellenlökésétől, amely kiragadhatta volna kezéből a győzelmet. A perzsa csapatok táborukban kerestek menedéket. A rómaiak visszatértek megindulási helyzetükbe. A Dara melletti harc után a háború kisebb római és perzsa osztagok közötti csetepaték formájában folytatódott, és a békét csak 532-ben kötötték meg.
A Dara melletti harcban a kelet-római birodalom hadseregében a harcrend fő támaszát a gyalogság képezte, amely a fedezékek mögött csak hajítófegyverekkel harcolt. A harc sorsát a lovas íjászok döntötték el, akik ellenlökést hajtottak végre. Az aktív harcászati védelem eszméje a védelmi állások vonalának vezetésében és a csapatok csoportosításában jutott kifejezésre. A védelmi harc menete igen érdekes volt. A szárnyakon indított perzsa rohamokat a lovasság oldalozó ellenlökéseivel verték vissza. Ezután a római hadsereg általános ellenlökésbe ment át, ami a perzsa sereg üldözésére vezetett.

540-ben a perzsák megsértették a békét és ostromolni kezdték Darát. A várost ekkorra már 30 méter magas, erős tornyokkal és körülbelül 18 méter magas belső és valamivel alacsonyabb külső falakkal, továbbá árkokkal erősítették meg. A falak között 15 méter volt a távköz. A belső falban sok keskeny lőrés volt, amelyek két emelet magasságban helyezkedtek el. A legkedvezőbb délnyugati megközelítési irányt egy félhold alakban előre ugró, vízzel telt, mély árokkal körülvett külső erődítmény zárta le.
A perzsák bekerítették az erődöt, égő nyilakkal felgyújtották a kapukat, majd rohamra indultak, de visszaverték őket. A perzsák ezután aknafolyosót ástak, amely már áthaladt a külső fal alatt. A rómaiak azonban egy szökevénytől értesültek erről és árokkal átmetszették az aknát. A perzsák másodszor sem érték el céljukat, ezért tárgyalásokat kezdtek, és nagy váltságdíj fejében beszüntették az ostromot.


Forrás: Razin E. A.: A háború rabszolgatartó korszakának hadművészete (ford. Szentesi Ede)