logo

XXI September AD

A Római Birodalom hanyatlási időszakának hadművészete a III-IV. században V. rész

A római birodalom hadserege végérvényesen hivatásos katonai állandó hadseregévé változott. E hadseregnek jó szervezete, fegyverzete, oktatási rendszere, technikai ellátottsága és jól felépített hadtápja volt. A császári hadsereg ereje mindenekelőtt nagy létszámában rejlett. A győzelmet a nagy légiók vívták ki. A hadművészet ebben az időben nem ért el jelentős fejlődést. A hadsereg harcképességének emelése végett a katonai teoretikusok azt javasolták, hogy térjenek vissza a régi szervezeti, felszerelési és kiképzési rendszerre.
A csapatok harcképességének szüntelen csökkenését a császárok technikával és hatalmas védelmi létesítmények építésével, a birodalom határai mentén száz kilométereken keresztül húzódó sáncokkal, őrtornyokkal, műutakkal és hidakkal igyekeztek ellensúlyozni. Mindezek azt a célt szolgálták, hogy biztosítsák a birodalmat a fegyveres rajtaütésekkel szemben, és kedvező feltételeket teremtsenek a hadsereg mozgatásához, a hadászati manőverezéshez. A technika azonban nem tudta helyettesíteni az embert.

A rabszolgatartó rendszer bomlása gyökeres változást idézett elő a fegyveres erők összetételében, valamint a hadászatban és a harcászatban. A császári Róma hadseregének állandó létszámemelése a hadsereg feltöltésére szükséges kontingens megváltoztatása révén történt. A hadsereg állományának és jellegének megváltoztatásával megváltoztak a hadsereg harci tulajdonságai is. A római hadseregben a nehézfegyverzetet kezdték elhanyagolni. A gyalogság vonalban való felsorakozása eltűnt a harcmezőről. A maga idejében tökéletes harcászatot és harckiképzési rendszert, amelyek a római hadsereg erősségei voltak, elvetették.

A légió manipuláris rendszerét ismét a falanx váltotta fel. De ez a falanx nem volt képes döntő rohamra, csupán passzív, védelmi harcot tudott folytatni. Döntő jelentőségűvé váltak a könnyűfegyverzetű csapatok és mindenekelőtt a lovasság. „Végül is - írja Engels - eltűnt a rómaiak és a barbárok fegyverzete és felszerelése közötti mindennemű különbség és a fizikailag és erkölcsileg magasabban álló germánok keresztülgázoltak a demoralizált légiók testén.

A római hadművészet hanyatlásának okait elemezve, Delbrück azt állítja, hogy időszámításunk III. századáig a rabszolga termelési mód bomlásának semmilyen jelét sem lehetett tapasztalni. Elhallgatja az uralkodó osztályon belüli legélesebb harcot és a sok rabszolgafelkelést. Erre a történelemhamisításra Delbrücknek azért volt szüksége, hogy megmutathassa a római császári hatalom szilárdságát és bebizonyíthassa a császári hatalom fenntartásának szükségességét a XX. századbeli Németországban.
Ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját indokolva, Delbrück azt írta, hogy a III. századig „semmi esetre sincs dolgunk a haldoklás rothadó folyamatával". Gazdasági tekintetben - Delbrück szavai szerint - a római birodalom nem hajlik a hanyatlás felé, „a munkaszerető és tevékeny lakosság" elősegíti virágzását és „a rabszolgaság fokozatosan csökken”. A lakosság valláserkölcsi elfajulásáról - írja Delbrück - beszélni se kell. Ennek bizonyítéka Seneca, Plinius, Tacitus. „Maga a polgárháború mégse fedett fel az emberekben semmi elöregedést vagy elaggást. Róma még távolról sem szűkölködött hatalmas személyiségekben, államférfiakban és hadvezérekben”.

Miért pusztult el mégis Róma? A III. században - mondja Delbrück - érezhetővé vált a nemesfémek hiánya. Az ércpénz kopása, csiszolása, a fémeknek a halottakkal való eltemetése, az arany és ezüst Indiába, Kínába, továbbá Germániába szállítása voltak az okai a nemesfémek hiányának. A valutáris katasztrófa döntő befolyást gyakorolt a hadseregre, amely kénytelen volt áttérni a római légiók harckészségét aláásó természeti gazdálkodásra. Eltűnt a fegyelem és vele együtt „az ütközet sajátos római típusa”, ami Delbrück véleménye szerint a maga idejében a római hadsereg győzelmeinek forrása volt.
Delbrück szerint a valutáris katasztrófa egyik következménye a római légiók germánokkal való „felváltása” volt. „A rómaiak harcrendként most szintén a germán karrét és a vaddisznófej alakú felállást kezdték alkalmazni”. Miért volt szüksége Delbrücknek arra, hogy ebben a kérdésben is meghamisítsa a történelmet? Miért nem beszél a római birodalom belpolitikai helyzetéről, és miért hagyja figyelmen kívül az éles osztályharcot? Azért, hogy még egyszer aláhúzza a germánok magas fokú harci tulajdonságait, „akik az ütközetekben vitézül tartották magukat” és rohamuknak a római légiók nem tudtak ellenállni.
Amikor Delbrück a római csapatoknak a IV. században bekövetkezett germanizálásáról beszél, önmagával keveredik ellentmondásba. Nem beszélhet ugyanis a „bátor germánok” rohamáról, hiszen germánok alkották a római sereget is.

A Római Birodalom pusztulásának nem a pénzügyi katasztrófa volt az oka, hanem a rabszolgatartó rendszer bomlása. Ennek eredményeként, esett szét a római hadsereg is.


Forrás: Razin E. A.: A háború rabszolgatartó korszakának hadművészete (ford. Szentesi Ede)