logo

XXI September AD

A Római Birodalom hanyatlási időszakának hadművészete a III-IV. században III. rész

Harc Argentoratumnál (a mai Strassburgnál) 357-ben

Az alemannok harcrendje szoros ékekből állt. A jobbszárnyon helyezkedett el a gyalogság. „... a barbárok jobbszárnyukat ravaszul álcázott lesállással erősítették meg”, árkokkal, amelyek „nagy létszámú ellenség rejtésére” szolgáltak. „Haditervük szerint a lesállásban rejtőzőknek innen kellett meglepetésszerűen megjelenniük és teljes fejetlenséget okozniuk”. Az alemann gyalogság azt követelte vezéreitől, hogy ők is siessenek. A vezérek a követelést teljesítették. A balszárnyat az alemann lovasság képezte. Az egész sereget hosszú vonalban állították fel.
A rómaiak harcrendje szintén két szárnyból állt: a jobbszárny lovasságból, a balszárny gyalogságból alakult. Ammianus szerint a rómaiak „az első sor embereiből megbonthatatlan falat építettek". Ez a harcrend az újjászületett falanx volt, Iulianus azonban a régi falanxtól eltérően második és harmadik vonalat is képezett, amelyek fontos szerepet játszottak a harcban.
A második vonal veteránokból állt. A harmadik vonal, mely rendszerint az első légióból alakult (az első légió katonái latinul: primani), a közép mögött helyezkedett el és az általa elfoglalt állást „praetorianus tábornak" nevezték. 200 lovasból álló, kis általános tartalékot is kijelöltek. A rómaiak harcrendjének tehát volt harcászati mélysége, amely az egész harcrendet megszilárdította.


A harc első etapja: a római gyalogság támadása

A rómaiak balszárnya előrenyomult, de ahogy az árkokat megközelítette - gyanítva az ellenség hadicselét - megállt. Iulianus 200 lovasból álló osztaggal a gyalogság segítségére sietett és valószínűleg ezzel biztosította nyitott balszárnyát. A rómaiak közvetlenül ezután megrohamozták az alemannok gyalogságát. Az alemannok „lesállásai” nem feleltek meg rendeltetésüknek. A harc váltakozó sikerrel folytatódott.


A harc második etapja: a lovasság harca

Az alemann lovasság a római lovasságot rohamozta, amely kezdetben felfogta az ellenség csapását, majd a túlerejű támadás miatt „futásban keresett menedéket”. A római gyalogság jobbszárnya fedezetlen maradt. Közeledett a harc válságos pillanata.


A harc harmadik etapja: az alemann lovasság szárnytámadása és ennek kivédése a római harcrend második vonalával

Az alemannok, miután szétszórták a rómaiak lovasságát, megrohamozták a római gyalogság jobbszárnyát, de itt a magukat pajzzsal fedező gyalogosok ellenállásába ütköztek. A római harcrend második vonalát képező harcosok ugyanakkor oldalba támadták az alemann lovasságot, amelyet a batávusok osztaga támogatott („a félelmetes osztag, amely - ha az alkalom kedvező - ki tudja hozni a legképtelenebb veszélyben levőket is a halál torkából”). Ammianus szerint felhőként szálltak a dárdák és a nyilak, ami azt jelenti, hogy a harcban hajítófegyvereket használtak, de karddal, sőt még tőrrel is harcoltak.
Miután a batávusok osztagának sem sikerült a rómaiak ellenállását megtörnie, harcba lépett az előkelő alemann katonák osztaga, amely a római gyalogság közepét igyekezett áttörni. Ez az osztag a többieknél mélyebben hatolt be a rómaiak harcrendjébe, és eljutott egészen a római harcrend harmadik vonaláig, ahol azonban igen szívós ellenállásba ütközött. Az alemannok meginogtak és futásnak eredtek. A rómaiak a Rajnáig üldözték őket.

Knodomár alemann vezér 200 emberből álló kíséretével együtt fogságba esett. A sereg halottakban hatezer embert vesztett, de ezen felül sokan belefulladtak a Rajnába is. A veszteségre vonatkozó ezen számadat - amelyről Delbrück mélyen hallgat - ellentmond annak az állításnak, mely szerint Knodomár legfeljebb 6-10 ezer katonával rendelkezett. A harc lefolyása és a veszteségek azt bizonyítják, hogy a számbeli fölény az alemannok oldalán volt, akik állhatatosan rohamozták a rómaiakat. A rómaiak egyébként halottakban 243 katonát és négy magasabb parancsnokot, továbbá ezernél több sebesültet vesztettek.
A rómaiak túlerőben levő germán sereget vertek szét. A germán vezér tekintélyét védő Delbrück ezt írta: „13 ezer római általában sohasem tudott nyílt harcban legyőzni 35 ezer germánt, és természetesen a IV. században ez még kevésbé volt valószínű.“ Ezt az állítást azonban megcáfolja az a tény, hogy a germánok az Argentoratum melletti ütközetben vereséget szenvedtek.

Az Argentoratumnál lefolyt ütközetben a kezdeményezés az alemannok kezében volt, akik lovassággal és válogatott, előkelő harcosokból álló osztagokkal mérték csapásaikat. A római lovasság alacsonyabb harcértékűnek bizonyult, nem bírta ki a germán lovasság csapását, és saját gyalogsága mögé menekült. Így a római gyalogság szárnya fedezetlenül maradt. A harcot az állhatatosságot és szívósságot tanúsító római gyalogság nyerte meg. A gyalogság szárnyának átkarolását a harcrend második vonala akadályozta meg, a harmadik vonal viszont nem engedte áttörni a római harcrend közepét. A római hadsereg tevékenységének az volt a jellemző sajátossága, hogy a hadászati támadást a harcászati védelem formájában valósította meg.

A rómaiak a Rajnán való erőszakos átkeléssel a harcászati sikert tovább fejlesztették. A római hadsereg a Rajna jobbpartján kirabolta és felperzselte az alemannok lakóhelyeit. A rómaiak az alemannok elleni háborúban elért győzelmüket a Traianus erődítmények helyreállításával is megerősítették.



Folytatás: A Római Birodalom hanyatlási időszakának hadművészete a III-IV. században IV. rész