logo

XXI September AD

A hadművészet fejlődése az i. e. I század második felében viselt háborúkban V. rész

A rabszolgatartó termelési mód fejlődésével kapcsolatban megváltozott a római fegyveres erők feltöltésének szociális bázisa. A tönkretett parasztság kénytelen volt a katonai szolgálatot saját foglalkozásának tekinteni. A rabszolgatartó milícia a számtalan háborúban megedzett hivatásos katonák hadseregévé változott. A fejlődés folyamán a római hadseregnek nemcsak a jellege, hanem a fegyverzete, a harcrendje és a taktikája is megváltozott.

Az i. e. III. században a manipulus szervezetében megszüntették a fegyverzet sokféleségét. Az i. e. II. század végén a légió harcrendje mindhárom vonalát azonos fegyverekkel látták el, s ennek következtében a légió manipulus rendszere átadta helyét a cohors rendszernek, ami csökkentette a légió manőverezőképességét. A harcrend vonalai harcászati jelentőséget kaptak: a második vonal a támogatás vonala lett, a harmadik vonal pedig tartalékká változott.
A gazdag harci tapasztalatokkal rendelkező római légiók Iulius Caesar engedelmes eszközei voltak a hódító háborúkban és a katonai diktatúra megteremtéséért vívott harcban. A rómaiak Galliában folytatott politikája a gallok, a germánok és más leigázott népek közötti ellentétek elmélyítésére és kiélezésére irányult. A római stratégia sajátossága abban állt, hogy az ellenséget csapatai szétforgácsolására kényszerítették, a római légiók ugyanakkor összpontosultak. Ezzel viszonylagos erőfölényt tudtak elérni.

A rómaiak tevékenységének fő célpontja az ellenség élőereje volt. A teljes haditervet, továbbá a hadviselés egyes időszakaira szóló tervet a mindenkori helyzet határozta meg: a politikai körülmények, az erőviszonyok, az erők csoportosítása, a terep, az idő stb. Az ellenségre és a terepre vonatkozó adatok beszerzését Caesar elsőrendű feladatának tekintette, bár ezt a feladatot nem mindig oldotta meg sikeresen (például a britanniai deszanthadműveletben). Nagy figyelmet fordított a csapatok tevékenységének politikai és harci biztosítására. Az ellenséges terület mélységébe való behatolás biztosítására támaszpontokat hozott létre, melyeket a csapatok megfelelő elhelyezésével biztosított. Caesar a római hadsereg hadműveleti irányainak és közlekedési útvonalainak biztosítására a legjobb módszernek a gyors, energikus tetteket és a harcot tartotta.
A római csapatmanőverezések célja a légiók számára a legkedvezőbb, az ellenség számára pedig a legkedvezőtlenebb harci helyzet létrehozása volt. Az ellenség félrevezetése végett gyakran alkalmazták a megtévesztő színlelt felvonulást. A csapatok elégtelen létszámát gyakran harccselekményeik gyorsaságával pótolták. Szuvorov a rómaiak harctevékenységének értékelésénél nem egyszer rámutatott erre. A gyorsaságot a lovasság széleskörű alkalmazásával és a menet jó megszervezésével érték el.

I. e. 52-ben, amikor megkísérelték megakadályozni Othene lakóinak a felkelőkhöz való csatlakozását, a Caesar parancsnoksága alatt álló légiók - saját adatai szerint - 30 óra alatt 74 kilométert tettek meg. I. e. 58-ban a római légiók harcolva, 30 kilométeres napi átlagos ütemben haladtak. Fegyverzetén és felszerelésén kívül minden légionárius vitte a 15-25 kilogramm súlyú táborfelszerelését és személyi málháját is. Nem kétséges, hogy Caesarnak ezek az adatai túlzottak.
Amikor ki kellett térni a harc elől, a római hadsereg számára biztos támaszul és menedékhelyül szolgált a megerődített tábor. A római táborok magasfokú védelmi képessége az akkori idők fegyvereinek jellegéből adódott. Csak hajítóés ütőrendszerű szálfegyvereket alkalmaztak.

Caesar harci sikereit a harcrend egyik szárnyán érte el, ahol megfelelő túlerőt összpontosított. Nyilvánvalóvá vált a tartalék új jelentősége is. A tartalék most már nemcsak biztosította a harcot, hanem harcászati feladatot is kapott, sőt el is dönthette a harc sorsát. A tartalék a harcrend fontos alkotó elemévé vált. A harcászati formák fejlődtek. Merész harcászati manővereket készítettek elő és hajtottak végre, ami jó csapatvezetést kívánt. A csapatok vezetésének érdekei szülték a törzsszolgálatot.


Forrás: Razin E. A.: A háború rabszolgatartó korszakának hadművészete (ford. Szentesi Ede)