logo

XXI September AD

A hadművészet fejlődése az i. e. I század második felében viselt háborúkban IV. rész

A Pharsalos melletti ütközet

Caesar feljegyzései szerint Pompeius hadseregében 45 ezer gyalogos és hétezer lovas volt. Caesar hadserege 22 ezer gyalogost és négyezer lovast számlált. Ha számításba vesszük Caesarnak a veszteségekről felsorolt adatait (nála 200, Pompeius hadseregében pedig 15 ezer halott), akikor teljesen nyilvánvaló, hogy Caesar számadatai igen távol esnek az igazságtól. Más forrásmunkák arról beszélnek, hogy Pompeiusnak 30 ezer gyalogosa és mintegy háromezer lovasa, Caesarnak 30 ezer gyalogosa és körülbelül kétezer lovasa volt. Pompeius hadserege tehát számbeli fölényben volt, de ez nem volt olyan nagy, mint amekkoráról Caesar feljegyzéseiben szó van.
Frontinus szerint Pompeius hadseregének harcrendje három vonalból állt, s azok mindegyikében 10-10 sor volt. A harcrend általános mélysége tehát elérte a 30 sort. A Hispániából érkezett cohorsokkal megerősített kilikiai légió volt a jobbszárnyon. Ezek voltak Pompeius legmegbízhatóbb csapatai.
Középen helyezkedett el a két szíriai légió. A bal szárnyat az a két légió alkotta, amelyeket Caesar a senatus rendelete értelmében még a Pompeiussal folytatott küzdelem kezdetén adott át ellen felének. Mintegy kétezer veteránt az egész arcvonal hosszában osztottak el. A balszárnyon állították fel az összes lovasokat, íjászokat és parittyásokát. A harcrend jobbszárnya a meredek partok közt folyó Enipeios patakra támaszkodott. Pompeius a balszárnyon tartózkodott. A tábor védelmére két cohorsot hagyott vissza.

Pompeius parancsot adott légióinak, hogy helyben állva várják be az ellenség rohamát. „Azt mondják, hogy ezt a tanácsot Caius Triarius adta neki, aki azt javasolta, hogy először zúzza szét az ellenséges gyalogság első, viharos előretörését és csak akkor tőrjön rá zárt sorokkal a szétszakadt ellenséges részekre, amikor azok arcvonala megnyúlik, ö (Pompeius - a szerző kiegészítése) abban reménykedett, hogy az ellenséges kopják kevesebb kárt tesznek seregében, ha a katonák a felállítási helyükön maradnak, s nem mennek az ellenséges összdobás elé. Ezenkívül arra is számított, hogy Caesar katonái az így szükséges hosszabb futástól teljesen kimerülnek.
Véleményünk szerint azonban - írja Caesar - Pompeius minden ésszerű megalapozottság nélkül cselekedett. Minden emberben van ugyanis veleszületett ingerlékenység és elevenség, amelyet a harci vágy még jobban felgyújt. Ezt az ösztönt a hadvezérnek nem fékeznie, hanem fokoznia kell. Nem véletlenül vezették be már régen azt a szokást, amely szerint a mindenfelől felhangzó jeladásra mindenki kiáltásban tör ki. És feltehető, hogy ez megrémíti az ellenséget és fellelkesíti sajátjainkat”. Pompeius az ellenség szétzilált légiói ellen frontális ellenlökést tervezett és ezzel egyidejűleg lovasságával és könnyűgyalogságával szándékozott csapást mérni Caesar támadó légióinak szárnyára és hátába.

Caesar hadseregének harcrendje szintén három vonalból állt. A jobbszárnyat a minőségileg legjobb 10. légió alkotta, a balszárnyat az előző harcokban jelentős veszteségeket szenvedett 8. és 9. légiók. A többi légiók középen helyezkedtek el. A balszárny az Enipeios patakra támaszkodott, a jobbszárnyon a könnyű gyalogsággal megerősített lovasság állt. Caesar - jobbszárnyáért aggódva - a harmadik vonalból elvett egy-egy cohorsot és negyedik vonalat hozott létre: hat cohorsot a jobbszárny mögött, az arcvonalra merőlegesen helyezett el, a fennmaradt cohorsokból pedig kis tartalékokat képezett. Ennek a hat cohorsnak külön utasítást adott a lovassággal való együttes tevékenységre. Caesar azt mondotta nekik, hogy a győzelem kizárólag e cohorsok bátorságától függ. A harmadik vonalnak megtiltotta, hogy külön jeladás nélkül rohamra induljon.


A harc első etapja: Caesar légióinak támadása Pompeius gyalogságára és a lovasság harca

Caesar légiói hevesen törtek előre, majd félúton lélegzetvételnyi pihenőt tartottak, aztán ismét nekiiramodtak, elhajították kopjáikat és kivonták kardjaikat. Pompeius légiói állták a rohamot, kidobták kopjáikat és megmarkolták kardjaikat. Pompeius szárnyon levő lovassága és könnyű fegyverzetű gyalogsága előre nyomult, és visszaszorította Caesar lovasságát.


A harc második etapja: meglepő szárnytámadás Caesar tartalék cohorsaival és Pompeius lovasságának veresége

Úgy látszott, hogy Pompeius lovassága sikeresen üldözi Caesar lovasságát. De amikor az üldözők kijutottak a Caesar által a jobbszárny mögé rejtett hat cohors vonalába, az utóbbiak meglepetésszerűen megrohamozták őket. Caesar lovassága ugyanakkor beszüntette a visszavonulást és frontális ellenlökést hajtott végre. Pompeius lovasságát szétverték és könnyű fegyverzetű gyalogságát megfutamították. A gyalogság balszárnya tartalék hiányában biztosítás nélkül maradt.


A harc harmadik etapja: Caesar hadseregének frontális támadással egybehangolt rohama Pompeius gyalogságának szárnyára

Pompeius lovasságának szétverése után Caesar csapást mérő csoportja a lovassággal együtt az ellenséges gyalogság szárnyára támadt. Ekkor a helyben álló harmadik vonalnak is jelt adtak az előretörésre. Pompeius légiói nem bírták ki a szárnyról és az arcvonalról egyidejűleg indított kombinált rohamot és futásnak eredtek táboruk irányába.
Amikor Pompeius meglátta, hogy lovasságát szétverték, légióit sorsukra hagyta és a tábor felé távozott. A táborból személyi biztosításával Larissába menekült, majd később a tenger felé vette útját. Hajóra szállt és előbb Lesbos szigetre, majd később Egyiptomba ment.

Caesar légiói menetből megrohamozták és elfoglalták az ellenség táborát, Pompeius hadseregének maradványai a közelben levő hegyekbe vonultak vissza, majd később Larissába igyekeztek. Caesar erői egy részét visszahagyta saját tábora és az ellenségtől birtokba vett tábor biztosítására, ő maga pedig négy légióval elindult, hogy elvágja Pompeius híveinek útját. Estére sikerült is átvágnia az ellenség visszavonulási útvonalát. Pompeius hadseregének maradványai reggelre letették a fegyvert.
Caesar - saját adatai szerint - a harc közben, a táborban és a tábori földerődökben elfogottakat is beleszámítva, 24 ezer légionáriust ejtett foglyul. Caesar szerint Pompeius hívei közül sokan a szomszédos városokba szöktek. Ezekkel az adatokkal semmiképp sem áll arányban az ugyancsak általa említett 15 ezer halott.

A Pharsalosnál vívott ütközet sorsát Caesar általános tartalékával végrehajtott meglepetésszerű csapás döntötte el. Itt tehát a tartalék nemcsak a váratlan helyzetek megoldásának volt az eszköze - mint korábban - hanem a győzelem kivívásának is eszközévé vált. Caesar hadseregében a harcrend harmadik vonala, amely lényegében a támogatás vonala volt, szintén igen fontos szerepet játszott. A kimerült ellenséget akkor rohamozta meg arcból, amikor a lovasság és a válogatott cohorsok az ellenség szárnyára rontottak. Az ilyen kombinált roham azonban csak azért volt lehetséges, mert Pompeiusnak nem volt tartaléka és nem irányította a harc menetét.
Pompeius a harc első etapjaiban csak megfigyelő volt, és amikor látta az ütközet kedvezőtlen kimenetelét, a táborban koresett menedéket. A számbeli fölény az ő oldalán volt, sőt harcrendjének volt harmadik vonala is, amellyel az ellenséges cohorsok átkaroló manőverét ellensúlyozhatta volna. Pompeius azonban nem használta fel az adott lehetőségeket Caesar légiói leverésére.

Pompeius a polgárháború első időszakában nagy politikai és stratégiai hibát követett el, amikor elhagyta Rómát és ott meg sem próbálta erői összpontosítását. Súlyos hiba volt az is, hogy Hispániában sorsukra hagyta légióit. Caesar kihasználta Pompeius baklövéseit, magához ragadta a stratégiai kezdeményezést, és részenként semmisítette meg ellenfele csapatait. Caesar ugyancsak szétforgácsolta erőit, de Pompeius ezt nem tudta kihasználni. A háború első időszakában végig védekező szellemben tevékenykedett, és még csak meg sem kísérelte elragadni az ellenségtől a stratégiai kezdeményezést.

A háború második időszakának tartalmát a deszanthadművelet és Caesarnak a stratégiai kezdeményezés megtartásáért Görögországban vívott harca képezte. Napóleon jogosan illette szemrehányással Caesart a deszant partra szállításával kapcsolatos hibás elhatározásáért: „Caesar Brundisiumban összpontosított tizenkét légióját Hispániából, Galliából és a Po partjairól vonták ki; valószínűleg jobb lett volna, ha seregét Illyrián és Dalmácián keresztül irányítja Makedóniába.
Placentiától, a két út kereszteződésétől Epirosig a távolság egyenlő; a hadsereg viszont teljes egészében érkezett volna oda és nem kellett volna átkelnie a roppant fontos és hatalmas akadályon, a tengeren, amelyet az erős ellenséges hajóraj uralt. Caesar deszanthadműveletével nem nyert időt, csupán szétforgácsolta erőit. Caesar stratégiai hibáinak csak azért nem lett végzetes következménye, mert Pompeius lagymatagon és határozatlanul tevékenykedett. Itt sem használta ki Caesar hibáit, és nem verte szét első lépcsőjét, még mielőtt a második lépcső partra szállt, holott erre megvolt a lehetősége.

A háború harmadik időszakában Caesar hadseregének minden manővere arra irányult, hogy harcba hívja Pompeius hadseregét. Caesar - saját szavai szerint - ezért vállalkozott az ellenség erősebb hadseregének vakmerő és kockázatos zárlat alá vételére is. Napóleon véleménye szerint „Caesar Dyrrhachium melletti tevékenysége rendkívüli elbizakodottságára vall, amiért különben meg is bűnhődött. A tengert uraló és a belső vonal előnyeivel rendelkező hadsereg bekerítésével, hogy lehetett remélni a nagy kiterjedésű ellenerődítési vonal huzamos időn át való sikeres megtartását?
Az erős ellenséges hadsereg zárlat alá vétele Caesar részéiről nagy harcászati hiba volt, amelyért csak azért nem fizetett jelentős harcászati sikertelenségekkel, mert Pompeius ebben az esetben is passzívan ténykedett. Caesar, látva, hogy így nem érhet el sikert, a partvidéken létrehozott nagy kiterjedésű támaszpontját kihasználva, benyomult Görögország belsejébe. Caesar serege harctevékenységének célpontja ezúttal Scipio serege és Pompeius székhelye volt. Pompeius nyomon követte Caesar hadseregét és Pharsalosnál harcba szállt vele.

Pompeius Görögországban is egy sor súlyos hadászati hibát követelt el. Nem használta fel védelmi vonalként az Adriai-tengerpartot, amelyet pedig flottája uralt; számbeli fölénye és Caesar csapatai megosztottsága ellenére még csak meg se kísérelte az ellenség részenkénti szétverését; nem használta ki csapatainak Dyrrhachium mellett kivívott győzelmét arra, hogy Caesar szétzúzását befejezze; erős lovassága nem tevékenykedett az ellenség utánszállítási útvonalai ellen; végül hibát követett el azzal is, hogy Caesar hadserege után nyomult az ország belsejébe, mert így kedvező körülményeket teremtett ellenfele számára.

Meg kell jegyezni, hogy Pompeius szerencsésen választotta meg a hadszínteret Görögország nyugati partvidékén, mert itt biztosítani tudta hadserege és flottája együttműködését. Működési terve a kialakult helyzetbői indult ki, és tekintetbe vette az ellenséges hadsereg minőségi fölényét. Dyrrhachiumnál szintén kedvezően választotta meg állásait, mert azok oldalozták Caesar görögországi hadműveleti irányát. Mindezek a stratégiai előnyök azonban semmivé váltak a tervek rossz végrehajtása, a lagymatag és határozatlan tevékenység következtében.

Pompeiust Egyiptomban orvul megölték. A halála utáni harmadik napon Caesar légiói partra szálltak Alexandriában. A rómaiak Egyiptomban szétverték Ptolemaios seregét, majd ezután Pharnakes (VI. Mithridates fia) ellen fordultak, aki közben elfoglalt több Róma függőségébe tartozó területet. Pharnakes seregét megsemmisítették. Caesar lakonikus rövidséggel jelentette Rómának: „Jöttem, láttam, győztem.”

A polgárháború Pompeius halála után is folytatódott. Pompeius követői nagy erőket gyűjtöttek össze Afrikában, de Caesar légiói i. e. 46ban a Thapsus melletti ütközetben szétszórták őket. I. e. 45-ben a hispániai Mundánál a Pompeius fiai parancsnoksága alatt álló légiók is vereséget szenvedtek. A katonai diktatúráért folytatott harc ezzel véget ért. I. e. 44-ben Caesarnak a senatus az „örök”, vagyis az életfogytig tartó diktátori címet adományozta.

A rabszolgák és a rabszolgatartók közötti ellentétek éleződése idején, amikor a szabad szegények is a rabszolgákhoz kezdtek csatlakozni és részt vettek a rabszolgák rabszolgatartók elleni felkeléseiben, a rabszolgatartók uralmuk megtartására a katonai diktatúra megteremtésében látták az egyetlen lehetőséget.
A rabszolgatartó állam politikai rendszere megváltoztatásának másik oka az volt, hogy a rendőri rendszert teremtő köztársasági államrend nem felelt meg a megnövekedett terület - különösen a kizsákmányolás új formáit és módszereit kívánó provinciák - vezetési feladatainak. Az uralkodó osztályon belüli politikai csoportosulások harca szintén elősegítette a katonai diktatúra megteremtését. A rabszolga tart ók korábbi, köztársasági uralmi formái túlélték magukat, a katonai diktatúrára való áttérés elkerülhetetlen volt.

Caesar megtartotta a senátust és a népgyűlést, de azok teljesen tőle függtek. Caesar közvetlen és fő támasza a hadsereg volt, a maga veteránjaival. A hadseregre való támaszkodás a cezarizmus jellemző vonása. Caesar földet és pénzt osztott a katonáknak. Caesar a hatalom megragadása után azonban eltért a demokráciától, mivel a demokratikus politika és a diktatúra összeegyeztethetetlenek. Caesar politikájának a lényege: a hadseregre támaszkodva, lavírozás az uralkodó osztály egymással harcban álló társadalmi csoportjai között. Caesar a rabszolgatartó rendszert a hellénisztikus típusú monarchiára való áttérés útján remélte megszilárdítani.
Szociális bázisának szélesítése érdekében Caesar a provinciák lakói és az italicusok fokozatos egyenjogúsításának politikáját folytatta. Gallia Cisalpina lakóinak teljes polgárjogot adott. Sicilia és Gallia Narbonensis lakói csak korlátozott jogokat kaptak. Caesar politikája nem a kiváltságos római rabszolgatartó felső rétegek szűkkörű érdekeit, hanem az itáliai, sőt az egész földközi-tengeri rabszolgatartás érdekeit szolgálta.

A régi római előkelőség azonban nem adta fel könnyen állásait. A senátorok körében összeesküvést szőttek és Caesart a senátus i. e. 44 március 15-i ülésén megölték.



Folytatás: A hadművészet fejlődése az i. e. I század második felében viselt háborúkban V. rész