logo

XXI September AD

A hadművészet fejlődése az i. e. I század második felében viselt háborúkban III. rész

A hadművészet a római polgárháborúban (az i. e. 49-54-ben)

A Galliában és Germániában vívott háborús küzdelmekben összekovácsolódott és megedződött egy a Caesarhoz feltétlenül hű, erős hadsereg. A rómaiak Galliában sok rabszolgát szereztek, és a lovagok részére új területeket hódítottak meg. A Galliában összerabolt nagy gazdagság Caesar kezében halmozódott fel. Caesar a zsákmányt részben megosztotta híveivel, részben pedig a plebs táplálására használta. Caesar népszerűsége még tovább fokozódott.
Ebben az időben Rómában mélyült a politikai válság. A két alapvető párt, az optimaták (optimates, az optimus = „legjobb” szóból) és a néppárt (populares, a populus = „nép” szóból) harca kiéleződött. Az optimaták a nobilitás érdekeinek megfelelően védelmezték a senatus tekintélyét és a római rabszolga tartó állam konzervatív alapjait. A néppárt, amely a népgyűlésre támaszkodott, a római plebs pártja volt. Amikor Caesar kirabolta Galliát, az optimaták pártja harcot indított a triumvirátus ellen.

Crassust i. e. 53-ban Parthiában megölték. Ugyanabban az évben Rómában a választás előtti harc fegyveres összetűzésekre, zavargásokra vezetett. A rabszolgatartók veszélyeztetve látták uralmukat. A rend helyreállítása végett a senatus Pompeiust széleskörű jogokkal ruházta fel. Ezen az alapon közeledés jött létre Pompeius és az optimaták között, ami viszont a Pompeius és Caesar közötti szakadásra vezetett. A triumvirátus megszűnt.
I. e. 49-ben lejárt Caesar Gallia kormányzására szóló megbízatása. A senatus a megbízatást nem hosszabbította meg. Rómában elterjedt a hír, hogy Caesar légióival Itáliába indult. A szélsőséges optimaták nyomására a senatus felszólította Caesart légiói feloszlatására és megbízatása visszaadására. A senatus a Caesar elleni csapatok feletti parancsnoklással Pompeiust bízta meg. így indult meg Rómában a rabszolga tartók két pártja közötti polgárháború, amely a politikai uralom formáiért folyt.

Caesar a parancsnoksága alatt álló hadsereget nem oszlatta fel, és a 13 légióval Itália határára, a Rubicon folyóhoz vonult. A törvény tiltotta, hogy a határt csapatokkal lépje át, de hosszas töprengés után mégis átlépte a Rubicont. „A kocka el van vetve” - mondotta. Pompeius - bár Rómában két légiója volt - a senatorok nagy részével elhagyta a fővárost és Brundisiumon keresztül Görögországba távozott. Caesar csapatait Rómából Brundisiumba vezette, de Pompeius átkelését már nem tudta megzavarni. Ezután visszatért Rómába, majd hat légióval Hispániába indult, ahol Pompeiusnak erős, hét légióból álló hadserege volt.
„Megyek megverekedni a hadvezér nélküli hadsereggel, hogy azután megütközhessek a hadsereg nélküli hadvezérrel” - mondotta. Ha Caesar haladéktalanul Pompeius után ment volna Görögországba, Pompeius hispániai hadserege elfoglalhatta volna Itáliát.


A háború első időszaka: Caesar hadjárata Hispániába

Caesar Gallia Narbonensisen keresztül vezette légióit Hispániába. Az útba eső Massilia erődje Caesar csapataival szemben makacs ellenállást tanúsított. A város ostroma elhúzódott. Caesar három légiót Hispániába küldött, ő maga pedig folytatta Massilia ostromát. Pompeius öt légiója Ilerda városánál gyülekezett, és erős állásokat szállt meg. Caesar csapatai nem értek el ellenük sikert. A háború Hispániában is elhúzódott. Ekkor Caesar 900 lovas élén maga vonult Hispániába, a többi csapatot pedig visszahagyta Massilia ostromának folytatására. Miután az ellenséget erős állásai elhagyására kényszerítette, lovasságával bekerítette és megadásra kényszerítette Pompeius légióit.
Pompeius Dél-Hispániában levő két légiója is hamarosan megadta magát. Ezt követően kapitulált Massilia is. Caesar légiói két hónap leforgása alatt elfoglalták egész Hispániát, ahol - mivel Pompeius légióinak nem volt egységes parancsnoksága - csupán szétszórt osztagok gyenge ellenállásával találkoztak.
Caesar Pompeius hispániai légiói elleni tevékenységének az volt a célja, hogy gyengítse az ellenséget és megszilárdítsa fő támaszpontja, Itália biztonságát. E harctevékenység eredményeként Caesar uralma alá került Itália, Sicilia, Sardinia, Corsica, Hispánia és Gallia.


A háború második időszaka: Caesar légióinak erőszakos átkelése az Adriai-tengeren és harc a stratégiai kezdeményezésért.

Biztosítva maga számára a Földközi-tenger nyugati medencéje fölötti uralmat, Caesar elhatározta, hogy a harccselekmények színterét Görögországba helyezi át, ahol Pompeius híveinek főerői gyülekeztek. Caesarnak mintegy 28 légiója volt. Ezek közül 12 légiót és tízezer lovast összpontosított Brundisiumban az Epirosba való átkelés végett. Az átkeléshez 12 katonai gálya és 100 szállító hajó állt a rendelkezésére.
Pompeius híveinek uralma alá Görögország (jól megerődített és tartalék-élelemmel ellátott kikötőivel és erős helyőrségeivel), továbbá Kis-Ázsia, Szíria, Egyiptom és Afrika tartozott. A Földközi-tenger keleti részén Pompeius erős (kb. 500 hajóból álló) flottája uralkodott, amely biztosította a csapatok és a római birtokok közötti összeköttetést. Pompeiusnak kilenc légiója, hétezer lovasa és több mint négyezer íjásza és parittyása volt. Több légiót újoncokkal töltöttek fel. Szíriából további két légió beérkezését várták. Caesar tehát mennyiség és minőség tekintetében egyaránt fölényben volt Pompeiussal szemben. A polgárháborúról írt feljegyzéseiben azonban Caesar azt mondja, hogy a számbeli fölény ellenfele oldalán volt.

Miután Róma demokratikus köreiben nagy népszerűségre tett szert, Caesar politikailag is biztosította a hadviselést. A Galliában folytatott hadjáratokban megacélozott légióinak harcképessége magasan fölötte állt Pompeius újonnan toborzott és kiképzetlen légiói harcképességének Ugyanakkor azonban Caesar légióinak ellátása Görögországban - mivel a tengeri szállító-útvonalakat Pompeius flottája uralta - nagy nehézségekbe ütközött. Caesar számára nagy előnyt jelentett, hogy ellenfele, Pompeius meglehetősen közepes képességű hadvezér volt.

Caesar az Adriai-tengeren való átkeléskor a Brundisium-Palaesta hadműveleti irányt választotta. Egyrészt ugyanis ez volt a legrövidebb hadműveleti irány Itáliából Görögországba, másrészt a harctevékenység ebben az irányban az ellenség számára meglepetésszerű volt. A tengert Pompeius flottája uralta, emellett már megkezdődött az átkelést kizáró esős időjárás is. Az Adriai-tengeren való erőszakos átkelés az adott helyzetben Caesar erői megosztására vezetett és lehetőséget adott Pompeiusnak azok részenkénti megsemmisítésére. Pompeius azonban nem használta ki a kedvező alkalmat. Sokkal kedvezőbb és veszélytelenebb volt a másik hadműveleti irány, mely Illyrián keresztül vezetett.
A Caesar csapatai számára rendelkezésre álló szállítóeszközök elég-telensége, a Rómában uralkodó fegyverszüneti hangulat és az átkelésre kedvezőtlen meteorológiai viszonyok elaltatták Pompeius éberségét. Pompeius meg volt győződve, hogy Caesar a harcot csak a következő évben szándékozik megkezdeni.

Caesar helyzetét az időveszteség csak ronthatta volna. Ezért consullá választása után, november 17-én Brundisiumba távozott. Pompeius Ma-kedóniában levő hadserege téli szállására tért és flottája se tanúsított kellő éberséget. A tengeren a viharokat okozó déli szeleket rövid időre rendszeresen északi szelek váltották fel, s ilyenkor a tengeren viszonylagos nyugalom keletkezett. Ez lehetővé tette, hogy az átkelést Itáliából Görögországba 12-15 óra alatt végrehajtsák. Caesar elhatározta, hogy él ezzel a lehetőséggel.

I. e. 49. november 28-án viszonylag jó idő kezdődött. Caesar parancsot adott hét légió és 500 lovas behajózására. Ezek éjjel átkeltek az Adriai-tengeren és november 29-én délre szerencsésen partra szálltak Palaestá-ban. A megüresedett hajókat visszairányították a többi csapatért, majd tárgyalásokat ajánló javaslattal küldöttséget menesztettek Pompeiushoz. Pompeius a tárgyalásokat elutasította és parancsot adott csapatainak, hogy sürgősen gyülekezzenek Dyrrhachium-nál.

Caesar hadserege, miután az útba eső tengerparti pontokat elfoglalta, december 3-ra Dyrrhachium-hoz érkezett, ahol Pompeius csapatai már erődítési munkákat folytattak. Caesar megerődített táborba helyezte hadseregét és úgy határozott, hogy nem támadja meg a számbeli fölényben levő ellenséget. Pompeius - minthogy nem bízott saját csapataiban - szintén úgy döntött, hogy az erősítések befejezéséig a várakozás taktikájához folyamodik.

A deszanthadművelet eredményeként Caesar légiói megvetették a a lábukat Görögország partvidékén, s ilyenképpen létrehozták a közbeeső támaszpontot a további hadműveletek számára. Az eredeti támaszpont Palaesta volt, de a Dyrrhachium irányába végrehajtott támadással kiszélesítették azt, és most már az egész partmenti övezet támaszponttá vált. A támaszpont kiszélesítése nagy jelentőségű volt, mert így az kevésbé volt sebezhető.
Görögországban a helyzet Caesar számára kedvezőtlenül alakult. Nyilvánvaló lett, hogy a hadműveleti irányt hibásan választotta meg az Adriai-tengeren keresztül, mert az az erők megosztását eredményezte.
A második lépcsőt ugyanis nem sikerült átszállítania. A szállítóhajók egy részét Pompeius flottája - amely időközben zárlat alá vette Brundisiumot és a görög partvidéket - megsemmisítette. Caesar légióit elvágták Itáliától és erőit megosztották. Caesar azonban kihasználta az ellenség tétlenségét. Pompeius seregével szemben gyenge biztosító erőket hagyott vissza, főerőivel pedig dél felé vonult, és megvetette a lábát Epirosban és Aitoliában. Ezzel kiszélesítette a közbeeső támaszpontot. Ez idő alatt a Caesar hadseregének második lépcsőjébe tartozó csapatok Antonius parancsnoksága alatt megakadályozták, hogy Pompeius flottája ivóvizet szerezzen, s ezzel arra kényszerítették, hogy megszüntesse a Brundisium körüli blokádot.

I. e. 48 február 15-re virradó éjjel Antonius négy légiót és összes lovasságát behajózta és elindította Görögország partjai felé. A hajókat azonban a vihar észak felé fordította. A csapatok Lissusnál szálltak partra. Mikor Caesar erről értesült, elha tározta, hogy erőit a Dyrrhachiumtól 30 kilométerre keletre, Lissustól 50 és saját csapatai elhelyezésétől pedig 70 kilométerre fekvő Tiranában összpontosítja. Pompeius azt a feladatot állította csapatai elé, hogy akadályozzák meg az ellenséges csapatok egyesülését, de ezt nem sikerüli végrehajtaniuk. Az erőviszonyok Caesar számára kedvezően alakultak Pompeius kilenc légiójával szemben Caesar 11 légióval rendelkezett Pompeius táborában vég nélküli viták kezdődtek arról, hogy a továbbiakban hogyan tevékenykedjenek. Végül is elhatározták, hogy Dynhachiumban maradnak.

Caesar légiói manőverezésével megkísérelte harcba hívni Pompeiusl, de ő a tengerparton fekvő, megerődített táborába zárkózott. Ekkor Caesar elhatározta, hogy a szárazföld felől blokád alá veszi Pompeius had seregét. Caesar légiói az ellenség táborát mintegy 24 kilométer hosszú földtöltéssel vették körül, és 25 tábori földerődöt építettek, amelyekben őrségeket helyeztek el. Pompeius szintén - mintegy 20 kilométer hosszú - tábori földerődökkel teletűzdelt földsánccal fedezte saját táborát. Dyrrhachiumi támaszpontjával Pompeius az összeköttetést a tengeren keresztül tartotta fenn. Caesar csapataival szemben nem vállalkozott aktív harctevékenységre, mindössze néhány helyi kitörést kísérelt meg.
Pompeius hadseregének blokád alá vétele Caesar csapatai helyzetét bizonyos mértékig megjavította, mert az ellenség lovasságát bezárták a táborba és az nem veszélyeztethette utánszállítási útvonalaikat. Pompeius csapatainak helyzete viszont hamarosan rosszabbodni kezdett, mert Caesar légiói elvezették a patakok és a folyók vizét és így megfosztották őket az ivóvíztől. Nem volt elegendő takarmányuk sem, és szaporodtak a fertőző megbetegedések. Mindez gyengítette Pompeius hadseregét. Caesar azonban ismét több súlyos hibát követett el. Szétforgácsolta erőit: két légióját Pompeius szíriai légiói elé vonultatta, másfél légiót pedig Görögországba küldött, hogy a görögöket a saját oldalára állítsa.

Az erősítésére érkező és Illyrián keresztül előnyomuló csapatokat az úton feltartóztatták. lulius Caesar menete és tevékenysége rendkívül meggondolatlan volt amiért különben meg is bűnhődött.

Caesar légiói a hosszadalmas ostrom, a nehéz műszaki munkák és a rossz élelmezés miatt elerőtlenedtek. Pompeius elhatározta, hogy kihasználja Caesar csapatainak gyengeségi állapotát és megosztottságát. Május 26-án megrohamozta Caesar hadseregének balszárnyát, amelynek elhelyezési körletéből út vezetett saját támaszpontja felé. Hadserege szárazföldről indított frontális rohamát Pompeius az ellenséges erődítmények mögé irányított deszant-tevékenységével hangolta össze. Miután szétverte Caesar balszárnyának csapatait, légióival Apollonia felé vonult. Caesar a kitűzött célt nem érte el. Pompeius serege viszont nem fejlesztette tovább a sikert és ez megmentette Caesart a vereségtől.
Az ellenség erőinek három hónapos zárlat alatt tartása - amelyet Caesar Pompeius harcba hívása eszközének tekintett - eredménytelennek bizonyult. Caesar elhatározta, hogy a már odairányított légiókkal való egyesülés végett Görögország belsejébe nyomul. így kezdődött el a háború harmadik, utolsó időszaka, amelyben Caesar hadseregének i. e. 48-ban sikerült Pompeius hadseregét levernie.

Caesar hadserege Thessaliába érkezve az ellenség ideiglenes fővárosát, Larissát fenyegette és elvágta Pompeius hadseregét a támogatására érkezett szíriai légióktól. Pompeiust mindez arra kényszerítette, hogy csapatait a tengerpartról Görögország belsejébe vonja, ami viszont megfosztotta a flottával való igen előnyös együttműködéstől. Pompeius tehát elrontotta a saját csapatai helyzetét, Caesar számára pedig kedvező körülményeket teremtett.
Caesar, miután megerősítette partvidéki támaszpontját, légióit a gazdag Thessáliába vonultatta. Pompeius hadserege is kivonult a táborból, és a párhuzamos úton haladva igyekezett egyesülni a Scipio parancsnoksága alatt álló hadsereggel. Miközben Caesar hadserege Larissa felé vonult, Pompeius csapatai erősen megerődített állást foglaltak, és elzárták előtte a Pharsalos felé vezető utat.
Caesar ettől a ponttól néhány kilométerre, a síkságon megerődített táborban helyezte el hadseregét. Hogy Pompeius hadseregét harcra hívja, naponként kivonult a táborból és felvette a harcrendet. Pompeius azonban továbbra is várakozó magatartást tanúsított. Ekkor Caesar elhatározta, hogy manőverhez folyamodik. Parancsot adott hadseregének, hogy vonuljon Pompeius tábora mögé.

Június 29-én jelenítették Caesarnak, hogy az ellenség felsorakozott a harchoz.


Folytatás: A hadművészet fejlődése az i. e. I század második felében viselt háborúkban IV. rész