logo

XXI September AD

A hadművészet fejlődése a Parthia elleni háborúkban II. rész

Miközben a parthus királyok hódító politikájukat nyugat felé folytatták, a római terjeszkedés kelet felé nyert tért. A római légiók Pompeius parancsnoksága alatt i. e. 64-ben elfoglalták Szíriát, amelyet a keletre irányuló további agressziójuk hídfőjévé fejlesztettek ki. A két erős rabszolgatartó állam, Róma és Parthia érdekei az Eufrates folyónál összeütköztek. Ennek voltak a következményei az Elő-Ázsia fölötti uralomért folytatott római-parthus háborúk.


A római-parthus háborúk

A római-parthus háborúkat Róma robbantotta ki, amelynek rabszolgatartó uralkodó körei birtokaik kiszélesítésére, a gazdag országok kirablására és újabb rabszolgák szerzésére törekedtek. Ezt a feladatot Galliában Caesar, Hispániában Pompeius oldotta meg. A triumvirátus lucai egyezménye i. e. 56-ban Crassust jelölte ki Szíria kormányzására. Szíria gazdagsága, továbbá az új keleti hódítások útján szerezhető dicsőség Crassust rendkívül vonzotta. Crassusnak voltak tapasztalatai a rabszolgák elleni harcot illetően, részt vett a római polgárháborúban is, de az Itálián kívüli háborúk tapasztalatait nem ismerte.

Crassus Szíria kormányzójává történt kinevezésével megoldódott a parthusok elleni háború kérdése is, mivel ő „veszélyes és erőszakos politikába bocsátkozott” (Plutarchos). Caesar háborúra bíztatta, de a római demokratikus körök ellenezték a háborút. Crassusnak joga volt korlátlan mennyiségű légiót toborozni a rómaiak és szövetségeseik terhére. Joga volt keleten háborút kezdeni és békét kötni. Appianos feljegyzései szerint Crassus a parthusok elleni háborút könnyű, dicsőséges és előnyös küzdelemnek tekintette. Crassus a toborzott légiókat Brundisiumba irányította, ahol a szállítóeszközök már készen álltak.
I. e. 55 novemberében, mikor a tenger különösen viharos volt, a római légiók elindultak Brundisiumból és - útközben sok hajót veszítve - Dyrrhachiumnál éltek partot. Crassus az épségben maradt csapatokat összegyűjtötte és Epiroson, Makedónián és Thrakián keresztül előre vonta Kis-Ázsiába. A légiók összesen kétezer kilométert tettek meg és i. e. 54 tavaszán érkeztek Szíriába, ahol már korábban is nagy római erők állomásoztak. A Szíriái kormányzóság átvételekor Crassusnak kilenc légió állt rendelkezésére, amelyek összlétszáma körülbelül 50 ezer ember volt.

Az első hadjáratot felderítés és a Parthiába való mély betöréshez szükséges megindulási hídfőállás előkészítése végett i. e. 54-ben indították meg. A római légiók Antióchia körzetéből Zeugmába vonultak, ahol erőszakosan átkeltek az Eufratesen és betörtek Parthiába. Mezopotámia városai ellenállás nélkül megadták magukat, mivel nagy részüket görög-makedón hódítók alapították és utódaik a parthus uralommal elégedetlenek voltak.
A parthus helyőrségek ellenállás nélkül visszavonultak. A rómaiak elérték a Bilech folyó völgyét és elfoglalták Carrhaet, Ichnaet és Nikephoriont. Crassus Mezopotámia városaiban hétezer gyalogos és ezer lovas összlétszámú helyőrségeket hagyott vissza, majd a hadsereg fő erőivel téli szállásra vonult Szíriába.

Plutarchos véleménye szerint Crassus nagy hibát követett el, hogy nem folytatta az előnyomulást és nem foglalta el Babilont és Seleukiát, „a parthusokkal szemben feltétlenül ellenséges városokat”, mert az ellenség így időt nyert a háborús előkészületekre.
Szíriában Crassus csak vagyona gyarapításával törődött és elhanyagolta a légiókat, „... nem fegyveres erői ellenőrzésével és nem katonáinak a hadijátékokon való kiképzésével foglalkozott, hanem a városokból befolyó jövedelmet vette számba. .” Ez volt Crassus második hibája, ami az ellenség lebecsüléséből származott.

Artavasdes arméniai király a testőrségét képező hatezer lovassal Szíriába érkezett. Artavasdes azt javasolta Crassusnak, hogy Arménián keresztül törjön be Parthiába. Megígérte, hogy ebben az esetben tízezer páncélos lovast és háromezer gyalogost ad számára. Artavasdes javaslatát azzal indokolta, hogy ebben az irányban minden szükséges megvan a csapatok ellátására, továbbá, hogy a parthusok a hegyvidéki terep miatt nem tudják alkalmazni erős lovasságukat. Crassus azonban kitartott saját elgondolása mellett. Elhatározták, hogy az arméniai sereg északról tör be. Parthiába. A parthusok azonban megelőzték őket. Orodes parthus király nagy erővel nyomult be Arméniába a Tigris folyó középső folyásához, s lekötötte az arméniai sereget.

I. e. 54-53 telén Crassus fia ezer, Caesar által küldött gall lovassal érkezett Szíriába. Crassus lovassága azonban a Parthia elleni hadjáratra még így is kevés volt. Amikor Crassus megkezdte a csapatok összevonását a téli szállásokról - szemmel láthatóan felderítés céljából -Orodes küldöttei érkeztek hozzá tárgyalásra. A Crassusnak címzett fenyegetések elsorolása után a küldöttek eltávoztak. Ezt követően a parthusok hamarosan rátörtek a Mezopotámiában állomásozó római helyőrségekre és közülük sokat megsemmisítettek. A megmenekült légionáriusok a parthus csapatok mennyiségi és minőségi fölényéről különböző híreket terjesztettek, ami kedvezőtlenül hatott a római hadsereg erkölcsi állapotára.

A római légiók i. e. 53 májusában Crassus parancsnoksága alatt Zeugmánál (Biradzsik) átkeltek az Eufrates folyón, és a folyó balpartján délkeleti irányba nyomultak előre. A római hadsereg hét légióból, mintegy négyezer lovasból és ugyanannyi könnyűfegyverzetű gyalogosból, összesen 35-40 ezer emberből állt. Ily módon a római gyalogságnak a parthus lovassággal kellett harcolnia. A rómaiaknak kevés volt a lovasságuk. Ezért Cassius questor azt javasolta Crassusnak, hogy támadjon a folyó mentén, amely egyrészt szállítóútvonalként fog szolgálni, másrészt „megoltalmazza a sereget a szárnyakon való átkarolástól, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy állandó készenlétben legyen azonos feltételek mellett, arcból harcba szállni az ellenséggel”. Crassus azonban a felderítés eredménye alapján más elhatározásra jutott.


Az i. e. 53. évi hadjárat első időszaka: a római hadsereg sikeres támadása, amely azonban - mivel a parthusok visszavonultak és kitértek az ütközet elől - nem érte el a célját.

„Néhány felderítő járőr a szemrevételezésről visszatérve jelentette, hogy a terep teljesen kihalt, de sok lónyomot vettek észre, mintha a lovasok visszafordultak volna, hogy kitérjenek az üldözés elől. Crassus győzelembe vetett hite még inkább megerősödött A római katonák becsmérelték a parthusokat és azt gondolták, hogy azok nem is bocsátkoznak harcba.”
Crassus elhatározta, hogy követi az ellenséget és a római légiókat - a folyótól eltávolodva - a parthusok nyomában vezette. Az út eleinte jó volt, de később a rómaiaknak futóhomokon, növényzet és víz nélküli pusztaságon kellett keresztülhaladniuk. A katonák a szomjúságtól és a fáradtságtól teljesen elerőtlenedtek. Az ellenség semmivel se árulta el magát; a helyzet tisztázatlansága viszont nyomasztólag hatott a katonákra és a parancsnokokra egyaránt.

A rómaiak sikeresen indult támadása nem hozta meg a kívánt eredményt, mert a parthusok visszavonultak és nem vették fel a harcot. A parthusok fő erői ugyanis Orodes parancsnoksága alatt Arméniában tevékenykedtek. A rómaiak ellen a Surenes parancsnoksága alatt álló hadsereget küldték. Surenes „... gazdagság, törzsi előkelőség és dicsőség tekintetében a király után a második helyet foglalta el. de bátorság és tehetség dolgában felülmúlta összes kortársait a parthusok között”.
Személyi osztagába ezer páncélos lovas és ezernél több könnyű fegyverzetű gyalogos tartozott. Plutarchos feljegyzése szerint tízezernél több lovasa, fogadott embere és rabszolgája volt. Feltételezhető azonban, hogy nem ez volt a parthusok teljes ereje. Annak az erőnek a magvát, amelyet Orodes a rómaiak ellen küldött, valószínűleg Surenes személyi osztaga képezte.


Az i. e. 53. évi hadjárat második időszaka: a parthusok ellentámadása és a római légiók szétzúzása

Amíg a parthusok gyülekeztették erőiket, külön kijelölt osztagok mesteri manőverezéssel fárasztották a rómaiakat. Becsalogatták őket a pusztaságba, ahol kiválóan tudták alkalmazni velük szemben lovas íjászaikat. Amikor a római légiók elérték a Bilech folyót, a parthusok Carrhae-től délre ellentámadásba mentek át, Surenes helyesen értékelte a helyzetet és jól használta fel az időt az ellentámadás előkészítésére. Az ellentámadásba való átmenet pillanatát szintén szerencsésen választotta meg. Akkor kezdte meg az ellentámadást, amikor a római hadsereg a víz nélküli pusztaságon keresztül folytatott hosszú menettől kimerült és a tisztázatlan helyzet kedvezőtlenül hatott erkölcsi állapotára.
A parthusok - akik a rómaiakat előzetesen a pusztaság belsejébe csalogatták és lovasságuk állandó rácsapásaival kimerítették - igen érdekes taktikát folytattak azután is, ahogy átmentek ellentámadásba. A parthusok harcba lépésükkor a rómaiak előtt teljesen ismeretlen harcmódot alkalmaztak.


A harc első etapja: a parthusok megsemmisítik a római felderítő osztagot. Crassus harcrendjének felépítése. A parthusok kitérése az általános harc elől.

Crassus a parthusok ellentámadásba való átmenetéről szóló első híreket azoktól a római felderítőktől kapta, akik - miután az ellenség osztagukat bekerítette és csaknem teljesen megsemmisítette - futva elmenekültek. „Közvetlenül ezután csapatai harcrendjét kettős arcvonallal, mély karréban építette fel. Minden oldalra 12-12 cohorsot állított fel és minden cohorsnak lovas osztagot is adott. Ezzel elérte, hogy csapatai egyetlen része se maradt lovas biztosítás nélkül.”
Crassus az egyik szárny parancsnokságával Cassiust, a másikéval fiát bízta meg, ö maga középen maradt. A Bilech folyóhoz érve, Crassus parancsot adott, hogy a katonák a rend megbontása nélkül csillapítsák szomjukat és éhségüket. Nem várta meg azonban, hogy csapatai befejezzék az ebédet, hanem sietve megindult és megállás nélkül haladt mindaddig, amíg az ellenséget meg nem pillantotta. Mivel Surenes fő erőit előrevetett osztagokkal fedezte, az ellenség a rómaiak előtt kis létszámúnak és veszélytelennek tűnt.

Amikor a rómaiak megközelítették a parthusokat, sisakba és páncélba öltözött nagy létszámú lovassággal találták magukat szemben. A lovakat szintén réz és vasvért védte. A parthusok megpróbáltak kopjáik segítségével behatolni a rómaiak sorai közé, de visszaverték őket és visszavonultak. A parthusok feszes, nagy íjaikkal szétszórt alakzatban tevékenykedtek. Szinte célzás nélkül pusztították az ellenséget, és a római karrét, amely hatalmas, mozdulatlan céltáblaként állt előttük, hamarosan bekerítették. Hogy a bekerítés gyűrűjét szétszakítsa, Crassus parancsot adott a könnyűfegyverzetű gyalogságinak a kitörésre, de rohamukat a parthus íjászok visszaverték. Ekkor Crassus a légiókat rendelte támadásra.
A parthusok nem várták be a légiók csapását, hanem anélkül, hogy beszüntették volna a lövöldözést, visszavonultak. Crassus eleinte abban reménykedett, hogy a parthusok rövidesen elhasználják nyilaikat. Csak hamar azonban látnia kellett, hogy az íjászok üres tegezeikkel hátra mennek a teve-szállítólépcsőhöz, ahol megtöltik tegezeiket, és újra viszszatérnek a harc folytatására.


A harc második etapja: a parthus csapatok főerőinek megkerülésére Crassus fia parancsnoksága alatt kijelölt római osztag megsemmisítése

Crassus parancsára fia 1300 lovast, 500 íjászt és nyolc cohors gyalogságot vett magához és átkaroló mozdulattal rohamra vezette őket. A parthusok sietve megkezdték a visszavonulást, mire az ifjabb Crassus osztaga üldözni kezdte őket. Ez emelte a római katonák hangulatát. Az üldözés idején a légionáriusok nem maradtak le a lovasoktól. Alig távolodott el azonban a római osztag a fő erőktől, a parthusok nagy erőkkel ellenlökést hajtottak végre. A páncélos lovasok megállították és bekerítették az üldöző rómaiakat, majd nyilaikkal megkezdték azok megsemmisítését.
A római lovasosztag megkísérelte áttörni a bekerítés gyűrűjét, de a kopjákkal és jobb védőfegyverzettel ellátott parthus lovasság visszaverte a rómaiak rohamát. A római osztag ezután visszavonult egy homokdombra, ahol a lovakat középre állították, pajzsokkal körülvették és körkörös védelmet szerveztek. A domb lejtőjén álló rómaiak azonban kiváló célpontul szolgáltak a parthusok számára.

A rómaiak teljes megsemmisítését a kopjások rohama fejezte be. A parthusok 500 foglyot ejtettek. Az ifjabb Crassus parancsot adott rabszolgájának, hogy döfje keresztül. A többi római parancsnok öngyilkos lett.


A harc harmadik etapja: a római hadsereg fő erőinek bekerítése

Mialatt a parthusok az előrevetett osztagot megsemmisítették, a római fő erők egy magaslaton foglaltak védelmet. Crassus türelmetlenül várta fia visszatérését, de helyette a parthusok jelentek meg, akik kopjára tűzve hozták az ifjabb Crassus fejét. A rómaiakat csakhamar bekerítették. Nyilakat szórtak rájuk, majd a kopjások rohama után kis területre szorították őket össze. A parthusok a sötétség beálltával eltávoztak. A Crassus parancsnoksága alatt álló római légiók tétlenkedtek.


A harc negyedik etapja: a római légiók üldözése és megsemmisítése a parthusok által

Crassus tanácstalanságát látva, két római legátus tanácskozásra gyűjtötte össze a centuriókat és a manipulusok parancsnokait. A gyűlésen elhatározták, hogy éjjel titokban visszavonulnak. A táborban levő sebesültek azonban ordítozni kezdtek, s ezzel elárulták a visszavonulást. A parthusok ugyan észrevették a rómaiak menekülését, de éjjel nem kezdték meg üldözésüket. A visszavonulás szervezetlenül folyt. Több ízben riadót rendeltek el mert mindenkinek úgy rémlett, hogy a parthusok ismét rohamra indulnak.
A légiók letértek az útról, harcrendbe fejlődtek, majd miután látták, hogy a riadó alaptalan, újra menetoszlopot alakítottak és folytatták az előre mozgást. A fő erőktől elszakadt egyik legátus négy cohors-szal eltévesztette az utat. A parthusok ezt az osztagot egy dombon körül zárták és megsemmisítették. Reggel elfoglalták a tábort és az ott maradt, mintegy négyezer rómait megölték. Ezután Surenes megszervezte a visszavonuló ellenség üldözését. Crassusnak a római erők maradványaival (több mint hétezer emberrel) sikerült Carrhae várerődjébe rejtőznie, de nem sokáig maradhatott ott.
A demoralizált légionáriusok sürgetésére a rómaiak éjjel elhagyták a várerődöt és folytatták a visszavonulást észak felé a hegyekbe, hogy a parthus lovassággal szemben menedéket keressenek. A várerőd elhagyása után azonban eltévesztették az utat és a parthusok a következő napon bekerítették őket.

I. e. 53. június 12-én Sinnaka várerődjénél Surenes javaslatot tett a római hadvezérnek, hogy kezdjenek béketárgyalásokat. A parthusok azonban Crassust - mihelyt leereszkedett a dombról, ahol osztagával tartózkodott - megölték. A rómaiak maradványai részben széf szóródtak, részben megadták magukat. A rómaiak vesztesége halottakban elérte a 20 ezret, foglyokban pedig a tízezret. Így végződött Crassus légióinak hadjárata a parthusok ellen. A Carrhae melletti ütközet volt i. első összecsapás Róma és Parthia között.

A parthusok a rómaiak megsemmisítése után ismételten behatoltak az Eufrates folyótól nyugatra eső területre. A parthus hadsereg Pakorur trónörökös parancsnoksága alatt az i. e. 40-től 38-ig megszállta Szíriái Palestinát és Kis-Ázsia jelentős részét. Csak a Ventidius Bassus parancsnoksága alatt álló római hadseregnek a szíriai Antiochiához közel fekvő Gindarusnál aratott győzelme kényszerítette a parthusokat arra, hogy ismét védelembe menjenek át.

A rómaiak Caesar egyik legjobb katonai parancsnoka, Antonius parancsnoksága alatt i. e. 36-ban újabb hadjáratot vezettek Parthiába. A hadjáratban nagy erők vettek részt. A rómaiak figyelembe vették az első hadjárat tapasztalatait és a parthus íjászok elleni harcra ez alkalommal tízezer lovasból és nagyszámú, mesterien képzett parittyásból álló sereget vetettek be.
Zeugmánál átkelve az Eufrates folyón, a római légiók benyomultak Médiába és ostrom alá vették fővárosát, Phraaspát (Gaugamelától 300 kilométerre keletre). A rómaiak két légió fedezete mellett ostromgépeket akartak szállítani a városhoz. A parthusok rárontottak a szállítóoszlopokra és minden gépet megsemmisítettek. Antonius mégsem mondott le Phraaspa elfoglalásáról.
Az ostromlottak kirohanásokat szerveztek és felgyújtották a rómaiaknak az erőd falához állított ostromeszközeit. Az ostrom elhúzódott. Az élelmiszer-tartalékok fogytán voltak, s így a római hadsereg kénytelen volt visszavonulni Arménia hegyeibe. Végeredményben tehát Antonius légiói is Crassus seregének sorsára jutottak.



Folytatás: A hadművészet fejlődése a Parthia elleni háborúkban III. rész