logo

XXI September AD

Karthágó hadiflottája, hadserege és háborúi

Afrika északi partvidékét a legősibb időkben a „tengeri nép”, a föníciaiak gyarmatosították. A föníciai gyarmatok központja Tyros1 város gyarmata, Karthágó volt, amelyet a monda szerint i. e. 814-ben alapítottak.

Karthágó Afrika északi partvidékén, a Tuniszi öböl félszigetén feküdt. A félszigetet keskeny földnyelv kötötte össze a szárazfölddel, ami kedvező feltételeket teremtett a város szárazföld felőli védelmére. A város kerületének hossza elérte a 30 kilométert. A város három részre oszlott. Ezek: Megara, itt élt a lakosság túlnyomó többsége; Birsa, a citadella és a város déli része; és Crotone. Karthágó virágzásának időszakában egyes számítások szerint a város lakóinak száma elérte a 700 ezret.
A szárazföld felől a várost háromsoros, két emelet magas kőfal vette körül, amelyen egymástól 150-200 méterre négyemeletes tornyok épültek. A falak magassága elérte a 13 métert, szélessége a két métert, a tornyok magassága pedig a 18 métert. A falakon 20 ezer katona, négyezer ló és 300 harci elefánt számára volt hely. A tornyokban fegyver-, élelem és felszerelés-raktárakat helyeztek el.
Karthágónak két jól védett kikötője - egy kereskedelmi és egy katonai - volt, amelyeket mintegy 22 méter széles csatorna kötött össze. A kikötő bejáratát láncokkal zárták le. A karthágói kikötő ívelt tetőzete alá egyidejűleg 220 nagy hajó tudott beállni. A kikötőt az öböltől elválasztó Kophani szigetén hajógyárak és raktárak épültek. Az i. e. V. század közepén Karthágó erős rabszolgatartó állammá vált. A karthágóiak meghódították Észak-Afrika partvidékének jelentős részét, behatoltak Siciliába és megvetették a lábukat a Pireneusi-félszigeten.

A karthágóiakat - csakúgy mint a föníciaiakat - kereskedő népnek nevezte. A karthágói rabszolgatartó állam gazdasági alapját n közvetítő kereskedelem képezte. A karthágóiak Dél-Afrikából aranyat és elefántcsontot, a Pireneusi-félsziget államaiból ezüstöt, Britanniából ónt és cinket, a földművelő népektől mezőgazdasági termékeket szállítottak, s kiterjedt volt a rabszolgakereskedelmük is. Karthágó rabszolga szerzés végett rengeteg háborút viselt.
A város közelében termékeny völgy húzódott. A libyai törzsek leigázása után ebben a völgyben kezdett kifejlődni a földművelés. Itt terültek el a karthágói gazdagok rabszolgákkal műveltetett nagybirtokai.
Az uralkodó osztályon belül a földbirtokosok és a kereskedők között éles harc folyt. Ez a harc hatott Karthágó külpolitikájára is. A nagy földibirtokosok igyekeztek szilárdabban megvetni a lábukat Afrikában és kiszélesíteni afrikai birtokaikat. A kereskedőkörök képviselői politikájának célja pedig a tengerentúli, pontosabban a Földközi-tenger szigetein és a Pireneusi-félszigeten fekvő birtokok kiterjesztése volt.

Karthágóban a demokrácia alig fejlődött. A politikai hatalom a gazdagok kezében maradt. A karthágói népgyűlésnek semmiféle jogköre nem volt. A legfelső hatalom az öregek tanácsa (30 ember) kezében összpontosult, amelynek élén - a római consulokhoz hasonlóan - két suffes állt. Emellett működött a spártai ephorosok kollégiumára emlékeztető „száznégyek” tanácsa, amely korlátozta a hadvezér hatalmát és a hadműveleteket Karthágóból igyekezett irányítani.
Az i. e. V. század végén a karthágói plutokrácián belüli harc eredményeként a kereskedőkörökre támaszkodó csoport jutott hatalomra. Ez határozta meg Karthágó külpolitikájának agresszív jellegét. E politika érdekei a flotta fejlesztését és a szárazföldi sereg erősítését kívánták.

A karthágóiaknak sikerült erős flottát építeniük, amely a Földközitenger nyugati részén kivívta a tengeri uralmat. A karthágói flotta legalább 350 három és ötfedélzetű hajóval rendelkezett. Az evezősök - vagyis a személyzet háromnegyed része - rabszolgák voltak. A matrózokat és a deszant-osztagokat zsoldosokból válogatták össze. A flottában sok karthágói polgár szolgált, a szárazföldi csapatokban azonban létszámuk jelentéktelen volt.

romaikor_kep



A karthágói sereg összetételét és szervezetét Karthágó gazdasági lehetőségei, valamint, társadalmi és politikai felépítése határozta meg. A fejlett kereskedelem egyik következményeként a karthágói kormányzatunk nagy pénzösszegek álltak rendelkezésére a flotta építésére és fenntartására, valamint a szárazföldi seregben szolgáló zsoldosok eltartására. A karthagói sereg, összetételét tekintve, zsoldossereg volt.
A karthágói csapatok magva a gyalogos „szent osztag” volt, amelyben a katonai pályára készülő karthágói előkelőség szolgált. A karthágói csapatok leendő parancsnokai a „szent osztagban” estek át a katonai kiképzésen. Néhány gazdag polgár a nehézlovasság önálló osztagában szolgált. Ha a várost közvetlen veszély fenyegette, minden harcképes polgár köteles volt fegyvert fogni. A sereg létszáma ebben az esetben mintegy 40 ezer gyalogosra és ezer lovasra emelkedett.

A karthágói sereg másik alkotó részét a függő helyzetben levő és a szövetséges afrikai törzsekből alakított osztagok képezték. Ezeknek az osztagoknak a megbízhatóságát politikai helyzetük határozta meg. A szövetségesek és a függő helyzetben levő törzsek gyakran fordították fegyverüket Karthágó ellen.
A karthágói sereg legharcképesebb és legfontosabb része a zsoldosok osztaga volt. A toborzást a senatus képviselői végezték, akik a különböző országok törzseinek vezéreivel szerződésben állapodtak meg a Karthágó részére kiállítandó katonák létszámát, illetményét és szolgálati idejét illetően. A zsoldosokat Afrika le nem igázott törzsei körében, a Pireneusifélszigeten, Galliában, Itáliában, Görögországban és a Földközi-tenger szigetein toborozták.
A karthágói sereg gyalogságból, lovasságból, harci szekerekből és harci elefántokból állt. A „szent osztagot” hosszú kopjával fegyverezték fel. Az afrikai törzsek állították ki a jól kiképzett, dárdával és karddal felszerelt könnyűlovasságot (numídiai lovasság). Az ibériai törzsek nehézgyalogságot és nehézlovasságot adtak. Az ibériaiak fegyvere a szúrásra és vágásra alkalmas nagy kard volt. A gallok csak vágásra alkalmas karddal felfegyverzett gyalogosokat küldtek. A Baleari-szigeteken kő és kisebb ólomgolyókat hajító kiváló parittyásokat toboroztak.
A karthágói sereg különböző törzsekből toborzott katonákból állt. Ez képezte a gyenge oldalát. Polybios szerint a karthágóiak pozitív tényezőnek tekintették, hogy zsoldosaik a legkülönbözőbb törzsekből szármázlak, mert az egymás nyelvét nem ismerő katonák nem tudtak összeesküvést, felkelést vagy árulást szervezni. Persze az ilyen sereget nem volt könnyű vezetni.

A flottánál és a hadseregben az oligarchia képviselői parancsnokollak. Egységes parancsnokság nem volt. A flotta és a sereg parancsnoksága csak kivételes esetekben, egyes feladatok megoldására egyesült. A hadvezérek a hadműveleteket a Karthágóból irányító „száznégyek” tanácsának gyámkodása alatt álltak, s ez károsan hatott a háború menetére
A karthágói sereg harcrendje rendszerint három részből állt: jobb és balszárnyból (numídiai lovasság) és a középet alkotó főerőkből (az összes többi csapatok). A Baleari-szigetekről származó parittyások elöl, szétszórtan fedezték az egész harcrendet. A sereg rendszerint jól biztosított, megerődített táborban helyezkedett el. Túlnyomórészt a helyszínen zsákmányolt élelmiszerekből élt Ahol a hadsereg végigvonult, ott elpusztult az ország.
Karthágó történetében a legfőbb események a siciliai és a pun háborúk voltak. A rendkívül termékeny Sicilia szigetén görög gyarmatok voltak, amelyek közül kiemelkedett a jó kikötővel és erős flottával rendelkező Syrakusai. A karthágóiak - különösen az i. e. V. század végén, amikor a kereskedőkörök képviselői szabták meg Karthágó külpolitikáját - igyekeztek megvetni a lábukat Sicilia szigetén.
Görögország elleni hadjáratuk előkészítésekor a perzsák szerződési kötöttek Karthágóval. A szerződés szerint a karthágóiaknak háborút kellett indítaniuk a görög gyarmatok ellen. A perzsák azt remélték, hogy a karthágói flotta és hadsereg tevékenysége megtöri a görög gyarmatok erejét, és így nem tudnak a Balkán-félszigeten fekvő városállamoknak segítséget nyújtani. így kezdődtek el a karhágóiak hódító háborúi Sicilia szigetén.

I. e. 480-ban a karthágóiak erős flottát küldtek a siciliai partokra, amely Panormushoz (a jelenlegi Palermo) közel deszantot tett partra, H az megkezdte Himera város ostromát. A várostól délre a szárazföldi csapatok, nyugatra pedig a partra vontatott hajók és a személyzet számára megerődített táborokat építettek.
Himera segítségére 30 ezer gyalogosból és ötezer lovasból álló syrakusai sereg érkezett. A syrakusaiak, a karthágóiak ostromolta város közelébe érve, rejtve az erdőben helyezkedtek el. Röviddel ezután elfogták a Karthágóval szövetséges Selinus városból a karthágóiak számára küldi a levelet, amelyben az állt, hogy a következő napon szövetséges lovassá j; érkezik a karthágóiak tengerparti megerődített táborába.
A syrakusaiak magukat selinusiaknak álcázva, a következő napon akadálytalanúl bejutottak az ellenség táborába. Ott váratlanul rárontottak a fegyvertelen karthágóiakra, megsemmisítették őket és flottájukat felgyújtották. Ezt követően a syrakusaiak rátámadtak a karthágói szárazföldi Iá borra. A karthágóiak gyengén és szervezetlenül álltak ellen, mivel flottájuk pusztulása erkölcsileg dezorganizálta őket. Karthágó deszantcsapatok teljesen megsemmisültek.

romaikor_kep



A karthágóiak tehát vereséget szenvedtek és nem érték el kitűzött céljaikat. Az erők megosztása és az éberség hiánya volt az i. e. 480-ban In következett kudarc egyik legfőbb oka. A görög gyarmatok segítséget nyújtottak egymásnak, és a syrakusai csapatok parancsnoksága jól kihasználta az ellenség éberségének hiányát. A karthágóiak i. e. 409-től kezdve ismét több, hatalmas deszant-expedíciót indítottak, hogy megvessék a lábukat Siciliában, ahol ebben az időben Syrakusai igyekezett a maga alárendeltségébe vonni az egész szigetet, sőt még Nagy-Görögországot is. Karthágó és Syrakusai harca kisebb szünetekkel az i. e. V. század végétől az i. e. IV. század végéig tartott. I. e. 409-ben a karthágóiak megépítették a jól megerődített Lilybaeumot, amely flottájuk alapvető bázisává vált Siciliában.

A hadművészet története szempontjából igen érdekes a karthágóiak Syrakusai ellen viselt háborúja (i. e. 311-306). I. e. 315-ben Syrakusaiban Agathokles tyrannos ragadta magához a hatalmat, aki a karthágóiaknak a Siciliából való kiszorítására törekvő nagy földbirtokosokra támaszkodott. A háború i. e. 311-ben a syrakusaiak vereségével kezdődött. A karthágói csapatok Syrakusait ostromolták.
Agathokles elhatározta, hogy a háború színhelyét - a Karthágótól függő törzseknek a karthágóiak elleni fellázítása végett - áthelyezi Afrikába, és a lázadók segítségével veri le Syrakusai nagy ellenségét. Ezt a stratégiai tervet azonban nem volt könnyű megvalósítani, mivel a tengerim a karthágói flotta volt az úr, és a karthágói csapatok Syrakusait ostromolták. Agathoklesnek azonban sikerült 14 ezer katonát 60 hajóra ültetnie és ki hajóznia a nyílt tengerre. A karthágói flotta üldözőbe vette a syrakusaiakat, de azok a hatodik napon mégis partra szálltak Afrikában. AgaIhokles rávette katonáit, hogy gyújtsák fel a hajókat, amelyeken odaérkeztek. Az volt ugyanis a célja, hogy kizárja csapatai visszavonulásának még a lehetőségét is. Ettől kezdve a „hajókat felgyújtani” kifejezés szállóigévé vált, és a visszavonulási lehetőség kizárását jelenti.

A syrakusaiak több karthágói várost, köztük a gazdag Tuniszt is elfoglalták. Karthágó ez idő alatt erős sereget gyűjtött: mintegy 40 ezer gyalogost, ezer lovast és kétezer harci szekeret. A harc, amelyben a karthágóiak vereséget szenvedtek, i. e. 310-ben folyt le. A syrakusaiak Karthágót ostromolták, ugyanabban az időben a karthágói sereg Siciliában Syrakusait támadta. A harc i. e. 306-ig váltakozó szerencsével folyt. Ekkor Karthágó és Syrakusai békét kötöttek, amelynek értelmében mindegyik fél megtartotta korábbi birtokait.
Agathokles stratégiája nem biztosította Karthágó leverését, mert a Syrakusaiaknak Afrikában nem sikerült szilárd karthágó-ellenes szövetséget létrehozniuk. Az ilyen szövetség létrehozását akadályozó okok egyike a magát „afrikai királynak” kikiáltó Agathokles nagyhatalmi politikája volt. Syrakusai és Karthágó ostroma nem vezetett célhoz, mert az ostromlottak szabadon használhatták a tengeri szállító vonalakat. Ilyen helyzetben a harcmezön aratott győzelmeknek, illetve elszenvedett vereségeknek nem volt döntő következménye.

Az i. e. III. század első felében Karthágónak sikerült Sicilia jelentős részét megkaparintania és biztosítania teljes uralmát a Földközi-tenger nyugati részén. Ekkor azonban a karthágóiak Syrakusainál sokkal erősebb ellenfélbe ütköztek, a római rabszolgatartó köztársaságba.

Forrás: Razin E. A.: A háború rabszolgatartó korszakának hadművészete (ford. Szentesi Ede)