logo

XXI September AD

A hadművészet fejlődése a pun háborúkban I. rész

A pun háborúk okai és jellege

A római rabszolgatartók gyarmati politikájának célja az Itália határain túl fekvő gazdag területek, többek között Sicilia, Sardinia, Corsica és a Földközi-tenger többi szigetei, továbbá Hispánia, a Balkán-félsziget és az Észak-Afrikában fekvő területek megszerzése volt. Ez a politika ugyanakkor az Itálián belül és határain kívül fekvő meghódított földek megmunkálásához szükséges rabszolgák megszerzésére is irányult. A római rabszolgatartóknak az idegen nemzetiségeket elnyomó politikáját Lenin imperialista politikának nevezte, de hangsúlyozta, hogy ezt a politikát nem lehet azonosítani a jelenlegi imperializmus, a monopolista finánctőke politikájával. A római rabszolgatartók és a rabszolgatartó Karthágó teljesen azonos, hódító politikája kezdetben a Siciliai uralomért, majd később a Földközi-tenger egész nyugati részének uralmáért folytatott háborúhoz vezetett.

Rómának a Karthágó elleni harc megindítására a messannai összetűzés adott alkalmat. Az összetűzés lényege az volt, hogy a rómaiak segítséget nyújtottak a mamertinusok Syrakusai elleni harcához. A mamertinusok vagy „Mars fiai” - Syrakusai zsoldosai - fellázadtak, elfoglalták Messanát és több siciliai várost meghódítottak. A syrakusai sereg Messanát ostromolta. Ebben a helyzetben a mamertinusok egyik része Karthá góhoz, a másik része Rómához fordult segítségért. A karthágóiak a syrakusai sereget visszavonulásra kényszerítették Messanától.
A római senatus bizonytalankodott annak eldöntésében, hogy segit séget nyújtson-e a mamertinusoknak, vagy sem, mert nem sokkal korábban büntették meg a lázadó campaniai légiót, amelyet a mamertinusok támogattak. A népgyűlés azonban nem tétlenkedett. A karthágóiak be fészkelődése Messanába ugyanis közvetlenül fenyegette az itáliai római birtokokat, amelyeket a keskeny messanai szoros választott el Siciliától:

„... A nép, amelyet az előző háborúk kimerítettek, arra áhítozott, hogy bármi módon is, de rendezze dolgait, ezért a consulok tanácsára elhatározta, hogy segítséget nyújt a mamertinusoknak; annak kiegészítéséül, amit a háborúnak az állam szempontjából való hasznosságáról beszéltek, figyelembe vették az egyes polgároknak jutó előnyöket is.” Így tehát a római rabszolgatartók a háborútól személyes ügyeik jobbrafordulását is várták.

I. e. 264-ben a római légiók partra szálltak Sicilia szigetén, meg-, verték a karthágóiakat és Syrakusait ostromolták. így kezdődött el a pun háború, amely mind Róma, mind Karthágó részéről hódító, a Sicilia feletti uralomért folytatott háború volt.


Az első pun háború (i. e. 264-től 241-ig) jelentősége a hadművészet fejlődésében

A rómaiak által ostromolt Syrakusai nem sokáig állt ellen, mivel a görög városok -, amelyek közül sok Róma oldalára pártolt - nem támogatták. A syrakusaiak kénytelenek voltak békét kötni a rómaiakkal. Hathónapos ostrom eredményeként a rómaiak elfoglalták az erősen megerődített Agrigentumot, és 25 ezer hadifoglyot rabszolgaságra vetettek.
A rómaiak Sicilia szigetén elért sikerei azonban nem voltak döntő jelentőségűek, mivel a tengeri uralom változatlanul Karthágó kezén maradt. Ahhoz, hogy a háború folyamán fordulat következzék be, meg kellett változtatni a stratégiát és nem Sicilia szigetén, amelyért a harc folyt, hanem a tengeren kellett keresni a döntést, A rómaiaknak azonban nem volt flottájuk. Elhatározták, hogy flottát építenek. A dél-itáliai görögök segítségével a rómaiak olyan evezős hajókból hozták létre a flottát, amilyenekkel a karthágóiak is rendelkeztek.

I. e. 260-ban Messanától északnyugatra, Mylae mellett folyt le a római flotta (120 hajó) és a karthágói flotta (130 hajó) első tengeri ütközete. A nem sokkal korábban létrehozott római flotta technikai fölénye abban rejlett, hogy hajóikon csáklyás hidacskák - boronák - voltak, amelyeket le tudtak ereszteni az ellenséges hajókra. Ez lehetővé tette, hogy a nehézfegyverzetű római katonák rátörjenek az ellenséges hajóra és ott kézitusát vívjanak. A tengeri ütközet alkalmával a rómaiak az ellenség hajói ellen ballistákat, katapultákat, nyilakat és dárdákat is alkalmaztak. Az új tengeri harcászat hatásosnak bizonyult. A karthágóiak 50 hajót vesztettek és vereséget szenvedtek.

romaikor_kep



A Mylae mellett aratott győzelem után a római senatus elhatározta, hogy a harctevékenység színhelyét átteszi Afrikába. A hadsereg és a flotta megkezdte az előkészületeket a nagy deszant-hadműveletre, amelyet 330 hajóval és erős deszant-hadsereggel terveztek végrehajtani. A rómaiak i. e. 256-ban indították meg a hadjáratot. A római flotta Sicilia déli partján, az Ecnomus-fok mellett találkozott a karthágói flottával (350 hajó), ahol tengeri ütközetre került sor.

A rómaiak hajóikat négy flottára osztották, ami lehetővé tette számukra a harc közbeni manőverezést. Az ellenség erős rohamára számítva harcrendjük tömör volt. Az első, második és harmadik flotta szabályos háromszögben állt fel. A harmadik flotta vonala mögött sorakoztak fel a szállítóhajók, amelyeket kötelekkel a harmadik flotta hajóihoz erősítettek A szállítóhajók mögött fejlődött fel a negyedik flotta, mégpedig szélesebb vonalban, mint az előtte álló flották.
Polybios szerint: „a harcrend általános képe ékhez hasonlított, amelynek első, elöl levő része nyitott, alapja viszont zárt volt; az egész alkalmas volt az ellenállásra és a támadásra egyaránt, ugyanakkor nem volt könnyű megbontani a rendjét.”

A karthágói flotta harcrendje egy vonalból állt. A gyorsjáratú hajókból alakult jobbszárny messze benyúlt a tengerbe, hogy a római harcrend balszárnyát átkarolhassa. A balszárny horog alakú volt.


A harc első etapja: a rómaiak rohama az ellenséges harcrend közepe ellen és a karthágóiak ellenlökése

A karthágói harcrend hosszú, vékony vonalát látva, a rómaiak a közép ellen támadtak, de a karthágói balszárny parancsnokának parancsára a középen álló hajók gyorsan hátra fordultak és elhajóztak. A rómaiak üldözni kezdték őket, s így az első és a második római flotta elszakadt a szállítóhajókat vontató és biztosító harmadik és negyedik flottától.
Amikor a két római flotta eltávolodott a harmadik és negyedik flottától, a visszavonuló karthágói hajók megfordultak és ellenlökést hajtottak végre. Elkeseredett harc kezdődött, amelyben - mivel hadihajóik jól manővereztek - a karthágóiak voltak fölényben.


A harc második etapja: a római flotta főerőinek megrohamozása a karthágói harcrend szárnyaival

A karthágóiak jobbszárnya a negyedik római flottát rohamozta, bal szárnya pedig a szállító hajókat vontató harmadik flottára támadt. A rómaiak eloldották a köteleket és harcba szálltak. A tengeri ütközetnek három góca alakult ki: kettő a szárnyakon és egy középen. Mikor a karthágóiak hajóit középen visszaszorították, a rómaiak második flottája a negyedik flotta segítségére sietett. A karthágóiakat a bekerítés veszélye arra kényszerítette, hogy megkezdjék a visszavonulást.
Az első római flotta parancsnoka észrevette, hogy a karthágóiak balszárnya a harmadik római flottát a szállítóhajókkal együtt a part felé szorítja, ezért segítségére sietett. A rómaiak 64 hajót zsákmányoltak éj több mint 30 hajót elsüllyesztettek. A karthágóiak vereséget szenvedtek.

romaikor_kep



Az Ecnomus-foknál lezajlott tengeri ütközetben a karthágói hajók harc közben jól manővereztek, mégis a rómaiak kerültek előnyös helyzetbe, mert a római harcrend elemei együttműködtek. A győztes római flották parancsnokai kezdeményezőleg léptek fel, és idejében segítséget vittek oda, ahol a rómaiakat vereség fenyegette.
Az Ecnomus-foknál aratott győzelem eredményeként a rómaiak akadálytalanul partra tehették deszantjukat Afrikában és megkezdhették a karthágói városok elleni hódító harcot. A római deszant partra szállása utáni első hónapokban Afrikából mintegy 20 ezer rabszolgát (hadifoglyot) küldtek Itáliába.

A római légiók soraiban azonban csakhamar megindult a bomlás. A római hadsereg kilenctized részben itáliai parasztokból állt, akik először vettek részt idegen érdekekért folyó nagy tengerentúli hadjáratban. A parasztok követelték, hogy engedjék haza őket földterületeik megművelésére. A római hadsereg parancsnoksága kénytelen volt a hadsereg és a flotta jelentős részét Itáliába küldeni. Afrikában 15 ezer gyalogos, 500 lovas és 40 hajó maradt. Ezeknek az erőknek a parancsnoka Regulus consul lett.
Karthágó erősen megerődített város volt, ezért a rómaiak meg se kísérelték elfoglalását. A római hadsereg kirabolta és feldúlta az országot, ami végül is arra kényszerítette a karthágóiakat, hogy békét kérjenek Békét azonban nem kötöttek, mivel Regulus Karthágó számára elfogadhatatlan feltételeket szabott. Amíg a rómaiak tétlenkedtek, Karthágó Numidia pásztorai közül jó lovasságot és nagy létszámú zsoldos gyalogságot toborzott. E hadsereg élére Xanthippost állították.

I. e. 255 tavaszán Xanthippos hadserege megindult Regulus ellen. A rómaiakat a nyílt síkságra csalták, ahol azok a numídiai lovasokkal és a karthágói elefántokkal szemben erőtlennek bizonyultak. A római sereg vereséget szenvedett, és Regulus fogságba eseti Csak mintegy kétezer római katona tudott Clupeába, a megerődített táborban menedéket találni, ahonnan később a flotta elszállította őket. A római hadseregnek ez a maradványa is viharba került a tengeren, Sicilia partjainál csaknem teljesen elpusztult. A rómaiak afrikai hadjárata teljes katasztrófával végződött.
Az Afrikában elszenvedett vereség után a rómaiak a harcot Sicila szigetén folytatták. A háború újabb etapja kezdetén a karthágóiak kénytelenek voltak csaknem az egész szigetet kiüríteni. Flottájuk segítségével mindössze Lilybaeumot és Drepanumot tudták megtartani. Később n karthágóiak Hamilkar parancsnoksága alatt döntő tevékenységbe kezd és megtisztították Dél-Itália partvidékét. Ezután partra szálltak Sicilian ahol Eryx és Panormus között megerődített tábort építettek és megkezdték a római helyőrségek elleni támadást. A rómaiak helyzete isméi súlyosra fordult. I. e. 242-ben a rómaiak 200 hajóból álló flottát építettek, és az Aegates-szigeteknél újabb nagy tengeri győzelmet arattak. A karthágói flotta ebben az ütközetben 120 hajót vesztett.

A háborúban kimerült Karthágó i. e. 241-ben kénytelen volt békét kötni. A békefeltételek a rómaiaknak igen kedveztek: a karthágóiak kötelesek voltak elhagyni egész Siciliát, nem hadakozhattak Syrakusai ellen, váltságdíj nélkül tartoztak kiszolgáltatni az összes hadifoglyokat és tíz év leforgása alatt 3200 eubotiai ezüst tallért kellett fizetniük. Az első pun háború eredményeként a rómaiak megszerezték a földközi-tengeri uralmat.
„Az első pun háború után, amely megsemmisítette Karthágó tengeri hatalmát, nem volt az ókori történelemben egyetlen említésre méltó tengeri összecsapás sem. A római uralom véget vetett a Földközitengeren a további összetűzések bármilyen lehetőségének.”

A Karthágó és Róma kötötte béke lényegében mindkét állam katonapolitikájának folytatása volt. A béke nemcsak nem szüntette meg, hanem ellenkezőleg, még jobban elmélyítette a köztük levő ellentéteket. I. e. 238-ban a rómaiak - kihasználva, hogy Karthágóban a zsoldos csapatok és a rabszolgák felkeltek - Corsicán és Sardinián elragadták a karthágói birtokokat, ami még jobban elmérgesítette a két állam politikai viszonyát.
Az első pun háború stratégiai sajátossága abban rejlett, hogy a háború legfőbb kérdése Rómának és Karthágónak a Földközi-tenger nyugati része fölötti uralom megszerzéséért vívott harca volt. Ezért a háború sorsát a rómaiak tengeren elért győzelmei döntötték el. Az Ecnomus-foknál lefolyt ütközet megmutatta az akkori idők haditengerészeti harcászatának sajátosságait. így lehet röviden összefoglalni az első pun háború jelentőségét a hadművészet fejlesztése szempontjából.

A szemben álló felek előkészületei az i. e. 218-201. évi második pun háborúra. A kereskedők és a gazdag karthágói rabszolgatartók nem tudtak belenyugodni a földközi-tengeri uralom elvesztésébe. A vereség aláásta Karthágó politikai és gazdasági erejét. Ezért a karthágóiak körében egyre népszerűbb lett a revans eszméje.
Az első pun háborúban Hamilkar személyében tehetséges karthágói katonai parancsnok tűnt fel. Az ő irányításával kezdődött el a Róma elleni újabb, nagy háború előkészítése. Hamilkart Karthágó összes fegyveres erőinek főparancsnokává nevezték ki. Elhatározták, hogy gondosan előkészítenek egy olyan támaszpontot, amely lehetővé teszi a háború áthelyezését az ellenség területére. Mivel a Földközi-tengeren a római flotta uralkodott, a karthágóiak úgy döntöttek, hogy nagy szárazföldi hadjáratot indítanak és erre a célra a Pireneusi-félszigeten, Ibériában hoznak létre támaszpontot.

Az ilyen hadviselési mód megválasztására a karthágóiak az első pun háború kimenetele miatt kényszerültek.



Folytatás: A hadművészet fejlődése a pun háborúkban II. rész