logo

V December AD

A római haditengerészet.

A pun háborúk egyik legérdekesebb jellegzetessége, hogy a haditengerészeti hagyományokat teljesen nélkülöző Róma csaknem teljes egészében uralma alá hajtotta a tengereket, míg Karthágó, amely ezzel szemben nem volt katonai nemzet, és állandóan zsoldosseregekre támaszkodott, Hamilcar és Hannibal személyében két zseniális hadvezért is felmutatott.
Az első római tengeri győzelem a Szicíliáért folytatott harc során, Kr. e. 260-ban Mylae (Mülai) mellett játszódott le. A sikert egy hajóépítő és haditengerészeti kiképző program készítette elő, amit még akkor is bámulatosnak kell tartanunk, ha nem mind hisszük el, amit az ókori szerzők a tárgyról írtak. Állítólag például a rómaiak egy kezükre került megrongálódott karthágói hajót használtak az Új flotta építéséhez mintául.
A rómaiak azonban korábban is rendelkeztek kisméretű flottával. E 20 hajóból álló flotta élén két, duoviri navales néven ismert parancsnok állt. Ilyen tiszt vezette azt az egységet, amely Kr. e. 282-ben tarentumi támadás áldozata lett. E kisméretű flotta kezdetben triremisekből állt, de később a karthágói hajók ellensúlyozására már nehezebb hajókra volt szükség.

Feltételezhetjük azonban, hogy Róma tengerjáró görög szövetségesei elláthatták Rómát mintául szolgáló quinqueremisekkel, valamint hogy a szürakuszai II. Hierón, aki a háború első napjai után szövetségre lépett Rómával, tanácsokat adhatott a hajóépítés terén.
Az ókori világból más példákat is ismerünk a gyors hajóépítésre, másrészt pedig azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a római kor nehezebb hajói az európai történelem későbbi vitorlás hajóihoz viszonyítva még mindig nagyon kicsik voltak. Becslések szerint az első pun háborúban a római flotta 160 hajót számlálhatott, míg a karthágóiaknak 130 hajójuk volt. Hajóépítő programjában mindkét felet az elérhető evezősök korlátozott száma akadályozta. A római fölény ismét csak a görög segítségből származhatott.

A római tengeri győzelem azonban elsősorban taktikai és technikai újítások eredménye volt. A taktika szempontjából a rómaiak elhanyagolták a hagyományos lékelő manővereket, és elsősorban a csáklyázásra koncentráltak, ami gyakorlatilag lehetővé tette, hogy szárazföldi csatákat vívjanak a tengeren. Ennek elősegítésére kifejlesztették a „hollónak” nevezett vaskampós csapóhidat.
Polübiosz nagy részletességgel tárgyalja e szerkezet felépítését és használatát, bár egy rajz világosabbá tehetné szerepét. A görögben a „holló” megfelelője a korax (latin: corvus). Korax elnevezésű kampós szerkezeteket az ostromharcászatban az erődfalak leküzdéséhez már korábban is használtak.

romaikor_kep



A római haditengerészet által használt „holló” egy hadihajó orrára szerelt, forgatható csapóhíd volt. Csapolt alja lehetővé tette, hogy legalább három irányban használhassák; vascsőre - amikor vízszintes helyzetbe csapódott - beleakadt és beleállt az ellenséges hajó fedélzetébe. A rohamosztag ezután áttódult a hídon. A pun flotta különösen sebezhetőnek bizonyult a „hollóval” szemben.
Polübiosz szerint a csapóhíd darurésze 24 láb (7,3 m) hosszú volt, a vízszintes forgóasztal pedig, amelyre (mint egy csépet) zsanérokkal felfogatták, 12 láb (3,6 m) átmérőjű volt. Egyes szakértők szerint azonban egy ilyen méretű berendezés felboríthatta volna a hajót, amelyre felerősítették. Mások szerint nagyon balesetveszélyes lehetett, ezért azután fel is hagytak a használatával. Az azonban szinte biztos, hogy használaton kívül leszerelték. Emlékezhetünk rá, hogy Rhodosz ostromakor Démétriosz Poliorkétész ostromtornyokat emeltetett hadihajóira.

Fedélzetükön tornyokkal ellátott római hadihajók ókori ábrázolásait is ismerjük (Kr. e. I. század). Ezeket a tornyokat Démétriosz helepoliszához hasonlóan vaslemezekkel burkolták, és így mindenképpen nagyon nehezek voltak. Kutatók arra is gondolnak, hogy ezeket kőre hasonlító festéssel látták el, vagy akár kőtömbökből is épülhettek.
Polübiosznak a „hollóról” szóló beszámolóját ezek után nem szabad meggondolatlanul elvetnünk. Diodorus szövegének egyes értelmezései szerint Démétriosz Rhodosznál két, a stabilitás végett egymás mellett összekapcsolt gályára ikertornyot építtetett. Használat közben az ellenség hajója hasonlóképpen egyensúlyozhatta ki a „hollót”.


Forrás: John Warry - A klasszikus világ hadművészete Fordította: Dezső Tamás