logo

V December AD

Hadijelek.

A csapatmozdulatokat általában a hadijelekkel irányították, a parancsokat is a jelvényvivők és zászlótartók kapták; ezért van az, hogy az ókori ábrázolásokon (Trajanus-oszlop) a trombitások mindig a jelvényvivők (signifer) mellett szerepelnek.

A római hadijelvények közül meg kell említenünk a sast, amely Marius óta a légiók szimbolikus jelvénye.; a zászlóalj, század és szakasz jelvényei különféle időkben különfélék voltak; ezek közt szerepel a szénacsomó (manipulus), vagy a nyitott tenyér, tovább a sárkány, a lószőr-, strucctoll- és egyéb színes sisakforgók, végül a lovasságnál az apró zászlók (flammulae). Valamennyi közt legjelentékenyebb, főleg taktikai szempontból, mint jelzőzászló, a vexillum (lobogó): a zászlórúdra erősített keresztrúdról lefüggő vászon- vagy selyemzászló, olyan, mint a mai templomi zászlók.

A vörös vexillum felvonása riadójel volt, éppúgy, mint a vezénylő tábornok vörös katonaköpenye. A rómaiaknál bukkan fel először a hadtörténelemben a különböző színű zászlókkal való jelzés; Appianus említi, hogy Numantia ostrománál (Kr. e. 133. Scipio Africanus) először történt, hogy riadó alkalmával a gyalogosok a vörös, a lovasok a kék vexillum alatt gyülekeztek.
Nagy veszély esetén, mikor nem volt kéznél vexillum, a katonaköpeny lengetése vagy lobogtatása is a riadó jele volt. Ammianus Marcellinus említi, hogy mikor egy alkalommal (Kr. u. 359) a mezopotámiai Amudis mellett az ellenség egy különítménye már a sarkában volt, köpenyének lobogtatásával figyelmeztette a közelben táborozó bajtársait a veszedelemre; “ez – teszi hozzá – az ellenség közelgésének szokásos jelzése”.

Éjjel ezt a jelzést égő fáklyák ide-oda csóválása helyettesítette.