logo

XXIX Martius AD

A külterületi toborzás megszüntetése

A rendelet elsőrendű célja, hogy megszüntesse az újoncszolgáltatás általunk utolsóként tárgyalt módját, a „külterületi újoncvásárlást” és az abban rejlő visszaélési lehetőségeket. Ahogyan Sander elemzése rámutat, a korábbi rendszer legnagyobb hibája az volt, hogy az újoncállítás kötelezettségét pénzen váltották meg, az így beszedett pénzen pedig „külterületieket” vettek. Az eddig taglalt szempontok alapján könnyen megérthető, hogy az újoncszolgáltatás első két módja sokkal egyszerűbb és ellenőrizhetőbb, mivel a capitulum tulajdonosa(i) katonát állítottak vagy újoncváltságot fizettek. A prototypia rendszerében a két szolgáltatás viszonya ellenőrizhetetlenné vált, aminek következtében nemcsak az adózók szenvedhettek kárt, hanem az államkincstár is.
Az önkényes árszabásokból eredő spekulációs haszon mellett ugyanis a prototypia egy másik visszaélési lehetőséget is magában rejtett. A katonának állított, capitulumhoz tartozó colonus bevonulásával adómentességet kapott, amely a szolgálati idő előrehaladtával kiszélesedhetett. Az adómentesség lényege abban állt, hogy a bevonult személy neve alatt szereplő adófizetési kötelezettség, az úgynevezett caput (capita) a katonáskodás ideje alatt szünetelt. A szolgálati évek és az egységek minőségétől függően a mentességet ki lehetett terjeszteni a családtagok (feleség, szülők, gyermekek) caputjára is.
A császári rendeletalkotás ezzel a módszerrel kívánta segíteni a colonus család fennmaradását (és gyarapodását) a családfő távolléte esetén. Mindez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ha a capitulum-socii közül valaki újoncot állított, saját földjére kapott egy (vagy több) caputnyi adómentesítést. Amennyiben azonban a katonaállítást intéző socius (ez esetben temonarius) külterületről, esetleg az adónyilvántartásba nem vett személyek köréből állított katonát, jogosulatlanul szerezhetett mentességet, mivel a földjéhez kötött munkaerő száma nem csökkent.

Ennek elkerülése érdekében már Valens caput-mentességet engedélyező egyik rendeletének második szakasza (CTh. 7, 13, 6, 1) rögzítette az alábbi szabályt:

Nullus vero tironem vagum aut veteranum possit offerre, cum ad spontaneam singuli militiam propositae inmunitatis commodis invitentur. circa eos enim legis iubemus valere beneficium, qui indigenas atque ipsius provinciae finibus innutritos vel adfixos censibus vel adcrescentibus suis obtulerint iuniores; neque enim convenit illum inmunitate gaudere, qui vana oblatione vagi atque fugitivi vel veterani filii statum futurae conventionis inviserit.

A bevonulásért járó előjog (beneficium), az adómentesítés csak azoknak jár, akik olyan személyeket állítanak katonának, akik a) az adott tartományban születtek vagy nevelkedtek („indigenas atque ipsius provinciae finibus innutritos”), továbbá b) az adólajstromba fel vannak véve saját nevükkel összekapcsolt caput alatt (adfixos censibus) vagy az adott caput „adóügyi helyetteseként” („adcrescentibus suis”).
A rendelet ennek megfelelően nem engedélyezi, hogy „külföldi” újoncot, illetve kiszolgált katonát („tironem vagum aut veteranum”) állítsanak, és ezzel a „fondorlatos felajánlással” („vana oblatione”), a beszervezett személyekkel való megállapodás révén, élhessenek a mentességgel.


Forrás: részletek Kelemen Miklós: Légiók és bürokraták Adalékok a késő római igazgatásszervezés és igazgatásfinanszírozás változásaihoz c. munkájából